Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-10 / 187. szám

Vtlág proletárjai, egyesüljetek I PETWIWFK OCIAL1STA MUNKÁSPÁRT BÁCS-KISKUN YEí BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA xxvn. évf. 181. szám 1979. augusztus 10. CSÜTÖRTÖK Ara! 90 fillért Folytatódik a betakarítás Kevés a gép a szakszövetkezetekben Tizenegy és félezer vagon búza a magtárban Vádoljuk az imperializmust! Elítéljük a vietnami népirtást! A KISZ KB felhívása Augusztus 4-e és 8-a kö­zött számot tevő csapadék nem érte a megye gazda­ságainak termőföldjeit. A tartós kényszerpihenő után ismét munkába állhatták az emberek és a gépek, s öt nap alatt ötezer hektár­ról takarították be a lá­bon álló kalászost. Így az augusztus elsején még 17 és félezer hektáros ara- tatlan búza — a becslések szerint — 12 és félezer hektárra csökkent. A legkevesebb aratnivaló van Kiskőrös környékén és a kiskunfélegyházi határ­ban, összesen 300 hektár. Ezzel szemben elég kedve­zőtlen a helyzet a Duna völgyében, ahol július má­sodik felében szakadatlanul esett az eső. Az időjárás itt éppen úgy hátráltatta a gabona és az ipari növé­nyek betakarítását, mint a Dunántúlon. A hét végi derült, száraz időt a legtöbb helyen ki­használták a munka foly­tatására. A lassan felszik- kr.dó gabonaföld azonban sók gazdaságban még nem bírta el a nehéz gépeket, ezért a kötöttebb talajú szövetkezetekben keveset tudtak dolgozni. Ráadásul a gyom annyira ellepte a lábon álló búzát, hogy egy - egv kombájn a tervezett hét. nyolc hektár helyett legfeljebb öt hektárnyi ga­bonát volt képes naponta learatni. A Homokhátságon több mint 6 ezer hektár jobb sorsra érdemes rozs várja, hogy betakarítsák. Különö­sen a szakszövetkezeti gaz­dáknak okoz súlyos gondot az aratás, mivel nincsen elég kombájn és cséplőgép a körzetben, a gépekhez pedig jól összeszokott mun­kacsapat. Sok helyen emiatt már egy hónap óta a tar­lón, a keresztekben ázik a kaszával vagy aratógéppel levágott kalászos. A város­földi Dózsa Termelőszövet­kezet ugvanis három kom­bájnnal segíti a társgazda­ságokat, ez azonban még mindig kevés. Kivétel talán a három kecskeméti szak- szövetkezet, az Aranyho­mok, a Rózsabarack és a Kecskemét Gyöngye, ame­lyekben a júliusi—augusz­tusi záporesők közptti szü­netekben is folyamatosan dolgozhattak a cséplő mun­kacsapatok, mert a szövet­kezeti gazdák még száraz időben asztagba rakták a kévéket. A Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat az esős napokban folyamatosan üzemeltette szárítóberende­zéseit, s augusztus 6-ig ezer vagon búaát szárítottak meg. Az átvevőhelyeken sem szünetelt a munka, így az idei felvásárlásra elő­irányzott 16—17 ezer va­gon étkezési búzából ez ideig 11 és fél ezer vagon került a magtárakba. A gabona minősége nem éri el a tavalyit. Sőt, az ez­után learatandó búza liszt­je aligha felel meg a sütő­ipari szabvány követelmé­nyeinek. Ennek ellenére a raktáron levő óbúza és az új termés megfelelő keve­résével jó minőségű kenyér sütésére alkalmas lisztet őrölhetnek a megye mal­mai. K. A. Új üzem Tiszakécskén Elkészült a REMIX Rádiótechnikai Vállalat új, tisza- kécskei üzemcsarnoka, ahol kondenzátorokat és külön­féle alkatrészeket készítenek. A termelés közben, még jelenleg is újabb és újabb gyártógépeket telepítenek ide a budapesti központból. Képünkön: Késik Sándor- né, a Május 1. nevű brigád tagja alkatrészeket sajtol. A KISZ Központi Bizott­sága felhívást intézett a magyar ifjúsághoz. A fel­hívás hangsúlyozza, hogy a világ haladó közvélemé­nyének felháborodása elle­nére tovább tart az Egye­sült Államok indokínai ag­ressziója. KISZ-SZER VEZETEK \ FIATALOK! Ebben a helyzetben szük­ségesnek tartjuk, hogy új lendületet adjunk a viet­nami nép támogatására kezdeményezett „Vádoljuk az imperializmust!” moz­galomnak és kifejezésre jut­tassuk az amerikai agresz- szió elleni tiltakozásunkat. Rendezzetek röpgyűléseket és nagygyűléseket! Tilta­kozzatok az amerikai ag­resszió ellen! Munkátokkal és tetteitekkel járuljatok hozzá az ezer fős vietnami szakmunkástanuló-intézet felépítéséhez és felszerelé­séhez ! Rendezzelek augusz­tus 15. és 17. között a KISZ önkéntes ifjúsági építőtáboraiban vietnami műszakot! Az általatok lét­re hozott termelési értéket ajánljátok fel a vietnami szolidaritási alapra! Magyar fiatalok! Tilta­kozásotokkal és áldozat- készségetekkel újólag bizo­nyítsátok szolidaritásotokat az igazságos ügyért har­colókkal! — fejeződik be a felhívás. Természetátalakítás a Duna-Tisza közén Felülvizsgálják aló ezer hektár új erdősítést Hatalmas erdőségek ural­ták egykor a Duna és a Tisza közét. Évszázadok háborúi, a fával folytatott rablógazdálkodás, és az itt, ott minden körültekintés nélkül végrehajtott lecsa- polás, vízrendezés megti­zedelték e táj erdőrengete­geit. Helyüket sorban el­foglalta a futóhomok és a kietlen pusztaság. Napjainkban a késő utó­dok vállalkoztak arra, hogy fáradságos munkával, te­kintélyes anyagi áldozatok­kal mindazt ióvátegyék, amit az elődök a termé­szettel szemben a maguk (tárára elkövettek. Nagy­szabású erdősítési program indult ezen a tájpn, 1960. és 1970 között — a máso­dik és a harmadik ötéves terv ideién, a szőlővel és gyümölccsel egy időben — 14 és fél ezer hektár (25 ezer hold) erdőt telepítet­tek a megyében. A természetátalakító munka természetesen foly­tatódott tovább. A szegedi erdőrendezőség kecskeméti felügyelősége éppen ezek­ben a hónapokban vizsgál­ja felül annak a 16 ezer hektár új erdőnek, erdő- felújításnak, fásításnak, cellulóznyár-telepítésnek az eredményességét, amelyet a legutóbbi időszakban vé­geztek a megyében. Dr. Tóth Károly, a felügyelő­ség vezetője tájékoztatása szerint a tavaszi aszály után igen gyengének mu­tatkozott- a homoki feny­vesek megeredése. Azóta a bő csapadék következtében jól átvészelték a nyári for- róságot. A sok eső azonban a gyomoknak is kedvezett, í A fiatal ültetvényeknek J több ápolásra lenne szűk- j j ségük. Sajnos, a fenyvesek vegyszeres gyomirtása még nincs kikísérletezve. A cél­nak megfelelő hazai gyárt­mány sajnos, nem kapható. A külföldi készítmény pe­dig méregdrága, üzemi ül­tetvényen gazdaságosan nem alkalmazható. Kár, hogy a magyar vegyipar nem figyelt fel erre az új igényre, pedig évről évre több fenyő díszük az or­szágban. nálunk is a Du­na—Tisza közi homokon. Júniusban kezdődött meg Bács-Kiskun megyében az új ültetvények műszaki át­vétele. A munka elég fá­radságos. hiszen minden egyes hektárnyi erdőt felül kell vizsgálni. Megfelelő-e a fák megeredése, ápolása, tapasztalható-e vadkár, 2197 elsős a középiskolákban Csökkent a gimnáziumba jelentkezők száma A júniusi adatok szerint ! kétezer-százkilencvenhét el­ső osztályos tanuló iratko- j zott be Bács-Kiskun megye középiskoláiba. Az idén 2 százalékkal többen tanul­nak tovább az általános Is­kola után. mint egy évvel 1 korábban. Az adatok tanú­sága szerint jelentős arány- 1 v^’+nzós ment végbe, a két . fő középiskola-típus, a gim­názium és a szakközépis­kola között. Fokozódott az érettségi mellett szakmát is adó oktatási forma népsze­rűsége. Míg tavaly az első­sök 62 százaléka jelentke­zett gimnáziumba, ebben az évben csupán a tanulók 55 százaléka választotta a hagyományos iskolatípust. A fizikai dolgozók felvé­telt nyert gyermekeinek száma azonos maradt az 1071 72-es tn-' ivei. A kö- -épiskolákba beiratkozott diákok több mint egyne­gyede részesül kollégiumi ellátásban­Húsz országba utaznak a mezőgazdasági dolgozók Augusztusban és szep­temberben, a betakarítási munkák befejezte vei több, mint húsz országba utaz­tatja termelőszövetkezetek és állami gazdaságok tag­jait, dolgozóit az IBUSZ és a MÉM mezőgazdasági utazási irodája, az AGRO- INFORM. A klagenfurti faipari vá­járra a hazai etdőgazda- ' sok 40 dolgozója utazik z AGROINF JR’vI szerve­zésében. Szeptemberben 8 különrepülőgeppel és egy különvonattai — több mint ezer szövetkezeti tag uta­zik a Szovjetunióba. A legtöbben a szeptember 6- és 19-e között Moszkvában megrendezendő „Mezőgaz­dasági technika -72” elne­vezésű nemzetközi kiállí­tásra jelentkeztek. Az Aquatech vízkezelé­si, szállítási és tárolási nemzetközi kiállításra el­sősorban állattenyésztő szakemberek utaznak. Több csoport tekinti meg Lon­donban az európai barom- fitenyésztési kiállítást vagy növényi betegség és az aszály nyoma, hiszen az eredményes terület után fizet a bank. A helyszíni szemlék alapján annyi máris megállapítható, hogy a nyártelepítések 80, a fenyveseknek pedig 65—70 százaléka megfelelt a köve­telményeknek. Az új er­dőknek több mint három­negyed része fenyő. Sőt a Kiskunsági Erdő- és Fa­feldolgozó Gazdaság az er­dősített. felújított területei­nek 92 százalékán erdei és 'feketefenyőt ültetett el. A szövetkezeti gazdaságokban a nyár. elsősorban a cel­lulóznyár telepítésének van nagyobb keletje. A jelenleginél is nagyobb arányú telepítés várható a következő tervidőszakban. Az erdőfelügyelőség össze­gyűjtötte az 1976—1970-as évekre vonatkozó igénybe­jelentéseket. Ezek szerint az ötödik ötéves tervben az érdekelt gazdaságok 12 ezer hektár erdőt, 5 ezer hektár cellulóznvárt szán­dékoznak a megyében tele­píteni. K. A. A KRESZ-parkba készül A leendő tiszakécskei sportligetbe KRESZ-parkot rendez be a nagyközség tanácsa a gyerekeknek, hogy a lehető legkorábban gyakorolhassák be a közlekedési szabályokat. A MEZŐGÉP Vállalat helyi üzemében pedig benzinmotorral működő, 5—15 kilométeres órán­kénti sebességgel haladó, kétszemélyes kicsinyített sze­mélygépkocsi is készül a számukra. A miniautón Bo­dor István dolgozik, akinek az egyéb munkáit a szo­cialista brigád többi tagja végzi el eközben. A kisautó így közös ajándék lesz a gyerekeknek

Next

/
Thumbnails
Contents