Petőfi Népe, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-06 / 210. szám

! & oldal 1972. szeptember 8, szerda A nép ünnepli a baloldali egységet lavul a nők és a parasztok helyzete Öt pont Souk Vongsak, Szufa- nuvong hercegnek, a Laoszi Hazafias Front el­nökének vientianei sze­mélyes képviselője, ál­lomáshelyéről hazatérő- \ ben, Hanoiban sajtókon­ferencián ismertette a szemben álló laoszi fe­leknek a jelenlegi hely­zettel kapcsolatos állás­pontját. Souk Vongsak közölte, hogy Souvanna Phouma herceg. Szufanuvong her­ceg július 12-i levelére július 24-én adott vála­szában tárgyalási alap­ként elfogadta ugyan a Laoszi Hazafias Front 1970. március 6-án elő­terjesztett ötpontos ja­vaslatát, módosító indít­ványaiban viszont el akarja különíteni egy­mástól a laoszi konflik­tus megoldásának katonai és politikai kérdéseit, s válasz nélkül hagyta a javaslat sarkallatos pont­ját, az amerikai inter­venció feltétel nélküli be­szüntetésének követelését. A vientianei kormány amerikabarát politikájú­nak következménye — mondotta a továbbiakban Souk Vongsak —, hogy ma is pusztító háború dúl az országban. Miközben jóindulatról és békés megoldásokról beszélnek, augusztus elseje óta újabb támadásokat kezd­tek a felszabadított terü­letek ellen a Kőedény fennsókon amelyen kormánycsapatok mellett részt vesznek Vang Pao lázadó tábornok thaiföl­di zsoldosai is, az ameri­kai légierő — közte B— 52-es és stratégiai bom­bázók — támogatásával. Souk Vongsak nyilatko­zatában leszögezte, hogy a Laoszi Hazafias Front továbbra is ragaszkodik ötpontos javaslatához, amely az egyetlen reális lehetőséget nyújtja, a lao­szi konfliktus békés, min­den külső beavatkozástól mentes rendezéséhez. Az újságírók kérdései­re válaszolva Souk Vong­sak közölte, most Vienti- anéból csupán beszámo­lóra utazik haza, s ha­zatérésével nem szakad meg a kapcsolat a két egymással szembenálló laoszi fél között. Bíróság előtt a tábornok Saigonban statáriális bí­róság elé állítják Vu Van Giai dandártábornokot, a dél-vietnami egykori 3. ka­tonai körzet (Quang Tri) volt parancsnokát. Vu Van Giai tábornokot áprilisban váltották le, azután, hogy a dél-vietnami felszabadító fegyveres erők lendületes offenzívájuk első szakaszá­ban elfoglalták Quang Tri tartományt és azonos nevű fővárosát A tábornok az­óta háziőrizet alatt áll. A saigoni hírügynökség jelen­tése szerint most állítják össze ellene a vádiratot, amelyben a fő pont az, hogy elrendelte a csapatok visz- szavonulását­Salvador Allende elnök kedden jelentést tett a chi­lei népnek a Népi Egység kormánya által elért eddi­gi eredményekről. Hétfőn, a szocialista po­litikus megválasztásának második évfordulója alkal­mából mintegy hárommil­lió chilei ünnepelte Allen- dét és a baloldali kioalíci- ót. Egyedül a fővárosban mintegy 750 ezren vonul­tak fel. A déli órákban le­álltak a gyárak, hivatalok, bezártak az üzletek és a főváros lakói három óriási oszlopban vonultak Santia­go belvárosa felé, ahol nagygyűlést rendeztek. A santiagói nemzeti könyvtár épülete előtt tartott tömeg­demonstráción felszólalt Salvador Allende. Az elnök kijelentette, hogy a „fasiz­mus nem fogja megosztani Chilét és a nép szétzúzza mindazokat, akik chileit chileivel próbálnak szem­beállítani”. Bejelentette, hogy hamarosan intézke­dések történnek a parasz­tok és a nők helyzetének megjavítására valamint a nyomornegyedek felszámo­lására. El fascismo no pa- sara!” — (a fasizmus nem tör át) — kiáltozták a né­pi egység hívei a spanyol polgárháború híres jelsza­vának analógiájára. A demonstrációk tömeg­gyűlések országszerte nyu­godtan, incidensek nélkül zajlottak le. Az ellenzék az előző értesülésekkel ellen­tétben — nem tartott el­lentüntetéseket. Brezsnyev visszautazott Moszkvába Leonyid Brezsuyev, az SZKP Központi Bizottsá­gának főtitkára kedden be­szédet mondott az űzbég fővárosban, Taskentben. A pártmunkások, a tanácsi és gazdasági dolgozók, vala­mint a mezőgazdasági szak­emberek értekezletén. Az értekezleten megvi­tatták a gyapot-betakarítás időszerű kérdéseit, vala­mint a párt-, a tanácsi és a gazdasági szervek felada­tait a mezőgazdasági dől gozók szocialista versenyé­nek irányításában. Leonyid Brezsnyev hét­főn érkezett Taskentba Al- ma-Atából és kedden visz- szautazott Moszkvába. 0 Közös Piac egységesíteni akarja közei-keieti politikáját BRÜSSZEL Brüsszelben egy közös piaci szóvivő bejelentette, hogy az Európai Gazdasági Közösség a jövőben egy­ségesíti közel-keleti poli­tikáját. Mint mondotta, a Közös Piac végrehajtó bi­zottsága megegyezett ab­ban, hogy a közös piaci or­szágok összehangolt ke­reskedelempolitikát foly­tatnak majd a Közel-Ke­let vonatkozásában. A végrehajtó bizottság meg­vitatta egy nyugat-európai békekezdeményezés kérdé­sét is, azonban — mint a szóvivő közölte — nem terveznek közös akciót. A jövő héten Brüsszel­be érkezik Heikal, a kai­rói A1 Ahram főszerkesz­tője, hogy megbeszéléseket folytasson az EGK képvi­selőivel. Hazánknak 47 millió rubel Lengyel lapvélemény a Nemzetközi Beruházási Bankról „Hágván lek! ezt megengedni 99 Joszip Broz Tito állam­fő, a Jugoszláv Kommu­nisták Szövetségének elnö­ke a horvátországi Rijeká- ba látogatott, ahol egy munkásgyűlésen beszédet mondott. Ebben részlete­sen foglalkozott az ország és a kommunisták szövet­ségének belső problémái­val. Beszédében méltatta a nacionalizmus elleni harc­ban elért eredményeket. Az. indokolatlan gazda­godás problémájáról szól­va, és ebben a kommunis­ták felelősségére utalva, Tito kijelentette: „A kom­munisták között is van­nak rendkívül gazdag emberek, akik több millió új dinár vagyonnal ren­delkeznek. Ezt pedig nem lehet becsületes úton el­érni, csak mások munká­jának kirablásával. Nem ellenzem, hogy becsülete­sen szerzett pénzzel bárki családi házat építhessen, de akinek házai és vil­lái vannak, jogosan kerül szembe a közvéleménnyel, amely indokoltan veti az­után fel: hogyan lehet ezt megengedni.” Tito sürgette az ilyen megnyilvánulások ellen a határozott fellépést, majd a JKSZ ezzel kap­csolatos feladataival fog­lalkozva megállapította: „Sok embernek nincs he­lye a kommunista szövet­ségben és ha önként nem távoznak, akkor el kell távolítanunk őket. Ugyan­akkor erősítenünk is kell a pártot, mindenekelőtt a munkásifjúság soraiból... A párt továbbra is az or­szág vezető ereje kell, hogy legyen.” A Trybuna Ludu kom­mentárban vonta meg a KGST Nemztközi Beruhá­zási Bankja egyéves tevé­kenységének mérlegét. A Nemzetközi Beruházá­si Bank — írja a lap — ed­dig 16 beruházási építke­zéshez folyósított hiteleket. Összegszerűen a legna­gyobb kölcsönt — 77,5 mil­lió rubelt, részben szabad devizában — Csehszlová­kia kapta gépparkjának korszerűsítésére és a „Tát­ra” teherautógyár termelé­si kapacitásának növelésé­re. Magyarország 3 létesít­mény építéséhez több mint 47 millió rubelt kapott. Eb-, bői az összegből 20,5 milli­ót az ország vasúthálóza­ta tranzitvonalainak villa­mosítására fodítanak. Lengyelország elsősorban középlejáratú hiteleket vett fel a banktól. „Hangsúlyozni kell an­nak a ténynek a jelentősé­gét, hogy a Nemzetközi Beruházási Bank már most, rövid egy évvel a megala­kulása után, komoly ügy­leteket bonyolít le vezető francia, olasz, nyugatné­met és más nyugati or­szágbeli bankokkal” — fe­jezi be a Trybuna Ludu. Nixon szimpatikus szeretne lenni McGovern támad Az amerikai elnökjelöl­tek, McGovern és Nixon tovább folytatják válasz­tások előtti kampányukat a közvélemény megnyeré­sére. McGovern, az ame­rikai „munka napja” al­kalmából hétfőn több be­szédben támadta Nixon gazdaságpolitikáját. A de­mokratapárti elnökjelölt Nixont tette felelőssé az inflációért, a munkanél­küliség fokozódásáért, az árak folytonos emelkedé­séért. Eközben Nixon elnök a nyugati „Kis Fehér Ház­ban” mintegy száz újság­írót látott vendégül. Az elnök golfversenyre hív­ta vendégeit és saját golf­ütőkészletét ajánlotta fel díjul annak, aki legyőzi őt. Az elnök azonban nem kockáztatott sokat — az újságírók nem voltak ko­moly ellenfelei, így meg­tarthatta ütőit. A hangu­latos fogadás célja azon­ban nyilvánvaló — az el­nök megpróbál népszerűb­bé válni a sajtó emberei előtt, miután az újságok elleni támadásával maga ellen hangolta többségü­ket. Tudósító hadsereg kíséri Tanokéi Pekinghe TOKIÓ (MTI) A tokiói Aszahi Simbun keddi jelentése szerint -Ta­naka japán miniszterelnök valószínűleg szeptember 23- án kezdi meg ötnapos pe­kingi látogatását. Megfi­gyelők a japán—kínai csúcstalálkozó közelségére következtetnek többek kö­zött abból is hogy a japán posta hétfőn és kedden si­keres próbaüzemeltetést hajtott végre azzal a hor­dozható távközlési állo­mással, amelynek segítsé­gével Pekingből rádió-, te­lefon- és televízióközvetí­tést adnak majd Tanaka látogatása idején. Kedd reggeli jeléntés szerint az állomást vasárnap indíijált el légi úton Kínába, szep­tember húszadikán helye- mány hivatalos szóvivőjé- zik üzembe. A japán kor­mány hivatalos szóvivőjé­nek keddi nyilatkozata sze­rint a kínai hatóságok hoz­zájárultak, hogy az eredeti­leg tervezett százharminc fős újságírógárda helyett százötven japán tudósító kísérje Tanaka miniszter- elnököt a Kínai Népköztár­saságba. Japán sajtójelen­tések szerint Pekingben in­tenzíven folynak az előké­születek, hogy a kínai ha­tóságok minél kellemeseb­bé tegyék a japán kor­mányfőnek és kíséretének ottani tartózkodását. „A kínai vezetőség bél­és külpolitikájának elem­zése alapján feltétlenül le kell vonni azt a következ­tetést, hogy a bonyolult manőverezés, a taktikában végrehajtott módosítások ellenére az alapvető irány-, vonal változatlan” — írja Ivan Alekszandrov a keddi Pravdában. A cikk — amely a pekin­gi vezetőség jelenlegi poli­tikájának néhány taktikai sajátosságával foglalkozik — megállapítja, hogy a kí­nai vezetőség bizonyos kor­rekciót hajtott végre kül- és belpolitikájában, meg­változtatta e politika for­máit és módszereit. „Saj­nos, azonban meg kell ál­lapítani, hogy a változások nyilvánvaló célja: hatéko­nyabbá, tiszteletre méltób­bá tenni Peking változatlan nacionalista irányvonalát a kínai közvéíemény és a vi­lág haladó közvéleménye előtt.” A nyugati sajtóban meg­jelentek a „Lin Piao-ügy- ről” szóló, nyilvánvalóan Peking által sugalmazott A Pravda a pekingi politikáról közlemények, azzal a céllal, hogy eltorzítsák a szeptem­beri válság okait és men­tesítsék Mao Ce-tungot a felelősség alól a neki meg­felelő emberek előtérbe he­lyezéséért és egy vezetői csoport eltávolításáért, eset. leg fizikai megsemmisíté­séért — írja Alekszandrov. „A pekingi vezetőségben — mutat rá a cikk szer­zője — minden jel szerint tovább folyik a harc a kü­lönböző irányzatok képvi­selői között.” Mint a Pravda kommen­tátora megállapítja: az egész maoista politika fő iránya továbbra is a harc a Szovjetunió és a szociá­lisa közösség más országai ellen, amelyekben Peking hegemonisztikus, nagyha. talmi soviniszta törekvései megvalósításának alapvető akadályát látja. A pekingi vezetők minden erőfeszíté­süket arra összpontosítják, hogy újabb kísérleteket te­gyenek az SZIÍP és a szov­jet állam lenini bel- és külpolitikájának ' lejáratá­sára. „A két szuperhatalom hegemóniájáról” szóló pro­vokációs tézis — amely­nek semmi köze a valóság­hoz — propagálása teljes egészében azt a pekingi célt szolgálja, hogy az amerikai imperializmus iránt az egész világon fennálló jo­gos bizalmatlanságot kiter­jesszék a Szovjetunióra is, csökkentsék a fejlődő or­szágokban a szocializmus vozóerejét Peking megváltoztatta a „harmadik világhoz” tartó, zó országok irányában al­kalmazott taktikájának módszereit — folytatja a Pravda. Az ide sorolt országokkal szemben tanú­sított nagyhatalmi magatar­tás teljes szemléletességgel megnyilvánult abban az ál­láspontban, amelyet a ke- let-bengáliai népnek a jo­gaiért vívott harcával szem­ben, valamint a pekingi vétóban, amely a Bengali Népi Köztársaság ENSZ- felvételének kérdésében el­hangzott. „A maoisták ez­zel ismét bebizonyították, hogy mennyit érnek a kis és közepes országok érde­keinek védelméről hangoz­tatott végnélküli fogadkozá­saik.” A pekingi vezetőség ezzel egyidejűleg, a kapitalista országokhoz fűződő kapcso­latok kiszélesítése útján igyekszik erősíteni nemzet­közi helyzetét. Lényegében nem is titkolják, hogy ha­diipari, ezen belül rakéta- és nukleáris potenciáljuk, gyorsított ütemű növelése érdekében tudományos-mű­szaki és technológiai ta­pasztalatokat akarnak sze­rezni az Egyesült Államok­tól, valamint Japántól és a nyugat-európai országoktól. A pekingi vezetők — mint Alekszandrov írja — miközben most a békés egymás mellett élés hívei­nek adják ki magukat — minden erőfeszítést meg­tesznek, hogy megtorpedóz­zák a szocialista államok­nak a béke megszilárdítá­sára, Európa, Ázsia és az egész világ nemzetközi biz­tonságának megerősítésére irányuló valamennyi ja­vaslatát. Nem hajlandók összehangolt politikát foly­tatni az imperializmus el­leni harcban, elutasítják az ilyen irányú együttes intéz­kedésekre. az akcióegység­re vonatkozó javaslatokat. A Szovjetuniónak a Kí­nai Népköztársaság irányá­ban folytatott elvi politi­kája változatlan. A Szov­jetunió Kína viszonylatá­ban következetesen folytat­ja az SZKP XXIV. kong­resszusán kidolgozott irány­vonalat. „Ez az irányvonal előírja a marxizmus—leni- nizmus elveinek következe­tes védelmét, a szocialista közösséghez tartozó orszá­gok, a kommunist» világ- mozgalom egységének sok­oldalú erősítését, egyszer» smind a hazánk érdekei el­len irányuló minden táma­dás erélyes visszautasítá­sát”. (TASZS7' Tito beszéde

Next

/
Thumbnails
Contents