Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-09 / 186. szám

t oldal A világranglista felső harmadában az ország szociális ellátásának szintje A% engedményes nyári vásár második napja tudósítója jelenti: A Pénzügyminisztérium­ban érdekes kimutatás ké­szült a lakosság szociális és egészségügyi ellátásának fejlődéséről, s ezzel kap­csolatos állami, vállalati és szövetkezeti kiadások ala­kulásáról. Az adatokból kitűnik, hogy hazánk — bár a nem­zetközi jövedelem szem­pontjából a világranglista középső harmadában he­lyezkedik el — a szociális ellátás színvonala szerint a ranglista felső harmadába tartozik. Szociális intéz­Tegnap reggel Bács-Kis- kun megyébe érkezett dr. Soós Gábor, a mezőgazda- sági és élelmezésügyi mi­niszter első helyettese. Út­jára elkísérte Szerdahelyi Mihály, a KISZ Központi Bizottságának osztályveze­tő-helyettese. A délelőtti órákban Kecskeméten a KISZ megyei bizottságon tartott beszélgetésen részt vett Gádor József, a me­gyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályá­nak vezetője. Komáromi Attila, a KISZ megyei titkára, a Bács-Kiskunban működő önkéntes nyári ifjúsági építőtáborokról, a diákok munkájáról, s az eddigi eredményekről tájékoztat­ta a vendégeket. Mint mondotta, jelenleg a ne­gyedik turnusban 2316 diák — közöttük 99 viet­nami fiatal — dolgozik. A középiskolások szőlőmun­kát végeznek és gyümöl­csöt szednek. Eddig a leg­jobb eredményt a mátétel- ki Braun Éva építőtábor lakói produkálták. Az első turnusban külö­nösen jól dolgoztak a tabdi Lékai János, a kígyóspusz­tai Kulich Gyula és a hel- véciai Hámán Kató tábor lakói. A második turnus­ban pedig a Kunbaján dol­gozó fiatalok mellett a Kis­kőrösi és a Hosszúhegyi Állami Gazdaság táborai­tokat létesíteni az NDK- val, mindent elkövetnek el­szigetelése érdekében. A NATO-hatalmak újabb és újabb eszközökkel késlelte­tik a kormányok biztonsá­gi konferenciájának előké­szítését. Az eredményes tárgyalá­sok politikáját az tette le­hetővé, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista or­szág gazdasági, politikai, nem utolsósorban katonai téren megerősödött, a nemzeti felszabadító moz­galmak fellendültek, elmé­lyültek a tőkés országok belső és egymás közötti nehézségei, azaz a nemzet­közi erőviszonyok a szocia­lista országok javára vál­toztak. Ez játszott alapve­tő szerepet a nagy jelentő­ségű megállapodások létre­jöttében és abban, hogy az Egyesült Államok kormá­nya és lényegében az egész tőkés világ elismerte a bé­kés egymás mellett élés elvét, mint egyetlen lehe­tőséget. A Varsói Szerződésben tömörült szocialista orszá­gok korábban is törekedtek hasonló megállapodásokra, a tőkés országok, elsősor­ményrendszerünk, különö­sen az egészségügyi ellátás, a táppénzrendszer — a még meglevő problémák ellenére is — felveszi a versenyt számos, nálunk jóval fejlettebb tőkés or­szág hasonló intézményé­vel. Szociális és egészségügyi célokra tavaly 43,6 milli­árd forintot költött az or­szág, 183 százalékkal töb­bet, mint 1960-ban. Csupán az állami társadalombizto­sítási, egészségügyi és szo­ciális ellátás céljaira 1972- re 43,2 milliárd forintot irányoztak elő, ebben az ban teljesítették túl a nor­mát. A miniszterhelyettes a táborok szociális ellátásá­ról, a délutáni kulturális programról érdeklődött. Mint mondotta, tapasztala­tai szerint az állami gazda­ságok, a korábbi évekhez viszonyítva az idén sokkal jobban felkészültek a diá­kok fogadására, ellátására. Ezután dr. Soós Gábor elvtárs ellátogatott a Kis­kőrösi Állami Gazdaság tabdi kerületében működő Lékai János önkéntes nyá­ri ifjúsági építőtáborba, ahol a gazdaság vezetői­vel és a Veszprém megyé­ből érkezett középiskolás lányokkal beszélgetett. Háromesztendős kísérlet­sorozat eredményeit ismer­teti szerdán délelőtt Gé- derlakon dr. Frigyesy Fe­renc, a Zöldségtermesztési Kutató Intézet tudományos munkatársa. A községi mű­velődési házban összegyűlt zöldségtermesztési szakem­berek előtt számolt be az 1969-ben kezdődött mun­káról. Olyan technológiai módszer kidolgozása volt e tudományos kísérletnek a ban az Egyesült Államok vezetői azonban — vélt erőfölényük tudatában — elzárkóztak a kezdeménye­zések elől, sőt nukleáris zsarolással, fegyveres fe­nyegetéssel, a felforgatás és a fellazítás gálád eszközei­vel a szocializmus vissza­szorítására törtek. A kapi­talista világ végül is kény­telen volt tudomásul venni a realitásokat. Vajon el­képzelhető lenne-e, hogy az Egyesült Államok kormá­nya egyezményeket köt stratégai fegyverek korlá­tozásáról, ha erre a szem­ben álló fél legalább vele azonos ereje nem kénysze­ríti? A nyugatnémet mo­nopoltőke elismerné-e a második világháború utáni határviszonyokat — bele­értve a Német Demokra­tikus Köztársaság határait is — s lemondana-e az erő­szak alkalmazásáról, az az­zal való fenyegetésről, ha erre nem lenne kénytelen? Tiszteletben tartva, hogy a tőkés világ bizonyos kö­reiben őszinte és jóindu­latú szándékok is mutat­koznak a nemzetközi való­sághoz való alkalmazko­összegben azonban nincse­nek benne a vállalatok és szövetkezetek szociális ki­adásai, amelyek már ta­valy elérték a 4 milliárd forintot. Az állam az idén több mint 1,5 millió nyugdíjas­ról és járadékosról gondos­kodik; a lakossághoz vi­szonyítva arányuk immár túlhaladta a 15 százalékot. Körülbelül 640 000 család­nak jár családi pótlék, több mint 170 000-en ve­szik igénybe a gyermek- gondozási segélyt. Saját jo­gon 6 és fél millióan ré­szesülnek társadalombizto­sításban, közülük több mint 4 millióan táppénz­ben is, amit naponta átla­gosan 206 ezren vesznek igénybe. A várhatóan a 47 milli­árd forintnál is nagyobb egészségügyi és szociális kiadásból a legnagyobb öszeget — 16,8 milliárd fo­rintot — nyugdíjakra és járadékokra fizetik ki. A társadalombiztosítási kész­pénzsegélyek túlhaladják a 6.5 milliárdot, a fekvőbe­teg gyógyintézetek fenn- tartására fordított összegek | megközelítik az 5 milliárd forintot. Családi pótlékra 3.5 milliárd, gyógyellátásra és gyógyászati segédszol­gáltatásokra kereken 3 milliárdot költenek. Külön. külön meghaladja az 1 milliárd forintot a gyer­mekgondozási segély, az óvodák költségvetésből fi­nanszírozott fenntartása, a diákotthonok fenntartása, míg a járóbetegek ellátásá­ra az idén előreláthatólag 1 és háromnegyed milliárd forintot költenek. (MTI) célja, amelynek segítségé­vel a gazdaságok saját erő­forrásaira támaszkodva, jobb minőségű és gazdasá­gosan termesztett paradi­csomot kaphat a konzerv­ipar. Az előadást követő vita után a szakemberek meg­tekintik a géderlaki Új Élet Tsz ötvenholdas kon- zervparadicsom-termő föld­jét. dásra, a kapitalista álla­mok uralkodó köreinek megegyezési készsége alap­vetően mégis abból fakad, hogy felismerték az erő­politika zsákutcáját. Az amerikai vezetők is kezdik felismerni a világ kizáró­lagos uralmára, a szocia­lizmus erőszakos megsem­misítésére vonatkozó poli­tikájuk meddőségét. Bebi­zonyosodott, hogy a Szov­jetunióval és a vele szö­vetséges szocialista orszá­gokkal csak a konstruktív tárgyalások nyelvén, a tel­jes egyenjogúság alapján lehet beszélni és megálla­podni. A tárgyalások módszere a harc egyik formája, s mint ilyen, nem kevésbé küzdelmes és bonyolult, mint a csatamezőkön zajló összecsapások. A moszkvai csúcstalálko­zó bár tárgyilagos légkör­ben, de esetenként éles vi­ták közepette folyt le, ame­lyekben ellentétes társa­dalmi osztálynézetek üt­köztek. A tárgyalások ered­ményei nem kelthetik azt az illúziót, hogy megszűn­tek a Szovjetunió és az Már messziről csalogat­ja a vásárlókat a nagybetűs plakát: „Kedvezményes nyári vásár, 20—30—40 százalék árengedmény.” Sokakban még él a régi baljós hiedelem, hogy ilyen­Egyesült Államok között, a két társadalmi rendszer kü­lönbözőségéből fakadó, át­hidalhatatlan elvi és gya­korlati ellentétek. A Szov­jetunió vezetői nem hagy­tak kétséget afelől, hogy változatlanul elítélik az Egyesült Államok imperia­lista politikáját, indokínai agresszióját, és a közel-ke­leti válság megoldását gát­ló magatartását. Az Egye­sült Államok vezetőinek tudomására adták, hogy a Szovjetunió változatlanul szolidáris a vietnami nép­pel és az igaz ügyükért küzdő arab országokkal, harcukhoz a jövőben is megad minden szükséges támogatást. A különböző társadalmi rendszerű országok eltérő törekvései és érdekei kö­vetkeztében a közöttük megkötött egyezmények magától értetődően komp­romisszumos jellegűek. Olyan kompromisszumok, amit a marxisták—leninis­ták mindig is lehetséges­nek és szükségesnek tar­tottak osztálytörekvéseik békés úton való megálla­podások és egyezmények kor csak azokat az árukat adják olcsóbban, amelyek már senkinek sem kelle­nek. Nos, a valóság alapo­san rácáfolt erre. Első látogatásunk a kecs­keméti Alföld Áruházba útján történő megvalósítá­sához. A tárgyalások po­litikájának eddigi eredmé­nyeit a szocializmus, a ha­ladás mindig igaz híve nagyra értékeli, hiszen azok előmozdítják a szocialista világrendszer, a nemzetkö­zi kommunista és a nem­zeti felszabadító, antiimpe- rialista mozgalom célkitű­zéseinek megvalósítását. A nemzetközi osztályharc minden területen tovább folyik, de az imperialista­ellenes erők számára ked­vezőbb feltételek mellett. A nemzetközi politika egyik fontos tanulsága, hogy komoly jelentőségű megállapodások a különbö- zű társadalmi rendszerű államok között csak altkor születhetnek és akkor ve­zethetnek eredményre, ha a nemzetközi erőviszonyok megfelelőek: minél erősebb a szocializmus gazdasági, politikai, katonai téren, mi­nél nagyobb a Szovjetunió és a többi szocialista ország befolyása a nemzetközi fej­lődésre, annál kedvezőbbé válik a békéért és a szo­cialista haladásért folyta­tott világméretű küzdelem ügye. vezetett, ahol már nyitás előtt sokan nézegették a ki­rakatokat. A cipőosztályon a legke­lendőbb a női és a gyer­mek szandál. Az első napi forgalom az átlagnak mint­egy 120 százaléka. Egyik válogató fiatalasszony Ti- szakécskéről jött be. Neki is megérte. Keresik a fér­fi szandált is, de kevés van belőle. A konfekció is kétszere­sét adta el, mint az át­lag. Keresett a rövidujjú pulóver, a nadrágkosztüm. Vászon fürdőruhát már másnap alig lehetett kap­ni. . Nagyobb forgalomra számítanak még 12-e után, amikor sok helyen fizetést kapnak a dolgozók. A Szivárványban az első napon a forgalom másfél- j szerese volt az előző napi­nak. Itt a sláger a méter- I áru. A vásárlók örömére nemcsak nyári, de őszi j anyagok is kaphatók ked­vezményes áron. Főleg a női szandál volt a kere­sett cikk, de vásároltak gyermek- és férfiszandált is többet, mint más hét­köznapokon. Hiánycikk a férfi rövid­ujjú ing, amiben az előző évek árengedményes idő­szakában nem volt hiány. Az iparnak jövőre ezt pó­tolni kell. Mindkét áruház az idén kissé „óvatosabb” volt, s a készleteivel nem akart rak­tárban maradni. Az Alföld Áruházban az a vélemény, hogy augusztus 19-ig a kedvezményes áruk­ból nem sok marad. A lakosságnak minden évben jelentős megtakarí­tás az árengedmény. Re­méljük az idén is jó vásárt csináltak. Máris készülnek Az Alföldön, Szolnokon és környékén reggelente már csapatokba verődnek a fecskék, s a jelek szerint gyülekeznek a költözéshez. A villásfarkú madarakat bizonyára a hűvös éjsza­kák és reggelek késztetik a korai mozgolódásra, hiszen a sok évtizedes megfigyelé­sek szerint meleg időjárás esetén csak szeptemberben jelzik az ősz közeledtét. Somogyi Lajos, az MTI Dr. Soós Gábor látogatása a kiskőrösi építőtáborban Kelendő az olcsóbb áru az Alföld Áruházban is. (Pásztor Zoltán felv.) T. L. A kísérlet eredménye Tömeg a pult előtt a kecskeméti Centrum Áruházban.

Next

/
Thumbnails
Contents