Petőfi Népe, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-08 / 212. szám

naptár 1972. szeptember 8., péntek Névnap: Mária Napkelte: 5 óra 11 perc. Napnyugta: 18 óra 11 perc. Holdkelte: 5 óra 57 perc. Holdnyugta: 18 óra 03 perc. Szól a nóta, perdül a tánc — Példamutatóan gazdál­kodik jóléti alapjával a Ka- locsavidéki Fűszerpaprika- és Konzervipari Vállalat, ahol az idei első félévben 83 ezer forintot fordítottak a dolgozók jutalmazására, üdültetésére, újításainak díjazására, valamint kultu­rális- és sportcélokra. A vállalat ezenkívül jelentős összegű kölcsönökkel segí­tette a lakásépítő fiatal há­zaspárokat, s a rászoruló családokat. Kitüntetés A Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa dr. Kálnoky László költőt, mű­fordítót, 60. születésnapja alkalmából irodalmi mun­kásságának elismeréséül ,a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. A kitüntetést csütörtökön ad­ta át dr. Simó Jenő mű­velődésügyi miniszterhe­lyettes. — Már pirosük a dusno- ki Egyesült Munkás—Pa­raszt Termelőszövetkezet csaknem 600 holdnyi fű- szerpaprikája, amely a ked­vező időjárás révén jó ter­mést í^ér. A közös gazda­ságban' ez évben minimá­lisra csökken a kéziszedési munka, mivel a terület zö­méről nagy teljesítményű kombájnok szüretelik a paprikát. Üj brigádok AZ AUDI—80 Mai műsor K0SSUTH-RADIO .-tpaÉi IBif * f * \': “ ^ 8.18: Ö.OO: 10.10: 10.59: 11.00: 11.10: 11.50: 12.55: 13.20: 13.45: 14.óü: 14.08; 14.24: 14.40: 15.09: 15.14: 15.41: 15.51: 16.05: 17.05: 17.10; 17.25: Zenekari muzsika. Móricz Zsigmond mű­vei. Rózsa Sándor. Wilhelm Furtwängler operafelvételeiből. Lottóeredmények. Hangos levél. Kamazene. Koreai népdalok. Tánczenei koktél. Nóták. Pró és kontra. Kóruspódium. Hilde Gilden énekek Zongoraművek. Zenés hangképek az abaújszántói népzenei ta­lálkozóról. Az öt karika jegyében. A Bolgár Kultúra Hete. Az élő népdal. Petőii-kalendárium. Bulgária nemzeti ünne­pén. Az öt karika jegyében. Külpolitikai figyelő. Az öt karika jegyében. 8.05: 8.15 8.30: 9.03 17.25: 18.20 19.08: 20.25: 20.28: 22.08 22.23: 23.15: 23.20 PETÖFI-RADIÓ Fúvósesztrád. Az izraelita felekezet negyedórája. Helló, Dolly! Az öt karika jegyében. Anyasirató. Rákos Sán­dor oratóriuma. Brahms: d-moll zongo­raverseny. Népdalest. Üj könyvek. Ez az én színpadom. Hang versenynaptár. Triesias keblei. Részle­tek Poulenc operájából. Az öt karika jegyében. Schubert: G-dúr vanós- négyes. A Kecskeméti Konzerv­gyárban szép eredmények­kel büszkélkedhet a bri­gádmozgalom, amely dön­tően segíti az éves terme­lési tervek maradéktalan teljesítését. Az eddigi ki- lencvenkét kollektíva újak­kal gyarapodott a közel­múltban, amikor is a nyersanyagforgalmi osztá­lyon, illetve a vidéki tisz­títótelepeken dolgozók ösz- szesen hét új brigádot ala­kítottak, s célul tűzték ki a szocialista cím elnyeré­sét. Tiszakécskére látogat a igoszláviai Stara-Moravi- a-i Ady Endre Művelődé- ;i Ház táncesoportja, hogy a MÉSZÖV meghívására bemutassa Szól a nóta, per­dül a tánc című, táncos, dalos összeállítását. A szombaton, szeptember 9-én érkező táncosok a ha­zájukban élő nemzetiségek dalait, táncait mutatják be a Tisza-parti nagyközség­ben, majd vasárnap Lász- lófalván. A tervek szerint héttőn ellátogatnak Kar­Túl jól sikerült — Gondot okozott a zöldbab gépi betakarításá­nál az elhúzódó érés. Van­nak már speciális, egyszer­re termő külföldi zöldbab fajták, de az ilyen vető­mag ára mázsánként 6—9 ezer forint. A Kecskeméti Konzervgyár az új korsze­rű termesztés bevezetése érdekében az importból származó vetőma,*>k árá­hoz hozzájárult. Kifizeti a gyár az import vetőma­gok és a hazaiak árkülönb­ségének felét a termelő gazdaságoknak. Négy ter­melő gazdaságban hét új fajtával próbálkoznak majd — írja a Kecskeméti Kon­zervgyár Üzemi Híradója. A montreáli Harry Brown beiratkozott egy szépírási tanfolyamra, amelyet kivá­ló eredménnyel el is vég­zett. A tandíjat csekken fi­zette be, amit azonban a bank nem igazolt, sőt érte­sítette a rendőrséget, mert csekkhamisításra gyanako­dott. A bankban — a tan­folyam elvégzése után — senki sem ismerte fel Harry Brown csodálatosan széppé gömbölyödött és most már világosan olvasható aláírá­sát. — Kéményből kipattanó szikra gyújtotta meg Tercsi Imre, Jakabszállás, II. kér. 69 szám alatti lakos házá­nak nádtetőzetét. A tüzet a kecskeméti állami tűzoltók oltották el. Az anyagi kár ötezer forint. Arany és szegénység Rendőrségi felhívás 16.05: URH A kórusirodalom meste­rei. , , Lj népzenei felvétele­inkből. ; a Bolgár Kultúra Hete. A dzsessz kedvelőinek. Külföldi tudósoké a szó. Kamarazene. Heintje énekel. Láttuk, hallottuk. Pillangókisasszony. Rész­letek Puccini operájá­éból. Dezséry László jegyzete. Mozart-művek. 16.40 16.59 18.05: 18.35: 18.50: 19.48: 20.17 20.40: 21.21 21.31 Az NSZK autópiacának új slágere a bajorországi Ingol- stadtból való. A* Volkswagen itteni leányvállalata, az Audi NSU a szakértők véleménye szerint ezzel az új kocsijával, az Audi—80-nal kitűnően kiegészítette a Volkswagen súlyos konkurrenciaharcnak kitett gy ártási programját. Aki eddig kipróbálta az új autót, kivétel nélkül dicsérte. A motor há­rom kivitelben készül a kocsihoz, az 1300 köbcentiméteres változat 95 lóerős, a másfélliteres 75 és 85 lóerős. A kocsi elsőkerék-meghajtásos kettős körfékberendezéssel van el­látva. Az Audi—80 három változata (alsó képünk) a VW K 70, VW 412 és a VW 412 Combi. A Kecskeméti Városi és Já­rási Rendőrkapitányság kéri azt a két sértettet, akiknek férfikerékpárját ez év tavaszá­nak egyik éjjelén ellopták a hetényegyházi tiszti klub elöl, hogy feljelentés és a kerékpá­rok átvétele céljából sürgősen jelentkezzenek a rendőrkapi­tányságon. (Cím: Kecskemét, Kossuth tér 3. I. em. 15. szám alatt.) Az egyik — 69 346 335 vázszámú, kék festésű — ke­rékpár szovjet, a másik ma­gyar gyártmányú. Ugyancsak jelentkezzen az a sértett, aki­nek 1972 májusában a kecske­méti Zöldfa utca végénél levő italbolt elől lopták el a szovjet gyártmányú 212159 vázszámú, kék festésű férfikerékpárját. Bármilyen meglepő, de India, ahol az ENSZ ada­tai szerint minden harma­dik lakos rosszul táplált, a világnak az az országa, ahol a legnagyobb arany- készleteket találjuk ma­gánszemélyek tulajdonában. Legszerényebb számítások szerint is a magántulaj­donban lévő arany értéke eléri a 8—10 milliárd dol­lárt. — Kerékpárost előzött Fazekas Dénes tiszakécs- kei motoros a nagyközség határában az egyik úton. Bállá István (szintén ti- szakécskei lakos) hirtelen a motorkerékpáros elé ka­nyarodott és összeütköztek. A motoros és pótutasa, valamint a kerékpáros férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szen­vedtek. A balesetért Bállá Istvánt terheli a felelős­Tévé-lottó TELEVÍZIÓ 8.25: Iskola-tv. (Angol nyelv I—II. oszt.) 9.50: XX. Nyári Olimpiai Já­tékok. (Színes!) Kajak­kenu, döntők. Atlétika, liirkozás, kötöttfogás. 15.30: XX. Nyári Olimpiai Já­tékok. (Színes!) Díjlo­vaglás, egyéni. Atlétika. Kajak-kenu, döntök. 18.20: Hírek. . 18.25: Tíz perc meteorológia. 18.35: A Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság nemze- zeti ünnepén. 18.55: Műsorainkat ajánljuk! 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: XX. Nyári Olimpiai Já­tékok. (Színes!) Kosár­labda, döntök. Vívás, párbajtőrcsapat, döntő. Cselgáncs, abszolút kate­gória, döntő. Röplabda, férfi döntők. Kajak-ke­nu, döntők. (Ism.) 23.15: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 20.00: Hogyan akarta megmen­teni Pilátus Judást? Tv- játék. 21.45: Tv-híradó — 1. kiadás. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság szeptember 8- án ez évben másodszor rendkívüli tévé-lottószel­vény árusítását kezdi meg. A rendkívüli szelvény számsorsolását szórakoztató műsor keretében szeptem­ber 24-én, vasárnap este tartják meg a Televízió kamerái előtt. A sorsolás ugyanúgy bonyolódik le, mint a tavaszi tévé-lottó­szelvényeknél. A tévé-lot­tószelvények között szep­tember 25-én rendkívüli jutalomsorsolást is rendez­nek. A rendkívüli lottó- szelvényeknek szeptember 21-ig kell a kiértékelő he­lyekre beérkezniük. T anácsok a három műszakosoknak seg. Várható időjárás péntek estig: kevés nappali go- molyfelhő-képződés, leg­feljebb egy-két helyen dél­utáni záporral, zivatarral. A hajnali és reggeli órák­ban néhány helyen köd. Gyenge, napközben időn­ként megélénkülő délkeleti, déli szél. A hőmérséklet alakulásában változás nem lesz. Legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül. Távolabbi kilátásók kedd reggelig: időnként megnö­vekvő felhőzet, több helyen zápor, egy-két helyen ?i- vatar. Legalacsonyabb haj­nali hőmérséklet' 12—17 fpk között. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet 22—27 fok között. Jelentős meny- nyiségű eső (legalább 5 mm) az ország területének 5& százalékán várható. A Duna vízállása: 180 cm, a víz hőmérséklete 18 fok. (MTI) A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium jelenti! szeptember 6-án a középhő­mérséklet 22,6 (az 5o éves átlag 18,3), a legmagasabb hömersek- let 25,5 Cclsius-fok volt. A nap 9,5 órán át sütött. Szeptember 7-én a reggel 7 órakor mírt hőmérséklet 13,3, délután 1 éra­kor 25,5, a legalacsonyabb hő­mérséklet 11,1 Celsius-íok volt. A Szépfiú nem megy vidékre Könnyű vacsora, munka után aludni Tájelőadások a megyében MOZIMŰSOR Szeptember 8: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4 órakor KOMA KALANDJAI háromnegyed 6 és 8 órakor A 22-ES CSAPDÁJA Csak 18 éven felülieknekl KECSKEMÉT ARPÄD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor FIATALOK — Nem adta meg az el­sőbbséget F. Nagy József, Lakitelek, Béke u. 113. szám alatt lakó kerékpá­ros a község határában a Hinkó György budapesti lakos által vezetett teher­gépkocsinak. Az idős em­ber Tiszaug felé haladva egy földes útra akart be­kanyarodni és nem vette észre az akkor már fék- távolságon belül levő te­hergépkocsit, amely el­ütötte. F. Nagy József nyolc napon túl gyógyuló súlyos, nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. A szabálytalankodó kerékpá­rossal szemben a rendőr­ség szabálysértési eljárást indított. A dolgozók szociális helyzetének javítása, a munka könnyítése az ipar minden ágában napirenden van, s ahol lehetőség nyí­lik, megszüntetik az éjsza­kai műszakot. A termelés bizonyos ágazataiban azon­ban nélkülözhetetlen a há­rom műszak fenntartása. Az ilyen munkahelyeken dolgozóknak egészségük vé. delme, helyes életrendjük kialakítása érdekében az alábbiakat tanácsolják az Egészségügyi Felvilágosítá­si Központ szakemberei: Aki három műszakban dolgozik, annak elsősorban alvászavarokkal kell szá­molnia. Az éjszakai műszak után sokan nehezen tudnak elaludni, részben azért, mert a szervezetnek három hetenként alkalmazkodnia kell a megváltozott alvás­ritmushoz, részben pedig a legtöbb lakásban hiányoz­nak a nyugodt nappali al­vás feltételei. Kellően elsö­tétített, hűvös szobában, előzetes szellőztetés után folyamatosan hat-nyolc órai alvásra van szüksége a fel­nőtt szervezetnek. Akik közvetlenül az éjszakai mű­szak után vásárolnak be, és végzik el a háztartással kapcsolatos otthoni teendő­ket, s csak azután kerül­nek ágyba, rosszul sáfár­kodnak egészségükkel. Leg. helyesebb, ha az éjszakai műszakot azonnali lefekvés és folyamatos alvás követi. Nyilvánvaló, hogy a há­rom műszakban dolgozó nők számára nehezebb a nappali alvás feltételeinek megteremtése. A várandós anyák esetében még na­gyobbak a „második mű­szak” okozta többletterhek. Nekik fokozott szükségük van pihenésre, ezért inkább az otthoni munkájukat ha­lasszák későbbre, semhogy egészségük rovására, kellő alvás nélkül menjenek munkába. Az élet álom-mai, Cal­deron romantikus színmű­vével kezdi a kecskeméti Katona József Színház az 1972/73-as évadot. Az El­lopták a vőlegényem sze­replői azonban már egy hónappal előbb, szeptem­ber 14-én táj előadásokra indulnak az elmúlt évad e sikeres vígjátékával, s október 13-ig húsz alka­lommal mutatják be. Helyes, ha az éjszakai műszakban dolgozók táp­lálkozása is alkalmazkodik a három műszakhoz. Az or. vosok munkába menés előtt könnyű, de ugyanak­kor nem kalóriaszegény va­csorát javasolnak. A ta­pasztalatok szerint az éj­szakai műszak során cél­szerű a gyümölcs, üdítőital, esetleg feketekávé fogyasz­tása. (MTI) Calderon színművét no­vember 4-től láthatja a vidéki közönség, ameny- nyiben a díszletek, a tech­nikai megoldások lehető­vé teszik Az élet álom kisszínpadon való bemu­tatását. December máso­dikétól kerül a megyei színházrajongók elé Kál­mán Imre nagyoperettje, a Cigányprímás, majd még ugyanebben a hónap­ban Arthúr Miller:- Az ügynök halála című tra­gédiája. Á Petőfi-évforduló al­kalmából szerepel Fekete Sándor színjátéka a mű­sorlapon. Borostán, a ván­dorszínész — ez a címe a darabnak, s a legelső be­mutatót nem Kecskemé­ten, hanem Kiskőrösön széretnék tartani január elsején. A terv csak ak­kor valósulhat meg, ha december végére elkészül a művelődési központ. Az évad tizenkét szín­darabjából előreláthatólag hármat nem tudnak — technikai okok miatt — tójelőadásra vinni: Sha­kespeare 111. Richárd-ját, a Svejk a hátországban című zenés játékot és Maupassant regényének, a Bel ami-nak színpadi vál­tozatát. Nemcsak a megyében lépnek színpadra a művé­szek. Az ősz folyamán a jugoszláviai Zombor vá­rosban bemutatják a Bánk bánt és az Ellopták a vőlegényem című zenés vígjátékot. A Pest megyei Tanáccsal történt mege­gyezés alapján az orszá­gon belül is kiterjedt a színház hatósugara. Elő­adásokat tartanak Pest megye néhány városában, községében — többek kö­zött Vácon, Ceglédberce- len. Tovább tartják a kapcsolatot Székesfehér­várral és Szekszárddal — e két város színháza is látja a kecskeméti művé­szeket a most következő évadban. L. A. . tiuh \tct. a Magyar Szocialista Munkáspárt Bacs-Kiskun megyei Bizottsága iap]a. — Főszerkesztő: dr. Weither Daniel. — Kiadla a Bacs megyei Lapkiadó vállalat. — Feleid» inad* Prels7tneer András igazgató. Szerkesztőség: Kecskemét. Városi Tanácsház. — Szerkesztőségi telefonközpont: 12-519. 12-516. — Szerkesztő bizottság: 11-038. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szaixtoyág térl/a. Telefon: U-709. Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a helyi postahivataloknál és k*zbesftőknéL — Előfizetés! dll: 20.— Ft Pos*antalványoni valamint átutalással a khi. Uá—Min pénzforgalmi jelzőszámára, Petőfi Nyomda Kecskemét, Telefon: 13-729. — Index: 25 065 cagra, Hajdúszoboszlóra és Debrecenbe. Megtekintik « városok nevezetességeit, a fazekasok munkáját, a mél­tán világhírű gyógyfürdőt és a debreceni Nagyerdőt. A vajdasági kulturális küldötség látogatása tovább erősíti a MÉSZÖV és a Jugoszláv testvérszövetke- zet többéves jó kapcsola­tát. A csoportot erre az. út­ra elkíséri Csuvella Fe­renc, a Topolyai Szocialista Szövetség elnöke is.

Next

/
Thumbnails
Contents