Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-10 / 187. szám
1972. augusztus 10. csütörtök 3. oldal Izsák, Lajosmizse Kulturális küldöttség érkezik Dunaszerdahelyről Csehszlovák kulturális küldöttség érkezik Lajos- mizsére és Izsákra augusztus 19-én. illetve 20-án. A 35 tagú dunaszerdahelyi csoport most viszonozza az Izsáki néptáncosok és a népi zenekar június eleji látogatását. A vendégek számára gazdag programot állított össze a fogadó- és szervezőbizottság. Megtekintik a lajosmizsei Népfront Tsz-t, találkoznak a szövetkezet dolgozóival, majd ellátogatnak a nemrégiben nyílott tanyamúzeumba. 19-én este 5 órakor a község művelődési házában a Magyar Népköztársaság Alkotmányának 26. évfordulóját ünnepli meg Lajosmizse lakossága, majd a dunaszerdahelyi csoport mutatja be kulturális műsorát A napi program a 21 órakor kezdődő csehszlovák— magyar barátsági esttel zárul. Másnap, 20-án délelőtt érkezik meg a küldöttség Izsákra, ahol hasonló műsorra kerül a sor a műve- dési házban, ugyancsak az esti órákban. A csoport a harmadik napját Győr- Sopron megye egyik járási székhelyén. Kapuváron tölti. Jól halad az idén a járdaépítés Kik maradhatnak kfiiiildän szakmai gyakorta !on Szeptemberben várható a háromévi időtartamra, 1969-ben az NDK-ba kiutazott fiatalok első csoportjának hazatérése. Közülük mintegy kétszázan jelezték, hogy szeretnék szakmai gyakorlatukat meghosszabbítani. Ezzel kapcsolatban — s egyben a most jelentkezettek tájékoztatására — illetékes helyen elmondták: indokolt esetben egy évre meghosz- szabbítható a munkavállalási engedély azok részére, akik NDK-állampolgárral házasságot kötöttek, és végleges visszatérésük, illetve konzuli útlevelük beszerzéséhez szükséges a szerződéshosszabbítás: továbbá, akik egyetemi tanulmányt folytatnak, vagy szervezett szakmunkásképzésben vesznek részt, illetve olyan párt-, vagy társadalmi megbízatást teljesítenek, amelyeknél a szerződéshosszabbításra szükség van, s ezzel az illetékes NDK és magyar szervek egyetértenek. A munkavállalási engedély meghosszabbításának akadálya, ha a kérelmező fiatal sorkatonai szolgálatra igénybe vehető, különösen, ha sorköteles korának utolsó évét tölti. Az említettektől eltérő esetekben szerződéshosz- szabbításra nincs mód. Egy év után csak az egyetemi, vagy főiskolai tanulmányt folytatók kérhetnek hosszabbítást. A végleges visszatérés részletes feltételeiről a berlini magyar nagykövetség munkaügyi osztálya, és az illetékes NDK-szervek külön tájékoztatják a fiatalokat. A dolgozók végleges hazatérése után a munkaügyi szervek gondoskodnak elhelyezésükről, lehetőleg annál a vállalatnál, ahol a fiatal a kiutazást megelőzően dolgozott, illetve a lakóhelyéhez közel eső más munkahelyen. Az NDK-ban dolgozó fiatalok számára lehetővé teszik a zavartalan mozgalmi tevékenységet Például az ottani pártalapszervezet irányításával üzemenként magyar ifjúsági alapszervezeteket hoznak létre, amelyeknek felső szerve a berlini kolónia KISZ-bi- zottsága. A magyar dolgozók az üzemekben munkabrigádonként, csoportonként önálló magyar szak- szervezeti csoportokat alakíthatnak. A városfejlesztés évenkénti tervszerű feladatainak végrehajtása során tavaly néhány utcában ösz- szesen több mint két kilométer hosszban kiépített járda révén váltak jobbá a gyalogos közlekedés feltételei Kecskeméten, főleg a peremkerületekben. Ugyanakkor kivitelezői kapacitáshiány miatt maradtak — a tervezetthez képest — megoldatlan feladatok is. Így a többi között ez évre húzódott ót a környékbeli lakosság által oly régen szorgalmazott Ceglédi, Délibáb és Izsáki úti járdaépítés. A munkálatok jelenlegi üteme szerint úgy tűnik a tavaly elmaradott feladatokkal együtt ezúttal hiánytalanul megvalósul a városi tanács által ez évre programozott, összesen több mint ötkilométernyi járda megépítése. Ebből napjainkig máris csaknem háromkilométeres szakasz szolgálja a lakosság kátyúktól mentes közlekedését. A jelenlegi munkálatok közül az egyik legnagyobb a mintegy 700 folyóméternyi hosszú Ceglédi úti járdaépítés. Várhatóan még a harmadik évnegyedben megépül a járda a Felsőkomárnok, az Ipoly és a Voelker telep X. utcában, valamint a Malomközön. RÖVIDESEN ATADJÄK A FORGALOMNAK Fizeíovendég-szolgálat napjainkban Idén nem túl sok jót ígért a meteorológia a nyári üdülőknek. Volt azonban egy vihar, amit nem a szél, hanem a lakásrendelet egy félreérthető része kavart hegyen, völgyön és vízparton egyaránt. A fizetővendég-szolgálat ügye körül keletkezett bizonytalanságot az okozta, hogy a lakásrendelet megjelenése után sokan nem voltak hajlandók a korábbihoz hasonlóan az idegen- forgalmi szervekkel meghosszabbítani a szerződésüket. Különbség nélkül A lakásrendeletből úgy tűnt, hogy a magántulajdonban levő lakásokat csak 50 százalékban, a nem lakás célját szolgáló üdülőt, villát viszont teljes egészében adókedvezménnyel lehet bérbe adni. Az érdekeltek rögtön rájöttek, hogy így, akinek például Pesten lakása, a Balaton mellett pedig villája van, az előnyösebb helyzetbe kerülne, mint a Balaton partján lakó, vagy a Mátrában dolgozó, aki az üdülési szezonra, feladva bizonyos igényeit, kiadja lakásának egy részét, vagy egészét. Fokozta a zavart, hogy az illetékesek ezt a — panaszok útján felszínre került — tévhitet nem siettek eloszlatni. A kedélyeket megnyugtató, „szélcsendet” teremtő helyes állásfoglalást csa*. az utolsó pillanatban — a nyári idény elején — adták ki. Lényege, hogy nem rész különbséget a kétféle tulajdon között. Szerencsére, az idegenforgalmi hivatalok — a fővárosban és vidéken — bízva abban, hogy végül is a jogos álláspont győzedelmeskedik — igyekeztek megnyugtatni partnereiket, elsősorban azokat, akik már évek óta „törzsgárdisták” a fizetővendég-szolgálatban. Ennek a „rugalmas” módszernek köszönthető, hogy nagyobb visszaesés nem következett be. (A kezdeti bizonytalanság miatt így is — csak a Balaton körül — több ezer vendégnappal kevesebbet teljesíthettek az idegenforgalmi hivatalok, mint az elmúlt évben.) Belföldi vendégek Három hónapig mély árok szántotta fel a kecskeméti Kálvin teret. A régi, elavult csatornahálózatot felújították rajta. Az útburkolat nagyobb részét már lerakták. Képünk az utolsó méterek keramitozásáról készült. Az úttestet a hivatalos átvétel után még e héten átadják a forgalomnak. (Foto: Szabó) A jövő terve gr Őszibarackot — nagyüzemi táblán Megszoktuk már, hogy a mezőgazdasági termékek minősége sokat változik. Ezek a változások az igények és az ízlések szertelen módosulásának következményei. Átéltünk már különböző paprika, paradicsom, alma, szőlő és ki tudná felsorolni még hány fajta minőségi változást szenvedett mezőgazdasági termékkorszakot. Az őszibarack sem mentes ettől. Régebben a fehér húsú, most a sárga húsú őszibarack fajta a keresett cikk mind a belföldi, mind a külföldi piacon. A kiskunfélegyházi Kiskunság Tsz-ben Nógrádi László kertésszel beszélgettünk az őszibarack termesztéséről. — A gazdaságunkban Vevőszolfálal a íiserita Minta faház, építési anyagok, szerelvények 25,6 hold termő őszibarackfáinkról a napokban már nagyrészt leszedtük a termést. Holdanként mintegy 70 mázsát. Különböző fajtáink vannak, de csak kis részük felel meg az export követelményeknek. Kevés az úgynevezett „intenzív”, sárga húsú fajtánk. Ahhoz, hogy versenyképesek legyünk a nyugati piacon, egyrészt nagyüzemi termesztést kell megvalósítanunk, másrészt pedig új fajtákat kell telepítenünk. A gazdaságban célültetvényeket szeretnénk létesíteni. A HUNGAROFRUCT külkereskedelmi vállalattal már felvettük a kapcsolatot annak érdekében, hogy elsősorban az export igényeknek megfelelő fajtákkal — Arany csillag, Dixi- red, Blasin Gold, Read hawen — mintegy 150 holdat betelepítsenek. Cs. I. B párttörténeti közlemények új száma Ha valaki azt kérdezi, jelentős-e a fizetővendégszolgálat a hazai idegenforgalomban? — válaszul álljon itt néhány adat. Kereken 20 000 szobában naponta mintegy 52 000 ember számára van szálláslehetőség magánlakásokban a nyári főszezonban. Ebből Budapesten 10 000, a Balaton mentén 24 000, az ország többi városában és néhány községben további 18 000 szálláshelyet tartanak nyilván a fizetővendég-szolgálatot szervező idegenforgalmi vállalatok. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy a fizetővendégek többsége — minden ellenkező híreszteléssel szemben — nem külföldi turistákból verbuválódik, hanem belföldi nyaraló. A tapasztalatok szerint házaspárok kisgyermekekkel, különösen szívesen veszik igénybe a fizetővendéglátást. Azok a vidékiek is általában „privát” szobát keresnek, akik néhány napot töltenek a fővárosban. Vidéki vállalatok is szívesen veszik igénybe ezt a szolgáltatást, ha dolgozóik bentlakás nélküli tanfolyamra utaznak a fővárosba, vagy nagyobb megyei központba. Ami pedig a külföldieket illeti, a családos üdülőkön kívül gyakori, hogy vállalatok, amelyek szerelésre, bentlakásra ideküldik mérnökeiket, munkásaikat — részben takarékosságból, részben, mert az illetők hosszabb ideig nem szeretnek szállodában lakni, szintén ilyen szálláshelyet keresnek. A szobaár és adója A Kecskeméti TÜZÉP Vállalat a kecskeméti és a bajai mintaboltján kívül most Lakiteleken, a Tőser- dőben vezetett be vevő- szolgálatot. Mint ismeretes, ezen a területen több százan vásároltak nyaralótelket. A TÜZÉP az építeni szándékozók részére azzal nyújt segítséget, hogy két különböző típusú hétvégi mintafaházat állított fel, teljesen felszerelve és berendezve. Itt szombaton és vasárnap a vállalat szakemberei tájékoztatják az érdeklődőket arról, milyen anyagok, szerelvények állnak rendelkezésre, s tanácsokat adnak a nyaralóházak építésére és célszerű berendezésére vonatkozóan. Az MSZMP Központi Bizottsága Párttörténeti Intézete folyóiratának most megjelent — ez évi második — száma tematikus módon három olyan terjedelmes tanulmányt is közöl, amelyek ugyanazon problémakör egyes részleteit taglalják. Pándi Pál munkája Révai József Pe- tőfi-képéhez fűzött magyarázataival nemcsak rendkívül érdekes adalékokat szolgáltat a nagynevű marxista gondolkodó tevékenységének idetartozó jellemzőihez, hanem választ keres arra a kérdésre is, hogy miért éppen Petőfi került a kommunista párt művelődési politikájának megkülönböztetett helyére. K. Nagy Magda dolgozata — Irodalmi hagyományaink az 1920-as évek kommunista publicisztikájában — elsősorban a feldolgozott anyag gazdagságával lepi meg az olvasót, míg Szabolcsi Miklós műve — Irodalomtörténet és munkásmozgalom-történet — a két kutatási terület viszonyáról mond el fontos tapasztalatokat. A Tanulmányok rovatban közölt negyedik anyag Csatári Dánielé: Felszabadulás és hazafiság. A Párttörténeti Közlemények egyéb anyagai közül említést érdemel Jem- nitz János írása, Georgi Dimitrov korai munkásságáról, valamint a Szemle rovat, amelyben öt könyvről találhatni kritikát. Noha ebben az évben felemelték a fizetővendégszolgálat szobaárait, a tapasztalatok szerint még mindig jóval alacsonyabbak, mint a szállodai szobaárak. A lakásrendeletet megmagyarázó hivatalos állásfoglalás — a többi között — kimondja: ha a rbeadás idegenforgalmi :erv közreműködésével történik, a bér összegében a lakás tulajdonosa és az idegenforgalmi szerv szabadon állapodhat meg. Jelenleg a balatoni kiemelt üdülőhelyeken (például Siófokon, Almádiban, Füreden és Lellén) a lakás fekvésétől, berendezésétől és felszerelésétől függően a kétágyas szoba ára napi 70—85, Budapesten 63—75, más üdülőhelyeken 48—60, az ország egyéb vidékein 46—58 forint. A jogszabályok azt Is meghatározzák, hogy idegenforgalmi szerv közreműködése nélkül bérbeadott, berendezett egész lakásnál legfeljebb kétszer, lakrésznél, szobánál legfeljebb háromszor akkora bért lehet kérni, mint amennyit a lakás, illetve a lakrész béreként megállapítottak. A kialakult „szélcsendben” az érdekeltek többsége természetesnek tartja, hogy az adó- kedvezménnyel is az idegenforgalmi szervek munkáját kívánják előnyben részesíteni. Eszerint például, aki közvetlenül adja bérbe lakását, az a bruttó bevétel 30 százaléka után 6 százalékkal kezdődő progresszív adót fizet, aki pedig valamelyik idegen- forgalmi hivatal útján köt szerződést fizetővendégszolgálatra, az csak 4—20 százalék között adózik. A jelenleg érvényben levő és kialakult árak a tapasztalat szerint mindkét fél számára elfogadható, de elsősorban a vendéget fogadókat ösztönzi és remélhető, hogy egyre többen kapcsolódnak be a fi- zetővendék-szolgálatba. Természetesen nemcsak az a cél, hogy mennyiségileg emeljük a bérbeadott szobák számát, hanem az is,' hogy az üdülést, pihenést, vagy második otthont nyújtó házigazdák minél kulturáltabb vendégfogadásra rendezkedjenek be. P. M.