Petőfi Népe, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-01 / 232. szám

A BUDAI VARPALOTA REKONSTRUKCIÖJ. ■m?*« A Kőfaragó és Épületszobrászati Vállalat műhelyé­ben faragják a várpalotát díszítő szobrokat. (MTI foto — Csikós Gábor felv. — KS) Dolgozók a 4-es buszról Több érintett, környékbeli üzem — így a BRG, a Reszelő­gyár és a Konzervgyár — dolgozóinak panaszát tolmácsoljuk, a megyeszékhelyen közlekedő, 4-es számot viselő, helyi autó­buszjárattal kapcsolatban. Sérelmesnek tartják egyebek közt, hogy — főként a csúcsforgalomban közlekedő — 4-esek hi­hetetlenül zsúfoltak, róluk a munkába indulók, de főként a munkahelyről hazafelé igyekv ők sorozatosan lemaradnak. Ha pedig nagyneliezen fel is fém ek, előfordul, hogy a tömeg miatt — leszállni alig tudnak. Az utazóközönség említett részének javaslata legalább a nagyforgalmú napszakokban, indítsanak céljáratokat, ame­lyek nem a jelenlegi végállom ásig — a repülőtérig —, hanem csupán a a gyámegyedig közle kednének. A panaszok megszüntetésé vei a Volán feltétlenül igen sok dolgozó, nem utolsósorban kisgyermekes anya köszönetét érdemelné ki. J. T. — Hetvenezer család kap új otthont g jelenlegi öt­éves tervben Kazahsztán fővárosában, Alma-Atában. Ezen kívül a városban mű­vészeti galéria, új színház és barátság háza épüL Gyerekek, figyelem! ,«yári vakáció című, tíz­fordulós rejtvénypályáza­tunk nyereményeit hétfőn sorsoljuk ki szerkesztősé­günkben. A rejtvénypályá­zat nyerteseinek névsorát keddi lapszámunkban kö­zöljük. A keddi lapunk tartalmából: Taoyagondok a kiskőrösi I, Figyeljünk a számokra A balolaszállási iskola és az építők 9 Tuben fogant virágok * * tanyavilág képviselője Tiszakécskei riport • * ryörslista i lottó tárgynyeremény­sorsolásáról Kedvezménnyel építenek Nagy teljesítményű, Kol- mann-rendszerű szárítót vásárol és 200 vagonos ku­koricatárolót épít a tompái Szabadság Termelőszövet­kezet. A közös gazdaság a beruházáshoz igénybe ve­szi a Minisztertanács ha­tározata által nyújtható hitelt és árkedvezményt. A tárolóban 760 hold kuko­rica termését kell elhe­lyezni, amelynek legna­gyobb részét géppel taka­rítják majd be. A világ legkisebb könyve A bonni iparkamara ok­tóber 7-én megnyíló kiállí­tásán bemutatják a világ legkisebb könyvét. A mini- könyvecske mindössze há­rom milliméter hosszú és két és fél milliméter szé­les. 26 lapja van, minden lapon az ABC egy-egy be­tűje és egy tárgy rajza ta­lálható. s A p T A a 1972. október 1., vasárnap Névnap: Malvin Napkelte: 5 óra 42 perc. Napnyugta: 17 óra 24 perc. Holdkelte: 0 óra. Holdnyugta: 14 óra 42 perc. A kukorica betakarítása Pataji József kombájnos brigádja öt adapterrel fel­szerelt géppel megkezdte az 1200 hold kukorica betaka­rítását a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszö­vetkezetben. A termés felét a gazdaság szárító üzemé­ben hőkezelik, a másik fe­lét pedig fóliával kibélelt gödörben propionsavval tartósítják. Vizsgázik a fejőberendezés Az INDUSTRIA RT., a Bács-Kiskun megyei Állat- tenyésztési Felügyelőség és a Homokhátsági Mezőgaz­dasági Szövetkezetek Te­rületi Szövetsége közös rendezésben október 4-én, délelőtt 10 órakor a kecs­keméti Kossuth Termelő- szövetkezetben tájékoztatást tartanak. A tsz több hóna­pon át használta a Volga fejőgépre szerelhető ALFA LAVAL rendszerű fejőbe­rendezést. A szakemberek beszámolnak az üzemeltetés során szerzett tapasztala­tokról. — Napi 3000 mázsa szőlőt préselnek ki a Helvéciái Állami Gazdaság szeptem­ber 4-én átadott új szőlő- feldolgozójában, ahol Sop­roni-rendszerű gépsort és erjesztő berendezést szerel­tek fel. Ez a berendezés a legalkalmasabb a jó minő­ségű vörösbor készítéséhez. Szerelik a szárítóüzemet A Városföldi Állami Gaz­daságban szerelik a nagy teljesítményű, dán gyárt­mányú szárító üzemet, amely ha elkészül, egy tíz­órás műszak alatt 30 va­gon szemes terményt szá­rit meg. Az idén vetett először a gazdaság 1500 hektáron CPS rendszer­ben tengerit, s a termést az új üzem szárítja majd tárolásra. — Szabálytalanul előzött motorkerékpárjával Kecs­kemét határában az 5-ös számú főútvonalon Rokolya József kecskeméti motor- kerékpáros, s egy személy­gépkocsinak ütközött. A motoros könnyebben meg­sérült. A balesetért egyéb­ként Kovács Lajos helvéciai személygépkocsi-vezető is felelős. — KIS MŰVÉSZEK nagy hangversenye címmel do­kumentumfilm készült a Szovjetunióban. Az októ­berben nálunk is bemuta­tásra kerülő alkotás, — amely a szovjet zeneokta­tás eredményeit méri fel — a tallini. gyermekművészek hangversenyeit mutatja be. — Gyógyszerész-tovább­képzés keretében fél év alatt, havonta egy alkalom­mal a Bács-Kiskun megyei Gyógyszertári Központban áz új egészségügyi törvényt vitatják meg az alkalmazot­tak. Az első értekezletet hétfőn tartják Kecskeméten a gyógyszerészek. — Jó termést takarítottak bs az őszibarackfákról a tompái Szabadság Termelő- szövetkezet gyümölcsöséi­ben. A Szegedi Konzerv­gyárnak 960 mázsa csont­héjast adtak át feldolgozás­ra. — Cseh László szocialista brigádja nyerte meg a Bács megyei Állami Építőipari Vállalatnál a szocialista brigádok szellemi vetélke­dőjét. Ez a brigád két év­vel ezelőtt a megyei döntőn ért el első helyezést. 2000 mázsa szőlő naponta A pincegazdaság kiskun- majsai üzemében és a köz­ségi átvevőtelepeken na­ponta átlagban 2 ezer má­zsa szőlőt vásárolnak meg a termelőktől. A körzet­ben szeptember 18-án kez­dődött a szüreti átvételi idény, amikor mindössze néhány száz mázsa termés érkezett csak a felvásárló­helyekre. Ezekben a he­tekben a pincészet kora hajnaltól késő estig nyitva tart, hogy a szőlőátvételt zavartalanul bonyolíthas­sák le. A szüret dandárjá­ban a majsai, a esólyos- pálosi, szanki, kömpöci és kígyósi átvevőhelyeken na­ponta 3 ezer mázsa szőlőt fogadnak majd. — Korszerű tanműhely­ben sajátíthatja el az ács és kőműves szakmát az a negyven fiatal, akiket a Bács megyei Állami Építő­ipari Vállalat kiskunfél­egyházi építésvezetősége foglalkoztat. A nemrég át­adott létesítmény kivitele­zési és műhelyberendezési munkáiban az ipari tanu­lók is segédkeztek. Szakkörök a konzervgyárban Október első hetében mű­vészeti szakkörök kezdik meg munkájukat a Kecske­méti Konzervgyárban. Az ének-zene kedvelői részére népdalkórust, az amatőr fényképészek részére foto- szakkört. a kézimunkát kedvelők részére pedig batik szakkört szerveztek. — Jelentős anyagi támo­gatást kapott a Bajai Vá­rosi Tanácstól a Kiváló művészeti együttes cím­mel kitüntetett Duna Foto- klub. Az összegből új fel­szerelést vásárolnak és a meglevő laboratóriumi be­rendezést kiegészítik. — Húsz hallgatója van a Marxizmus—Leninizmus Egyéves Esti Középfokú Is. kólának a gátéri Arany­kalász Termelőszövetkezet­ben. ahol többek között a szövetkezet valamennyi bri­gádvezetője tanul. A ma­gyar munkásmozgalom tör­ténetével egy tanfolyam keretében 18 szövetkezeti gazda ismerkedik. — Kiskunhalason az el­múlt héten 12 úi lakást ad­tak át tulajdonosaiknak a KISZ-lakótelepen. Tíz év alatt a lakótelepen a Kom­munista Ifjúsági Szövetség szervezésében 150 család jutott otthonhoz. Mivel a környéken már nincs több terület, amely az építkezés­hez szükséges talajadottsá­gokkal rendelkezne, a fia­talok a lakásépítéshez más helyen kapnak majd telke­ket. Az első termés Nagyüzemi szőlő- és gyümölcstelepítéssel fej­lesztik a közös gazdaságot a Kecskemét Gyöngye Szakszövetkezetben. A 64 holdas szőlőültetvény ter­mését az idén szüretelik először. A pincegazdasággal a termés értékesítésére tíz évre szerződést kötöttek. Évfordulók OKTÓBER 1, VASÁRNAP x. hó . l-ón kiáltot­ták ki a KI- nai Népköz- társaságot. Ezzel véget 3# ért a három évtizedes pol- ....... -• g árháború. A Kma. JsLpi * szabadító Hadsereg az ellen­forradalmi csapatoktól az egész kínai szárazföldet megtisztítot­ta. s a hatalmat a műnké- - taly és a parasztság vette - zebe. Képünk: Pekingi város­kapu. OKTOBER 2, HÉTFŐ A haladó lett . irodalom képviselője, Eduard Vei- denbaum köl­tő 105 éve I 1867-ben e na­pom született. Műfordításai :: ~ (Horatius, * Heine, Schil- • lier, a „Mar­seillaise”) mellett nagy ér .•. .ne volt Marx műveinek tolmácso­lása. OKTÓBER 3, KEDD Ma 75 éves Louis Aragon francia kom­munista író. Regényei a szocialista realizmust képviselik, a francia pol­gárság ha­nyatlását és a kommunis­táik harcait ábrázolják (A bá­zeli harangoík, Űri negyed). Je­lentősek marxista szellemű iro­dalom- és művészetkritikái. OKTOBER 4, SZERDA Ma 25 éve 1947. X. hó 4-én hunyt el Max Planck német fizi­kus. Ii900-ban észlelte, hogy a fénysugár­zás nem foly­tonos jelen j ség; hanem kis részekből („foton”) óla, melyek nág sá- gát is meghatározta. Öt tart­juk a modern kvantum-fizika megalapítójának. OKTOBER 5, CSÜTÖRTÖK Az eladóművész Fáradtan atmltott re­gig kócos gemtenye- színű fürtjein, majd rágyújtott. Hirtelen megrezzent. Acélszür­ke szeme összeszűkült, Izmai megfeszültek, ugrásra készen állott. Lélegzete felgyorsult. Verő lépett az üzlet­be, és tanácstalan te­kintettel a pult elé állt: — Szeretnék egy... — Parancsoljon, Máris hozom. A leg­jobb minőségben. — De kérem.. . — Olyan télikabátot kap, bogy imába fog­lalja a nevünket. — Nem vagyok val­lásos, kérem. «a Tessék nyugodt lenni. Világnézeti kér­désekben teljesen egyetértünk. Paran­csoljon. Ezt próbálja fel. Tessék megnézni a tükörben. Nos? En­gedje, hogy megdi­csérjem a választását. Mert erre születni kell, kérem, az ember érezze, mi illik az egyéniségébe«. Az ön lelki profiljában van valami megragadó. Engedje meg, hogy azt mondjam, önnek szép lelke van. — De kérem, egé­szen zavarba hoz, — Miért? Amiért az igazságot a szemébe vágják? Tessék elhin­ni, oly ritka manap­ság az olyan ember, akiről Így sugárzik az intelligencia, ön bizo­nyára atomkutató, vagy híres karmester. Bocsánat, nem a mi­lánói Scaláhan láttam önt? — Nem, kérem. Itt lakom a Szondy utcá­ban. Egyébként éjjeli­őr vagyok. — Mennyi csodás gondolat születhet az éjszaka sötétjében! On a csillagokba néz, s az Ember géniuszának új gondolatokat ád. — Bocsánat, nem tu­dom, mi az, hogy gé­niusz? — A szerénység a nagy emberek saját­ja! Egyébként tessék nézni ezt a svejfolást. Ebben a kabátban imádni fogják önt a nők. Bár bizonyára igy is szép sikerei vannak. Ki tud ellen­állni ennek az arcél­nek? Sokat tndna me­sélni a kalandjairól, igaz? De hát diszkré­ció Is van a világon. — Kérem, én házas- ember vagyok. — Boldog lehet a kedves felesége, hogy meg tudta önt szerez­ni magának. Azt hi­szem, az ujja hosszá­vá] semmi baj nem lesz. Ezt tessék nézni, hogy esik ez a fazon! Ö, hogy tud nézni az­zal az okos barna sze­mével ! — Hát istenkém ... — Boldog vagyok, hogy megismerhettem önt. Megtiszteltetés ré­szemre, hogy ezt a té­likabátot én ajánlhat­tam egy üyen minden téren kiváló ember­nek. Parancsoljon a számla. Ezerhétszázöt- ven forint. Balra a kassza, jobbra a cso­magoló. A középkorú férfi aprót köszörült a tor­kán, és határozottan ingatta a fejét: — Sajnálom. Mo­mentán nincs szüksé­gem télikabátra. El­lenben a sógorom ajánlotta önt. — Vásárolni? —- Nem. Beszélgetni. Az ember itt, ebben az üzletben visszakap­ja az önbizalmát. Kö­szönöm. A viszontlá­tásra. Az eladóművész vé- gigsimitotta zilált fürtjeit és feldúltan suttogta: — Legyen szeren­csém ... Galambos Szilveszter A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 39. játékhéten ötös talá­lata egy fogadónak volt, nyereménye 2 050 502 fo­rint. Négy találatot 72 fo­gadó ért el, nyereményük egyenként 28 479 forint. Hármas találata 5954 foga­dónak volt, nyereményük 344 forint. A kéttalálatos szelvények száma 170 438 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. A nyere­ményösszegek a nyere­ményilleték levonása után értendők. Várható időjárás vasár­nap estig: időnként meg­növekedő felhőzet, legfel­jebb egy-két helyen kevés esővel. Éjszaka gyenge, napközben kissé élénkebb, változó irányú szél. A haj­nali és a reggeli órákban párásodás, néhány helyen köd. Hűvös marad az idő. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet: általá­ban mínusz 1, plusz 4 fok között, a felhősebb helye­ken 5 fok közelében. Leg­magasabb nappali hőmér­séklet 12—16 fok között. (MTI) 196 éve 1777. X. hó 5-én halt meg Segner János fizikus, or- vos. Az általa szerkesztett „Segner-kerék” kísérleti esz­köz ugyan, de a gőzturbina ősének is tekinthető. Segner vezette be a gabona kéndioxid­dal történő fertőtlenítését is. OKTOBER 6, PÉNTEK Ivan Rusza- > ; V*** kov orosz far- >: radatmár ma •. A 4­95 éve 1877- , V, % ben e napon jKwf, ‘ született. A y t a moszkvai '« . J egyetemi évei / után a bolse- ' í . vik pártba lé- pett be. A cá- - ri önkény 3 ' ‘ -* évre Szibériába száműzi. iőiTt ben a szokolnyicseszkdji kerü­leti szovjet elnöke. Gyenikin bandái elleni harcban esett el. OKTÓBER 7, SZOMBAT Karacs Teréz, a kiváló pe­dagógus, író­nő ma 80 éve li892-ben e na­pon halt meg. Arra töreke­dett, hogy a uf magasabb is- kolázás lehe­tővé váljék a polgári rété- ' " — gek számára is. Vele kapcso­latban Orosz Lajos: A mßSgwr nőnevelés úttörői” o. muvft ajánljuk. t • \tFfc., a ívta gyár Szocialista Muttltitptrt Báo» Kiskun megyei Bizottsága iaoia. — Főszerkesztő: dt. Weither Dániel — Kiadia » Bács megyét Laokiadő vailaUit. — feieiiv fiadé c— -vinger András igazgató. Szerkesztőség: Kecskemét. Városi Tanácsház. - «rerkesztőségJ telefonközpont: ti-«19 12-516. - Szerkesztő oi^ottság: U-938 Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér t/a. Telefons 11-709. Terleaczü a Magyar Posta* — Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbpRftőkn&. — Előfizetési dfit 20.— P*t. Postautalványon, valamint átutalással a icm, jelzőszámúm, Fetfia fUsmüa Kecskemét. Telefon: U-m a tafle« 25 06$

Next

/
Thumbnails
Contents