Petőfi Népe, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-04 / 234. szám
’ 19TB. október 1., szerda i. oldal Hétköznapi demokrácia Elsődleges jelentésében a 'demokrácia politikai fogalom. De én nem erről akarok beszélni. A demokrácia másodlagos, bár ugyancsak nagyon fontos, hiszen az elsőből szorosan következő jelentéséről. Ebben a jelentésében a demokrácia magatartás-fogalom: a társadalmi érintkezés hétköznapi formáia.^A munkahelyen a vezetők a vezetettek, a főnökök és beosztottak kapcsolatának formája. Ügyes- bajos dolgainkban az ügyintézők és ügyfelek, a közigazgatók és közigazgatottak kapcsolatának formája. A családi életben a férj és feleség, a szülők és gyerekek kapcsolatáé, és formája annak, ahogyan vasúton, autóbuszon, villamoson, boltban és utcán egymással érintkezünk, ahogyan egymást szólítjuk, ahogyan köszönünk egymásnak, ahogyan becsüljük vagy nem becsüljük egymást. Végül is itt dől el, mindennapos magatartásunkban, hogy tudunk-e már jól „demokráciául”, hogy vérünkké vált-e, beidegző- dött-e már reflexeinkbe, mindenkivel égyenjogúak vagyunk és mindenki egyenjogú velünk. Fiatal „iskola“ Én az mondom (bárcsak tények cáfolnának rám), hogy még nem tudunk jól „demokráciául”, még nem vált vérünkké, nem ideg- ződött be reflexeinkbe. Ezer évig jártunk antidemokratikus iskolába, s csak történelmi percek óta járunk demokratikusba: túl hosszú tanulóidő volt az egyik, és túl rövid a másik. Most olvasom a költő Váci Mihálynak halála után közzétett cikkgyűjteményét. Mennyit szenvedett az antidemokratikus iskolának a magatartásunkban őrzött hagyatékától, és micsoda indulattal küzdött ellene! Azok ellen az iskolamesterek ellen is, akik nádpálcával már nem, de csípős csalánnal még rá- rácsapnak arcunkra, ha egyenjogúságunk tudatában emeljük rájuk. Mert ezek itt maradtak, és rátelepedtek közérzetünkre — figyelmeztetett Váci —, marokra szorítják hangosbodó szívdobogásunkat, rápirítanak önbizalmunkra, lidércnyomásként lebegnek legszebb álmaink és terveink felett, és szégyenérzést próbálnak elültetni bennünk és fiainkban. Az ezeréves Magyarország elnyomóinak utolsó, megfélénkült, tehetetlen, de annál gyilkosabb gúnyolódású és kárörvendező kis utódai, akik még ma is úgy beszélnek a nép fiairól, köztük élő, nagy bátorságú testvéreimről, mint a béreseikről és a cselédeikről. Egész berendezkedő életünket, a nép keserves honfoglalását messziről nézik, kudarcainak örülve, sikereit kiröhögve, és gúnyos vicceket gyártva róluk. Hányán szenvednek elnyomásuktól — igenis, én annak nevezem ! Hány fiatal szenved és vergődik nagyképű és pimaszul magabiztos, üres gőgjüktől, lenéző ajkbigy- gyesztésüktől, hány fiatal fejt ki tízszeres erőfeszítést,- míg alkotását, munkáját megvalósítja, mert percenként szembetalálkozik ... ragályos világukkal. Fogalmak és a gyakorlat Ez alól az elnyomás alól, melynek nincsenek politikai terminológiája, amely nincs kategorizálva, mert a klasszikusok nem emlegetik, a politikusok ma még nem érnek rá vele eleget foglalkozni — ez alól az elnyomás alól de nehéz felszabadulni! Igen, nagyon nehéz. Nehéz megszabadulnunk attól, hogy bármilyen rendű és rangú főnökeink tekintélyérveit cáfolhatatlannak fogjuk fel, és meghajoljunk előttük, szinte nem is mérlegelve: igazságot vagy hamisságot, okosságot vagy butaságot tártál rOaznak-e. Nehéz megszabadulnunk attól a szorongástól, amely a hivataloknak már a várószobáiban elfog bennünket, s bénító erővé növekszik a hivatalnoki íróasztalok előtt. Nehéz megszabadulniok az újságíróknak, a rádióés tévériportereknek attól az alázatos mosolyától, amely az arcukra ül, ha „nagy emberrel” készítenek interjút. Nehéz megszabadulnunk ettől a „nagy ember” fogalomtól is, amelynek ikerpárja természetesen a „kis ember”: akinek rangja van, az nagy, akinek rangja nincs, az kicsi; aki „csak” munkás vagy paraszt vagy alkalmazott, azt „egyszerű embernek” hívjuk, mintha nagyszerű embernek vagy bonyolult embernek csak azt tudnánk elképzelni, aki az uborkafa valamelyik ágán csücsül. Nehéz megszabadítanunk osztályhelyzetre vagy foglalkozásra utaló elnevezéseinket a rosszfajta mel- lékzöngéktől; ha valakire azt mondjuk, hogy paraszt, még mindig sértésnek hangzik. Nehéz megszabadulnunk azoktól a finom megkülönböztetéseinktől, amelyekkel megszólításainkban és köszönéseinkben egy képzelt fontosságrendnek hódolunk, s a vezérigazgatót X. elvtársnak, a főmérnököt Y. mérnök úrnak, a bérelszámolót Z. kartársnak, a gépírónőt Mancikának, a takarítónőt pedig Julis néninek hívjuk, a két utóbbi közt még olyan különbséget is téve, hogy Mancikának kezitcsókolom jár. Julis néninek pedig jónapot. Politika és magatartás És nagyon nehéz megszabadulnunk attól is, hogy: — ha tányérsapka van a fejünkön, szalag a balkarunkon, vagy csak a pult, az íróasztal másik oldalán állunk-ülünk, ha férjek vagyunk vagy szülők, hatalomnak képzeljük magunkat (holott éppen hogy a szolgálat a dolgunk) ; — ha autóban ülünk, lenézzük azt, aki rosszabbul öltözött; ha fehér a bőrünk azt, akié színesebb; — ha bármiféle előnyt csikartunk ki magunknak, akár tehetséggel, akár ügyességgel, erkölcsi tőkét kovácsoljunk belőle, s azt képzeljük: különbek vagyunk tőkeszegényebb társainknál, (holott mindenkivel egyenjogúak vagyunk és mindenki egyenjogú velünk). A prédikáció persze aligha sulykolhatja ezt belénk (az én prédikációm sem). Magatartásdemokráciánk a politikai demokrácia függvénye: minél többen érezhetik magukat a hatalom részesének, annál kevesebben képzelhetik magukat különjogú hatalmasságnak, kiváltságos nagyembernek vagy kiváltság nélküli kisembernek. Mind magasabb fokon A demokrácia elemi iskolái már fölépültek, építsük föl gimnáziumait és egyetemeit is. Javítsuk a tantestületek színvonalát, gazdagítsuk a tananyagot, szigorítsuk a tanrendet. És tanuljunk szorgalmasan. Van hozzá tehetségünk, hiszen az elemi iskolát egészen jó eredmény- ryel végeztük — végezzük. Milliónyian vagyunk olyanok, akikről Váci azt írta: igenis, felszabadulnak, mert megízlelték már „a zavartalanul élvezhető önérzet tiszta inges ünnepeit, megízlelték a nekik is kiosztott méltóság valami általuk meg sem nevezhető érzelmeik zűrzavarában még talán egy szíwerésnyi erővé sem hangosodó megelégedettségét, derűt, nevezzük bárminek, és nem mondanak le erről soha többé — visszamenőleg sem! Már múltjukra is visszavetítik szabadságukat, és embernek emlékezik magukat anyakönyvi bejegyzésüktől fogva. A negyven-, hatvan-, hetvenévesek, a feudalizmus nagy, terelt embernyája másként érzi magát, a haza polgárának, méltó embernek, először ebben a keserves, égrogyasztó, isten szomorította életben. Hát ha már egyszer kiegyenesedett — akkor emlékeiben sem szeretne meggörnyedni”. F. V. Riport a közvetítőkocsiból kell, hogy fessék magukat a színészek. — Előfordult-e már, hogy valami akadály miatt félbe kellett hagyni a közvetítést? — Tavasszal már megkíséreltük a Dinasztia felvételét Kecskeméten, azonban megszakadt az összeköttetés Budapesttel, ahol képmagnetofonra rögzítették az előadást. — Miért nem fllmfelvé- telt készítenek? — A filmezés sokkal bonyolultabb. Más megvilágítást igényel, s emiatt többször le kellene állni felvétel közben. A kameraváltást, a helyzetváltoztatást is nehéz lenne megoldani. Akik a felvételt készítik A közvetítőkocsiba lépő először is a műszerek, kapcsolók első pillanatokban kiismerhetetlennek látszó sokasága tűnik a szemébe. Középütt a vezérlőasztal, azzal szemközt nyolc képernyő. A műszaki vezető előtt a kilencedik. A képemyőfalon most négy monitor működik. Alul a kettes, hármas és a ” négyes — a nézőtéri kamerákkal állnak közvetlen kapcsolatban —, fölöttük egy pedig az éppen adásban levő képet mutatja. Ugyanez látható a műszaki vezető előtt is. A képernyők előtt három képtechnikus ül, időnként igazítanak a gombokon, fiA nézőtéren három kamera áll. Hét óra előtt néhány perccel elcsöndese- dik a közönség. Az operatőrök fülhallgatóján át szűrődő beszédből a közel ülők elcsípnek néhány szót. A hátsó kamera tetején piros fény gyullad, fölgördül a függöny. A Kecskeméti Katona József Színház rendkívüli előadásán Gyárfás Miklós: Dinasztia című vígjátékáról készít felvételt a televízió. Képmaffnetofon vagy film Szünetben Török Honával, a közvetítésvezetővel beszélgetek. — Milyen előzmények után kerül sor egy színdarab fevételére? — Először is megnézem az előadást, majd kamerapróbát tartunk. Követjük a színpadi mozgásokat a felvevőgépekkel, s beírom magamnak a szövegkönyvbe, hogy melyik kamera képernyőjén látható legkifejezőbben egy-egy jelenet. A közvetítés alkalmával ettől még eltérhetünk. — Megnézzük azt is — mondja a közvetítésvezető —, hogy a ruhák alkalma sak-e a fölvételre. A csíkos, vagy a fehér jelmez például rosszul mutat a képernyőn. Megtörtént már, hogy egy fehér kosztümöt sárgára kellett festenünk. A „smink” is másként hat a színpadon, mint a tévében, ezért a szokásosnál halványabbra I nomítják a kép tónusát. Bemutatjuk a színház új művészeit Kautzky Ervin — Színházi ember va gyök — mondja magáról — Természetesen legszívesebben játszom, de ha szükség van rá, a színház életében adódó más munkákat is szívesen elvégzem Kautzky Ervin a MisFalukutatő jegyzetek Népmozgás és szaporodás Az iparosítás mozgásba hozta a falvak társadalmát. Ez közismert jelenség. Ügyszintén az is, hogy népszaporodásunk hosszú évek óta, a gyermekgondozási segély bevezetése után is, az egyensúly jennmaradásához szükséges minimumnál is alacsonyabb szinten marad. De mi köze egymáshoz a két jelenségnek? Nagyon is sok! A megye öt nagyközségének elmúlt évtizedbeli népmozgalmi statisztikáját tanulmányozva kiderült, hogy a természetes szaporodás mindig az azt követő egy-két évben esett vissza, midőn a helységből erős kirajzás történt. A képlet teljesen logikus: nyilvánvaló, hogy főként a családalapításra készülő fiatalok kerestek máshol jobb megélhetést, vagy egyáltalán élet- és munkalehetőséget. Ügy áll a helyzet, hogy e települések fölös munkaereje jórészt továbbra is elvándorlásra kényszerül. Márpedig az ide-oda ingázók sokkal hajlamosabbak lemondani önnön folytatásukról, mint azok, akiknek idejekorán sikerül egy helyen „megállapodniuk”. Lényegében ez áll a más helységbe költöző fiatalokra is, az otthonhoz, a gyermekkori környezethez fűződő gyökereik elvékonyulnak, s ahhoz viszont, hogy az új helyen meggyökeresedjenek és berendezkedjenek, legalább is évek szükségesek. Ez szintén nem kedvez a gyermekáldás fogadásának. A vidéki ipartelepítést sok más egyéb között az is indokolja, nogy akiben nincs hajlam az ingázásra, igény a máshol való megtelepedésre, az ne kényszerüljön elvándorolni. Mert a közösséghez való tartozás tudata olyan erő, amely maga is az egyén továbbfolytatására ösztönöz. Hiánya pedig termőtalaja az egyk- vagy az egyse divatjának H. D. A vezérlőasztalnál négyen foglalnak helyet. Balról a hangtechnikus, aki négy ujját a föl-le mozgatható karokon tartja s figyelemmel kíséri a színpadról érkező hangokat. Halkít, erősít. Egyfolytában mozognak az újjal. Török Hona feladata most a kamerák egybehangolása, irányítása. Egyidejűleg figyeli az előtte fekvő szövegkönyvet s a képernyőire! A könyvbe pirossal jegyezte be délelőtt, hogy mikor melyik kamera következik. Vezényszavak hangzanak el, kézmozdulatok kíséretében: — Kettes! Négyes! Hármas! Ez a képvágónak szól, aki az utasításra lenyomja a megfelelő gombot, s az adásban levő ernyőn vált a kép. Az operatőrnek a mikrofonba : — Szűkítsd! S a kép „közelebb jön", a szereplők kitöltik az ernyőt. A három kamera közül kettő hagyományos. Négy optikás. A harmadik az úgynevezett variokame- ra. amely gumioptikával működik. Ezt sokkal egyszerűbb kezelni, gyorsabban közeibe hozhatók a jelenetek, vagy ha énnen arra van szükség, a teljes színpadot is könnyen átfogja. Udvaros Béla, a színdarab rendezője segít a köz- vetftésvezetőnek. Néhány szóval előre jelzi az érkezőket, a közbeszól ókat. ö tudja legjobban mikor és merre mozdulnak el a színészek, kit vegyen célba az operatőr. Okét láthatjuk Végül: egy kis emlékeztető azoknak, akik látták a vígjátékot, s előzetes, akik a televízióban nézik majd meg. A főszereplők — Kovács, Kovácsné — Dévay Camilla és Sárosi Gábor. Lányuk Faluhelyi Magda; a két vőlegényjelőltet Székhelyi József és Trokán Péter alakítja. Fraknói Sári Kovácsék új bejárónője, Perényi László pedig görög üzletkötő-milliomos szerepében mutatkozik be. Lakatos Attila kolci Nemzeti Színház tagja volt tíz éven át. Karakterszínész. — Ügy érzem, hogy új rendezőkkel, kollégákkal j kell megismerkednem. Ezen a pályán a változatosság a tájékozódás, a kísérletezés igen fontos. — Sajnos, Miskolcon a sok munka miatt — rendszeresen játszottunk Egerben is — kevés idő maradt a közönséggel való kapcsolatok ápolására. Szeretném, ha Kecskeméten ezt a hiányt is pótolni tudnám. Első szerepét, mint felesége, ő is a Bánk bánban kapta; Solomként mutatkozott be Zomborban. — A színészet nem mesterség — mondja, — hanem hitvallás. A legkisebb szerepet is igen komolyan kell venni, s mindig keresni a lehetőséget a megújulásra. Remélem, Kecskeméten olyan felad •’foka* kapok majd, amelyekben a meggyőződésemet az itteni közönség előtt is bizony ta ni tudom, L. A. Az irodalmi színpad tervei Szép sikerrel büszkélkedhet a Kecskeméti Konzervgyár irodalmi színpada, amely nemcsak az üzemben adott már több alkalommal nívós műsort, de a városi rendezvényeken is. E hetekben újjászervezik a művészeti csoportot, s a tehetséges KISZ-fiatalok rövidesen megkezdik a próbát. Terveik között szerepel két megyében élő költő, Buda Ferenc' és Hatvani Dániel verseiből, valamint a béke eszméjét hirdető legszebb irodalmi alkotásokból készült műsor bemutatása. Az említett összeállításokkal a környező tanyai klubokban is fellépnek a konzervgyári irodalmi színpad tagjai,
