Petőfi Népe, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-19 / 221. szám

jgmgnMK Az olcsóbb termelési módszereket kutatják A tataházi Petőfi Ter­melőszövetkezet ,1949-ben alakult harminc taggal, öt község határában 150 hek­tár területen. Az induló vagyon: egy pár ló, két kocsi és a tagok által ösz- szeadott vetőmag és takar­mány. Ilyen nehéz körülmények között indult a község első termelőszövetkezete, 23 esz­tendővel ezelőtt. 1962-ben egyesültek a községben le­vő közös gazdaságok, ame­lyek a mezőgazdaság át­szervezése során egymás után alakultak, és létrejött a mai Petőfi Termelőszö­vetkezet. A közös gazdaság jelenleg 3200 hektáron gaz­dálkodik, az összes taglét­szám a nyugdíjasokkal és járadékosokkal együtt el­éri a nyolcszázötvenet. Sok-sok küzdelem fém­jelzi az elmúlt több mint két évtizedet. A megalaku­lás 20. évfordulóján meg- hatottan emlékeztek az út­törőkre az ünnepi közgyű­lésen. ök már nagyrészt nyugdíjban vannak. Az ün­nepi összejövetelen egyút­tal mérleget vontak a húsz esztendő eredményeiről. Volt miről beszámolni a vezetőségnek, A szorgalmas tagság munkájának ered­ményeként kialakult a kor­szerű, nagyüzemi gazdálko. dás. A harmadik ötéves terv időszakában a jól meg­alapozott irányításnak és üzemszervezésnek köszön­hetően a termelési érték évenként 8—9 százalékkal emelkedett. Húsz évvel az alakulás után több mint 6 millió forint fejlesztési ala­pot képeztek. Még néhány adat: a szövetkezet vagyo­na az egyesülés évében 34,5 millió forint volt. 1965-ben már 40 millió, az alakulás után húsz évvel pedig 54 millió. A szövetkezet brut­tó termelési értéke az egyesülés évében 28,7 mil­lió forint volt. Ezt 1969-re megduplázta, mert elérte az 58,8 millió forintot. A tag­részesedés 1962-ben össze­sen 7.8 millió forint. 1969- re ezt is csaknem megkét­szerezték. Elérte a 14,3 mil­lió forintot. Az 1971-es évről szóló be. számoló ismét sikerekről adott számot, bár akadnak gondok is. A fejlődés azon­ban vitathatatlan. A pré­miumokkal együtt a tagság keresete egy év alatt mint­egy 10 százalékkal emelke­dett. Közelebbről nézve: 1970-ben az egy munka­napra jutó kereset 93 fo­rint volt, 1971-ben viszont 103 forint. Ez azért is fi­gyelemre méltó, mivel nem a legkedvezőbb gazdasági évet zárták le. Csaknem 1 millió forintot kapott a tagság prémium címén. Szociális, kulturális célokra 400 ezer forintot költöttek. A fejlesztési és biztonsági alapra összesen csaknem 900 ezer forint jutott. A közös gazdaság ne­gyedik ötéves terve a X. pártkongresszus határoza­tának szellemében évente 3 százalékos termelésnöve­kedést irányoz elő. Ennek megvalósítása társadalmi érdek, de érdeke a közös gazdaság dolgozóinak is, hiszen ha többet termel­nek, jobban részesülnek a javakból. A jobb üzemszervezés ér­dekében bevezették, hogy az egyes ágazatok önállóan szervezik a termelést. Ily módon az ágazatvezetők­nek és a tagságnak közös érdeke a jobb eredmények elérése. Ha csökkentik a költségeket és növelik a ho­zamokat. többet keresnek. A termelési érték túltelje­sítése esetén prémiumot kapnak. Nézzünk néhány példát. A gabonatermesztő ágazat­ban például ahány száza­lékkal túlteljesítik a ho­zamtervet, annyi százalék prémium számolható el a dolgozóknak. Ugyanez a helyzet a kukoricatermesz­tésben is. Állattenyésztés­ben figyelemre méltó a te­henészetben kialakított pré­miumrendszer. A tagság egyéni szerződésekben vál­lalja, hogy milyen hozamo­kat ér el a tehenészetben. Az egyéni szerződésben vál­lalt tejmennyiség túltelje­sítésének minden százaléka prémiumként számolható el. A tehenészetet kiszolgá­ló traktorosok, fogatosok és gyalogmunkások keresete a tehenészet eredményeitől függ. Azok. akik az állatte­nyésztésben a növendékjó­szágokat gondozzák és a hizlalás eredményeiért fe­lelősek, szintén prémium­ban részesülnek. Az ő ese­tükben fontos tényező az előző évi költségszinthez képest mutatkozó megta­karítás. A ráhizlalt súly ér­tékéhez viszonyítják a költ­ségek összegét. Nincs mód arra, hoev felsoroljuk a termelőszövet­kezet egész prémiumrend­szerét, amelyet a tervtár­gyalás során fogadott el a tagság. A szövetkezet veze­tősége azt várja ettől a rendszertől, hogy az eddi­ginél még jobb termelési eredményeket érnek el, hi­szen a tagság anyagi érde­keltsége fokozódott. Szükséges megjegyezni, hogy azt is kikötötték: nem részesülhet prémiumban az, aki az előírt munkanapot nem teljesíti a közösben. Ez a nőknél százhúsz tízórás, a férfiaknál százhetven ugyancsak 10 órás munka­napot jelent. A szövetkezetre jellemző az új keresése, a kezdemé­nyezés. Ennek egyik része csak a már említett pré­miumrendszer. A közös gaz­daság minden lehetőséget megragad a korszerűsítésre, a hozamok növelésére, a költségek csökkentésére. Tagja a Bajai Állami Gaz­daság kukoricatermesztési rendszerének. Ismeretes, hogy a gazda­ság kezdeményezésére ki­alakítottak egy korszerű, zárt rendszerű kukoricater- mesztést, amely a szocialis­ta országok gépi techniká­ján alapszik. Számos ter­melőszövetkezet csatlako­zott a kezdeményezéshez, a többi között a tataházi Pe­tőfi Termelőszövetkezet is, 690 hektáros területtel. Négy magyar és ugyaneny- nyi jugoszláv fajtát termel­nek. Figyelembe vették, hogy a növények más-más időszakban, vagyis egymás után érleljék termésüket, így a betakarítást folyamato­san tudják elvégezni. Természetesen a termesz­tés minden fázisa gépesít­ve van a kukoricánál, akár­csak a gabonánál. A többi növényféleségnél a gépesí­tés aránya 40—80 százalé­kos. A korszerűsítésre való törekvést bizonyítja, hogy a közös gazdaságban évről évre sokat költenek gépek­re és a munkát könnyítő berendezésekre. Az idén két és fél millió forintot szánnak erre a célra. Nemcsak a terméshoza­mok növelésével törődnek, hanem azzal is, hogy a ter­mést biztonságosan tárolni tudják. Az összes gabonát 1*11 KECSKEMÉT. Kossá sétány 56. alatti utcai házrész eladó. Vé­tel esetéit azonnal heköltözhe­tő. Érdeklődni: Lenin tér 6/32. 5 ora után.________________20695 ELADÓK: modem szép háló­szobabútorok, konyhabútorok, modern rekamiék, sezlonok, heverő, bordó garnitúra. Kony­habútort veszek. Kecskemét. Vak Bottyán utca 9. Rákóczi út végénél. ________________8314 2 4, 12 és 7 hektoliteres hordók, 14 hl-es kád eladó. Laboda Im­re, Orgovány, Rákóczi u. 3. _____________ »*06 H ÁROMSZOBAS családi ház eladó, vétel esetén bek. vite­tő. Kecskemét, Dózsa Gy. út 15/ a. 20051 UTCAI házrész eladó. Kecske­mét, Szalvay M. körút 7. sz. alatt. Érdeklődni mindennap. 30076 JÓ állapotban levő, mély gyer­mekkocsi eladó. Kecskemét, Kenderessy u. 10. 8208 ELADÓ Cserkeszőlőn üdülőte­lek, építkezési anyaggal. Kecs­keméten 1000 négyszögöl telek építkezési anyaggal, hobby kertnek alkalmas. Villany, autóbuszjárat van. Ugyanott I központi fűtésfelszerelés, gáz- J olajfűtésű fűtőhenger, ajtók i stb. Jó személygépkocsit be­számítok. Érdeklődni: Kecske­mét, Szolnokihegy 6/a. I. sz. Konzervgyárral szemben. 16 órátó’ 8173 ÜJ sezlon eladó. Kecskemét. Lenin tér 12. I. 28. 20081 162 NÉGYSZÖGÖL beltelek el­adó. Tudakozni Kecskemét. Bartók Béla u. 16. sz. lehet. 2i0'05'5 SÜRGŐSEN eladó kétszintes., háromszobás ház. Kecskemét, Eszperantó u. 8. Érdeklődni délután 5 órától. 20726 HÁZ eladó. Kecskemét, Alsó- széktó 132. (Korhán köz, máso­dik vasútáti árónál, bal kéz fe­lől, a kis közben.) Két család­nak is megfelel. Kovácsék. ELADÖ kétszoba összkomfor­tos, garázsos társaslakás. Kecs­kemét, István király krt. 5. U76. 8198 Apróhirdetések Expressz ELADÓ harmadik emeleti, ket­tő- és félszobás társasházrész, Kecskemét, Ady Endre úton. Leveleket „Tavaszi költözés 70 487” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérem. 8484 ELADÓ kokszoskályha, új fe­hér fürdőkád. Kecskemét, Hor­váth Döme utca 12. sz. 8392 MARABUKÉ (ma«var), 2400 kalóriás kazán eladó. Érdek­lődni: Baja, Varga I. u. 109. fKiscsávoly) 945 HAio^úllvíÉLYES ezüst evőesz­köz eladó. Érdeklődni: Kecs­kemét, Baross u. 25. 20092 ELADÓ 1000 négyszögöl szőlő, I gyümölcsfákkal, kis épülettel, kúttal, két hold jószágtartásra • alkalmas szántóterülettel. Kecs­kemét, Halasi út és vasút mel­lett 12-es kilométerkőnél. Ér- | deklődni Kecskemét, Felső- széktó 37. Kiskecskemét mel­lett, Tóthék, ugyanott jó kar­ban levő, pedálos Simson mo­torkerékpár is eladó. 20634 FILODENDRON (szép 16 levél­lel) és sanzavera eladó. Kecs­kemét, Szegedi Lajos u. 16. | (Bejárat Takács György utcá­I ról). _______________________20682 í NAGYMÉRETŰ kétezoba össz­komfortos házrész, város köz- ! pontjában, lakáscserével, elfog- 1 lalhatóan eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Szűcs Lajosné u. 6. Sasvári. 20063 ZASTAVA személygépkocsi megkímélt állapotban, sürgő­sen eladó. Megtekinthető dél­után 5 órától. Lakcím: Kecs­kemét, Nyíri út 3. n. em. 11. __________________________ 20694 KÉTSZOBÁS ház, azonnal be­költözhetően eladó: Kecskemét, AJsószéktó I. u. 7, sz. 20619

Next

/
Thumbnails
Contents