Petőfi Népe, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-28 / 229. szám
I Cselgáncs Budapesten a Jégszínházban 9 csapat részvételével rendezték, meg az 1972. évi országos junior cselgáncs csapatbajnokságot. Már az előmérkőzések során riagy volt a küzdelem és a taktikázás. A Kecskeméti Dózsa a Csikós, Kerekes, Nagy, Szebelédi, Benkő összeállítású csapata a B. csoportból csoportelsőként jutott tovább. Eredmények: K. Dózsa—Szalvai SE 4:1. K. Dózsa—MTK 3:2. Mivel az MTK 3:2 arányú vereséget szerv edett a Szalvai SE-től, így a békéscsabai együttes jutott a döntőbe. A másik csoportból az Ű. Dózsa kiesett. A döntő eredményei: Bp. Honvéd—Kecskeméti Dózsa 4:1. A kecskemétiek közül Csikós győzött, Kerekes, Szebelédi és Benkő bírói döhtéssel vereséget szenvedett. Bp. Spartacus—Szalvai SE 3:2. Az első helyért így a Bp. Honvéd és a Bp. Spartacus mérkőzött, s a Honvéd győzött 3:2 arányban. Az 1972. évi junior csel- .gáncsbajnokság: 1. Bp. Honvéd, 2. Bp. Spartacus, 3. Kecskeméti Dózsa és a Szalvai SE. A TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁS EREJÉVEL Sportlelep- és lőcsarnokayatás Dunavecsén Vasárnap délelőtt Dunavecsén ünnepélyes külsőségek mellett avatták fel a nagyközség korszerű sporttelepét és a közelében felépített honvédelmi lőcsarnokot. Az új sport- létesítmény megnyitására egybegyűlt helybelieket, s a járás számos községéből érkezett vendégeket — köztük Berta Somogyi Lászlót az MSZMP Kalocsai Járási Bizottságának első titkárát, valamint a járás és község párt-, állami és társadalmi szerveinek megjelent képviselőit — Cérna Miklós a községi pártbizottság titkára köszöntötte. Ezt követően, Mátráéi Károly, a megyei tanács járási hivatalának elnökhelyettese mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta, hogy az új sporttelep nagyszerű példája a társadalmi összefogásnak. A nagyközség lakói, a vállalatok, szövetkezetek dolgozói és a fiatalok, nem kevesebb mint egymillió-kétszázezer forint értékű társadalmi munkát teljesítettek az építkezés során. Birkózás Országos ifjúsági kötöttfogású birkózóversenyt rendez október 1-én vasárnap a Kecskeméti TE birkózóTOTÓ A PETŐFI NEPE B^BU TANÁCSADÓ/A flz üjiijsl dyifriisn, a Szejeil Zaaajjrsíeaan A totó. 40. lieti, október 1-i szeívciiyen számos, nagyon er- cteKcs taiamozo szerepei. To- váoora is NiJ I., NB I. B-s, va.amint NB 11-es mérkőzésedre A.e.1 tippenn. Az isii 1-es taiamozöK közül kiemelkedni az Újpesti Dózsa győri, a Tatabánya liomiói vendégszereplése. A két volt NO I. B-s csapat e.so NB 1-es la.a.KuZoja- ra Zalaegerszegen kerül sor. De nem kisebb figyelem kiseri a Szonioatbe-yi Baladás budapesti kirándulását és a Szekszard —Eger mérkőzést. Az NB II- ben is lesz néhány fontos találkozó. Ezek közül is kiemelkedik a Nyugati csoport rangadó jellegű mérkőzése, mégpedig a Pécsi VSK—Győri Dózsa együttese között. Tippjeink: 1. baba eto—ÜJPESTI DÓZSA. NB L A bajnokcsapatnak nem lesz ezúttal som könnyű dolga Győrben. Érzésünk szerint az egyik pontot feltétlenül otthon tarthatja az ETO együttese. Tippünk: x, 2. 2. VM EGYETÉRTÉS—CSEPEL SC. NB I. A vendégegyüttes valamivel nagyobb játékerőt képvisel, ezért nem esélytelen Soroksárolt sem a még nyeretlen hazaiak ellen. Tippünk: x, 1. 3. KOAILÖI BÁNYÁSZ—TATABÁNYAI BÁN k’ ASZ. NB I. A Bátiyász-rangadó sok izgalma: hozhat. A hazai pálya nagy e»ő yt jelenthet a komlói csapatnak. Tippln.:: 1, x. 4. MTK—PÉCSI DÓZSA. NB I. Ügy érezzük, a fővárosi együ'.tes ezúttal is folytatja kitűnő hazai szereplését a még nem kanott és nem rúgott Dózsa ellen. \ Tippünk: 1. 5. ZALAEGERSZEGI TE— SZEGEDI EOL. NB I. A két ú'cno találkozóján, mely első NB I-es bajnoki mérkőzésük, biztos hazai győzelem várható. Tipo"nk: 3. 6. SZOLNOKI MTE-MÄV DAC (Gvőr). NB I. B. A ven- dégeérüttes kitűnően szerepe! az id^i bajnokságban, és képes arra, bogv Szolnokról is elvigyen egv nontot, a szintén jól szerelő MTÉ-től. Tinoünk: x, i. 7. PÉNZÜGYŐR SE—SZOMBATHELYI HALADÄS. NB I. B. A nagyobb rutin a Haladás oldalán van, de kérdés, nogy ez az egyiK, vagy imndüet pont megszerzésére íesz-e elegendő. Tippünk: x, 2. 8. OIíoüZLaN YI BANYASz. —BP. SPARTACUS. NB I. B. A Spartacus idén komolyabb szerepet játszhat az NB I. B- ben, míg az Oroszlány elegge mérsékelt formában van, és a tanéba also feleben foglal helyet. Tippünk: 1, x. 9. DEBxtEuENÍ VSC—DUNA- LüVAuüSÍ KOiiASZ. NB I. B. A forduló egyik kiemelkedő mérkőzésé. A vendégek képesek az egyik pont megszerzésére, a középmezőnyben levő hazaiak ellen. Tippünk: x, 1. 10. SZEKSZÁRDI DÓZSA— EGRI DÓZSA. NB I. B. Az Eger nehezen heveri ki az NB I.-ből való kiesés megrázkódtatását. De a hazaiak is nehezen szokják meg a magasabb osztály követelményeit. A két Dózsa-csapat találkozóján a ru tinosabb egriek megszerezhetik mindkét pontot. Tippünk: x, 2. 11. DOROGI AC—BÉKÉSCSA BAI ELŐRE SPARTACUS. NB I. B. A Dorog otthon nagyon jól szerepel. Legyőzheti a csabai együttest. Tippünk: 1. 12. PÉCSI VSK—GYŐRI DÓZSA. NB II. Nyugati csoport. Két, nagyon jói felkészült csapat találkozója rangadónak számit. Az otthon játszó vasutasok valamivel esélyesebbek. Tippünk: 1, x. 13. TÁNCSICS SE—KAPOSVÁRI RÁKÓCZI. NB TI. Nvu- gati csonort. Az eddigi fordulók során a Táncsics ért el iobb erer1m*nveket. Nagy küzdelem várható a helvi rangadón, és némi Táncsics esélytöbblet. Tiooünk: 1, x. 4- 1 mérkőzés: 14. T FNTMxr A T?OSI MTK— ^/\t;uvt^B\t’CtKAI VEGVÉ'!'7 Nb II. Északi csoport. Min'1 ’-ét együttes mAlven a forrná- sa aleff c7cronoi az idol b*?- nokciS«rban. Köz^l co'vpti1ő orők az obiio« já+sző ’vr'T’K esélyesebb. Tinr,f?r»1<-; 1. A további mérkőzésekre tip^ jeink: 1, 1, " -------- ' D. 1. E lismerőleg szólt a helyi párt-, tanács, és társadalmi szervezetek irányítószervező munkájáról és köszönetét mondott mindazoknak, akik elősegítették egy nagyszerű sportlétesít' mény megszületését. A nagyközség képviseletében Majer Imre tanácselnök vette át a sporttelepet és elmondta: a jövőben szívesen látjuk vendégül a járás sportoló ifjúságát, örömmel leszünk gazdái a küönböző méretű versenysorozatok lebonyolításának. Most az a feladatunk — hangoztatta —, hogy a pálya felépítésénél tapasztalt lelkesedéshez hasonló akarattal fejlesszük a község sportéletét. Tíz órakor benépesedtek a pályák — elkezdődtek az ünnepi sportesemények. Az általános iskola tornabemutatóját honvédelmi bemutató, férfi és női kézilabda-mérkőzések követték. A röplabdapályán is elkezdődtek a küzdelmek. A délutáni program is gazdag volt: női labdarúgó-mérkőzés, 4x200 méteres váltófutás, és befejezésként Dunavecse—Kecel megyei II. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Ezzel egyidőben a lőcsarnokban járási lövészversenyt rendeztek. A nap jó hírverése volt a sportnak, de egyben a lelkes társadalmi összefogásnak is. Minél több ilyen példát. Szabó Attila SxIUKfX Meglepetés nélküli forduló p megyei I. osztályú CsB-n A megyei I. oszt. CSB. Vili. fordulója különösebb meglepetés nélkül, az esélyesek siKe- reivel végződött, illetve bonyolódott le. A kecskeméti főiskolások biztosan győztek, ha nem is a várt arányban. A madarasiak folytatlak kitűnő szereplésüket, s idegenben is nagy arányban megadásra késztették félegyházi ellenfelüket. A végre jól felálló kiskunhalasiak első győzelmüket aratták a tartalékos kecskeméti nyomdászok ellen. Részletes eredmények: Kiskunhalasi MEDOSZ— Kecskeméti Tipográfia 8:4 • Hollósa—Gór 1:0, Halász—Le- tanóczky 1:0, Schilling—Polgár 1:0, Dr. Oláh—Garaguly 1:0, Hegedűs—Gimes 1:0, Szabó— Hajdú 1:0, Lehoczki—Rimóczy 0:1, Bacsó—Marosi 0:1, Simon —Krizsán 0:1, Danikó—Réger 1:0, Szécsényi—Dr. Huri 1:0, CsaTkó—Balanyi 0:1. Kelebiai KNSK— Kecskeméti Műszaki Főiskola 3,5:8,5 v Farkas I.—Horváth 0:1 c, zsem- beri—Bihari 0:L, Pölhe—Kalmár 0:1, Horváth—Borsos 0,5:0,5, Farkas J.—Dósai 0:1, Gáspár— Csősz 0:1, Szalai—Bottá 0:1, Dózsa—Gyöngyösi 0:1 c, Ká- konyi—Keresztes-Nagy 1:0, KaKézilabda Kecskeméti Építők— HÖDIltoT 15:13 (7:6) NB II. férfi. Kecskemét, 200 néző. K. Építők: Farkas I. — Ronkó, Deák, Varga — Kiss, Kontha, Hódos. Csere: Sudár, Tallos, Farkas II., Bogszov. Edző: Czagány Károly. Változatos, kemény mérkőzésen a kecskemétiek többet kezdeményeztek. Már az elején 2:0 arányban vezetett az Építők. A félidő vége felé feljött a HÓDIKÖT és a szünetben 7:6-os állásnál fordultak. A szünet után 8:8, majd 9:8 lett az eredmény a vendégek javára. Ezután az Építők nagyon jól védekezett és gyors indításokból 14:10 arányban elhúzott. A végén a kecskemétiek lassították a játékot és tartották az eredményt Góllövők: Varga 4, Sudár 4, Hódos 3, Kontha 2, Deák és Ronkó. A megyei kézilabdabajnokság eredményei Férfi A-csoport: Bajai Vasas MTE—La- josmizse 25:20, Kiskőrös— Nagybaracska 19:15, MFSC —Bácsalmás 12:15, Gara— Nagybarácska 14:18, MFSC —Bajai Vasas MTE 22:31, Bácsalmás—Laj osmizse 27:15, Bácsalmás—Bajai Vasas MTE 15:16, Lajos- mizse—MFSC 23:22, Gara— Kiskőrös 21:28, MFSC— Kiskőrös elmaradt. A kecskeméti csapat nem állt ki. A 2 pontot a Kiskőrös kapta. Bajai Vasas MTE—Nagybaracska 16:11, Kiskőrös—MFSC 30:16, Lajosmizse—Gara 12:20. A FÉrtFI A-CSOPORT Állasa 1. B. VMTE 7 4 2 1 134-120 10 2. Kiskőrös 7 4 1 2 124-107 9 6 4 — 2 109- 85 8 T 4 — 3 146-ISO 8 63—3 113-111 6 6 1 1 4 95-106 3 5 ------ 5 74-109 t örölve 3. Bacsóim. 4. Lajosm, 5. Gara 6. Nagyb. 7. MFSC 8. Mathiász Gyarmati Andrea: Hesz Mihályné Két világhírű magyar sportoló: Gyarmati Andrea olimpiai ezüstérmes és Hesz Mihály olimpiai bajnok szerda délelőtt házasságot kötött. A Ságvári téri házasságkötő teremben megtartott esküvőn Patóh Magda úszóbajnoknő és Gál Jenő vízilabdázó voltak a tanúk. (MTI} Férfi B-csoport: Balotaszállás—Kecel 28:15, Kiskunhalasi Spart, ifj.— Jánoshalma mérkőzésen az utóbbi csapat nem jelent meg. K. Építők ifj.—Kinizsi SE 20:20, Radnóti SE— Kalocsa mérkőzésen a Radnóti SE nem állt ki. Jánoshalma—K. Építők ifj. 20:15, Kalocsa—Tiszakécske 24:12, Radnóti SE—Balotaszállás 16:24, Dávod—Kiskunhalasi Spart, ifj. 41:10, Tiszakécske—Dávod 14:11, K. Építők ifj.—Dávod 12:18, Balotaszállás—Kinizsi SE 28:18, Kiskunhalasi Spart, ifj.—Kalocsa 5:31, Kecel— Jánoshalma 19:34, Tiszakécske—Radnóti SE 20:16. A FÉRFI B-CSOPORT ALLASA I. Kalocsa 5 5 — 11«- 45 10 2. Balotaez. 5 4 — 1 124-106 8 3. Jánosh. 5 3 — 2 83- 53 6 4. Kinizsi 5 2 2 1 128-109 6 5. Dávod 5 3 — 2 70- 65 6 6. Tiszák. 5 2 1 2 84- 99 5 7. K. Ép. 5 1 1 3 92- 92 3 8. Kecel 5 1 — 4 78-134 2 9. Kkh. ifj. 5 1 — 4 47-118 2 U0. Radnóti 5 — — 5 32- 44 — Nők: Bajai Bácska—Városföld 10:11, KTE—Kkhalasr MÁV ifj. 25:4, Kiskőrös ifj.— KTE 11:13, Kiskőrösi IGV —Jánoshalma 5:11, Városföld—Kiskőrösi IGV 5:3, Soltvadkert—Kiskőrös ifj. 5:7, Kkhalasi MÁV ifj.— Soltvadkert 14:9, Jánoshalma—Bajai Bácska 12:9, Soltvadkert—KTE 3:21, Jánoshalma—Városföld 11:7, Bajai Bácska—Kiskőrösi IGV 7:5, Kiskunhalasi MÁV ifj.—Kiskőrös ifj. 7:3, Bajai Bácska—Kiskunhalasi MÁV ifj. 6:6, Jánoshalma —Kiskőrös ifj. 12:6, Kiskőrösi IGV—Soltvadkert mérkőzésen az utóbbi csapat nem jelent meg. A 2 pontot a Kiskőrösi IGV kapta. Városföld—KTE 5:8. a női bajnokság allasa pás—Fazekas 1:0 c, Dr. Földi —Kiss 0,5:0,5, Síkhegyi—Sárdi 0,5:0,5. Kiskunfélegyházi ITSK— Madarasi TSZ SK 3,5:8,5 Pallos L.—Rajnai 1:0, László J.—Lájdi 0:1, Pallos J.—Rasztik 1:0, Vass—Túri 0:1, Farkas— Pilcsuik 0:1, Seres—Boríts 0:1, Horváth—Németh 0:1, Buri— Ónodi 0,5:0,5, László Zs.—Tenyér 0:1, Bodor—Versánszki 1:0, Locskai—Tósaki 0:1, Deák —Homoki 0:1. Jánoshalma—Bajai Spartacus 4:8 Nagy—Borsodi 0:1, Ignatovics—Pestalits 0:1, Török—Har- sányi 1:0. Kriván—Fekete 0:1, Bagi—Sztrikináez 0:1, Bányai —Illés 0:1, Juhász—Nagy-Szabó 0:1, Zámbó—Kormányos E. 0:1, Kovács—Matkovics 0:1, Kuru- csai—Ácsai 1:0, Kurucsainé— Túri 1:0, Robb—Pólyák 0:1. A megyei I. oszt. CSB állása: 1. K. M. F. 8 8 --- 72,5:23,5 16 2 . B. Spart. 7 7-01,5:22,5 14 3 . Madaras 6 4 — 2 35,5:3>6,5 8 4. K. Spart. 6 2 2 2 36 :36 6 5. Kelebia 7 2 1 4 37,5:46,5 5 6. Kalocsa 6 2 1 3 31 :41 5 7. Kkfh. 6 2 1 3 29 :43 5 8. Kkhalas 7 1 1 5 33 , :51 3 9. K. Tip. 6 1 1 4 29 :43 3 10. Janosh. 7 — 1 6 31 :53 1 A IX. fordulóra X. 1-én (vasárnap) kerül sor. Ekkor a következő mérkőzések kerülnek sorra: Baja—Kelema, Madaras —Kecskeméti Spartacus, Kecskeméti Tipográfia—Kiskunfél- egyhazá, Kalocsa—Kiisikunnai&s. Szabadnaposak lesznek: K. Műszaki Főiskola, Jánoshalma. Valamennyi mérkőzés 9 órai kezdettel kerül megrendezésre. Szép eredményekről adott hírt már korábban is a Kerekegyházi TSZ SK szakosztálya. Vili. 27-én a Kecskeméti Járási TS által felajánlott „Nyári Vándorkupa” . versenyt rendezték meg, melyet Kerekegyháza I. csapata nyert meg. Eredményei: Kerekegyháza L—'Tiszalkécske 5:1, Kerekegyháza II.—Tisza- kécsikev 3:3, Kerekegyháza L— Kerekegyháza II. 3,5:2,5. A győztes csapat tagjai: Tu- man, Malecz, Faragó, Tóth* Mezei és Zsikia. A csapatmérkőzések után egyéni versenyt is rendeztek 16 fő indulóval, melyet Tóth Ferenc (Kerekegyháza) nyert meg Lódi, Demeter és Tóth P. (mindhárom Tiszakécske) előtt. A pezsgő sákKelet, a példamutató utánpótlás-nevelés nagyreszt Perczei Béla szakosztályvezető lelkes és eredményes tevekenysegének eredménye. 1. JAnosh. 15 IS------ 225- 80 30 2 . KTE 15 13 — 2 244- 83 26 3. Városi. 15 9 — 6 139-150 18 4. Bajai B. 14 7 2 5 137-132 16 5. KiSk. 14 6 — 8 91-112 12 6. KWl. ifj. IS 4 2 9 101-173 10 7. Kisk. ifj. 16 3 — 12 88-168 6 8. Soltvad. 15------15 81-214 — R öplabda Kecskeméti Dózsa—Mezőfi SE 3:2 (8, —11, 12, —13, 11) Kecskemét, Május 1 tér, 150 nézó. Vezette: Majolos. K. Dózsa: Németh, Ileb- ling, Nyúl — Tóth, Kelemen, Surányi. Csere: Csonka, Dudás. Edző: Beregszászi Szabolcs. Mezőfi SE: Ürge, Koncz, Czapfer — Tövis, Dobi, Szilvás!. Csere: Füstös, B Szabó, Maczák, Váczi. Edző: Galamb István. Végig rendkívül magas színvonalú, remek játékot mutatott a két csapat. A Dózsa elsősorban a mezőnyben volt jobb és a játékosai példamutatóan küz. döttek. A Mezőfi SE-ből Ürge és Tövis a szokottnál valamivel gyengébben ütöttek. A mérkőzés közel két órán át tartott. Jók: Németh, Hebling, Nyúl, Tóth, Surányi, illetve; Füstös, Dobi, Szilvási, Kecskeméti Volán— Dunaújváros 3:0 (5, 6, 10) Dunaújváros, 100 néző Vezette: Nagy. K. Volán. Konyáid, Hegedűs Z., Szekeres — Mi- zsei, Domokos, Szeghalmi. Csere: Bartha, Hegedűs S., Kocsis. Edző: Dunszt Ferenc. A kecskeméti csapat a vártnál könnyebben győzött. Kecskeméti Dózsa— Közgazdasági Egyetem 3:0 (7, 4, 9) Budapest. Vezette: Szegő. K. Dózsa: Tóth, Hebling, Nyúl — Németh, Kelemen, Surányi. Csere: Csonka, Dudás. Edző: Beregszászi Szabolcs. A Dózsa győzelme egy pércig sem volt vitás. Jók: Tóth. Hebling, Nyúl. Békéscsabai Előre Spartacus —Bácsbolsodi TSZ SK 3:0 (8, 14, 11) NB Il-es női mérkőzés. Békéscsaba. — " Az alábbiakban a megyei csapatbajnokságról közlünk egy játszmát okulásként, hogyan lehet vesztésre rontani egy legalább döntetlen állást: Andrássi F. Kormányos Z. Kecsk, Spart. Bajai Spart. Baja, 1972. szeptember 17. Szabálytalan megnyitás 1. c4, e5 2. Hc3, Hc6 3. g3, g7 4. Fg2, Eg7 5. H13, d6 6. Ü3, f5 7. el, HÍ6 8. a3, 0—0 9. Vc2, Bb8 10. 0—0, h6 11. Bbl, g5 12. b4, Fe6 13. Fdi, He7 14. Bbel, Hg6 15. Khl, Vd7 16. Hgl, f4 17. ef:, ef: 18. Hd5, Fd5: 19. cd:, Bbe8 20. d4, Vf7 21. Be6, Hh8 22. Bfel, fg: 23. fg:, Hg4 24. Hf3, Bc8 25. Bfl, Vf5 26. Vf5:, Bf5: 27. Fh3 (világos itt döntetlent ajánlott, amit sötét nem fogadott el.) 27. —, h5 28. Fg5, Bcf8 29. Ff4, Bd5: 30. Be4, Hg6 31. Fel, Bdf5 32. Fg2, d5 33. Bc6, B8f6 34. Bf6:, Hf6: 35. He5, Bflrf 36. Ffl:, He5: 37. de:, Hg4 38. e6, Kf8 39. Fg5, Ff6 40. Ff6:, Hf6: 41. Fd3, Ke7 42. Ff5, He4 43. Kg2, Hd6 44. Fg6, h4 45. g4, Ke6: 46. g5, He4 47. Kh3, Hg5:f 48. Kh4:, Hf3f 49. Kg3, He5 50. Fc2, d4 51. h4, d3 52. Fdl, Kf5 53. Kf2, Kf4 54. h5, a6 55. h6, Hf7 56. h7, Hh8 57. Fb3, Ke4 58. Kel, Ke3 59. Fd5, b6 60. a4, c5 61. a5, c4 62. Fc4:, b5 [ szakosztálya. A verseny 10 I órakor kezdődik az Üjkol- : légium (Közgazdasági Szak- I középiskola) tornatermében.