Petőfi Népe, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-18 / 272. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! jelenlétem jóakaratunkat bizonyítja Le Dúc Tho megérkezett Párizsba Ülést tartott a Minisztertanács PÁRIZS Le Due Tho, a Vietnam- konferencián részt vevő VDK-küldöttség különleges tanácsadója délben Párizs­ba érkezett. Le Bourget repülőterén adott nyilatko­zatában kiemelte: azért jött Párizsba, hogy még egyszer tárgyaljon az ame­rikai féllel a vietnami bé­ke helyreállításáról létre­jött megállapodás gyors megkötéséről. — Hangsúlyozom — mondotta, hogy szilárdan kitartunk a VDK és az Egyesült Államok között létrejött megállapodásban foglalt rendelkezések mel­lett. Párizsi jelenlétem is­mét bizonyítja komoly ma­gatartásunkat és jóakara­tunkat — húzta alá Le Dúc Tho. Az amerikai fél­nek is komoly magatartást és jóakaratot kell tanúsíta­nia, hogy lehetővé tegye a megállapodás gyors megkö­tését. Ha az amerikai fél valóban tárgyalásos rende­zést kíván, azonnal véget kell vetnie ellenséges cse­lekedeteinek és be kell tar­tania a két fél között meg­állapított intézkedéseket. Csak ily módon koronáz­hatja siker a tárgyaláso­kat, így érhet véget a há­ború és állhat helyre a bé­ke Vietnamban, miként ezt Vietnam, az Egyesült Ál­lamok és az egész világ népei óhajtják. Párizsban csütörtökön este nagy ifjúsági tüntetés volt, amelynek során sok ezer párizsi fiatal vonult fel a főváros utcáin a viet­nami békét helyreállító megállapodás mielőbbi alá­írását sürgetve. (MTI) A kormány Tájékoztatá­si Hivatala közli: a Mi­nisztertanács pénteken ülést tartott A Minisztertanács meg­vitatta és elfogadta az Or­szágos Tervhivatal elnöké­nek részletes előterjeszté­sét a jövő évi népgazdasá­gi tervről és határozatot hozott az 1973. évi népgaz­dasági tervben foglaltak végrehajtására. A pénzügyminiszter elő­terjesztése alapján a kor­mány megtárgyalta és el­fogadta az 1973. évi állami költségvetés részletes elő­irányzatait, s úgy határo­zott, hogy a törvényjavas­latot az országgyűlés leg­közelebbi ülésszaka elé ter­jeszti, A Magyar Nemzeti Bank elnöke előterjesztést tett a hitelpolitikai irányelvek­ről és az 1973. évi beruhá­zási hitelkontingensekről. A kormány az előterjesz­tést elfogadta. A Minisztertanács meg­tárgyalta és elfogadta az Országos Tervhivatal elnö­kének előterjesztését a nép- gazdasági tervezésről szóló törvényjavaslat tervezeté­ről, s határozatot hozott, hogy a törvényjavaslatot az országgyűlés legközelebbi ülésszaka elé terjeszti. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt (MTI) fl vietnami nép fokozza erőfeszítéseit Le Due Tho, a VDK pá­rizsi tárgyalóküldöttségé­nek különleges tanácsadó­ja, aki részt vesz az Egye­sült Államokkal folytatott bizalmas tárgyalások „pót­fordulóján”, a találkozó előtti napot a szovjet fő­varosban töltötte, ahol tá­jékoztatta az SZKP és a kormány felelős személyi­ségeit országa helyzetéről. A moszkvai eszmecserén Korisztantyin Katuseven, a párt központi bizottságá­nak titkárán kívül, aki rendszeresen Le Dúc Tho házigazdája a szovjet fő­városban, ezúttal Mihail Szuszlov, a politikai bi­zottság tagja és Gromiko külügyminiszter is részt vett. Gromiko részvételét ezen a megbeszélésen an­nak jeleként ítélik meg, hogy szükség esetén a Szovjetunió diplomáciai vonalon is kész támogatni a vietnami fél erőfeszítése­it a megállapodás aláírá­sának kieszközlésére. A Szovjetunió „közreműködé­sének” ezt a lehetőségét egyébként maga Leonyid Brezsnyev, az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtitká­ra vetette fel a Todor Zsiv- kov vezette bolgár delegá­ció tiszteletére rendezett hétfői fogadáson. HONG KONG , Le Thanh Nghi, a Viet­nami Dolgozók Pártja po- j litikai bizottságának tagja, j miniszterelnök-helyettes, aki egy vietnami gazdasági küldöttség élén jelenleg Pekingben tartózkodik, a tiszteletére adott fogadáson , beszédet mondott. Ebben felszólította az Egyesült Államokat, „tartsa be adott szavát”, s írja alá a VDK kormányával kidol­gozott megállapodást — jelenti az Űj Kína hírügy­nökségre hivatkozva az AFP. A VDK miniszterelnök­helyettese leszögezte, ha a konfliktus tovább folytató­dik, a vietnami nép fo­kozni fogja erőfeszítéseit katonai, politikai és diplo- j máciai fronton egyaránt. A fogadás házigazdája, Li Hszien-nien kínai mi­niszterelnök-helyettes a maga részéről szintén a megállapodás haladéktalan aláírása mellett emelt szót. Ötvenéves a Finomposztó Munkával készülnek a jubileumra A Bajai Finomposztó Vállalatot 50 évvel ezelőtt alapították. A munka azonban teljes kapacitás­sal csak 1923 tavaszán in­dult meg az akkori Bajai Posztó- és Takarógyárban, miután textilüzemmé ala­kították át a korábbi ter­ményraktár épületét. A vál­lalat ezt a jubileumot ün­nepli meg jövőre, a máso­dik neeyedévben. Míg fél évszázada össze­sen háromszázan találtak itt munkalehetőséget, ma 2300 dolgozót — főleg nő­ket — foglalkoztatnak. Alapvetően megváltoztak a termékek is. a durva ta­karók helyébe a divatkár- tolt szövetek, plédek, mű­szőrmék, felsőruházati és bútorszövetek léptek, ame­lyekből az idén 200 millió forint értéket állít elő a vállalat. A jubileumi ünnepségre különböző felajánlásokkal készülnek a dolgozók. A tavalyi 21 szocialista bri­gád mellett az idén továb­bi 13 kollektíva 120 tagja szeretné elérni jobb mun­kával a megtisztelő címet. A Vöröskereszt nevű, im­már tízszeres szocialista szövőbrigád a többi között azt vállalta, hogy a gépe­ikről lekerülő termékek 61,5 százaléka eléri az el­ső osztályú szintet, ami 4 %-kal meghaladja a gyári átlagot. Felajánlásaik kö­zé tartozik az is, hogy meg­tanítják a szakmunkásta­nulókat a leghasznosabb munkafogásokra és időbe­osztásra. A legfiatalabb. József Attila nevét viselő ifjúsági brigád a fonalak i eddiginél gazdaságosább j használását tűzte ki cé- i lul. H. F. 1 A megye egyik legnagyobb összefüggő meggyesének telepítését kezdik meg a császártöltési Űj Barázda Tsz-ben. Már hozzáfogtak a terület felszántásához. Nagy lánctalpas traktorral 70—80 centi­méter mélyen forgatják meg a földet. Az első szállítmány csemete is megérke­zett, kezdődhet a telepítés. (Pásztor Zoltán felvétele) Tanfolyamok, tapasztalatcserék Ötezer pedagógus továbbképzési program ja A megyei tanács műve­lődésügyi osztályának to­vábbképzési kabinetje a megyében dolgozó ötezer pedagógus továbbképzésé­vel foglalkozik. A negy­vennél több működési te­rületen (szakfelügyelői, igazgatói, szaktanári, bá­zisnevelői, stb.) az elmúlt évben csaknem háromezer pedagógus vett részt aktí­van a továbbképzéseken. Ezeken a legfőbb cél az oktatás és nevelés korsze­rűsítése. Ezt elsősorban be­mutató foglalkozásokkal és tapasztalatcsere jellegű összejövetelekkel biztosít­ják. A mostani tanévben már októberben elkezdődtek a tanfolyamok és a tovább­képzést szolgáló előadások, tapasztalatcserék. A peda­gógusok idei első tovább­képzési napján — száznál több helyen a megyében — ezerkétszáz pedagógus vett részt különböző foglalko­zásokon. E hónapban volt az általános és középisko­lai igazgatók továbbképzé­se Baján és Kiskunhala­son. kétszáz igazgató rész­vételével, valamint sor ke­rült a megye hetven szak- felügyelőjének továbbkép­zésére is. December eleién tartják meg az osztályfőnöki mun­kaközössegek vezetőinek értekezletét, s a felsorolta­kon kívül még ez év végé­ig összesen hét alkalommal rendeznek tanfolyamot vagy továbbképzési napot a különböző oktatási terüle­ten munkálkodó pedagógu­sok részére. Fontos szerepet töltenek be a középiskolai tanárok számára szervezett tovább­képzési formák. Ezek közül kiemelkednek a biológia, kémia és fizika tantárgya­kat magukba foglaló bá­zis-iskolái foglalkozások. A fentieken kívül még karácsony előtt sor kerül — száznyolcvan résztvevő­vel —- a különleges peda­gógiai kísérleteket folytató pedagógusok tapasztalat­csere-értekezletére. V. M. k összeíep pilissé A z utóbbi napokban ** örvendetesen meg­gyorsult a munka a mező- gazdasági üzemekben. No­vember közepéig a kenyér­gabonának — megyei át­lagban — 94 százalékát vetették el a termelőszö­vetkezetek és a szakszövet­kezeti gazdák. Elbizakodottságra azon­ban korántsincs ok, hiszen az átlageredményeken be­lül — helyenként — még mindig jelentős az elmara­dás, különösképpen a beta­karításban. Ami már meg­termett, azt kár veszendő­be hagyni. Az idei jó ta­karmányterméssel azonban elég nehezen birkóznak meg a mezőgazdasági üze­mek. Van lábonálló kukori­ca a kecskeméti, a jános­halmi a hajósi határban és szerte a megyében másutt. Kevés a gép, de még keve­sebb az, aki a gépek helyett a munkát elvégezze a szö­vetkezetek jelentős részé­ben. Czükségben látod, ki *■* igaz barátod! Tart­ja a közmondás. Ez az elv érvényesült ebben az esz­tendőben a gyakorlatban, és az összefogás gazt lag gyümölcsöt hozott. Még be sem fejezte a kapásnövé­nyek szedését a miskei Egyetértés Tsz, kombájn­jaival, traktoristáival már­is n. bátyai Piros Paprika Termelőszövetkezet segít­ségére sietett. Péntek es­tig több mint 400 hold ku­koricát takarított be és szárított meg saját eszkö­zeivel a bátyai gazdaság­nak. A jánoshalmi Jókai Tsz a kenyérgabonavetés­ben nyújtott hathatós tá­mogatást a közös gazdaság­gal évek óta együttműködő borotai Egyesülés Tsz-nek., Eközben a saját földjén végzett munkákban is helytállt, hiszen november első hetéig mind az 1400 hold őszi kalászost földbe tette. A Duna mentén az állami és szövetkezeti gaz­daságok összefogásával gyorsult meg több község­ben a betakarítás és a ga­bonavetés. Igen jelentős az a gépimunka-segítség is, amelyet a Városföldi Álla­mi Gazdaság és a Dózsa Tsz nyújtott a szomszédos termelőszövetkezeteknek a kukorica betakarításában. Az állami gazdaság új. nagy teljesítményű szárító berendezésének üzembe he­lyezése óta nemcsak a sa­ját, hanem a társgazdasá­gok terményét is szárítja. Klem sok idő van már ■hátra a tél bekö­szöntéséig. Szükség van ar­ra, hogy minél több gaz­daság ajánlja fel a beta­karítás és vetés befejezése után a munkából felszaba­duló eszközeit azoknak a szövetkezeteknek, ahol még nem végeztek a sürgős te­endőkkel. Hiszen a gondo­san és megfelelő időben elvégzett őszi munka rak­ja le az alapját a követke­ző esztendő gazdagabb ara­tásának. K. AJ Meggy — ötven holdon

Next

/
Thumbnails
Contents