Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-05 / 183. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek 1 Nyár derekán XXVU- évi. 183. szám Ara: 90 fillér 1972. augusztus 5, szombat !< n Kodály-szeminárium A harmadik hét programja Sokféle lótni-hallaniva­!ót ígér a II. Kodály-sze- minárium harmadik hete is. A sort hétfőn este Kar­dos Pál főiskolai tanár elő­adása nyitja meg, címe: „Énekeljünk tisztán!” Kedden este a Nagy­templomban a HVDSZ ,,Szilágyi Erzsébet” női ka­ra ad hangversenyt Kata- nics Mária vezényletével. Műsoruk elején középkori magyar, francia és spanyol kódexdallamokat, valmint ősi magyar népdalokat ad­nak elő. ez utóbbiakban a „Ki mit tud?” adásaiból ismert Lehr Edit szólójá­val. Ezek után Kodály, Bartók és Lajtha László művei szólalnak meg a hangversenyen, a második részben Gergely Ferenc or­gonaművész kíséri az ének­kart. Szerdán délután pedagó­giai tárgyú kisfilmek ve­títésére kerül sor, este pe­dig Szőnyi Erzsébet, a Ze­neművészeti Főiskola ta­nára beszélget a szeminá­rium magyar résztvevőivel a tanárképzés időszerű kérdéseiről. Csütörtökön igen érde­kesnek ígérkező kerekasz- tal-beszélgetés keretében a zenének a nevelésben be­töltött szerepéről lesz szó. A témát a pszichológia, az esztétika, a szociológia, a matematika és a képzőmű­vészet szemszögéből vitat­ja meg Barkóczy Ilona, dr. Kokas Klára. Varga Ta­más.- Vida Mária, dr. Vik­tor András és dr. Vitányi Iván. A hét programját az If­jú Zenebarát Klubok Köz­ponti Kórusának koncert­je zárja pénteken- este, Ugrin Gábor vezényletével. Az együttes igen gazdag műsorán Weelkes, Purcell, Händel. Bach, Haydn, Ver­di, Brahms, Debussy, Ma- lipiero. Soproni. Bartók és Kodály művei szerepelnek. K. T. Ne&éz aratás VAKOLIÁK A SZALAGHÁZAT Idén beköltöznek az első lakúk Az új kecskemé­ti városközpont építészeti együtte­sében jellegzetes helyet foglal majd el a második sza­lagház megtörő vonala. Ez a tömb lesz egyébként a megyeszékhely leg­népesebb lakóépü­lete. amely össze­sem 288 családnak ad otthont. Az épít­kezés két vége most egymástól élesen elütő képet mutat a szemlélőnek, az egyiken már vakol­ják a falakat, a másikon viszont még csak a beton­oszlopok meredez- nek. ’ A kétarcúság magyarázata, hogy a Bács-Kiskun me­gyei Állami Épí­tőipari Vállalat há­rom lépcsőben foly­tatja a munkát. Az első szekciót már a szakipar selői. a burkolok vették birtokba, őket két hét múl­va követik az asz­talosok. A középső harmadban a belső válaszfalakat húz­zák fel és az ajtó­kat. ablakokat il­lesztik a helyükre. Az utolsó részben pedig az UNIVÁZ- szerkezet elemeit szerelik. A lakáso­kat a munka üte­mének megfelelően Eolyamatosan adják át, az első nyolcvanat még az idén megkapják a tulaj­donosok. Ugyanennyien költözhetnek be a jövő év első felében, a tervek sze­rint az esztendő végére Képünk a második szalagház hátsó frontjának vakolását ábrázolja. A legtöbb betakarítani való gabona a Duna men­tén található. Sok helyen a már hetekkel előbb rend­re vágott termést a sok eső miatt még nem tudták elcsépelni. Solt közelében a gát mentén hatalmas tab­le learatott búzával talál­koztunk. Látszott rajta, bogy gyakran megázott. Závodi János és Parti Já­nos, a solti Szikra Ter­melőszövetkezet két ■ tagja rendszeresen forgatja a ka­lászokat. Három héttel ez­előtt aratták le ezen a 132 holdon o Bezosztáját. A kembájnosokat , mindig megzavarta az eső, ha hoz­záláttak a rend felszedé­séhez. A Duna menti nehéz ara­tásról szól riportunk a lap 3. oldalán. Az idén is voltak olyan diákok, akik nem tölthet- ték teljesen zavartalanul a nyári vakációt, mert egjl' vagy két tárgyból megbuk­tak és készülniük kellett a javítóvizsgára. Felkészülé­sük segítésére az iskolák­ban hamarosan megkez­dődnek a korrepetálások. Tájértekezlet Békéscsabái Az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium Bé­késcsabán rendezte meg Békés, Csongrád, Hajdú, Bács, Szolnok megye, vala­mint Debrecen és Szeged város tanácsi vezetőinek, szakmai ügyintézőinek táj­értekezletét, amelyen az építésfelügyeleti és a le­vegőtisztaság-védelmi ta­nácsi munkát vitatták meg. Az utóbbi időben ugyanis megnőtt a tanácsok ellen; őrzési hatásköre az épít­kezések felett. Nemcsak a határidőket, hanem a be­ruházások gazdaságosságát, a tervfegyelem megtartá­sát, az épületek minőségét is ellenőrzik. A tanácsi szervek szorosabbra fűzik kapcsolataikat a tervezők­kel, a beruházókkal, az építőipari vállalatokkal és a minőségellenőrző szer-. vekkel. Ennek keretében azok a pedagógusok foglalkoznak a diákokkal, akiknek tan­tárgyaiból nem feleltek meg a követelményeknek. A javító- és osztályozó­vizsgákat az általános és a középiskolákban egyaránt augusztus • utolsó hetében bonyolítják le. A vizsgák pontos idejét az igazgató határozza meg és a tan­intézetek hirdetőtábláján közzéteszik. Ezen túlme­nően a vizsga idejéről és a szükséges tudnivalókról az iskolák értesítik a ta­nulók szüleit. Az a diák, aki a javítóvizsgát indoko­latlanul elmulasztja, tanul­mányait csak osztályismét­léssel folytathatja. A javí­tóvizsgákat követően, a tanévnyitó ünnepség előtti munkanapon, augusztus 31-én- lesznek a pótbeírá­sok azoknak a tanulóknak ■.§ rcsgére, akik valamilyen okból júniusban nem irat­koztak be. A pedagógusok nyári va­kációja augusztus utolsó hetében ér véget. Á neve­lőtestületek kollektíváinak tagjai egy héttel tanévkez­dés előtt „vonulnak be” is­kolájukba, hogy elvégezzék a tanévkezdés előkészíté­sével kapcsolatos feladato­kat. Ugyancsalt augusztus utolsó hetében, az igazgató által megjelölt napon tart­ják a tanévnyitó értekezle­tet mind az általános, mind a középiskolákban. Szeptember elsején ren­dezik országszerte a tan­évnyitó ünnepségeket, 2-án lesz az első tanítási nap. Szeptember első hetében alakítják ki az osztályok végleges órarendjét. Az ál­talános iskolák legifjabb diákjai, az elsőosztályosok a tanévkezdést követő he­A ugusztusra fordítot- •* tűk a naptárt, ám a meteorológiai előrejelzések most alacsonyabb hőmér­séklet, enyhe felhőzet és átfutó zivatarok ígéretével csalnak ki belőlünk egy- egy felszabadult sóhajt. Azok számára, akik most töltik a szabadságukat vagy üdülni készülnek, bosszantó az időjárás pál- fordulása. A vízparton ál­dás a meleg, aki azonban a 40 fokos megszorult le­vegőben ül a kombájn ve­zetőülésén, vagy a zomán­cozó kemence 60—70 fokos forró övezetében dolgozik, csak a saját izzadtságában fürödhet. Nyilván nemcsak ezeken a különleges terü­leteken, minden munkahe­lyen a.megszokottnál több j energiát préselt ki a párás ; hőség. Szenvedtek az em- ] berek a szalag mellett, az | áruházak pultjainál és az íróasztalok mögött. I É ppen ezért örvende- ^ tes, hogy a tapasz- tálatok szerint az ipari és | mezőgazdasági üzemek túl- • nyomó többsége az idén erejéhez mérten nagyobb gondot fordított arra, hogy elviselhetőbb legyen a nyár a dolgozóknak. Á Solti Ál­lami Gazdaságban például ' az aratókombájnok nyo- J mában ott járt a pótkocsi­ra szerelt hűtőpult, meg­rakva szendviccsel, gyü­mölcslével. Másuft a titkár­sági bútordarabnak el­könyvelt hűtőszekrények­kel már a csarnokok előte- . rében és folyosóin is talál- | koztunk. Nagyon sok he- I lyen az üzem vezetői nem érték be ezekkel a fontos, I de csupán enyhítő módsze- I rekkel, igyekeztek a bajok gyökeréhez nyúlni. A fel­soroltakhoz hasonló beru­házásokat átfogó műszaki intézkedésekkel kapcsolták össze. TTüzelesen megvizsgál- * iák a gyártási eljá­rásokat, új kevésbé ártal­mas folyamatokat dolgozz tak ki, vagy a munkásokat a hőségtől kímélj beren­dezéseket iktattak a rend­szerbe. ■' A kánikula elleni véde­kezéshez legjobb kiindulá­si alapot a tavaly elkészí­tett munka- és egészség- védelmi ötéves tervek ad­ták. Legyen szó akár üdítő italok vásárlásáról, vagy műszaki jellegű megelőzés­iről, a fenti üzemekben szinte kivétel nélkül a ter­vekben lefektetett elkép­zeléseket valósították meg a vezetők és a szakszerve­zeti bizottságok. Magától értetődő, a pén­zen sok minden múlik, de nem ez a döntő. Az ügy elsősorban azon áll vagy bukik, hogy az üzem veze­tői mennyire tartották na­pirenden a kérdést. Ahol kerestek, ott szerényebb lehetőségek mellei is ta­láltak némi leleményesség­gel megoldást. Baján pél­dául az új csarnok üvegte­tejét hővisszaverő mészré- tegqel festették be. Olcsó és hatásos. (Folytatás a 3, oldalon), Ifan viszont néhány “ üzem, ahol a fiók­ban porosodtak a tervek és keveset tettek a munkakö­rülmények javítására. A cselekvésre azonban még nincs késő, a hőség kínálta fegyvernyugvást ki lehet és ki kell használni. Találé­konysággal. szervezéssel kiküszöbölhetők a fölösle­ges exőfeszítéseket követe­lő munkafolyamatok, csök­kenthető a zsúfoltság. Fel lehet tölteni a kiürült szó- dástartályokat, a büfé rak­tárát. esetleg sűríthetőkt a vihentető szünetek, hogy aki a * m.vnkg.p'id mellett áll. többet termelhessen — kevesebb verejtékkel. P. M. pedig az utolsó lakások kulcsait is kiosztják. Az építkezés a földszinti ke­reskedelmi" és vendéglá­tóipari üzlethelyiségek ki­alakításával fejeződik be. Itt kap helyet az ABC­áruház csemegeüzlet, vas­műszaki bolt' és bisztró, így az első épület üzlet­sorával együtt teljessé vá­lik a környék bevásárló központja. P. M. — P. Z. A tanév-előkészítés jegyében TUDNIVALÓK A JAVÍTÓVIZSGÁKRÓL ÉS A PÓTBEÍRATASOKRÓL AUGUSZTUS UTOLSÓ HETÉBEN KÜZDŐDNEK A TANÉVNYITÓ ÉRTEKEZLETEK

Next

/
Thumbnails
Contents