Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-26 / 201. szám
a. oldal 1972. augusztus 24, szombat VUXp Egy vendég Chequersben A Süddeutsche Zeitung pénteki számának adott nyilatkozatában Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter bizakodó kijelentéseket tett a nyugateurópai tízek október 19-i párizsi csúcstalálkozójának esélyéről. Ellentétben Schumann francia külügyminiszterrel — aki londoni nyilatkozatában még nyitottnak nevezte a csúcs- értekezlet időpontját —, Scheel úgy vélekedett, hogy a találkozó a tervezett időpontban megvalósul. Az értekezlet célja — jegyezte meg — egyértelműen az egység demonstrálása. De elég egy pillantást vetni a többi érdekelt megjegyzéseire, vagy a világsajtó kommentárjaira és máris kiderül: Scheel derűlátása enyhén szólva nem általános és alighanem van némi köze belpolitikai, választási meggondolásokhoz is. Maurice Schumann francia külügyminiszter bonni, majd londoni villámlátogatására éppen azért került sor, hogy a legfontosabb tagállamok megpróbálják idejében egyeztetni álláspontjukat. Minden jel arra utal, hogy ez nem sikerült. Az egyik legfontosabb nézeteltérés az úgynevezett közös alappal kapcsolatos. Pompidou presztízs- kérdést csinál abból a francia tervből, amely szerint közös pénzalapot kellene létrehozni az éppen gyengélkedő tagország valutájának megsegítésére. Nyílt titok, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban dr. Kari Schiller eddigi gazdasági csúcsminiszter volt ennek a tervnek a legnagyobb ellenzője. Párizs érthető reményeket fűzött Schiller távozásához, de a kulisszák mögül kiszivárgott hírek szerint a bonni álláspont nem változott. A brit kormányfők vidéki rezidenciáján, Chequersben légmentesen zárt ajtók mögött tartották meg a párizsi vendéggel folytatott megbeszélést. Nem sokkal Bonn után Schumann ugyanis a ködös Al- bionba látogatott, állítólag a bonnihoz hasonló sovány eredménnyel. A chequersi főtémák a következők lehettek: az említett pénzalap, különös tekintettel az olasz líra jelenlegi problémáira, az aranyárak emelése, a font lebegtetése. A gazdasági kérdések mellett természetesen elkerülhetetlenül szóba kerültek politikai dilemmák is. Pompidou kétségtelenül örökölte de Gaulle tábornoknak azt az aggályát, hogy Anglia az amerikai befolyás trójai falova lehet a Közös Piac sáncain belül. Az máris bizonyosnak látszik, hogy a chequersi megbeszélések nem oszlatják el, sőt nem is csökkentik ezt a párizsi aggályt Elsüllyesztettek egy kínai mentőcsónakot PEKING (MTI) Az Üj-Kína hírügynökség közleményben jelentette be, hogy augusztus 22-én a VDK partjainál | Nghe An tartomány Hon Ngu nevű szigeténél amerikai vadászbombázók megtámadtak egy kínai mentőcsónakot és megölték öt főnyi legénységét. A gépek mélyrepülésben közelítették meg a mentőcsónakot, majd zuhanóbombázással elsüllyesztették. A csónak a Kínai Népköztársaság állami lobogóját viselte, amelyet az amerikai pilótáknak fel kellett ismerniük. Nem sokkal az Űj-Kína közleményének ismertetése után közzétették a Kínai Népköztársaság külügyminisztériumának nyilatkozatát, amely rámutat: az amerikai imperializmusnak ez a súlyos cselekedete a nemzetközi kereskedelmi és hajózási szabadság durva megsértését jelenti és súlyos provokáció a kínai nép ellen. A kínai kormány és nép mély feháborodásának ad hangot és határozottan tiltakozik az amerikai kormánynál. A kínai kormány fenntartja törvényes jogát, hogy követelje veszteségei kártalanítását. Tiltakozások a VDK bombázása ellen MOSZKVA (MTI) Vaszilij Harkov, a TASZSZ szemleírója a Vietnami Demokratikus Köztársaság gátrendszerei ellen intézett amerikai támadásokat megbélyegezve rámutat: A vietnami gátak védelméért, az amerikai agresz- szorok bűntettei ellen folyó mozgalom világméreteket ölt. A Béke-világtanács ja- . vaslatára augusztus 28-át a „vietnami gátak napjává1’ nyilvánították. * San Franciscóban tiltakozó felvonulást rendeztek az Egyesült Államok vietnami agressziója ellen. „Vessenek véget a háborúnak”, „Szüntessék be a gátak bombázását” jelszavakkal vonultak fel a tüntetők, akik a demonstrációt követő nagygyűlésen több felszólaló mellett meghallgatták Jane Fonda híres amerikai filmszínésznő beszédét is. A közelmúltban a VDK-ban tett utazásáról beszámolva, a színésznő elítélte az amerikai légierő barbár támadásait és az amerikai agresszió beszüntetését célzó harc fokozására szólított fel. (TASZSZ) Újabb parlamenti distinkció Chilében Salvador Allende chilei elnök csütörtökön feloldotta a Santiago tartomány területén kihirdetett rendkívüli állapotot. A hétfőn este őrizetbe vett jobboldali tüntetőket csekély pénzbüntetés fejében —, mint már jelentettük — szabadlábra helyezték, s a hadsereg egy szóvivője közölte, hogy a nyugalom teljes. Az ellenzéki többségű chilei parlamentnek ugyanakkor — mint az ADN jelenti — sikerült megakadályoznia, hogy a Népi Egységkormány által beterjesztett általános fizetésrendezési tervezet törvényre emelkedjék. A parlamenti obstrukció folytán a tervezet előreláthatólag csak december végén kerülhet elfogadásra. Chilei fejlemény még, hogy Eduardo Frei-t, az ország volt kereszténydemokrata elnökét pártja csütörtökön szenátornak jelölte a santiagói választókerületben. A parlamenti választásokat, mint ismeretes, 1973. márciusában tartják Chilében; Frei, mióta Allende felváltotta tisztében (1970. november) semmiféle hivatalos tisztséget nem töltött be. Husszein támogatókat szerez BEJRÜT (MTI) A DPA bejrúti tudósítója magas rangú diplomáciai tevékenységet tapasztal az ammani királyi udvarban. Husszein — írja — az elmúlt napokban megszerezte a megszállt területeken élő palesztin előkelőségek támogatását az Egyesült Arab Királyság tervéhez. Emellett az uralkodó két éven belül hetedszer átalakított kormányába bevett négy palesztin minisztert is; ... egyrészt azért, hogy gesztust tegyen a megszállt területeken élők felé, másrészt, hogy nyomatékossá tegye Arab- Palesztinára tartott igényét. A képet kiegészíti Husz- szeinnek az a — ugyancsak gesztusszámba menő — intézkedése, amellyel ezer jordániai útlevelet osztott szét a gazai palesztinok között az izraeli területen való áthaladásuk megkönnyítésére. (A jordániai útlevéllel rendelkezők viszonylag szabadon közlekedhetnek a megszállt területek, Izrael és Jordánia között, míg a hontalan palesztinoknak ugyanezt az izraeli hatóságok külön engedélyével lehet csak megtenniük. — A szerk.) Merényletkísérlet Gus Hall ellen NEW YORK (MTI) A múlt héten Saint Louis-ban (Missouri állam) az Egyesült Államok Kommunista Pártjának választási gyűlésén a rendőrség őrizetbe vett két felfegyverzett suhancot. A gyűlésen beszédet mondott volna Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára, akit a párt az Egyesült Államok elnökének tisztére jelölt. A helyi pártszervezet vezetősége azonban olyan értesülést szerzett, hogy esetleg merényletet követnek el Gus Hall ellen és ezért nem került sor a beszédre. A rendőrség a felfegyverzett személyek őrizetbe vétele után nem volt hajlandó közölni a helyi párt- szervezettel, hogy eljárás indul-e ellenük. Lehetséges, hogy egyszerűen szabadon bocsátották őket. (TASZSZ) Kanada befogadja az ugandaiakat OTTAWA Kanada csütörtökön közölte, hogy kész befogadni az Ugandában kitelepítésre ítélt — brit útlevéllel rendelkező — „ázsiaiakat”, Trudeau miniszterelnök, aki a kormány ülése után erről bejelentést tett, nem szabott mennyiségi határt a bevándorlással szemben. Elítélte ugyanakkor Idi Amin ugandai elnöknek a kitelepítést elrendelő döntését, s hivatkozott arra, hogy ez ellentétben áll nemcsak az ENSZ emberi jogok nyilatkozatával, hanem a Brit Nemzetkózösség tagállamainak 1971. évi deklarációjával is. Trudeau emellett diszkréten emlékeztette Amin tábornokot arra, hogy az „ázsiaiak” ki. űzése károkat okozhat Uganda gazdaságának, s a gazdasági élet fejlődésének „amelyhez Kanada is hozzájárult”. Ma: namibiaiszolidaritási nap A világ haladó közvéleménye augusztus 26-án szolidaritási napot tart a szabadságáért és függetlenségéért hősiesen küzdő namibiai nép iránti együttérzés kifejezésére. Ez a kis, de bátor nép történelme során nem egy ízben kelt harcra a külföldi elnyomók ellen. A felszabadító harc különösen fellendült 1958 után, amikor a Swapo, a délnyugat-afrikai népi szervezet állt a mozgalom élére. A namibiai hazafiak fel akarják szabadítani az országot a délnyugat afrikai fajgyűlölők igája alól és ki akarják vívni a függetlenséget. Az ENSZ már 1966ban megfosztotta a pretoriai kormányt Namibia kormányzásának jogától. Pretoriában azonban fontos helyet szánnak Namíbiának stratégiai terveikben. Ezek arra irányulnak, hogy fenntartsák a „fehér uralmat” az afrikai kontinens déli részén. (TASZSZ) Brezsnyev Kazahsztánban Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára felszólalt a kazahsztáni párt- és állami vezetők pénteken Kokcse- tavban megtartott tanácskozásán. A tanácskozáson megvizsgálták az 1972. évi gazdasági terv teljesítésének kérdéseit. Különösen nagy figyelmet fordítottak a termés betakarításának és az állam részére történő gabonaeladásnak a megszervezésére. Diákzavargások a holland egyetemeken Egyetemi hallgatók és rendőrök lassan egy hete tartó kisebb-nagyobb ősz- szetűzéseiről érkeznek jelentések Amsterdam, Utrecht és Hollandia más egyetemeiről. A diákok! sztrájkőrségeket állítottak fel tiltakozásul a beiratkozási díjak 250 holland forintra történt felemelése ellen. A rendőrök több diákot letartóztattak. Losonczi Pál és Fock Jenő fogadta a kuwaiti külügyminisztert Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke pénteken az Országházban fogadta Sza- lah A1 Ahmed _A1 Dzsaber sejket, Kuwait állam külügyminiszterét. Fock Jenő a Minisztertanács elnöke szintén fogadta a kuwaiti külügyminisztert. A szívélyes megbeszéléseken jelen volt Péter János külügyminiszter is. Romániában emelik a nyugdíjakat. A Román Szocialista Köztársaság államtanácsa törvényerejű rendeletet hozott az öregségi és rokkantsági nyugdíjak, a hadirokkantak, a hadiözvegyek és hadiárvák nyugdíjának, a társadalmi segélyek és a katonai nyugdíjak emeléséről. A rendelet mindenekelőtt az alacsony, 550 lejig terjedő nyugdíjak mintegy 25—30 százalékos emelését irányozza elő. Az intézkedés 1972. november elsején lép életbe. Üj miniszterek Bolíviában Alig 24 órával a pénzügyminiszter lemondása után Hugo Banzer bolíviai elnök újabb két miniszterének lemondását fogadta el. Az elnöki palotában csütörtök este feleskették az új tárcatulajdonosokat. Előkészületek az induláshoz Az évtized utolsó és leghosszabb amerikai holdrepülésének korai előkészületeként Kennedy-fokon az Apollo—17 űrhajót összekapcsolták a Saturnus—5 rakétával, amely december 6-án indítja Földünk útitársa felé a három amerikai űrhajóst (UPI) Cipők — marijuanával Carlos Reginaldo Braga elárusítótársai irigységét és a rendőrség gyanúját keltette fel azzal, hogy Sao Paulo-i üzlete előtt állandóan hosszú sorok kígyóztak. A rendőrség végül a tettek mezejére lépett és amikor az üzletből kilépő vásárlók gondosan becsomagolt vadonatúj cipőit alaposabban szemügyre vették, kiderült, hogy belsejük marijuanával volt kitömve. Indiai—pakisztáni tárgyalások Magasszintű pakisztáni küldöttség érkezett pénteken Űj-Delhibe, hogy megvitassa a múlt hónapban Szimlában tartott indiai—• pakisztáni csúcstalálkozó óta kialakult helyzetet. A delegációt Ali Bhutto kü- lönmegbízottja, Aziz Ahmed, a pakisztáni külügyminisztérium főtitkára vezeti. ITÍUÁ: Lépés a szakszervervezeti egység felé Itáliában augusztus általában a legteljesebb uborkaszezon; bezárják a parlamentet, szünetel a munka az ország legnagyobb üzemeinél. Az idei esztendő augusztusa abban különbözik az előző évekétől, hogy a munka gyakran nem a szabadságolások, hanem sztrájkok miatt szünetel. Az idén — 1969-hez hasonlóan — több millió dolgozó munkaszerződése jár le. A sztrájkok és egyéb megmozdulások jelzik, hogy megkezdődött a harc ezek megújításáért, új, haladóbb tartalmú kollektív szerződések megkötéséért. A gazdasági és üzemi jogok kibővítéséért, így a foglalkoztatás különböző kérdéseibe való beleszólás jogáért folytatott küzdelem lángjai várhatóan ősszel csapnak majd magasra, a harc előszele azonban már most érezhető. Hogy az őszi vihar milyen erős lesz, nagyban függ attól, menynyire lesz egységes a dolgozók harcát szervező és irányító szakszervezeti szövetségek együttműködése. A „forró ősz” küszöbén nagyfontosságú esemény volt a kommunista többségű CGIL, valamint a katolikus és szociáldemokrata befolyása alatt álló CISL és UTL szakszervezeti szövetségek elhatározása, hogy „csúcsszövetséget” alakítanak akcióegységük fokozása érdekében. A csúcsszövetség létrehozása újabb lépés a szervezeti egység megteremtése felé, megalakítását az olasz dolgozók nagy erővel kibontakozó harcai tették időszerűvé. A csúcsszövetség nem „szakszervezetek feletti” szerv, döntései akkor érvényesek, ha egyhangúlag hozzák. Á három szakszervezet képviselőit azonos arányban tömöríti. Fontosságát növeli, hogy a dolgozók legfőbb érdekeiért indított harc koordináló központjává válhat, hatékonyabbá teheti mozgalmukat, hiszen egységes követeléseket állít a monopóliumokkal, a munkáltatókkal szemben. A csúcsszövetség politikailag is jelentős: elmélyíti a három szakszervezet akcióegységét, lehetőséget teremt együttműködésük szorosabbá tételéhez. A szakszervezeti szövetségek csúcsszövetségük megteremtésével a jelen pillanatban lehetséges legnagyobb lépést tették meg. A közös szervezet azonban olyan összefogásra is módot ad, amely már túl mutat az ideiglenes együttműködésen és a mozgalom teljes egységének helyreállítása irányába hat. S, E.