Petőfi Népe, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-18 / 246. szám

Apróhirdetések A bírósíp ... ,A játékvezetőkkel sok minden történt már a pá­lyán célul es azon kívül is. Utóbbiról bomiai Lajos, kitűnő, íiatal klí'A-játek- vezewnk lanuskodáat, az alábbi nem mindennapi történetével: — „Játékvezetője voltam a szeptemuer Zi-en, szer- aán Firenzében lejátszásra került í’iorentina—Eskis- ehirpsor (túrok) ULFA-rvu- pa visszavágónak. A mér­kőzés előtti napon, a MA­LÉV 1L—18-as menetrend- szerű gepevel repültünk Milánóba, hogy onnét vo­nattal utazzunK tovább Fi­renzébe. Gépünk már le­szálláshoz készült, amikor, kitekintve annak ablakán szokatlanul íurcsa látvány tárult elénk. A máskor oly nagy nemzetközi Forgalmat bonyolító milánói repülő­tér teljesen kihalt volt. Amikor azonban leszáll­tunk, gépünket csoportok­ba verődött, ordítozó, öklü­ket fenyegetően rázó tö­meg vette körül. Az utas­térben megjelenő pilóta közölte velünk: „a repülő­tér parancsnokságától ka­pott rendelkezés szerint senki nem hagyhatja el a Gyenge rajt az atlétikai CSB első fordulóján Az elmúlt hét végén Bu­dapesten, a Népstadionban l&ruit megrenuezüsre az NB 1. BtS női atlétikai CSB első fordulója. Bacs-Kis- kun megyet ezűttal a bajai versenyzők képviselték. A tartalékos megyeválogatot­tunkban nem szerepelt Cserjés, aki izomszaitadás miatt volt kénytelen távol­maradni. Nétneth Zs., Varjú É., Csontos Zs. és Deli X. egyéb okok miatt hiányoz­tak a csapatból. Így azután a régi együttesből csak Lá­zár Ida maradt meg, s képviselte színeinicet a ser- düiókkei teletűzdelt csapat­ban. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a korábbi évekkel ellemetben —ami­kor dobogós helyezés alatt sosem adtuk — Bács me­gye válogatottja csak az 5. helyet tudta megszerezni. Az erős ellenfelekkel szemben néhány serdülő atléta bemutatkozása jól sikerült. Részeredmények. 100 m: 4. Szenti Melinda 13,4. 200 m: 5. Lázár Ida 28,2. 400 m: Lampert Mónika 64,7. 800 m: 4. Papai Emőke 2:28,2. 1500 m: 2. Hegyes Erzsébet 5:12,3. 100 m gát: 4. Balanyi Bea 16,9. Ma­gasugrás: 5. Takács Kata­lin 148 cm. Távolugrás: 5. Lázár Ida 531. Súly lökés: 6. Janák Mária 942. Disz­koszvetés: 3. Rapcsák Ilo­na 33,92. Gerelyhajítás: 6. Janák Mária 35,78. 4 X 100 m: 5. Bács megye (Lam­pert, Szenti, Balanyi, Lá­zár) 52,6. 4 X 400 m: 6. Bács megye (Hegyesi, Lam­pert, Reisch, Pápai) 4:20,2. A pontverseny állása: 1. Csepel SC 66, 2. Bp. Spar­tacus 62, 3. Szolnok megye 54, 4. MTK 42, 5. Bács me­gye 30, 6. MAFC 24 pont­tal. A második fordulóra az MTK rendezésében kerül sor a hét végén. Reméljük, hogy a hat pontos előny elegendő desz az 5. hely megtartásához. gép fedélzetét.” Kérdően tekintettünk egymásra. Köz­ben kinyílt a gép csapóaj­taja és a belülről leeresz­tett hágcsón felszállt a MALÉV-kirendeltség kép­viselője s következő meg­lepő bejelentést tette: „Sajnálattal kell közölnöm kedves utasainkkal, hogy a repülőtéri munkások sztrájkja miatt a gépet, üzemanyag felvétele után vissza kell irányítanom Budapestre!”... A hír le­sújtó volt! Az első kábu­latból magamhoz térve elé­je vágódtam és közöltem vele, hogy nekünk minden körülmények között el kell jutnunk Firenzébe, ahol holnap UEFA Kupa-mérkő­zést vezetünk s távolmara­dásunk beláthatatlan kö­vetkezményekkel járhat. Bejelentésem hatástalan maradt. Közben eltelt vagy 20 kínos perc alatt szá­munkra egyáltalán nem volt szívderítő, hogy a sztrájkolok a közvetlen kö­zelünkben veszteglő angol BEA gépbe is visszapakol­ták a csomagokat. A hely­zet vigasztalhatatlannak tűnt, s a zsibongó tömeg ha lehet még szorosabb gyűrűbe vonta gépünket. Ekkor mentő ötletem tá­madt s közöltem újabb „ultimátumomat” a MA­LÉV képviselőjével: „lesz ami lesz, mi kiszállunk a gépből!”... „Megtehetik — válaszolta — de előbb írjanak alá egy nyilatko­zatot, hogy minden ebből eredő következményért vállalják a felelősséget!” Aláírtuk, majd utána ugyanazon a hágcsón Há­mori és Marton partjelző kollégáimmal leereszked­tünk a betonra. Minden szem ránk meredt. A tün­tetők azonnal körülvettek Férfi „A" csoport: Nagybaracska—MFSC mérkőzés elmaradt, mert az MFSC nem jelent meg. Kiskőrös—Bácsalmás 19:12, MFSC—Nagybaracska 14:24, Gara—Bajai VMTE 21:28, Gara—MFSC 28:20, Nagybaracska—Bácsalmás 17:11, MFSC—Gara 16:30, Kiskőrös—Lajosmizse 8:14. Férfi „B” csoport: Jánoshalma—Kinizsi SE 40:17, Balotaszállás—Tisza- kécske 29:12, Dávod—Ke­cel 24:10, Kinizsi SE—Dá­vod 14:11, Kecel—Kalocsa 8:12, K. Építők—Radnóti SE 6:15, Radnóti SE—Kis­kunhalas ifi és a Kalocsa— Kecskeméti Építők mérkő­zésen a Kiskunhalas, il­letve a Kalocsa nem állt ki. Balotaszállás—János­halma 18:18, Kiskunhalas ifi—Tiszakécske 4:8. NSk: Kiskőrösi IGV—Bajai Bácska P. 10:6, Soltvad- kert—Városföld 7:18, KTE —Jánoshalma 12:6. Kis­kunhalas ifi—Kiskőrösi IGV 8:13, Kiskőrösi ifi— Bajai Bácska P. 6:10, Kis­kőrösi ifi—Kiskőrösi IGV 9:10, Kiskunhalasi ifi— Városföld 7:2, Jánoshalma —Kiskunhalasi ifi 14:15. Ez utóbbi nagy megle­bennünket, a helyzet mind fenyegetőbbé vált, amikor „mint előretolt ék” néme­tül ezt ordítottam feléjük: „Wir sind ungarische Schiedsrichter!” (Mi ma­gyar bírók vagyunk!) A tömeg megtorpant ugyan, de mert nem értették, is­mét vésztjóslóan mutattak a gépre, követelve, hogy azonnal szálljunk vissza. Erre cselhez folyamodtam s összeszedve minden olasz tudásomat, ezt blabláltam feléjük: — „Arbitro, ung- herese, calcio, futball, liberc, UEFA, FIFA, Fio- rentina, Lo Bello...” Hogy még nagyobb nyomatékot adjak szavaimnak, előkap­tam a zsebemben lapuló sípomat, éleset belefújtam, majd jobb karommal, mint­ha a pályán szabadrúgást ítélnék, a repülőtér váró­csarnoka felé mutattam. Erre mint egy adott ve­zényszóra, a sztrájkolok vezére mellettem termett, hátbaütésnek is beillő váll- veregetés után belémkarolt és most már mindhárman, a sztrájkolok sorfala között, a kormányfőknek kijáró díszkísérettel vonulhattunk a repülőtér várócsarnoká­ba. Ott „átpasszoltak” ben­nünket a karabinieriknek, majd igazoltatás és útle­vélvizsgálat után a ránk már izgatottan várakozó Fiorentina klub vezetőinek. Éjjel 2 órát kongatott a firenzei Dóm nagyha­rangja, amikor ágyba ke­rültünk. Aztán másnap, ha a kiállott izgalmaktól kissé „gyűrötten” is, az este 21 órakor kezdődő mérkőzésen már minden ment mint a karikacsapás. Sípomnak most is megvolt a „varázs­ereje” — de ezúttal már a zöld gy epen... petés és a kiskunhalasiak győzelme után újból telje­sen nyílt a bajnokság kér­dése. A KTE—Bajai Bács­ka, Soltvadkert—Jánoshal­ma mérkőzés a pálya használhatatlansága miatt elmaradt. A bajnokság Antes Férfi „A”-e»oport L Bajai MT. (511 1*1:1«. U 1. Kiskörös 5 I 1 1 1*1:131 U 3. Gara »5—4 193:175 10 4. Lajosod. 11—3 100:1*4 10 5. Nagybor. » 4 1 4 190:130 » «. Bácsalm. ( 4 — 4 131:1H S 7. MFSC »---------» 122:1*1 — S . Mathitez visszalépett Férfi „B"-caopoct 1. Kalocsa 7 • — 1 136:53 13 2. Balotasz.. 7 9 1 1 171:136 11 3* J.halma 7 4 1 3 141:83 9 4. Dávod 7 4 — 3 114:89 8 S. Kinizsi 7 3 2 2 198:1/88 8 6. TJcécake 7 3 1 3 108:168 7 7. K. Ep. lfl 7 3 1 4 98:807 5 S. Radnóti 7 3 — 9 47:50 4 9. Kkh. ifi 7 1 — 9 48:122 2 1*. Kecel 7 1 — 6 46:170 2 Nők 1. J.halma 17 IS — t 245:107 30 2. KTE 1« 14 — 2 256:89 28 3. Városi. 17 10 — 7 189:164 20 4. Bajai B. 16 8 2 6 153:14« 16 5. Kkőr. I. 17 9 — 8 124:135 1« 6. Kh. ifi 18 6 2 10 131:202 14 7. Kkőr. Ifi 17 3 — 14 103:188 6 (. Soltvad. 1« = 18 86:234 — FJjAdU IcUaj«! XwGC AiLfcrU. o—OiO­vel 4(0 000,— Ft-ért. Cím: Orgo- vány, ifj. Szabó István, Izsáki határút, III. kér. 45. sz. 21050 JÓ állapotban levő tanya, 800 négyszögöl területtel, gazdasági épületekkel eladó. Műúthoz, vasútállomáshoz közel, jószág­tartásra alkalmas. Érdeklődni Varga László, Nyárlőrinc, III. kér. 9. sz. 21007 OLCSÓN eladó Kiskunhalason, Alsóöregiszőlőik 216. számú la­kóház, 600 négyszögöl vetemé­nyessel. Érdeklődni Tegzes La­josnál. 1282 B IRKAT ARTÁSRA alkalmas tanya kiadó, vagy eladó. Ér­deklődni Kiskunhalas, Vihar utca 7. 1483 ELADÓ Kiskunhalason Natkai- szigethez közel, 540 négyszögöl veteményesnek való föld. Ér­deklődni Kertész utca 27. 1486 UE—28-AS traktor eladó. Kis­kunfélegyháza, Dayka u. 34. ___________ 3185 E LADÓ NDK gyártmányú gyermekkocsi és egy komplett konyhabútor. Kiskunhalas, Jó­kai utca 52, délután 3-tól. 1487 IDŐS személy eltartását válla­lom, választ kérek a Kiskun­halasi Hirdetőbe „Nyugodt élet” jeligére.___________1468 HALÖSZOBABÜTOR jó álla­potban eladó. Kiskunhalas, Míg Károly utca 51. _____ J488 E LADÓ Kiskunhalason, Papri­ka Antal utca 24. számú fél hóz, beköltözhető. Érdeklődni hely­színen. _____________________ 1490 S ÜRGŐSEN két páva eladó. „Szép madár” jeligére a Kis­kunhalasi Hirdetőbe._______1491 N ÉGYÉVES anyaszamár eladó, jó erőben levő. Kiskunhalas, Félegyházi út 3. Sütő János. 1492 1300-AS Polski Fiat eladó vagy telekre cserélhető. Kiskunha­las, Határ utca L Kozma. 1493 JÓ állapotban levő, Skoda Combi eladó. Soltvadkert, Köl­tői Anna 144. 1496 1500-AS Polski Fiat személy­gépkocsi eladó. Cím: Kecske­mét, Batthyány u. 29, órásüz­let._________________________ 21027 V ESZEK kerékpárokat, varró" gépeket, javítás, eladás. Mile- tics műszerész. Kecskemét, Bem u. 9._________________9076 C R-ES 601-es Trabant személy- gépkocsi sürgősen eladó. Já­noshalma, Kossuth u. 4. 1567 Vegyes HÁZHELY Kiskunhalason, Fa­zekas Gábor utca 101. Lealapoz­va, építési engedéllyel, 120 négyszögöles eladó. Érdeklődni Jókai 24. alatt. _______ 1497 H ASZNÁLT kombinált bútor, olcsón eladó. Kiskunhalas, Má­tyás tér 3. 1498 JÓL tejelő tehén, tanya, 800 négyszögöl területtel, beköltöz­hetően eladó. Érdeklődni Mol­nár Istvánnál, Kunfehértó L kér. 21.___________ 1499 IDŐS nyugdíjas asszony nyug­díjas szobatársat keres 50— 65-ig, egyedülálló nőt, bútor nélkül, lakbért nem kell fizet­ni. Kiskunhalas, Kisfaludy ut­ca 23, ugyanott világfogó rádió, üstház, 50 literes bográccsal, 4 számyasablakhoz új függöny- tartó eladó. Érdeklődni délelőtt 9-től délután 3-ig mindennap, Alkusz Miklósnénál. 1500 JÓL szituált, rendezett anya­giakkal házaspár idős személyt eltartásra vállalna. Házingatla­nért. „Megbecsülésért megbe­csülés” Jeligére a Kiskunhala­si Hirdetőbe. _______________ 1501 K OMPLETT fürdőszobaberen­dezés kettőezerért eladó. Kis­kunhalas, Nyárfa utca 10. 1502 UTCAI kettőszobás házrész el­adó. Kiskunhalas, Árpád utca 30. Érdeklődni 17 óra után, szombaton délután, vasárnap egész nap. 1503 100 DARAB anyabirka eladó. Kiskunhalas, Felsős zállás 78, Váradl-tanya._______________1504 A NYAGBESZERZÉST gépko­csival vállalok. „Mikrobusz” jeligére a Kiskunhalasi Hirde­tőbe. 1458 Bajai apróhirdetések ALBÉRLET, dolgozó házaspár­nak, buszmegállóhál kiadó. Je­lentkezés a Bajai Hirdetőbe ,.Kizárólag ideiglenes bejelen­tővel” jeligére. ___________1573 K ÉT ló eladó. Érdeklődni: Ba­ja, Damjanich u. 30._______1080 K ÜLÖN bejáratú bútorozott szoba két személy, vagy há­zaspár részére kiadó. Baja, Csupor Gy. u. 12. (Hűtőház fe­lé). 1099 GYŐZTES szülőktől, 17 hóna­pos zárt törzskönyvezett, csí­kos boxer kan, költözködés miatt, sürgősen eladó. Ara: 3000,— Ft. Balogh Ferenc, Ba­ja, Tanya IV. kér. 96. sz. (Hü- tőház felé, Kapecfalunál). 1098 AZONNAL beköltözhető négy- szobás ház, mellékhelyiségek­kel, szőlővel eladó. Baja, pan­dúr u. 23. (Bajaszentistvanj. lv96 VENNÉK egy szoba, konyuas házrészt 30 000 Ft készpG_.z plusz törlesztés, vagy eltartási szerződésért. Leveleket: „Min­den megoldás érdekel” jengere a Bajai Magyar Hirdetőbe ke­rek. ____ 1095 B ATMONOSTORON, Dózsa ut 38, alatt családi ház, azonnal beköltözhetően eladó.__ 1094 C SALÁDI ház beköltözhetően eladó. Baja, Malomrév u. 10. (Szentjános)._______ 1093 K ÉTSZOBÁS, fürdőszobás, mellékhelyiségekkel ellátott ház. 115 négyszögölön, beköl­tözhetően eladó. Baja, Bajnok u, 3. 1103 ELADÓ Baján, a Kölcsey ut-j oá ban házrész (két és fél szo­ba, fürdőszoba, konyha, nagy udvarral). Érdeklődni leheti Baja, Dózsa Gy. út 1. I, em. 6. __________ _________1102 S ZOBA, konyhás, éléskamrás lakrészt keresek bérbe. „Laká­jos” jeligére a Bajai Hirdetőbe kérek ajánlatot. 1101 SZOBA, konyhás, üres albérle­ti szobát keres fiatal házaspár 8 éves kislányával. „Esztergá­lyos” jeligére a Bajai Magyar Hirdetőbe kérünk választ. HQ0 MÉLY gyermekkocsi új álla­potban eladó. Baja, Szegedi út 39. __________________________1144 E LŐRE fizetek kétévi lakbért és lakáshasználatbavételi díjat egy összegben, egyszobás. iő- bérleti lakásért. Ajánlai ot „Készpénz” jeligére a Bajai Magyar Hirdetőbe kérek. LOS BAJÁN, a kiscsávolyi Oncsai e- lep felé, 570 négyszögöl szőlő eladó, kis épülettel. Erdeklóá- ni: Dávod, Liszt Ferenc u. 42. sz. 1 <)7 KÉTSZOBÁS ház sürgősen el­adó, beköltözhetően. Baja, Dó­zsa Gy. út 256. 1108 FÜRDŐSZOBA PB gázfüto el- adó. Csátalja, Haj dók. Ull CSALÁDI ház beköltözhetően 4 szoba, 3 mellékhelyiséggel el- adó. Baja, Kígyó u. 20. 1051 KÉTSZOBA összkomfortos, gázfűtéses, nagy erkélyes la­kás eladó. Érdeklődni lehet: Baja, Drescher u. 24. _______1055 K ERTES, nagy családi ház be­költözhetően eladó. Baja, Schneider P^ u. 6/a. 1062 HÁZ eladó 1700 négyszögöl te­lekkel, gazdasági épületekkel. Bácsbokod, Hunyadi u. 81. 1058 BAJÁN, a Kígyó utcai társas­ház építése folytatódik. A har­madik épületben lehet jelent­kezni a helyszínen. Kígyó u. 23—25, alatt, vagy az I. sz. Ügy­védi Munkaközösségben. Minden hűtőgépet 10 százalék előleggel OTP-hitelre adunk és a lebonyolítást is mi intézzük! villamossági szaküzletek: Kecskeméten: Szabadság tér 1. Rákóczi út 12. Kiskunfélegyházán: Wesselényi u. 1. Baján: Béke tér 11. Kiskunhalason: Lenin tér 1. Kalocsán: I. István út 33. 8872 Kézilabda A MEGYEI BAJNOKSÁG EREDMÉNYEI AFGAN agarak nemzetközi ki­állításon díjat nyert szülőktől eladók. Telefon: 11-110, Tőkés­né. 20982 ALULJÁRÓNÁL levő, három férőhelyes garázs kia-dó, eset­leg megvásárolható. Cím: Ko­vács, Tanácsköztársaság tér 4. I. em. 2. 21026 GYÖNYÖRŰ foltozású, kitűnő csehszlovák, 93 cm magas im­port kantól 87 cm magas, fe­kete HPJ szukától „DOG”- kölykök előj egy ezhetők, októ­ber végén elvihetők, szvoboda István, Baja, Otthon u. 43. 1080 CSENGŐDÖN, vasútállomáshoz közel, műút mellett kétszobás lakóház melléképületekkel, 1200 négyszögöl földdel, öntözőíel- szerelóssel eladó. (Volt kerté­szet), Preiszingerné, Csengőd, Kossuth u. 17. __________21106 T ABDI központjában, műút mellett lakóház telekkel, 600 négyszögöl szőlővel (lelkesít­hető) eladó. Csikesz Jánosmé, Tabdi, Kossuth u. 34. ____21107 Z SIGULI IN rendszámú, ka­rambolozott személygépkocsi eladó. Megtekinthető és meg­vásárolható 1972. október 19-én 14 órakor Kecskemét, Kerká- poly u. 6. szám alatti javító­műhelyben. 21639 ÓRA JA VITÁST, vésést vállalok soron kívül. Órát veszek, óra­szíj kapható, nagy választék­ban. Kecskemét, Batthyány u. 29. órásüzlet. 21828 J cóljvdi'xw-id x iirx epiuást vál­lalok. Kiss Gábor, Kecskemét, Szélmalom u. 5. 21035 ELVESZETT sötétsárga boxer- Kutya, 3 hónapos fiával együtt, becsületes megtaláló vagy nyomravezető jutalomba része­sül Tomioskó István, Kiskun­halas, Kilián György utca 13. sz. _ _ 1490 ÜRES albérleti szoba, konyhát egy évre keresek. Leveleket a kiadóhivatalba kéreK „Nyu­godt” jeligére. Telefon: Kecs­kemét 12-546. __ 21036 M ÉLYÉPÍTŐ technikus 12 éves terv és kivitelező gyakorlattal állást változtatna. Ajánlatokat „Kalkulátor” jeligére a kiadó­hivatalba kérek.___________21029 G YERMEKTELEN házaspár üres szoba, konyhás albérletet keres. Ajánlatokat Kecskemét, ALsószéktó 19. Telefon: 12-603. _ 9063 GÉPÍRÁST vállalok rövid ha­táridőre. Sánta Istvánná, Já­noshalma, Deák Ferenc u. H. sz. __________________________1506 K ÜLÖN bejáratú szoba, búto­rozva kiadó két férfi, vagy két komoly nő részére. Leveleket „Száraz” jeligére a kiadóhiva­talba kérek. 21012 ÉPÜLŐ társasházhoz egy társat keresünk. Kecskemét, Marx tér 11. Értekezni Ybl Miklós u. 15. sz. 21019 Halasi apróhirdetések

Next

/
Thumbnails
Contents