Petőfi Népe, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-21 / 274. szám

Hatalmas küzdelemben nyert a Dózsa Kecskeméti Dózsa - Szolnoki MTE2:1 (1:1) Kecskemét, 3000 néző. Vezette: Nagy B. Kecskeméti Dózsa: Gór — Oláh, Lantos, Kreidli — Diószegi, Lutz — Kecs­kés (Oskolás a 64. perc­ben), Szabó, Makay, Pa- sek (Botka a 66. percben), Molnár, Edző: Piber Ist­ván. Szolnoki MTE: Hegedűs — Rácz, Árvái (Lakatos az 52. percben és Lakatos he­lyett Garics a 70. percben), Kovács — Géczi. Papp II. — Szolnoki. Czirnák, Mile, Nagy F., Szatmári. Edző: Thomann Antal. A küzdelem már jóval a hálóba továbbította. 1:1. A játék ezután sokkal kiegyenlítettebb lett, bár most is inkább a szolnoki lábakon vándorolt a lab­da, mert a középpályát a vörösmezesek uralták. A Dózsa szorosan védekezett és gyors lefutásokkal pró­bálkoztak. A 29. percben Molnárt buktatták, ám a labda nála maradt és a kapu felé iramodott, ami­kor a játékvezető fújt és nem alkalmazta az előny- szabályt A 40. percben Kreidli szabálytalansága miatt a 16-osról szabadrú­zés szerintünk is véletlen volt. Két cserét hajtott végre a Dózsa és ez mind­járt eredményt is hozott. Oskolás iramodott meg a jobbszélen. Beadására Mol­nár és Papp II. ugrott fel, de egyik sem tudta meg­szerezni. A labda Lakatos előtt volt, aki azonban kés­lekedett az elrúgással. A beugró Botka megszerezte és Molnár a tehetetlen ka­pus mellett a hálóba vág­ta. 2:1. A gól után még nagyobb lett a küzdelem. Tűzbe jött a közönség is, s most már nemcsak a szolnokiak biz­<->>Á*YVy gapi A Dózsa két gólját mutatjuk be. Az elsőnél Hegedűs kapus a földön fekve te­hetetlen nézi a hálóban pihenő labdát. Az alsó képen Molnár lábáról már a kapuba tart a labda. A kép egyébként perdöntő, mert sokan — köztük elő­ször mi is úgy láttuk, hogy Botka volt a gólszerző. Itt viszont világos, hogy Molnár megelőzte és így az ő lábáról jutott a hálóba a labda. Botka érdeme sem kevesebb, hiszen ő kaparta ki Lakatos lába alól a labdát. Sok szöglet, s csak egy gól Kiskunhalas, 500 néző, vezette: Vecsera. Kiskunhalasi MEDOSZ: Dömény — Juhász, Rádi, Jäger (Hemer) — Vaszari, Tóth IV. — Lévai, Mészá­ros, Karsai, Oláh, Csányi. Edző: Virágh István. KISTEXT: Perendi — Já­nosi Pócza, Darázs — Nagy Gy. Bazsonyi — Manikasz (Jorgosz), Török Nagy L., Pék (Bene), Junácski. Edző: Gulyás Géza. A vendégek kezdtek és a második percben Pócza sza­badrúgása suhant el a léc mellett. A 6. percben Tóth IV. elől Darázs szögletre mentett. A MEDOSZ sorra érte el a szögleteket, de a gól egyenlőre váratott ma­gára. A vendégek első ko­moly támadását Juhász is szöglet árán mentette. A belőtt labdát Dömény a gólvonalon hárította. A 38. percben Csányi fejesét a kapus elcsípte. A 40. perc­ben Oláh került lövőhely­zetbe, de Jánosiról újra szögletre pattant a labda. A 42. percben Vaszari ve­KISKUNHALASI MEDOSZ—KISTEXT 1:0 (0:0) szélyes szabadrúgását Dö­mény nem érte el, de sze­rencsére csak szöglet lett belőle. Fordulás után átcsopor­tosított a MEDOSZ. Jäger helyére Tóth IV. húzódott vissza, elől pedig Hemer lett a jobbszélső. Nagy erővel támadott a halasi csapat, de most is csak szögleteket harcoltak ki. Végre az 52. percben újabb szöglet után Karsai közel­ről a hálóba fejelt. 1:0. Az 55. percben Oláh szép cselekkel lerázta a védő­ket, begurított labdáját Lévai nagy erővel kapura lőtte, a labda Pócza lábán irányt változtatva szöglet­re pattant. A 60. percben a csereként beállt Bene lefutotta a védőket, be­adását Török a léc fölé vágta. A MEDOSZ csak újabb szögleteket ért el, és bár több helyzet nyí­lott a csatárok előtt, gólt már nem sikerült elérni. Az utolsó percben a ME­DOSZ kapuja előtt alakult ki veszélyes helyzet és Döméhy merész bel evei ő- déssel tisztázott. A merk - zés folyamán a MEDOSZ lényegesen többet fám; dott, amit a 12 szöglet igazolt. A csapatból T \ Mészáros, Oláh és .'.ni i, tehát az egy gól ellenére is a támadósor játszott ki­emelkedően, a KISTEXT- ből Perendi, Darázs és Tö­rök játéka emelkedett ki. Szalai László mérkőzés előtt elkezdődött a nézőtéren. A szurkolók hangpárbaját nagy fölény­nyel nyerték a szolnokiak. A kezdést jelentő sípszó után sokáig úgy látszott, hogy a pályán is jobbak a vörösmezes játékosok. Nagy lendülettel támadott a szol­noki csapat, s hosszú per­cekig a Dózsa térfelén pat­togott a labda. Egyelőre azonban nagyon jól zárt a kecskeméti védelem és lö­véshez sem jutottak az MTE csatárai. A 4. perc­ben Szabó indította az el­ső Dózsa-támadást, de a keresztlabdája kissé hosz- szúra sikerült. A 8. perc­ben Pasek lőtt fordulásból a kapu fölé. A 9. percben Szolnoki ravaszul csavart labdája a jobb sarokra tar­tott, ám Gór a levegőben úszva szögletre ütötte. A 14. percben ismét Gór húz­ta le szépen Kovács beíve­lését. A szolnokiak játszot­tak mezőnyfölényben, a 18. percben mégis a Dózsa sze­rezte meg a vezetést. Lut2 labdája szállt a kapu elé. Pasek letette Molnárnak, aki egy csellel becsapta Ráczot, majd a kapu bal sarkába gurított. 1:0. A gól egy kissé megza- j varta a szolnokiakat, mert j a következő percben Mol­nár ismét nagy helyzetbe került. Ragyogó labdával ugrott ki, s mintegy 5 mé­teres előnnyel érkezett a kapu elé. Hegedűs azonban jó ütemben futott ki és a kecskeméti csatár nem tud­ta mellette elhúzni a lab­dát. Ismét előrelendültek a szolnokiak és két perc múl­va sikerült az egyenlítés. A 23. percben Szolnoki küldött hatalmas lövést a kecskeméti kapura. Gór rajta volt, de csak kiütni tudta a labdát és a berohanó Czirnák a gáshoz jutott a Szolnok. Szolnoki erős lövése meg­pattant a sorfalon és Gór nagy bravúrral ütötte szög­letre a jobb alsó sarokba tartó labdát. A 41. percben Pasek és Árvái összecsa­pott. A szolnoki játékost percekig ápolták. A 43. percben Molnár ügyesen fordult le védőjé­ről és már a 16-oson be­lül járt. amikor Rácz fel­vágta. A játékvezető — bár közvetlenül előtte történt az eset — nem büntette a szabálytalanságot. A szünetben a kecskemé­ti öltözőben a kimaradt nagy helyzet miatt bosz- szankodtak. Piber edző to­vábbi fegyelmezett játékot kért. A szolnokiaknál Ár­váit ápolták és Thomann edző úgy döntött, hogy sé­rülése dacára továbbra is játszhat. A szünet után a kecske­méti csapat vezette az első támadásokat. A 47. perc­ben Pasek kapásból lőtt a kapu mellé. A másik olda­lon Mile bombája süvített el a felső sarok mellett. Az iram nem csökkent. A mintegy 500 főnyi szolnoki szurkológárda harsogó biz­tatása mellett támadott az MTE. Az 55. percben Szol­noki lőtt a kecskeméti ka­pu fölé. A 62. percben az előretörő Kovács beadása átszállt Lantos fölött. Czir­nák elvetődve fejelte a labdát a bal alsó sarok fe­lé, de Gór ezt is elérte, s másodszorra meg is kapa­rintotta. A 63. percben Mi­le három védő gyűrűjéből, mintegy 17 méterről lőtt és a labda a jobb oldali lécről vágódott vissza a mezőnybe. Ez bizony sze­rencse, mert verve volt az egész védelem. A másik oldalon 11-est reklamált a közönség, s valóban Papp IL kezét ér­te a labda, de ez a keze­tatása hangzott, hanem zú­gott a „Hajrá Dózsa” is. Elkeseredetten támadott a Szolnok, de hatalmas lel­kesedéssel küzdött a Dózsa is, és a jól záró kecskemé­ti védelem mellett még a kapuig is alig jutottak. Közben a vendégek védel­mének fellazulását kétszer is majdnem sikerült ki­használni. A 87. percben például Molnár' ügyes csel­lel játszotta át a védőjét és megindult a kapu felé, amikor Papp II. hátulról két kézzel lerántotta. A já­tékvezetőtől ezért sárga lapot kapott. Izgalmas utol­só percek után a Dózsa győztesen vonulhatott az öltözőbe és a közönség tapsából kijutott a válóban remekül játszó szolnokiak­nak is. Rendkívül érdekes, ha­talmas iramú küzdelmet láthattunk. A kecskeméti taktika, a biztosított véde­kezés és ebből indított gyors ellentámadás most is eredményt hozott. Igaz, a mérkőzés nagyobb részé­ben a Szolnok mezőnyfö­lényben volt, mégis a kecs­kemétieknek akadt több helyzetük. Így végered­ményben nem lehet sze­rencséről beszélni, hiszen a gólon kívül volt még két 100 százalékos helyzet és egy jogos 11-est sem adott meg a különben kitűnően működő játékvezető. Az MTE remek csapat, és a mostani játékukkal is igazolták, hogy nem vélet­lenül álltak eddig a táb­lázat élén. A Dózsából Lantos a mezőny legjobbja Gór, Oláh, Kreidli, Diószegi, Makay és Molnár játszott még kitűnően. Az MTE-ből Hegedűs, Árvái, Kovács. Papp II. és Czirnák tűnt ki. Szabó Zoltán NB II. KEI.ETI CSOPORT 1. MGM 14 9 4 1 23-8 22 2. SZVSE 14 8 4 2 18-9 20 3. Budafok 14 8 2 4 28-19 18 4. Bp. Épít. 14 6 6 2 20-13 18 5. Sz. Dózsa 14 6 4 4 19-12 IS 6. FÖSPED 14 6 4 4 15-1:1) 16 7. III. kér. 14 6 4 4 19-20 16 1 8. fánig 14 4 6 4 16-16 14 | 9. Kkhalas 14 6 1 7 15-29 13 M. Cegléd 14 3 6 5 15-17 12 11. Gyula 14 2 7 5 14-20 11 12. H.-böször. 14 4 3 7 13-21 11 1.3. DEAC 14 2 6 6 14-19 10 14. Sz MÁV 14 2 6 6 10-13 10 15. BVTSK 14 2 5 7 14-23 9 16. KISTEXT 14 1 6 7 6-15 8 Békéscs. VTSK—Szol. MÁV 1:1 Szegedi VSE—Gyulai MED. 2 :0 Szegedi Dózsa—ni. kér. 2 :l Bp. Építők—Budafoki MTE 3 :1 Hajdúböször. B.—Vasas L. 2:1 FÖSPED Sz.—Ceglédi VSE 1:0 Gyenge játék Csongrádon CSONGRÁDI SC—KISKUNFÉLEGYHÁZI VASAS 2:0 (1:0) Csongrád, 300 néző, ve­zette: Gregor. Kkfh. Vasas: Hluchány — Gulyás, Tímár, Sahin, Dongó — Linka (Faragó), Kelemen — Kókai, Farkas, Gerber, Varga II. (Karsai). Edző: Vereb István. A Vasas lendült táma­dásba és az első percekben Kókai beívelését a kapus lábbal mentette. Ezután a csongrádiak vették át a já­ték irányítását, s a 10 percben a vezetést is meg­szerezték. Koncz kicselezte Dongót és beadását a tisz­tán álló Bori közelről a hálóba lőtte. 1:0. A 25. Kosárlabda Bajai Bácska Posztó— Táncsics SE 95:87 (43:47) NB I. férfi. Kaposvár, 200 néző. Vezette: Berendi, j Gergely. I A vártnál nehezebben j győzött Kaposváron a Bácska. Ld.: Rátvay 20. Karácsonyi 20, Ágfalvi 17, ill. Csapó 20. Videoton— Kecskeméti Dózsa 64:55 (39:31) NB I. női. Székesfehér­vár. Vezette: Kardos, Sza­mosi. A Videoton az első fél­időben mutatott jobb játé­kával győzött. Ld.: Szen­tesiné 16, Pető 12, ill. Kiss M. 12, Zakiján 10. Kkfházi Vasas — Egyesült Gyógyszer 57:50 (26:22) NB II. női. Kiskunfél­egyháza. Vezette: Petelei, Oláh. Ld.: Vígh 18, Bódi 18, Kis-Ferencz 18. Végig vezetve győzött a Vasas női csapata. az nb i. Állasa az nb i. b Állasa ! . 1. FTC 11 7 2 2 26-14 16 1. Haladás 15 7 6 2 29-16 20 2. Ü. Dózsa 11 7 1 3 22-8 15 2. Szolnok 15 9 1 5 30-16 19 3. ETO 11 7 1 3 24-16 15 3. M. DAC 15 7 5 3 19-13 19 4. Honvéd 11 5 4 2 19-12 14 4. Pénzű. 15 7 5 3 20-16 19 5. MTK 11 4 6 1 15-11 14 5. Dorog 15 7 4 4 29-20 18 6. ZTE 11 5 2 4 15-10 12 6. Dunaújv. 15 7 4 4 21-13 18 7. Videoton 11 5 2 4 19-16 12 7. Kecsk. 15 6 6 3 19-14 18 8. Vasas 11 5 2 4 18-15 12 8. Bp. Sp. 15 6 5 4 24-21 17 9. Csepel 11 3 6 2 17-14 12 9. MA VÁG 15 6 4 5 28-16 16 10. Tatab. 11 4 3 4 13-14 11 10. B.-csaba 15 5 4 6 15-6 14 11. SZEOL 11 2 5 4 11-18 9 11. Eger 15 3 8 4 16-20 14 12. SBTC 11 3 1 7 15-23 7 12. Szekszárd 15 4 5 6 19-28 13 13. Pécs 11 1 5 5 6-14 7 13. Miskolc 15 4 5 6 12-22 13 14. Komló 11 1 5 5 10-20 7 14. Oroszl. 15 4 4 7 17-22 12 15. Egyetért. 11 2 3 6 9-23 7 15. Volán 15 4 3 8 17-25 11 16. DVTK 11 1 4 6 8-19 6 16. Debrecen 15 4 3 8 13-21 11 FTC—Diósgyőr 4:0 17. Várpal. 15 4 3 8 12-20 11 Ü. Dózsa—Salgótarján 4:0 18. Előre 15 1 5 9 8-29 7 Csepel—Tatabánya 1:0 Ganz-MAVAG—Oroszlány 7:0 Dunaújváros—Bp. Spart. 2:1 Rába ETO—VM Egyetértés Eg er—Háládé s VSE 0:0 Szegedi EOL­-Pécsi Dózsa 0:0. MAY D. (Győr; —Szék ízűid Us<» Videoton—Vasas 3:0 Dorog—Pénzügyőr SE 2:1 0:0 Volán SC—Debrecen 4:2 Komló—MTK Várpalota—BKV Előre 2:0 ZTE—Bp. Honvéd Ml Békéscsaba— Miskolci VSC i:l percben Farkas három csel után a jó helyzetben levő K okaihoz adta a labdát, aki azonban kivárt és sze­relték. A következő per­cekben Hluchány bizonyí­totta jó formáját, mert Bo­ri és Fássy lövését hárítot­ta. Fordulás után váltakozó; le ige« alacsony színvona­lú játék folyt. A 60. perc­ben Dongó szabálytalanság ;a miatt 25 méterről sza­badrúgáshoz jutott a Csongrád. A szabadrúgást Fássy, a nála legalább egy fejjel magasabb Gulyás mellett felugorva fejelte a hálóba. 2:0. Ezután a Va­sas többet birtokolta a lab­dát, mégis a hazaiak ellen-; támadásai voltak a veszé­lyesebbek. Hluchány há­romszor is gólnak látszó lövést hárított. Ugyanany- nyi biztos helyzet nyílt a Vasas-csatárok előtt is, de Sahin szabadrúgását Ger­ber három méterről hibáz­ta el, majd egy előrevágott labdát Kókai előbb ért el, mint a kifutó kapus, mégis a kapuvédó zsákmánya lett a labda. A harmadik hely­zetet Farkas hagyta ki mert öt méterről kapásból mellé lőtt A Vasas együt­teséből egyedül Hluchány teljesítményét tehet ki­emelni valamint Linka is jól Játszott a 34. percben történt sérüléséig. Ifjúsági eredmény: 1:0 $ Vasas javára. Pálfi József PETŐFI IVEPB , 1 A Magyar Szo'iaiistA 1 MunkásDá.t 1 Bács-Klskuo TiPőyej Bizottsági (Apja. Főszerkesztő dr Weither Dániel KÍ8!Í13 , t Bács mesya ^apkladó ! Vállalat. ■; | Feleios eladó: -,|.J Preiszingei andrá* * -I Igazgató ' Szerkesztőség: Kecskemét Városi .’anácsháj» Telefon: 12-618; 12-516 Szerkesztő oizottság- u-03áL' Kiadóhivatal: Kecskemet Szibeasac eér W* Telefon: 11 70fl Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető 9 nelyl posta- v va ta 1 okr. 4) és 8 azbesi tő knéL Előfizetési ifi ?v éónaprai 20.— «“print-'ostautan aovon. valamint m* utalással a Km <15—9f 162 pénzforűa'Tfjf Petőfi Nyomdí Kecském *-• Telefon- 13-729 Index; 25 065

Next

/
Thumbnails
Contents