Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-25 / 200. szám

KÖZLEMÉNYEK A MEGYEI Kórházban a beteg- látogatás időpontja D9T2. szep­tember 1-vel megváltozik. A beteglátogatási napok és azok időpontjai: kedden és pénte­ken 15 órától 17 óráig, vasár­nap 10 órától 12 óráig. Igaz­gatóság. 1220 * Köszönetnyilvánítás. Köszöne­tét mondunk a Vas- és Fém­ipari Ktsz, az 1. sz. Bölcsödé dolgozóinak, és mindazon ro­konoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen jó férjem, édes­apánk, nagyapánk: Jéga Ist­ván temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek, ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. Kiskunfélegyhá­za. 2585 Köszönetnyilvánítás. Tisztelet­tel mondunk köszönetét mind­azoknak, akik Pallagi Sándor elhunyta alkalmából együttér­zésüket fejezték ki. Gyászoló család. Kiskunfélegyháza. 2572 Köszönetnyilvánítás. Szeretet­tel köszönjük mindazon hoz­zátartozóknak, rokonoknak, a kiskunfélegyházi Húsipari és Vágóhíd Vállalat, valamint a kiskunfélegyházi Dózsa Mg. Tsz dolgozóinak, és felejthetetlen férjem minden ismerősének, minden részvétnyilvánítónak, akik férjem: Gulyás Sándor temetésén részt vetttek, koszo­rúikkal, megjelenésükkel fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család: fele­sége és kisfia. Kiskunfélegy­háza. 25G7 gyaszhír Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett fér­jem, édesapánk: Fodor Károly ács, kecskeméti (Attila u. 2. sz. alatti) lakos, 67 éves korában, 1972. július 22-én elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatása augusztus 26-án szomba­ton egynegyed kettő óra­kor lesz a kecskeméti köztemetőben. A gyászoló család 19911 GYASZHÍR Mély fájdalommal tudat­juk, hogy Sághi Lenke folyó hó 22-én Kecskemé­ten, rövid, de súlyos szenvedés után elhunyt. Gyászoló család. 1991« ÍIM»^ Televízióját, rádióját megjavítjuk (ELSZÁLLÍTVA IS) Motorkerékpárok, kerékpárok javítását, hazai és külföldi motorok szervizét is elvégezzük Telefon: 226. MINDENNEMŰ GUMIK JAVÍTÁSÁT, VULKANIZÁLÁSÁT, a benzinkút mellett, KÖZPONTI FŰTÉSEK SZERELÉSÉT, LAKATOSIPARI MUNKÁKAT, DÍSZKAPUK, KERÍTÉSEK KÉSZÍTÉSÉT VÁLLALJUK, Telefon: 507. KISKUNFÉLEGYHÁZI VAS-, FÉMIPARI ÉS GÉPJAVÍTÓ KTSZ, Móra tér 11. Tel. 252. 1052 INGYENES tízhónapos művezetőképző tanfolyamra jelentkezhetnek legalább öt­éves szakmunkás-bizonyítvánnyal kőmű­ves, ács-állványozó vagy vasbetonszerelő szakmunkások. Hathónapos gépkezelőképző tanfolyamra 18—45 éves férfi segédmun­kások jelentkezhetnek. A tanfolyamok helye KISKUNHALAS Kezdete: 1972. október 2. Villanyszerelő vagy központifűtés-szerelő szakmunkásképző tízhónapos tanfolyamra 20—45 éves be­tanított munkások jelentkezhetnek, leg­alább hároméves szakmai gyakorlattal és általános iskolai végzettséggel. A képzés helye: BAJA Kezdete: 1972. október 16. A tanfolyam ideje alatt kereseti lehetőséget, munkásszállást és ebédet biztosítunk. A tanfolyam befejezése után kötelező szakmai gyakorlat nincs. Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatót. BÄCS MEGYEI Állami építőipari vállalat Kecskemét, Klapka utca 34. 5746 Tájékoztatjuk a termelőszövetkezeteket, háztáji és egyéni termelőket, hogy 1972. IV. NEGYEDÉVI ATADASRA augusztus 31-ig kötünk vágósertés-értékesítési szerződést! A IV. negyedévre korábban megkötött szerződést az új átadási feltételekre a termelők — kívánságuknak meg­felelően — szeptember hó 31-ig módosíthatják. SZEPTEMBER 1. UTÁN CSAK 1973. ÉVI ÁTADÁSRA KÖTÜNK ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉST. Bővebb felvilágosítást az ÄLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VÄLLALAT járási kirendeltségei és a községi felvásárlók adnak. 1198 FÉRFI, női segédmunkásokat, valamint öltözőkezelőket felve­szünk. Petőfi Nyomda, Kecs­kemét, Külső-szegedi u. 6. 1285 LAKATOST, TMK munkakör­be felveszünk. Univer Szövet­kezet konzervüzeme, Hetény- egyháza. 1296 VÁROSFÖLD vasútállomásra azonnali belépéssel felveszünk 18—40 éves férfiakat váltókeze­lői beosztásba. Jelentkezni le­het: Városföld állomásfőnöksé­gen. 2635 ÉRETTSÉGIVEL rendelkező férfi raktárost, valamint gya­korlott gép-gyorsírónőt felvesz a Bács-Kiskun megyei Ipar­cikk Kiskereskedelmi Vállalat. Jelentkezés a vállalat személy­zeti vezetőjénél, Kiskunfélegy­háza, Wesselényi utca 1. szám alatt. 2627 AGILIS építésztechnikus je­lentkezését várja felvételre a Tiszatáj Mg. Tsz Tiszaújfalun. 2620 RAKODÓMUNKÁST azonnali belépéssel felveszünk. 1015. sz. TÜZÉP telep, Kiskunfélegyhá­za. 2561 KISKUNSÁG Mg. Tsz Kiskun­félegyháza felvételre keres gép­kocsivezetőt, erő gép vezetőt, mezőgazdasági gépszerelőt és autó-motor szerelőt. Telefon: 87. 2609 FELVESZÜNK öntő, forgácsoló és szerelési területekre szak- és betanított munkásokat, se­gédmunkásokat. öntödei dol­gozók, akiknél a felvételi kö­vetelmény a 18 éves kor. Vi­déki dolgozók részére szállást és hazautazást biztosítunk. Kismotor- és Gépgyár 4. sz. Gyáregysége, Budapest, XIII. Frangepán u. 30. 1278 AZONNALI belépéssel gyors- és gépírót keres a Tervező Vállalat. Kecskemét, Reisz- mann Sándor u. 25. Jelentke­zés : I. emelet 10S. szoba. 5731 ÜVEGES részlegünkhöz üvegest felveszünk, motorkerékpár jo­gosítvánnyal rendelkezők előnyben. Kecskemét, Nagykő­rösi utca 10. 5741 TAKARÍTÓNŐT fél napi és egész napi munkára azonnal felvesz a TÜZÉP Vállalat Kecs­kemét, Nagykőrösi utca 32. Gondnokság. 7911 VILLANYSZERELŐT, nagy gyakorlattal felveszünk. Univer Szövetkezet konzervüzeme He- tényegyháza. 1295 GÉPKOCSIVEZETŐT felve­szünk, nyugdíjast. Vegyes Ktsz Kecskemét, Mária utca 7. 5752 KÁRPITOS részlegünkhöz se­gédmunkást felveszünk. Kecs­kemét, Kádár utca 19. 5740 VIDÉKI Vállalat pályázatot hirdet műanyag- és gumifel­dolgozásban jártas dolgozók ré­szére anyag-áruforgalmi gya­korlattal rendelkező közgaz­dász, műszaki fejlesztő mér­nök, szervező-üzemszervező, valamint gépkocsival rendelke­ző üzletszerző-kooperátor mun­kakörök betöltésére. A pályá­zatokat Önéletrajzzal, a fize­tési igény megjelölésével, va­lamint az eddigi működési kör leírásával együtt kérjük „Mű­anyag és gumi’» jeligére a ki­adóhivatalba beküldeni- . 1251 A KISKUNHALASI BarneváJ női segédmunkásokat felvesz. Jelentkezni lehet a gyár mun­kaügyi előadójánál, Kiskunha­las, Állomás utca 7. szám. 1115 KECSKEMÉTI Baromfifeldolgo­zó Vállalat felvételre keres vizsgázott hűtőgépészt — ka­zánfűtőt, villanyszerelő és esz­tergályos szakmunkást, hegesz­tőt valamint női és férfi segéd­munkásokat. Felvételhez orvosi vizsgálati eredmény szükséges. Jelentkezés: Kecskemét, Ceg­lédi út 11. 6751 Vállalat kecske­méti gyára azon­nali belépéssel keres pszicholó­gust. Bérezés meg­egyezés szerint. Jelentkezés a Gyár MunKaugyi Osztályán, Kecskemét, Izsáki út 2—6, 5663 A BUDAPESTI Közlekedési. Vállalat felvételre keres villa­mos kocsivezetóket és autó- buszvezetőket. Jelentkezhetnek ’• 8 általános iskolai végzettségű, 20. életévet betöltött, szakkép­zettség nélküli férfi és nő dol­gozók, mert vállalaton belül kiképezzük villamos kocsiveze­tőnek! 5C00,— Ft éves tömeg- közlekedési jutalom! 21. élet­évet betöltött férfi gépkocsive­zetők, akik egyéves — 3,5 ton­nás — tehergépjárművezetői gyakorlattal rendelkeznek, és vállalaton belül kiképezzük autóbuszvezetőnek! Autóbusz- vezetők részére 10 000,— Ft éves forgalmi juttatás! A Budapesti Közlekedési Vállalattal munka- j viszonyban álló járművezetők j részére 1973. január 1-től 5 év | nyugdíj-korkedvezmény! Bére- { zés a kiképzési idő alatt is a i kollektív szerződés * szerint. ' Minden dolgozó és családtagja részére autóbuszra, villamosra, HÉV-re és Metróra szóló díj­mentes utazási igazolványt biz­tosítunk. Felvétel: Budapest, VII., Kertész u. 16, és a válla­lat valamennyi telephelyén. 975 KECSKEMÉTI Vegyes Boltba boltvezetőt és helyettes veze­tőt felveszünk. Bérezés meg­egyezés szerint. Kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Mg. Tsz. Kecskemét, Városföld 127. 19817 AZ OAF Teljesítményvizsgáló Állomása, Kecskemét Mikiősle- lepi telephelyén beruházási munkára keres, kőműves szak­munkásokat és segédmunkáso­kat. Jelentkezés: a fenti telep­helyen. 5688 CORDATIC Gumigyár Buda­pest, VIII., Kerepesi út 17. Ke­leti-pályaudvar mellett vállala­ton belüli betanítást szervez gumiipari gépek kezelésére. — Felvételt nyerhetnek 18. élet­évüket betöltött férfiak és nők. Betanítás ideje 12—40 munka­nap. Kedvező feltételek és munkakörülmények, jelentkez­ni lehet írásban és személyesen a munkaügyi főosztályon. 1132 VILLANYSZERELŐT gépkeze­lői beosztásba azonnal felve­szünk. Jelentkezni lehet a ka­locsai Margit malomban. 220 Érettségizett fiúkat, lányokat ipari tanulónak felvesz szedő, kemsgráfus es konyvkoto szakmákba a Peti llysmdi Vlaíat 1246 FIGYELEM! A lakosság és a közületek részére 1972. szeptember 1-től V vegytisztítást, mosást festést vállal Kiskunfélegyházán A KECSKEMÉTI RUHÁZATI SZÖVETKEZET. Átvétel: HUNYADI UTCA 9. 2517 eredményesen hirdefhet­a Peíofi Népében

Next

/
Thumbnails
Contents