Petőfi Népe, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-02 / 207. szám

A megyét Járó autók mindenhol Ismerések kezet a motorkerékpárok és kerékpárok garanciáz )Us javítására is. Ehhez a részleghez — mármint a javító-szolgáltató rész­leghez — tartoznak a kutasok is, akik a fürdő­szobák, vízvezetékek sze­relését végzik. Ha azt ír­juk hogy az ágazat fejlő­dőben van, ezt nem szük­séges különösebben indo­kolnunk, mert a körül­mények hasonlóak az autójavító részleg körül­ményeihez: a korszerűbb élethez szorosan hozzá­tartoznak a háztartási gé­pek, s ezekkel együtt szükségszerűen lépést kell tartania a Javításukkal foglalkozó iparnak is. Fehér és barna csövek Sz ország minden te­rületén nagy keresletnek örvendenek azok a zo­máncozott, barna és fe­hér színű füstcsövek, amelyeket a Bajai Vas- és Fémipari Szövetkezet- { ben gyártanak. Mindösz- kze 69-en dolgoznak a Szövetkezetnek ebben a részlegében, de az éves ’ árbevétel az elmúlt év- | ben mégis megközelítet- I jte a 24 és fél millió fo- ■ tlntot. Éppen, mert nagy j b kereslet a zománcozott füstcső vek iránt — a ba­jain kívül még három szövetkezet készít ilyet az országban —, a nagyobb termelés érdekében há­rom évvel ezelőtt Baján két új égetőkemencét ál­lítottak fel a szövetke­zetben, ahol jelenleg há­rom ilyen kemence mű­ködik. Nemrégiben még a ZIM kecskeméti gyárától kapták a zománcot, de most már saját ellátásra rendezkedtek be, a hely­színen őrlik és használ­ják fel a zománcot. Azt a megfogalmazást, miszerint a zománcozott füstcsövek az egész or­szágban keresettek, szó szerint kell értenünk. Ugyanis a bajai szövetke­zet az ország valameny- nyi VASÉRT vállalatá­nak szállít ezekből a termékekből, s közülük legnagyobb vásárlójuk a Budapesti VASÉRT Vál­lalat, de sokat rendel a többi is: Debrecentől Szombathelyig. Érthető tehát, ha a szövetkezet zománcozó, illetve füst­cső gyártó részlegének teljes kapacitása egé^z évre le van kötve. Érdekességként érde­mes megemlíteni — s ez szintén egy adat lehet az életszínvonal, az igények növekedésének —, hogy az úgynevezett fekete füstcsőből is gyárt a szövetkezet, de ez a mennyiség még éves vi­szonylatban is igen mi­nimális. Csupán kísérleti jelleg*' gél foglalkozik a szövet­kezet világítástechnikai berendezések előállítá­sával. A kísérletet itt úgy kell értelmeznünk, hogy egyelőre számolna!:: meg­éri-e, kifizetődik-« ez a munka, mert kereslet, piac bőségesen van és lesz a jövőben is olyan termékekre, mint a csil­lár, falikar, lámpatest stb. Egyelőre, 25 nőt fog­lalkoztatnak ezen a terű­méter átmérőjű, már egyéb célokra is alkal­mas: leves, tésztafélék szűrésére. De gyárt a sző* vetkezet a szűrők mellett szitákat is fémkerettel. Mázsás puttonyok A kovácsrészleg onnan kapta a nevét, hogy a szövetkezet megalakulá­sakor az i'd: dolgozók még lovakat is patkoltak. De az elnevezés máig is érvényes — már ami a kovácsolást illeti. A rész­leg 28 dolgozója ugyanis nagy értékű munkát vé­gez a, MAHAJOSZ-naka kotróhajók mázsás vas- putJconyainak javításával, illetve újak készítésével. Az évi — 1972-ről van szó — 10 millió forintos árbevételhez azonban az is hozzájárul, hogy ez a részleg készíti a Ganz Villamossági Gyár bajai üzeme által gyártott há­zi vízellátó készülékek vastartályait. Ez a hidro­for berendezés olykn há­zaknál célszerű, ahol nincs vezetékes víz. Se­gítségével ugyanis meg­oldható az egész ház el­látása egy tartály és egy szivattyú, s természetesen a vezetékhálózat révén. Itt kell néhány szót szólnunk a szakember- utánpótlásról, ami elen­seny-mozgaíom, valamint a szocialista brigádmoz­galom. Mindkettő eleve­nen él és működik a szö­vetkezetben. Az egyes részlegek vezetőinek pél­dául prémiumfeladata a munkaversennyel való foglalkozás, törődés. A közgyűlés jóváhagyta azt az elgondolást, hogy a munkaversenyben legjobb eredményt elért brigádo­kat, egyéneket a részese­dési alap bizonyos száza­lékából premizálják. Ez az összeg évenként kö­rülbelül 120 ezer forin­tot tesz ki, de ezenkívül az úgynevezett nyereség­prémium további 100 ezerre tehető. Most, november 6-án osztják ki először a szö­vetkezetben a törzsgárda tagoknak járó jutalmat Azok kapják meg ezt, akik 10—15—20, illetve 25 éve vannak a szövet­kezetben (ez utóbbira majd csak négy év múl­va kerülhet sor, hiszen a szövetkezet most 21 éves). Az idei első félév ered­ménye — amely 6 millió 200 ezer forint — lehető­vé teszi a törzsgárda sza­bályzatban előírt 3 száza­lékos bérfejlesztést. Ezek­nek az intézkedéseknek a kidolgozásában, beveze­p.fainuii kefék mossák as autót a szervizben létén, de ha a számítások beválnak, hatvanra növe­lik a termelő létszámot Ez a jövő esztendő elején történik előreláthatólag. TeaszGrök Angliának A cím nem teljes. A szövetkezet — az ARTEX Külkereskedelmi Vállala­ton keresztül — ugyanis nem csupán Angliának szállít a teaszűrőkből, mert ezek a termékek el­jutnak úgyszólván a vi­lág minden tájára. A szövetkezet teaszűrő részlegénél 120 asszony és lány dolgozik és munká­juk 17 millió forint érté­kű produktumából hét és fél millió forint értékű árut exportál a szövetke­zet a már említett válla­laton keresztüL Legna­gyobb vásárló Anglia, az export felét oda szállít­ják. Ezenkívül a nagy vá­sárlók közé tartozik a Német Szövetségi Köz­társaság is, amely csak mint „viszonteladó” ér­dekelt az ügyben. Az NSZK ugyanis a bajaiak- tól megvásárolt szűrőt to­vábbítja a világ minden tájára: Ausztrália, Afri­ka, USA. a skandináv ál­lamok stb. Persze, a teaszflrők kö­zül például a húsz centig gedhetetlen a további évek termelékenységi mutatójának emelkedése és egyáltalán a szövetke­zet jó működése szem­pontjából. Említettük, hogy mintegy hatvan ipa­ri tanulója van a Bajai Vas- és Fémipari Szövet kezeinek. Nemcsak bajai tanulókról van szó, mert a környező községekben lakó fiatalok is járnak be a szövetkezet műhelyeibe tanulni. Amikor elvégzik az iskolákat, zömmel a szövetkezetben marad­nak továbbra is. Nem­csak azért, mert megis­merték az ottani embere­ket, körülményeket, ha­nem mert számításukat is megtalálják éppen úgy, mint a többi szakmunkás, segédmunkás, alkalma­zott Így tehát a szakem­ber-utánpótlással nincs különösebb gondja a szö­vetkezet vezetőségének. Kétszázezer forint jutalom A szövetkezet pénz­ügyileg stabiL Ebben döntő szerepe van a már többször említett szak­munkásgárdának s a szövetkezet valamennyi dolgozójának. A termelé­kenység fokozása, a gyor­sabb és minőségileg kifo­gástalan munka egyik lendítője * munkaver­A „Trjífor” húzó-emelő szerkezet tésében és a szövetkezet életére vonatkozó összes kérdés megtárgyalásában, a munka jó megszervezé­sében komoly szerepe van a szövetkezeti pártalap- szervezetnek, a szövetke­zeti bizottságnak és min­den más társadalmi szervnek, amelyek maxi­málisan segítik a terme­lést Annak idejét», amikor elkészült a szövetkezet öt­éves terve, a kollektíva célul tűzte ki„ hogy 1975- ig a szövetkezet árbevé­tele eléri a 110- millió fo­rintot évenként. N»*m lét­számnövekedéssel, hanem változatlan létszi immal, korszerűbb gé pekkel, jobb technikai feltételek­kel akarják ezt elérni. Nagy segítséget jelent ehhez az újítások éssze­rűsítések, ötletek alkal­mazása, bevezetése. Mert ebben is szép példákat tudna felmutatni a\ szö­vetkezet. Visszatérve a 110 millió forintra, csu­pán emlékeztetőül idéz­zük, amit korábban már leírtunk: 1972-re 92 mil­liót tervezett a szövetke­zet, s az első félévben máris 44 millió 216 ezer forint volt az árbevétel, tehát a tervezettnek meg­felelő. Üdülés Széplakon Ha a szövetkezet dol­gozóinak szociális ellá­tottságáról utoljára be­szélünk, ez nem jelent semmiféle rangsorolást. Hiszen ez a kérdés szinte a termeléssel egyenrangú. Elmondhatjuk, hogy ezen a téren is megfelelően gondoskodik a szövetke­zet gazdasági és pártve­zetése az emberekről. Ba- latonszéplakon például három szoba, összkomfor­tos üdülőben tölthetik szabadságukat a szövet­kezet dolgozói. De a Su- govica partján is van ví­zitelepe a szövetkezetnek, ahol csónakázási, horga- szási lehetőségeken kívül különféle labdajátékok­kal is szórakozhatnak , a fiatalok, idősebbek egy­aránt. Minden részlegnél me­legvizes fürdőben tisztál­kodhatnak az emberek a munkaidő végeztével, s érthető, hogy ez a ftirdű- öltöző az autószerviznél a legmodernebb. A Bajai Vas- és Fém­ipari Szövetkezet nem­csak a termelés megszer­vezésében, a munkában bizonyul napról napra jól összekovácsolódott kol­lektívának, hanem a pi­henésben, a szórakozás­ban is. Leginkább azon­ban abban, hogy kizáró­lagos célja a szövetkezet valamennyi dolgozója-: nak: a lakosság igényé­nek gyors, pontos és szakszerű kielégítése. Ügy gondoljuk, ebben nincs hiány. (x) A világjáró szűrői — nagy méretben

Next

/
Thumbnails
Contents