Petőfi Népe, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-05 / 235. szám
2. oldal 1912. október 5„ csütörtök Események sorokban Gierek Lyonba látogatott Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, aki hivatalos látogatáson van Franciaországban, szerdán Lyonba érkezett. Gierek felkereste Lyonban a város polgár- mesterét és autógyárakba látogatott, majd este visz- szatért Párizsba. Peterson nyilatkozata Az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között megkötendő kereskedelmi egyezmény lehetővé teszi országaink számára, hogy helyreállítsák 30 évvel ezelőtt megszakadt normális kereskedelmi kapcsolataikat. — jelentette ki Peter Peterson, amerikai kereskedelemügyi miniszter San Franciscóban kedden elhangzott beszédében. Véget ért a mexikói konferencia Kedden Mexikóvárosban befejezte tanácskozását a Nemzetközi Atomenergia- Ügynökség 16. általános konferenciája. A konferencia mexikói elnöke záróbeszédében rámutatott: számos iparilag fejlett ország értetlen a „harmadik világ” fejlődő országainak súlyos gazdasági nehézségeivel szemben. Amin újra „jólértesült” Idi Amin ugandai elnök kedden délután négyórás megbeszélést folytatott Milton Obote volt ugandai elnök több egykori miniszterével, s ebből az alkalomból kijelentette, „igen pontos értesülései” vannak arról, hogy Tanzánia, Zambia és Milton Obote egyes NATO-tagállamok • hatékony közreműködésével újabb inváziót készít elő Uganda ellen. Lapzártakor érkezett A Dán Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottsága szerdán délután egyhangúan Anker Joergensen szakszervezeti vezetőt választotta meg új miniszter- elnökké. Wiísonék elkerülték a pártszakadást Szerda óta két hivatalos kongresszusi programja van a Brit Munkáspárt parlamenti csoportjának a közös piaci tagság kérdésében. Mindkettő elvileg belenyugszik abba, hogy ha a Munkáspárt ismét kormányt alakíthat, akkor Anglia — amely január elsején lesz tagja a. Közös Piacnak — megmarad a közösségben. De mindkét határozat feltételezi, hogy a munkáspárti kormányzat új tárgyalásokat folytat majd Brüsszellel és megpróbálja csökkenteni a belépés árát — Anglia terheit. A kongresszust megelőzően a munkáspárti vezetőség igen közel került ahhoz, hogy a közös piaci belépést ellenző szakszervezetek az EGK-ból való kilépést követelő határozatot kényszerítsenek rá. Ez a jobboldal kiválását jelenthette volna. A vita során három irányvonal képviselői csaptak össze. A végrehajtó bizottság nyilatkozata csak az óvatos ígéretet tartalmazta, hogy a labouristák kiharcolnák a közös mezőgazda- sági politika „jelentős módosítását”, a közös költségvetéshez való hozzájárulás új és méltányos feltételeit, ezután pedig népszavazást rendelnének el a Közös Piacról. Ezt a tervet a kongresszuson képviselt hatmillió szavazó közül 3,4 milliónak a képviselője támogatta. A kongresszus ezután jój váhagyta egy viszonylag kis taglétszámú szakszervezet, a kazánkovácsok határozati indítványát, amely Wilsonék feladatává tette, hogy léptessék ki Angliát a Közös Piacból, ha nem sikerül kiharcolniuk az egész közös mezőgazdasági politika és az értéknövekedési adórendszer eltörlését. Ez nyilvánvalóan kivihetetlen program, de manőverezési lehetőséget ad Wilsonéknak a következő választásokig. A kongresszus minimális többséggel elvetette a legradikálisabb határozattervezetet, amelyet a vasasok nyújtottak be. Azt követelték, hogy ha a Munkáspárt választási győzelmet# arat, akkor ez jelentse Anglia közös piaci tagságának végét is. Az első két javaslat tehát a Munkáspárt hivatalos programja lett. Péler János megbeszélje Grantoval NEW YORK Péter János külügyminiszter New Yorkban szerdán találkozott dr. Gunnar Jarringgal, az ENSZ-főtit- kár közel-keleti különmegbízott javai és baráti megbeszélést folytatott vele a közel-keleti helyzetről. Ezt követően Péter János Andrej Gromiko szovjet külügyminisztert kereste fel. Az elvtársi, bar^i, közvetlen légkörben folyt eszmecsere során az ENSZ- közgyűlésen napirenden levő problémákról, valamint a kétoldalú kapcsolatokról volt szó. (MTI) Békeerőfeszítések és bombák WASHINGTON (MTI) Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Miközben a Nixon-kor_ mányzat arról igyekszik meggyőzni az amerikai választókat, hogy az elnök „lényegében” már teljesítette 1968-as választási ígéretét és „lényegében” befejeződött az amerikai részvétel a vietnami háborúban, az amerikai légierő több bombát szór Indokína országaira, mint bármikor azelőtt, messze túlszárnyalva még a Johnson-kor- mányzat eszkalációs csúcspontjának rekordját is. A New York Times szerdai számában nyilvánosság, ra hozott adatok szerint 1972 első 9 hónapjában 800 000 tonna robbanóanyagot zúdítottak Észak- és Dél-Vietnamra, illetve Kambodzsára és Laoszra, vagyis többet, mint 1971-ben egész évben. 1971. január 1-től 1972. szeptember 30-ig — a Pentagon hivatalos adatai szerint — 1 560 000 tonna bombát dobtak le. vagyis 21 hónap alatt többet, mint a II. világháborúban 1940—45 között Németországra leszórt összes bombamennyiség. A 'Johnson-kormányzat eszkalációja idején — 1965—68 — 48 hónap alatt 3 225 000 tonna bombát dobtak Indolcínára. A Nixon- kormánvzat hivatalba lépése óta eltelt 44 hónap alatt 3 829 000 tonna bomba zúdult Indokínára. Az ismert nóta a szuperhatalmakról Kína ellenez bárminemű leszerelést ' ' • :kkk- /. ; : : . A baloldal bizalmatlansági indítványt jelentett be NEW YORK (MTI) Az ÉNSZ-közgyűlés 27. ülésszakának kedd esti ülésén felszólalt a Kínai Nép- köztársaság küldöttségének vezetője, Csiao Kuan-hua külügyminiszter-helyettes. Felszólalásában elítélte Izrael agresszív akcióit Libanon, Szíria és más arab országok ellen. Kijelentette, hogy a Kínai Népköz- társaság továbbra is minden segítséget megad Indokína népeinek, egészen addig, míg harcuk véget nem ér. Támogatásáról biztosította a DIFK szeptember 11-i javaslatait. Sürgette, hogy a Szihanuk vezette kambodzsai királyi kormány jogait állítsák helyre. A kínai küldöttség vezetője a továbbiakban állást foglalt az erőszak alkalmazásáról való lemondással és az atomfegyver egyszer s mindenkorra való betiltásával kapcsolatos határozati javaslat ellen. Peking képviselője hangsúlyozta kormánya negatív álláspontját számos olyan javaslattal kapcsolatban, amelyek a nemzetközi helyzet normalizálására irányulnak. A többi között ellenezte a leszerelési világértekezlet összehívását és az európai biztonsági értekezlet megtartását. A kínai külügyminiszter- helyettes beszédében több éles támadást intézett a Szovjetunió és az Egyesült Államok, az úgynevezett szuperhatalmak ellen. PÁRIZS (MTI) A szerdai francia lapok Messmer miniszterelnök nemzetgyűlési beszédét kommentálva általában rámutatnak arra, hogy az új miniszterelnök bemutatkozó beszédében éles, támadó hangot ütött meg a baloldali ellenzékkel szemben, s beszéde voltaképpen a választási kampány nyitányának tekintendő. „Messmer készen áll a választási csatára, erőteljes és harcias stílus jellemzi beszédét” — emeli ki főcímében a Figaró. A Les Echos szerint a miniszter- elnök az ellenzékkel szemben harcosnak, sőt brutálisnak mutatkozott. A Combat azt írja, hogy a miniszterelnök ugyan több szociálpolitikai intézkedést is bejelentett, de azok nem képeznek összefüggő, átgondolt politikát. Csak szociális morzsákról van szó, amelyek rosszul leplezik a politika hiányát. A l’Humanité vezércikkében hangsúlyozza: a miniszterelnök beszédében legfeltűnőbb az a törekvés, hogy leplezze a dolgozók igazi helyzetét. Egyszerűen nem vesz tudomást a munkanélküliségről, semmiféle konkrét intézkedést nem Felhívás a forradalom védelmére I jelent be az árak rohamos ! emelkedése ellen. A baloldali kormányprogram elleni dühös támadása pedig azt mutatja, hogy a baloldal pártjai által javasolt megoldások mennyire nyugtalanítják a nagytőke embereit. A nemzetgyűlés, mivel a baloldali ellenzék bizalmatlansági indítványt terjesztett elő, nem vitatta meg a miniszterelnök beszédét, hanem a bizalmatlansági indítvány felett kezdődött szerdán délután vita, amely csütörtökön is folytatódik, s még aznap kerül sor a szavazásra. IQUITOS (MTI) Juan Velasco Alvarado perui elnök szerdán Iquitos városban beszédet mondott kormánya fennállásának negyedik évfordulóján. Kijelentette, hogy a perui forradalom szilárd és tartós, de vannak „nagy és hatalmas ellenségei” bélés külföldön egyaránt, akik a kormány megdöntésére törekednek. Az elnök energikus hangon beszélt arról a „külföldi gazdasági nyomásról”, amely Perura a forradalom négy éve alatt nehezedett. Rámutatott, hogy ez a nyomás valószínűleg tovább folytatódik és „ez az ár, amit egy országnak a szabadsághoz való jogáért fizetni kell”. A nemzetközi nagyhatalmak, amelyek eddig igájuk alatt tartottak bennünket, ma nem jó szemmel tekintenek ránk. Ügy vélik, hogy rossz példaként szolgálunk más országok számára és félnek ettől a példától.” A Perui Kommunista Párt felhívással fordult az ország népéhez a forradalom és a nép ellenségeinek leleplezésére. JOBBOLDALI TÄMADÄS A CHILEI KP SZÉKHAZA ELLEN mám- 4 * w :d y' WAV' A jobboldali Nemzeti Párthoz és a Haza és Szabadság elnevezésű szélsőjobboldali szervezethez tartozó elemek vandál támadást intéztek a Chilei Kommunista Párt santiagói székháza ellen. A rendőrség közbelépésére a támadók visszavonultak. (Telefoto — AP — MTI — KS) Feszeséi a bélezer sziget írszágábau A fülöp-szigeteki hadügyminisztérium szóvivője közölte: a katonai törvényszékek hamarosan megkezdik a rendkívüli állapot bevezetése óta letartóztatott személyek ügyének tárgyalását. A perek az országhatárokon túl is érdeklődésre tarthatnak számot. A hétezer szigetből álló Fülöp-szigetek ugyanis vitathatatlanul történelme egyik válságos szakaszát éli át és az elkövetkező hetek, hónapok sok mindent el- dönthetnek. Az ország a századfordulóig spanyol, majd a második világháború végéig amerikai gyarmat volt. Az 1946-ban kibocsátott alkotmány felhatalmazza az elnököt arra, hogy „háború, zendülés, vagy hasonló jellegű és nagyságrendű esemény” esetén felfüggesztheti a parlamentet és a polgári jogokat, bevezetheti a rendkívüli állapotot. A jelenlegi köztársasági elnök, Ferdinando Marcos az első államfő, aki él ezzel a lehetőséggel. Arra hivatkozik, hogy az utóbbi időben elszaporodtak a merényletkísérletek és gerillaakciók. Emlékeztet arra a gyilkossági kísérletre, amely Enrile hadügyminiszter, a rezsim második leghatalmasabb embere ellen irányult és amelynek másnapján jelentette be Marcos az ostromállapotot. Csakhogy sok beavatott tudni véli: már a merényletkísérlet előtt készen állt a rendkívüli állapotról szóló törvény és az sem lehelten, hogy a miniszter elleni támadást éppen ürügyként követték el — a kormány emberei. Ez természetesen nem ellenőrizhető.) Az azonban biztos, hogy az ostromállapotnak különös mellékzöngéje van. Az elnöki dekrétum után az országon végizúduló letartóztatási hullám ugyanis jórészt Marcos elnök politikai ellenfeleit sújtotta. Az első őrizetbe vettek között volt Aquino szenátor, az ellenzéki Liberális Párt vezetője és az 1973 decemberében esedékes választások elsőszámú jelöltje. Ezeken a választásokon Marcos a jelenlegi alkotmány értelmében — miután kétszer négy évet már eltöltött az elnöki tisztségben — nem indulhat. Ahhoz, hogy ezt mégis megtehesse, vagy meg kell változtatnia az alkotmányt, vagy fenn kell tartania a rendkívüli állapotot, vagy a két lehetőség valamilyen kombinációjával kell élnie. Sok megfigyelő szerint ez a jelenlegi ostromállapot legfőbb motívuma. Ki irányítja a koniresszHsi? WASHINGTON Ralph Nader, az amerikai fogyasztók elsőszámú érdekképviselője, aki nevét különböző cégek és gyártmányok kíméletlen, de megalapozott bírálatával tette híressé, most a kormányzatot és a törvényhozást vette célba. Egy washingtoni sajtóértekezletén Nader kijelentette, hogy a Nixon-kor- mány az amerikai történelem legkorruptabb irányító szervezete és a kongresz- szus — alkotmányellenesen — a Fehér Ház befolyása alatt áll, a döntő szót pedig a különböző bizottságok idős elnökei mondják ki, ahelyett, hogy a nép akarata élvényesülne. Nader kutatócsoportja „Ki irányítja a kongresz- szust” címmel könyvet jelentetett meg és ennek bemutatására került sor a sajtóértekezleten. (Reuter)