Petőfi Népe, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-29 / 230. szám
19T8. szeptember péntek 5. oldal Pillantás a képernyőre Foci vagy Hamlet Különböző országok különböző számításai szerint a televíziótulajdonosok adásnaponként 2—3—4 órát nézik a képernyőt. Magyar statisztikák nincsenek, de ezektől az átlagoktól nem nagyon térünk el mi sem. S ráadásul most már itt a második csatorna, semmi akadálya annak, hogy akár még többet üljünk a készülék előtt. Vagy talán kevesebbet? Igen, valószínűleg kevesebbet. Erre vonatkozóan is többnyire még csak külföldi tapasztalatok szolgálnak bizonyítékul, de minden jel szerint több csatorna — kevesebb tévénézést jelent. Az adapterrel, tehát a második csatorna vételére alkalmas berendezéssel rendelkező magyar családok is hasonló jelenségről számolnak be. Ml ieaet az oka ennek a furcsa, a várakozásokkal ellentétes jelenségnek? Tudományos vizsgálódások híján inkább csak találgatni lehet. A legvalószínűbb az a lélektani magyarázat, amelyik így érvel: akinek két vagy több csatornája van az válogatni kényszerül. (Legalább is a párhuzamos adások idején.) Vagy az egyiket nézi, vagy a másikat, mert egy szobában két készülék két adással nehezen elképzelhető és élvezhetetlen szörnyűség. Aki viszont válogat, és ezzel mérlegel: ez jobb, ez engem jooban érdekel, amaz rosszabb, érdektelenebb, az könnyen választ egy harmadik megoldást: egyiket se nézi, ■■■mert' egyik műsor sem tetszik. Könnyebben és főleg gyakrabban előfordul majd, hogy az adás elejétől végéig működő készülék helyett a képernyő üres marad. Jó, a néző választ az első, a második csatorna vagy a harmadik lehetőség: a kikikapcsolás között. De mit tegyen a televízió, hogy ne keltsen naponta felháborodást, amiért olyan műsorokat sugároz párhuzamban, amelyek közül egyik is, másik 1 is sokakat érdekel, vagy netán olyanokat, amelyek a nézők jelentős részét hidegen hagyják? Meg merje-e kockáztatni a műsorszerkesztés, hogy amikor válogatott labdarúgó-mérkőzés megy majd az egyik csatornán, ugyanakkor sugározzák a másikon az Angyalt? Vagy adhat-e, mondjuk, közgazdasági vitaműsort az egyik csatornán, amikor a másik egy Bee- thoven-hangversenyt közvetít? Am még egy olyan eszményinek tartott megoldás is problematikus, amikor például labdarúgó-mérkőzéssel párhuzamosan egy Shakespeare-drámát közvetítenek. Hiszen így nagyon sok, a labdarúgásért rajongó nézőt megfosztanának attól a lehetőségtől, amivel egyébként élnének — ha nem lenne ugyanakkor a foci —, hogy tudniillik megnézzék a Hamletet. Már- már úgy látszik: nincs is jó megoldás. Némi bizakodásra csak az adhat okot, hogy kezdetben az egy csatorna műsorösszeállítása is ilyen gondokat és ilyen jellegű kifogásokat eredményezett. Miért nem adnak több focit? — Miért adnak ilyen sok focit? Miért nem a rádió közvetíti csak % eyimfnnikllft haüSVer■ senyeket? — miért nem szerepelnek gyakrabban a Magyar Televízió képernyőjén a világhírű hazai és külföldi muzsikusok ? Miért nem adják a fő műsoridőben. amikor mindenki megnézheti a fontos, a nevelő hatású képzőművészeti műsorokat? — miért mutatnak annyi szövegelő embert a fő műsoridőben? íme, egy kis töredéke az egymásnak ellentmondó kívánságoknak, amelyek között nem lehet egyszerűen szótöbbséggel dönteni mert nem csak az lehet jó, értékes, hasznos, amit a többség kíván, a kisebbségnek is lehetnek fontos, figyelemre és kielégítésre érdemes kívánságai. Mégis» hogyan teremtették meg, az utóbbi években méghozzá egyre szerencsésebben, a nézők és a helyes kultúrpolitikai elvek harmóniáját? A legnagyobb segítséget valószínűleg az adta, hogy a tévé közvélemény-kutató részlege a találgatásoknál megbízhatóbban. tudományos módszerekkel, egyre valósabb képet rajzolt a most már kétmillió előfizető ízlésének megosztottságáról, szokásairól. Ezekből a vizsgálódásokból kiderült egyebek között az is, hogy a kétmillió előfizető manapság már egyre ritkábban jelent három-négy, vagy különösen ötmillió nézőt. Az olimpia meg néhány nagysikerű filmsorozat ritka kivétel. Az is kiderült, hogy az adás kezdetétől előbb csak lassan- lassan növekszik a bekapcsolt készülékek száma, s a tévé-híradó idején éri el a csúcspontot. Most, hogy már az este 8-tól 10-ig terjedő főidőt is többnyire két műsorral töltik ki, a kikapcsolások már ebben az időpotban megkezdődnek és a tévéhíradó második kiadása után viszonylag kevesen maradnak a készülék előtt. Mivel ilyen megbízhatóan megismerték a nézők szokásait, s többnyire azt is, milyen rétegek szokásai térnek el az átlagtól, már sokkal könnyebb a műsorszerkesztőknek el- dönteniök, melyik adást milyen időpontban sugározzák. Ez lesz a legjobb feloldója a második csatorna műsorszerkesztési gondjainak is. Mert nem az a kérdés: melyik műsorral milyen másik kerüljön párhuzamba, hanem elsősorban aZ: mikor, az adásidő melyik szakaszában kell ezt a párhuzamosítást eldönteni. S ez nem újabb nehézség a műsorszerkesztők számára, hanem újabb lehetőség a jobb megoldásra, a sokféle igény többféle kielégítésére. Mert teljesen jó, mindenki számára mindig elfogadható műsor nem lesz. Hozzá kell szoknunk — s a Magyar Televízió másfél évtizede után talán már hozzá is szoktunk —, hogy a képernyő a szobában nem helyettesíthet mindent: könyvet, filmet, színházat, barátot — s a családot. A televízió kitűnő, friss, mozgó-élő újság, nagyszerű tanító, ismeret- terjesztő, tájékoztató szervezet, jó szórakozást nyújtó művészi eszköz. Hatéko-| nyabb és erőszakosabb a hagyományos eszközöknél, hiszen legmeghittebb környezetünkbe, gyakran még a hálószobánkba is betolakszik. De végül is csak egy eszköz, a sok-sok más között. Kizárólagossága olyan szellemi gyomorrontáshoz. sőt általános sorvadáshoz vezethet, mint ha valaki elhatározná, hogy minek neki annyiféle eledel, a jövőben csakis habcsókot és kolbászt eszik szalonnával. Igaz, a televízióban, átvitt értelemben, van habcsók is, meg kolbász is, meg más is, de végül mégis csak egyféle menü ez, időnként meg kell próbálni más konyháról étkezni. Tizenöt év után rá kellett jönnünk, hogy ezt kívánja szellemi egészségünk. Bernáth László Továb!) csökken! a gimnazistáit száma Széles körű vizsgálatot tartottak a művelődésügyi szakemberek a gimnáziumi helyzet elemzésére. Megállapították, hogy 1965 óta fokozatosan csökken a gimnazisták aránya. Ez a tendencia megfelel az oktatás- politikai elképzeléseknek: fokozatosan növelni kell a szakközépiskolák és a szakközépiskolások arányát a középfokú oktatásban. A gimnáziumok első évfolyamába felvettek száma hat év alatt 26 százalékkal csökkent. Jelenleg 291 gimnázium 830 első osztályában 28 000 tanuló van, ez a középiskolások felét jelenti. Lassú emelkedést mutat a fizikai dolgozók gyermekeinek aránya: az összlétszám 45,4 százaléka munkás-paraszt fiatal, az elsősök között pedig ez az arány eléri a 48,2 százalékot. Bemutatjuk a színház új tagjait György fi József Többször kerestem hiába a kecskeméti Katona József Színház társalgójában az új bonvivánt, Györgyfi Józsefet. „Az uszodában próbálkozzak” tanácsolta valaki, „ha van egy kis szabad ideje, ott tölti.” — Valóban így van, nagyon szeretem a vizet — mondja mosolyogva, amikor végre találkoztunk —. A kecskemétiek nem becsülik eléggé ezt a pompás fedett uszodát. Nyilván a rendszeres sportolásnak, a kedvelt sétáknak is köszönhető, hogy az első pillanatra rokonszenves énekes kiegyensúlyozottnak, jó kedélyűnek látszik, aki természetesnek tartja, hogy a sikerért meg kell dolgozni. Krónika a csávóig Krónikáról A honismeret, mint mozgalom csak az ellenforradalom utáni időben bontakozott ki igazán, amikor a párt által meghirdetett j egységfront-politika alapján akadálytalanul megindulhatott a szocialista nemzetté válás folyamata. Igazi j rangja attól függ, hogyan! művelik. A honismereti munka eredményei tudományos értékűek lehetnek. Ki vonná kétségbe a feltárt ismeretekben rejlő óriási nevelő j hatást? A jó értelemben | vett lokálpatriotizmus tér- i mészetes része az ember ér- ; zésvilágának. Ám ez az érzés közismerten kiterjeszt- | hető. Csak így juthatunk el az ösztönös hazaszeretettől a szocialista hazaszeretetig. Az együtt élő nemzetiségek hagyományainak feltárása bevilágít a múltba, előtűnnek a közös gyökerek, világossá válik a kultúrák kölcsönös áthatása. A nemzetiségekkel közösen Hagyományaink, szokásaink eredetének kutatása a szomszédos országokhoz is elvezethet, tisztábban áll- j hat előttünk a magyarság: helye, szerepe a népek ■ együttesében. A „mozgalom” a szülőföldjüket, lakóhelyüket szerető emberek, illetve fokozatosan közösséggé váló csoportosulásaik kutatógyűjtő tevékenységével indult, amelyet kezdetben sokan csak „hobbynak” tekintettek. Sokasodtak és szélesedtek az egyes kezdeményezések, amelyek létüknek formát, működésükhöz megfelelő otthont kerestek —, s ezt a népművelés-közművelődés területén találták meg. A nemzeti egység jegyében kiterjedt a mozgalom a nemzetiségekre, s a nemzetközi kapcsolatok is kibontakozóban vannak. Írjuk jelenünket úgy, hogy az utókor is megismerhessen bennünket és alkotásainkat. Mi csávolyiak az elsők között vagyunk, akik krónikaírásunkkal kezdeményeztük a mindennapos fejlődés dokumentálását is. Ne vegyék szerénytelenségnek, még kevésbé dicsekvésnek. ha módszereim, ről szólok. Általános iskolai tanár vagyok, nem tör-i ténész. A vezetésem alatt levő iskolában felsőtagozatos tanulók szakköri foglalkozások keretében, nevelők segítségével végzik ez irányú tevékenységüket. A nevelőtestület egyik iskolán kívüli fő tevékenysége a területi adatgyűjtő munka. Ez tette lehetővé a község történetének megírását. A 17. kötetnél tartanak Napjaink eseményeit időrendi sorrendben tárgyaljuk, a krónikát fényképekkel élénkítjük. Helyt kap benne minden újságcikk, amely valamilyen formában érinti a községet. Figyelő és adatszolgáltató hálózatot építettünk ki. Kéthetenként kapjuk megbízottjainktól a jelzéseket, híreket. A krónika lapjait számozás után beköttetjük és az iskolamúzeumban helyezzük el. Év végén a krónikaíró kör kollektív vitája és a krónikabíráló falugyűlések nyilvános kritikája adatokból, feljegyzésekből hitelesíti a dokumentumot. Már a 17. kötetet kezdtük meg. Az összegyűlt adatokból feljegyzésekből szerkesztettem a helyi tanács gondozásában nemrégiben nyomtatásban is megjelent könyvet. (Mándics Mihály: Fejezetek Csávoly község krónikájából 1944—1964.) A helytörténeti gyűjtemény Iskolánk új szárnyépületében kapott megérdemelt helyet a helytörténeti gyűjtemény is. Három teremben és a padláson mutatjuk be a kiállított tárgyak korszerű „tálalásban”. A szakkör tagjai rendszeres gyűjtőmunkával felkutatták a ritkaságszámba menő régészeti leleteket, történelmi emlékeket és néprajzi relikviákat. Előkerültek régi könyvek, sajtótermékek. okiratok (eredeti vagy másolúsos formában), fényképek, képeslapok, régi érmék, jelvények és pénzele, bankók, bélyegek, plakátok, régi fegyverek. Üjabb büszkeségeink: a község makettje a földrajzi név- és babonagyűjtemény, több grafikon. A munkás- mozgalomban részt vett és jó munká jukkal kitűnt dolgozókat külön fényképtablókon örökítettük meg. Községünk jellegéből fakadóan a nemzetiségek, népcsoportok tárgyi és szellemi hagyományainak ösz- szegyűjtését és megőrzését megkülönböztetett gonddal végezzük. A csávolyi nevelőtestület „egyesült erővel” munkálkodik a nemes cél, a szű- kebb haza, községünk hagyományainak, értékeinek összegyűjtése, megóvása érdekében. Ügy érzem, hogy az elért eredményeket ennek a segítőkész együttműködésnek köszönhetjük. Mándics Mihály Erre nevelték a Néphadsereg Művészegyüttesében, korábbi munkahelyén, ahol kitűnő mesterek keze alatt fejlesztette zenei ismereteit, képezte szép tiszta, kicsit baritonális tenorját Kedvelték a szorgalmas, csendes Györgyfit társai és parancsnokai. ö is szívesen emlékezik az ott töltött évekre, a felejthetetlen bécsi sikerre. 1970-ben pre- klasszikusok és Bartók műveiből összeállított hangversennyel vívták ki az igényes zenekedvelők elismerését. — Hogyan került Kecskemétre? — kérdem a középtermetű, nyílt tekintetű új bonvivántól. — Véletlenül találkoztam a körúton Áts Gyulával, régi barátommal. Akkoriban dőlt el, hogy Korcs- máros Peti Debrecenbe szerződik. Beszélgettünk és egyszercsak — egészen váratlanul — azt mondja Gyula: gyere hozzánk Jóska, Kecskemétre. Jöttem. Először csak próbaéneklésre. Másodszor is. A harmadik után írtam alá a szerződést, örülnék, ha helyt tudnék állni, jó a híre a kecskeméti közönségnek. Két kolléga hallgatja a beszélgetést, szinte egyszerre szólnak: „Biztosan sikere lesz, hamar megkedvelik. Mi már ismerjük és hallottuk a próbákon.” — Mikor láthatjuk először a kecskeméti színpadon? Ügy hírlik, hogy hamarosan rendeznek a közönségszervezők részére bemutatkozó műsort. Már készülünk a Cigányprímás premierjére is. Laci szerepét alakítom. H. N. Megjegyzések egy kritikához A Művészet című folyóirat gyengeségeiről többször szó esett az elmúlt időben. Most egy megyénket érintő — szerintünk vitatható megállapításokat tartalmazó — cikket közölnek benne. Jó alkalom a vitára. (Az, hogy a Bács-Kiskun megyeiek februári tárlatáról a júniusi számukban írnak, s ez a szám csak szeptemberben kerül az olvasókhoz, külön éma. Most csak éppen megemlítjük.) Aszalós Endre, a kritika szerzője, nem meri eléggé — úgy véljük — a megye művészeti életét, problémáit; értékítéletei esetlegesek. Túlteng cikkében a tudományoskodó szakzsargon, a bombasztikus jelzőhalmaz, a sok üresjárat. Nézzünk példákat. Nála a „biztató k' 11 ísszint”, „Imponáló for- n.abiztonság", „meditativ pszichikum”. „metafizikus átköltés” és a hasonló jelzős kapcsolatok úgy megtöltik az írást, hogy nem győzi fejét kapkodni az olvasó. Aszalós Endre „komoly cikket” akart írni, s ehhez a magyar szavak kevésnek bizonyultak. Ezért hemzseg négyszáz sornyi művében a sok idegen szó (opilizá- ció, bukolikus, proporcionált, majoritás, szolipszisztikus — de minek folytassam). Bőséggel idézhetnék üres közhelyeiből is. Nem hiszem, hogy különösebb töprengés kellene annak kimondásához, hogy az ilyen elsietett, tudálékos és kategorikus kijelentésekkel teletűzdelt írás*: nehéz megalapozott kritikának felfogni. Közlésének indokoltságát is meg ken kérdőjelezni. Mást, többet vártunk a Művészet című folyóirattól. V.M.
