Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-01 / 179. szám
Javuló támadó f át ék KECSKEMÉTI DÓZSA—FÖSPED SZÁLLÍTÓK 5:1 (3:1) A Kun Béla SE a Szabadtéri Kupa védője ' Kecskemét, 600 néző, vezette: Bacsa. Kecskeméti Dózsa: Gór — Herbály, Gyorsa, Kreid- li — Diószegi, Lutz — Os- kolás. Molnár (Lévai), Szabó. Pasek, Zsidai (Padlás). Edző: Piber István. FÖSPED Szállítók: Soltész — Sima. Szimicska, Kermele — Hirbek, Kanyó ítélt a 16-os vonalától a Kecskeméti Dózsa ellen. A szabadrúgást Sima élesen a hálóba lőtte. 0:1. Kezdés után a Dózsa Zsidai révén szögletet harcolt ki. A „kis szögletből” Pasek középre ívelte a labmcllctt a hálóba rúgta a labdát. 3:1. A 26. percben Szabó jó helyzetből kapu mellé lőtt. A 32. percben Molnár beadását Oskolás lőtte rá, de a kapus szépen védte. A 38. percben Lutz nagy lövése jutott kapu mellé. A 45. percben Glasz beadáVasárnap délelőtt fejeződött be a Szegedi Dózsa négynapos Szabadtéri Kupa ökölvívó viadala: 13 egyesület 138 versenyzője — 41 serdülő, 61 ifjúsági, 36 felnőtt — lépett kötelek közé. A délelőttönként és esténként lebonyolított viadal nagy közönségsikert aratott. Szombaton este például 1200 szurkoló tekintette meg az összecsapásokat. Serdülő korcsoport győztesei (papírsúlytól felfelé): Dudus (ÉVIG), Gelencsér (Komló), Tatni (Szegedi Dózsa), Nagy (ÉVIG), Csordás (ÉVIG), Borbély (Kun Béla SE), Hideg (Kun Béla SE), Nagy (Szegedi Dózsa), Bállá (Békéscsabai Előre Spartacus), Dóró (Szegedi Dózsa), Járányi (PVSK), Gerebicz (PVSK). A pontversenyben 1. ÉVIG 19, 2. Szegedi Dózsa 18, 3. PVSK 13 ponttal. Ifjúságiak (papírsúlytól felfelé): Tezsla (Chinoin), Újvári (Bp. Honvéd), Keilihauer (PVSK), Borbély (Kun B. SE), Lentz (Chinoin), Strasszer (ÉVIG), Horváth (ÉVIG), Murvai (Orosházi Üveggyár), Vakaró (ÉVIG), Túri (Komló), Muhari (Szegedi Dózsa). A pontversenyben 1. ÉVIG 19, 2. Bp. Honvéd 14, 3. Szegedi Dózsa 13 ponttal. Felnőttek (papírsúlytól felfelé): Rezsnyik (Orosházi Üveggyár), Fo; (PVSK), Cserge (Kun . SE), Varga (Bp. Honvé Varga (Kun B. SE), Mac: (Szegedi Dózsa), Ap (Kun B. SE), Ficsor (K B. SE), Neifel (Békése, bai Előre Spart.), Ve, (MTK), Buknicz (Kun SE). Pontversenyben: Kun Béla SE 39, 2. PV„ 15, 3. Szegedi Dózsa 1 ponttal. Az összetett pontverseny győztese és a Szabad téri Kupa védője a Kun Béla SE lett 58 ponttal, 2. Szegedi Dózsa 44, 3. ÉVIG 38, 4. PVSK 34, 5. Bp. Honvéd 32, 6. Orosházi Üveggyár 19 ponttal. A legeredményesebb edzőnek járó tiszteletdíjat Tóth György (Kun Béla SE), a legtechnikásabb versenyző címet a serdülőknél Csordás (ÉVIG), az ifjúságiaknál Borbély (Kun Béla SE), a felnőtteknél Varga (Bp. Honvéd) kapta. Szabó fejesgólja a FÖSPED hálójában. Nem tudott gólt lőni a Vasas támadósora VÁCI HÍRADÁS—KISKUNFÉLEGYHÁZI VASAS — Stefán, Vágási, Magya- rósi (Nagy), Bak, Glasz. Edző: Szabó Ferenc. Kezdés-- előtt a csapatok és a közönség I perces néma felállással emlékeztek meg az elhunyt dr. Somogyi Lajos megyei sportfőorvosról. Budapesti csapat támadásaival indult a játék. A 3 percben Stefán veszélyes lövése jutott kapu mellé. A 7. percben újabb támadást vezetett a FÖSPED. Gór kifutással mentett, de kézzel ért a labdához a 3 8-oson kívül, s a játékvezető szabadrúgást dát, Szabó magasan felugorva a jobb alsó sarokba fejelte. 1:1. A 12. percben újabb támadást vezetett a kecskeméti csapat Oskolás beadását Szabó kapura fejelte, s a kapus remekül védte. A 14. percben védelmi hibából Molnár a hálóba lőtt. 2:1. Mezőnyjáték alakult ki. A 22. percben Szabó átadásával Oskolás lefutotta a védelmet, s a rosszul helyezkedő kapus iiőfcésziileti mérkőzések DUNAÜJVÄROSI építők—kecskeméti te 1:1 (1:1) Dunaújváros,1 200 néző. .Vezette: Dobler. KTE: Sebestyén — Tormási I., Franczkó, Gyurik — Dobó, Szőczey — Magyar I., Zubornyák, Bán- hidi, Porhanda, Kovács. Edző: Varga Béla. Élvezetes, gyors játék folyt a pályán, sok támadással és még több kihagyott KTE-helyzettel. A vezetést Nagy E. szerezte meg a Dunaújvárosnak. 1:0. Néhány perc múlva Bánhidi egyenlített. 1:1. A szünet után a KTE teljesen új csapattal lépett páiyára. A második sor is evvenrangú ellenfélnek bizonyult, sőt a mérkőzés végén Komáromi I. buktatásáért megítélt 11-esből a győzelmet is megszerezhették volna. A büntetőt azonban Komáromi elhibázta. Jók: Tormási I„ Francz- kő, Porhanda, Bánhidi, Magyar L„ Tanczer, Rácz, Szabó T. és Tormási II. * A Kecskeméti Dózsa labdarúgó csapata az elmúlt héten Romániában három mérkőzést játszott. Csütörtökön Élesdi Rekordu—K. Dózsa 0:0, (nagy zivatar miatt félbeszakadt). Pénteken : Saunta—K. Dózsa 0:0, Szombaton: Nagyváradi Olimpia—K. Dózsa 4:0 (2:0). Két forduló a megyei bajnokságból A megyei labdarúgó- bajnokság sorsolásából elkészült az első két forduló, amely et az alábbiakban közlünk. Augusztus 6.: Kalocsai VTSK—Kun Béla SE, Soltvadkert—Radnóti SE, Kiskunmajsa—Bajai Bácska, Tompa—Kecskeméti Szolgáltató, Izsák—Vaskút, Gábor Áron—Szamuely SE, Kecskeméti Volán—Tisza- kécske Hajós—Alpár, Fájsz —Bácsalmás, Augusztus 13.: Radnóti SE—Kalocsai VTSK, Kun Béla SE—Fájsz, Bácsalmás —Hajós, Alpár—Kecskeméti Volán, Tiszakécske—■ Gábor Áron SE, Szamuely SE—Izsák, Vaskút—Kiskunmajsa, Kméti Szolgáltató—Soltvadkert, Bajai Bácska—Tompa. A további fordulók sorsolását a hét végén tudjuk közölni. sát Magyarosi a kifutó Górba vágta. Az 56. percben Gór kivetődéssel ment a kitörő Stefán elől. A 60. percben Szabó kapáslövése jutott kapu fölé. A 63. percben 20 méterről közvetett szabadrúgást ítélt a játékvezető a kecskeméti csapat javára. A szabadrúgást a védelem mentette. A 64. percben Simát a játékvezető sárga cédulával figyelmeztette a durva beleme- nésért. A 65. percben kavarodás támadt a FÖSPED kapuja előtt Pasek lövése már túljutott a kapuson, amikor a befutó Padlás a hálóba lőtt. 4:1. A budapesti játékosok lest reklamáltak, de a játékvezető a gólt nem vonta vissza. A 68. percben Lutz lövése kapufáról pattant vissza, s Soltész kapus merész vetődéssel megszerezte. A 83. percben Pasek beadását Szabó a kapus kezébe fejelte. A 85. percben Padlás kicselezte a védőket, majd a kifutó kapus mellett is elhúzta a labdát, aztán tiszta helyzetből gyatrán a kapu mellé lőtt A 87. percben Padlás újból a hálóba talált. 5:1. A Kecskeméti Dózsa végig többet támadott és javuló csatárjátékával biztosan szerezte meg a győzelmet. Jók: Gór, Herbály, Diószegi, Lutz, Molnár, Szabó, illetve Sima. Kanyó, Stefán, Glasz. Merényi Béla 3:0 (2:0) NY ARI TOTO KUPA Az NB L B-s csoport végeredménye 1. várpalota .44-------n-2 8 2. Oroszlány 4 2 11 14-10 5 3. K. Dézsa 4 2 119-7 5 4. FÖSPED 4-------4 2-19 — V árpalotai Bányász—Oroszlány 3 A. Déli csoport 1. Kossuth KF. 4 2 11 10-6 5 2. Vác 4 2 117-45 3. Szegedi D. 4 12 15-44 4. Kkfházi V. 4 1—3 2-12 2 v Kossuth KFSK—Szegedi Dó _zaa_2^iVác, 1000 néző, vezette: Cseh. Kiskunfélegyházi Vasas: Hluchány — Gulyás, Sa- hin, Dongó — Tímár (Varga I.), Görög — Gerber, Farkas, Sántha, Patyi (Rigó), Karsai. Edző: Vereb István. Szép számú közönség volt kíváncsi a visszavágóra. Nagy erővel támadott a hazai csapat, támadásai 20 percig meddőnek bizonyultak. Ekkor a játékvezető erősen vitatható büntetőhöz juttatta Vác csapatát, melyet Fodor értékesített. 1:0. A gól letörte a Kiskunfélegyházi Vasas játékosait, ennek ellenére az utolsó 15 percben többet támadott, mint az NB Il-es ellenfele. Patyi, Gerber, majd Farkas veszélyeztetett, a védők hárították. A 40. percben bal oldali elfutás után Molnár II. közelről lőtt a hálóba. 2:0. Szünet után is mezőnyben egyenlő ellenfélnek bizonyult a Vasas, de a csatárok most sem tudtak gólt lőni. Közben a váci csatárok tűz alá vették Hluchány kapuját, s a kapus a bravúrok sorozatát produkálta. A 75. percben Szúnyog lövésével szemben nem volt ellenszere a Vasas kapusának sem. 3:0. A három gólkülönbség ellenére javult a kiskunfélegyházi csapat játéka. Jók: Hluchány, Sahin, Sántha, Görög, Patyi. Átigazolások A megyei dabdarúgó szövetséghez az alábbi átigazolási kérelmek érkeztek be: Vajda Mihály, a Nemesnádudvari Tsz SK-ból, a Hajósi FSK-ba. Bodná- rik Géza, a Bácsborsodi Tsz SK-ból, a Jánoshalmi Spartacus SK-ba. Biczók Antal, a Tataházi Tsz SK- ból, a Jánoshalmi Spartacus SK-ba. Lévai Ferenc, a Hercegszántói Tsz SK- ból, a Kiskunhalasi MÁV MTE-be. Kiss Gyula, a Bajai Vasas MTE-ből, a Faj- szi Tsz SK-ba. Horváth György, a Bajai Vasas MTE-ből, a Fajszi Tsz SK- ba. Kulimák Pál, a Csávo- lyi Tsz SK-ból, a Felső- szentiváni Tsz SK-ba. Zomborevics Mátyás, a Bajai Vasas MTE-ből, a Ga- rai MEDOSZ SK-ba. Tényt Antal, a Bajai Bácska Posztó SK-ból, a Garai MEDOSZ SK-ba. Farkas László, a Bajai Vasas MTE- ből, a Vaskúti MEDOSZ SK-ba. Czurnics József, a •Bajai Kismotor SK-ból, a Nagybaracskai Tsz SK-ba. Szántó Zoltán, a Szerem- lei Tsz SK-ból, a Nagybaracskai Tsz SK-ba. Kálmán László, a Bajai Vasas MTE-ből, a Sükösdi MEDOSZ SK-ba. Mészáros Mihály, a Nemesnádudvari Tsz SK-ból, a Sükösdi MEDOSZ SjK-ba. Házi Ferenc, a Bajai Vasas MTE-ből, a Dunaújvárosi Kohász SK- ba. Pál János, a Vaskúti MEDOSZ SK-ból, a Pécsi Kinizsi SK-ba. Az igazoló bizottság visz- szautasította az alábbiakban megnevezett labdarúgók átigazolását, mert nevelési költséget nem tüntettek fel az átigazoló lapon. Felhívjuk a figyelmet az MTS Bajai Járási Sport- szövetséget azonnali gyors intézkedésére, mert kizárjuk és nem vesszük tekintetbe az átigazolásukat Szabó László, a Garai MEDOSZ SK-ból, a Bajai Vasas MTE-be, Csizmadia József, a Katymári Tsz SK-ból,' a Bajai Vasas MTE-be; Zemankó István, a CsStaljai, Tsz SK-ESl, a Bajai Vasas MTE-be, Li- pokatich József, a Bajai Vasas MTE-ből,’ a Bp. Egyetértés SK-ba.' Lakatos Tibor, a Bala- tonbogíari Tsz SK-ból; a Kecskeméti Dózsa SK-ba, Fenyvesi Mihály, a Komlói Bányász SK-ból, a Jánoshalmi Spartacus SK-ba, Balogh Gyárfás, a Szegedi Dózsa SK-ból, a Hajósi FSK-ba, Rádi Zoltán, a Kiskunfélegyházi Kun Béla HSE-ből, a Kiskunhalasi MEDOSZ SK-ba Jeti átigazolja; Koreai labdarugók Kecskeméten Az Újpesti Dózsa vendégeként hazánkban vendégszereplő koreai ifjúsági labdarúgó-válogatott több előkészületi mérkőzést játszik a magyar élvonalbeli csapatokkal. Szerdán Kecskeméten lépnek pályára amikoris az NB I. B-:; Dózsa lesz az ellenfelük. Értesüléseink szerint r- koreaiak rendkívül gyor sak, ügyesen mozognak é ötletesen szövik támadása' kát. Tehát valószínű, hogv élvezetes, jó játékot Iá hatnak majd a nézők. A mérkőzés színhelye: Kecskemét, Széktói Stadion, 17.30. Eimaradt a vasárnapi márüzés Reykjavikban vasárnap elmaradt a Szpasszkij— Fischer sakk-világbajnoki döntőmérkőzés soron következő fordulója. Szpasszkij orvosi bizonyítványt küldött a versenybírósághoz, amellyel igazolja, hogy nem tud kiállni. A szabályok értelmében a versenyzők háromszor kérhetik ilyen módon a játék elhalasztását. Totónyeremények A 31. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 ta- lálatos szelvény 15 darab nyereményük 33 300 forint. Ebből 13 plusz egye- 14 darab, a nyeremény é~ a jutalom együtt 58 563 fo rint. 12-es 382 darab, nye reményük 872 forint, 11-e. 4638 darab, nyereményig 72 forint és 10-es 3161< darab, nyereményük 20 fo rint. A közölt adatok tá jékoztatő jellegűek. S felitalálatos szelvény 1, 2, 2, 1, 2, x, x, 1, 1, 1, **