Petőfi Népe, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-08 / 238. szám
4 oldal 1972. október 8., vasárnap a Vénusz, Apolló, Atlasz, Léna Beszélgetés az igazgatóval Aranyló betűk hirdetik a Szék. és Kárpitosipari Vállalat kecskeméti gyáregységének kapuján, hogy az itt dolgozó kollektíva 1971. évi eredményeiért megkapta az Élüzem címet. Az igazgató, Fehér Balázs azonban szívesebben beszél az idei munkáról, tervekről, feladatokról. — Csaknem 20 százalékkal, közel 10 millió forint értékű bútorral gyártottunk többet az év első felében, mint terveztük. Dolgozóink lelkes munkájának, műszaki gárdánk üzemszervezési eredményeinek köszönhető, hogy mindezt a tavalvihoz Szabó Katalin, kárpitos szakmunkás: Amióta a gyártószalagon dolgozom, 2300 forintot keresek havonta. (Pásztor Zoltán felvételei) Semmi különlegeset nem tudok mondani... mérten 5 százalékkal kisebb létszámmal értük el. Számunkra nem közömbös az sem, hogy a gyáregység nyeresége lg, a termelés.hatékonysága 7 százalékkal javult. — Félretéve a számokat, mi történt itt az év elején, hogy azóta szinte ráduplázlak a tavalyi kitűnő termelési eredményekre? — Semmi különlegeset nem tudok mondani — válaszolta eltűnődve az igazgató. — Bár nem lebecsülendő az a tény, hogy az üzemünket ért erkölcsi, és nem utolsósorban anyagi elismerés még jobb munkára sarkallta dolgozóinkat. Mindez természetesen kevés lett volna az említett eredményjavuláshoz. Nagyon komolyan megszívleltük mindazt, ami a megyei pártbizottság év eleji ülésén, valamint a megyei ipari aktíván elhangzott, a termelés hatékonyságának növelésére vonatkozóan. Dolgozóinkkal termelési tanácskozásokon részletesen ismertettük az idén előttünk álló feladatokat. Sok értékes javaslatot kaptunk tőlük, s azokból, amit csak lehetett, megvalósítottunk. Tizenöt szocialista brigádunk van, amelyek vezetői minden hónapban megbeszélik a tennivalókat az üzemvezetőkkel. S hogy van mit megbeszélni, arra csupán egy példa: Az üzemek nemcsak a termelési programot kapják meg, hanem a rájuk vonatkozó létszám és bértervet is. Az üzemvezető ilv módon csak úgv tudja jól végrehajtani a feladatát, ha megtárgyalja a teendőket a dolgozókkal i» Azután azt is el kell ifiondanom, hogy korszerűsítettük a termelésszervezést. Az asztalos üzemben különböző műszaki intézkedésekkel. gének átcsooorto- sításával megszüntettük a második műszakot, ami amúgy sem volt gazdaságos. A kárpitos műhelyben egyről háromra növeltük a gyártószalagok számát. Ezeken pontos időbeosztással Attól függ, hogy a kereskedelmet, vagy a lakosságot vesszük alapul. kell a munkát végezni, ám sokkal jobban is keresnek a dolgozók. — Melyek a legkedveltebb termékeik? — Attól függ, hogy a kereskedelmet, vagy a lakosságot vesszük alapul — keseredik el egy pillanatra az igazgató. — Itt a városközponttól távol, a vásárló közönség által alig ismert helyen levő, nemrégen nyílt mintaboltunkban alig másfél hónap alatt 300 ezer forint értékű saját gyártmányú bútort adtunk el. A kereskedelem mégis nagyon rapszodikusan, vontatottan rendel. A Vénusz garnitúracsalád (a Vénusz, az Apolló, az Atlasz), valamint a Léna garnitúrák a ma épülő, viszonylag kis méretű lakásokba nagyszerűen beille- nek. A belföldi vásárló'- elégedettek velük, ugyan akkor Svájcban, Nyuga* Németországban és Cseh Szlovákiában is kedveltek termékeink. Ide az ARTEX közvetítésével szállítunk« — Milyen fejlesztés várható a kecskeméti gyáregységnél? — Még az idén 30 millió forintos beruházással elkészül a 3600 -négyzetméteres asztalosüzem. amelyet korszerű gépekkel szerelünk fel. Ezután még további 35 milliós rekonstrukciót hajiunk végre. Létszámunk 50 százalékkal növekszik majd, a termelés viszont a jelenleginek háromszorosa lesz. Éppen ezért nagy gondot kell fordítanunk az iparita- nuló-képzésre, hiszen a létszámot teljes egészében szakmunkásokkal kell növelnünk. Sok olyan gépünk lesz például, amelynek kezeléséhez legkevesebb technikusi képzettség szükségeltetik. Jelenleg is 12-en járnak szakközépiskolába. Már búcsúzás közben tettem fel még egy kérdést. — Van-e valamilyen elgondolás arra, hogyan tudna a bútoripar segítséget nyújtani a lakások praktikus berendezéséhez? — Véleményem szerint az új lakóházakban minden emeleten be lehetne rendezni mintának egy lakást. Gondolom, sokak nem is engednék azután elvinni a bútort, hanem inkább megvásárolnák. Nagy Ottó Legkevesebb technikusi képzettséget igényel. Traht&rok száműzetése OLCSÓ kárörvendezéssel is kezdhetném ezt a cikket: a jövő hónap elejétől kezdve befellegzik a „maszek”, értsd: a szakszövetkezeti tagok által használt — és használtan vásárolt — traktoroknak. A j Mezőgazdasági és Elelme- i zésügyi Minisztérium 13/1972. (IX. 1.) számú rendelete ugyanis kerek- I perec kimondja, hogy no- i vember elsejétől kezdve í magánszemély csak legfeljebb tíz lóerős és 20 kilométer óránkénti sebességet meg nem haladó erőgépet üzemeltethet. A rendelkezés — amelyhez hozzájárulását adta a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa is — a megye szakszövetkezeti vidékein általános nemtetszést váltott ki. önmagában is elegendő ok, hogy a kárörvendezést félretegyük. Kiskőrösön a Szakszövetkezetek Területi Szövetsége egy gyors felmérést rögtönzött, s ennek nyomán kitűnt, hogy a szakszövetkezeti községek mindegyikében átlag száz gazda rendelkezik olyan traktorral, s hozzávaló munkagépekkel, amelyeket a rendelkezés a forgalomból kivonni kényszerít. Nagyjából ezeket: RS—09, RS—056, U—28, UE—28, K—25, Szuper ze- tor, MTZ—50. A területi szövetség az ellenvetéseit azóta megtette jónéhány magas fórumnál. Csak sajnálhatjuk, hogy erre a rendelkezés megszületése után került sor, s nem annak előtte. Mert hiszen úgy „illett” volna, hogy előbb az érdekelteket is megkérdezzék. Azokat, akik már lemondtak a költséges és korszerűtlen lótartásról, s áldoztak arra, hogy gépet vásároljanak, még ha csak használtat is, a termelékenység és a munkájuk megkönnyítése érdekében. Könnyen lehetséges, hogy a rendelkezés a kisgépek vásárlására kívánja sarkallni a gazdákat. Meghozóiknak azonban számolniuk kellett volna azzal, hogy a kis kerti traktor — még ha nagyritkán kapható is — 18 300 forintba kerül, a kiegészítő munkagépekkel együtt pedig 39 ezer forintba. De ez még mind hagyján... A nagyobb baj az, hogy a kis- traktorok a Duna—Tisza köz homokján egyszerűen nem használhatók. Ezt bizonyította az augusztusban rendezett kisgépbemutató is. AZZAL sem számolt a rendelet, hogy azok a gazdák, akik már berendezkedtek a gépi permetezésre. nem szívesen veszik hátukra a gépet. Holott ez a része a dolognak általános emberi tulajdonságot érint. Nincs nyomás érv a rendelkezés mellett közlekedési szempontból sem. Az a kérdés is felmerül: ha a rendelkezés végrehajtásra kerül, mi történjék a tagsági gépekkel? Nincs az a közös géppark, ahol szívesen fogadnák a kimustrált masinákat. Ottani működésüket a költségtényezők eleve gazdaságtalanná tennék. Mindez másképp jelentkezik a tagsági törpegazdaságban — mindennapos gyakorlat bizonyítja ezt. EZEK UTÁN végképp nem tudni, mi a rendelkezés célja. Gyanítjuk azonban, hogy ha van is, az nem lehet értelmes cél. Ám épp ezért nem mellőzhető egy utolsó kérdés: a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsát« mint érdekképviseleti szervet — amelynek fenntartásához, funkcionáriusai fizetéséhez a gépekkel rendelkező szakszövetkezeti gazdák is hozzájárulnak — mi indíthatta a rendelkezés támogatására? Ha jóhiszeműek vagyunk, élünk a feltételezéssel, hogy csupán a tájékozatlanság. Egyetlen következtetés levonása marad hátra: egy rossz rendelkezést még mindig szerencsésebb dolog visszavonni, mint érvényben hagyni. • • Üres épületek Kecskeméten Olvasóink közül többen felhívták a figyelmünket arra, hogy Kecskeméten a belvárosban több épület üresen áll. Föltették a kérdést: hogyan lehet ezt megengedni, s mi lesz a sorsa ezeknek az épületeknek. Néhányan konkrétan is elmondták, hogy az Országos Takarékpénztár hitelosztályának egykori épületére (Katona József tér) és a Rákóczi út e’.rjén levő banképületre gondolnak elsősorban. Megnéztük ezt a két épületet, érdeklődtünk a városi tanács illetékes előadójánál is és a következőkben tudjuk informálni a közvéleményt, a lakosságot. Az épületek valóban üresen állnak (természetesen csak azok a helyiségek, ahol korábban hivatal működött, mert a házban lakások is vannak), méghozzá nem is egy-két hete. A Rákóczi út 4. szám alatti épület földszinti része — amely valamikor a Magyar Beruházási Bank megyei igazgatóságáé volt, később pedig a Kecskeméti Dózsa Sportklub kapta meg — ez év áprilisában megürült, s még abban a hónapban kiutalta a városi tanács a Bács-Kis- kun megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatnak, amely a mai napig sem foglalta el. Sőt. a jelek szerint abbén az évben már nem. is költözik bele semmiféle bolt, üzlet. Miért? — kérdezhetjük jogosan, hiszen más vállalat, intézmény két kézzel kapott volna a felkínált lehetőség után. Az épületet a vállalat cél- 'ainak megfelelően át kell 'okítani, rendbe hozni. Edg érthető és természetes a dolog. De a vállalatnak ■’•re nincs pénze — reméljük. hogv csupán egyelőre. A megvei tanács igazgatási osztálya — ahová fellebbezés folytán jutott el az ügy — arra kötelezte a vállalatot, hogy legkésőbb 1973. március 31-ig foglalja el az épületet, költözzön bele. Ehhez — nem csupán a tanácsi döntéshez — lenne néhány szavunk. Az a vállalat, amely öt hónapig nem csinált semmit a kiutalt részben, vajon a következő időben képes és hajlandó lesz-e a majdnem tálcán kínált lehetőséggel élni. Ez a lehetőség természetesen nem öncélú, hiszen a helyi, ségek' kiutalásánál a „perdöntő” tényező a megye- székhely lakossága igényeinek jobb kielégítése volt. Jön a tél, s el tudják-e végezni azokat az átalakítási feladatokat, amelyeket nyáron — még ha hitellel is — könnyebben megoldhattak volna? Az OTP egykori hitelosztályát, illetve a Katona József tér 1. szám alatti épület megürült irodahelyiségeit a városi tanács az Állattenyésztési Felügyelőségnek utalta ki augusztusban. A felügyelőség, amely jelenleg a Villám István utca 5. szám alatti, eredetileg lakásnak épült házban van, egyáltalán nem örült a kiutalásnak, nem akarta elfogadni, mondván, hogy nagyon jól érzik ott magukat, ahol vannak. Végül is kötelezni kellett a felüg vei őséget arra, hogy fonállá el az új helyet. Reméljük, erre hamarosan sor kerül. Véleményünk szerint túlságosan hosszú időt adott a tanács a BIK-nek ahhoz, hogy az épületet rendbe hozza és elfoglalja. Április« tói a jövő év márciusának végéig kereken egy esztendő. Miért vagyunk ennyire kényelmesek, honnan szivárog ez a patópáli „hej ráérünk arra még” szemlélet? G. S, Babaliget H osszú évek óta legkedvesebb felfedezéseim közé tartozik, amikor az újságokban a világ különböző részeiből olyan híreket olvasok, amelyek a fák, parkok, virágok védelmével foglalkoznak, örültem, amikor nálunk országos felzúdulás akadályozta meg a tihanyi, majd más Balaton vidéki fasorok, ligetek kivágását. Tiszta szívből szurkoltam a svéd főváros polgárainak, akik megszálltak egy parkot s éjt-napot ott töltöttek, hogy megmentsék a fákat, mivel egy földalatti állomás építésének útjába lettek volna. Egyetemisták s tanáraik vállalták a terv átdolgozását, hogy a park is megmaradjon, s az állomás is elkészülhessen — kissé odébb. Tisztelettel emelek kalapot az északi országok tervező építészei előtt, akik nem a fákat vágatják ki egy-egy bérház, lakótelep, építésekor, hanem a terveket eleve úgy alkotják meg, hogy a szóban lövő terület fái, zöldsávjai magától értetődően életben maradjanak, s illeszkedjenek be az új környezőibe is. De sok építkezésünk kezdetén eszembe jutott es, mikor rendszerint azt tapasztalom, hogy tereprendezésen elsősorban az ott található fák letárolását értik. Mennyi szép, fejlett, egészséges, hangulatos fasor, facsoport tűnt így el évek során. Persze, mindig meg-
