Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-03 / 181. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! MSA G Y A R. S Z O C 'AIM'S T A ' M U N K AS P 4 R Ty 3 Á'C S^RiS.fíÜ N M.5G Y El' 3 í Z O í hS AGa NA k r: a Pl L A P.3 A XXVII. évf. 181. szám 1972. augusztus 3. CSÜTÖRTÖK Ara: 90 fillér Természetes összhang je­Emelkedett a gyógyszerfogyasztás a megyében Az ellátás kifogástalan A gazdasági reform gyében bevezetett korszerű szabályozók, az 1967 3. tör­vény érvényesülése a gaz­dálkodásban, s a társadal­mi és ezen belül a szövet­kezeti demokratizmus fej­lődése kedvező lehetősé- j a geket teremtettek a tsz-ön- kormányzat megvalósulá­sára. Hogyan élnek ma ezekkel a lehetőségekkel a közös gazdaságok? ' Lássuk mindenekelőtt a döntési jogot. Ezzel kap­csolatban elmondhatjuk, a szövetkezeti törvény a kö­zös munka valamennyi fontos kérdésében a köz­gyűlést jelöli meg a leg­főbb testületnek a dönté­seket illetően. Helyesen dönteni azonban csak olyan emberek tudnak, akik birtokában vannak az ehhez szükséges informá­cióknak. A termelőszövet­kezet helyzetét, gazdálko­dását ma nem olyan köny- nyü áttekinteni, mint né­hány évvel ezelőtt. Nőnek az üzemméretek, bővül a tevékenységi kör, s ez szükségessé teszi olyan belső tájékoztatási rend­szer . kiépítését, melynek révén a tagság két köz­gyűlés között is rendszere­sen figyelemmel kísérheti a szövetkezeti tevékenység legfontosabb mozzanatait. Az önkormányzat érvé nyesülésének azokban a közös gazdaságokban a legerősebbek a biztosítékai, amelyekben megfelelően működnek a szövetkezetek különféle bizottságai. Sok helyen szép eredményeket értek el etekintetben, ál­talános tapasztalat ugyan­akkor, hogy bőven lenne még javítanivaló a bizott­ságok összetételében, szak­mai hozzáértésük növelé­sében. Az ellenőrző bizott­ságok, amelyeknek fő hi­vatása a szövetkezet belső szabályainak, a gazdálko­dás rendjének felügyelete, a visszaélések időben tör­ténő felderítése, ez idő szerint sokhelyütt a veze­tőkkel való békés egymás mellett élés elve alap­ján dolgoznak, nem pedig az őket megválasztó tag­ság érdeke-akarata sze­rint. A vitás tagsági ügyekben is több esetben kénytelen a tsz-tag külső szerveknél keresni az iga­zát, and egyáltalán nem természetes állapot, s el­lentmond az önkormányzat elveinek, gyakorlatának. A területi tsz-szövetségek, a maguk revizori hálózatá­val jelentős segítséget nyújtanak a szövetkezeti közösségek számára a bel­ső ellenörzömunka javítá­sában, de a szövetkezetek ellenőrző bizottságai he­lyett nem dolgozhatnak. AS önkormányzat meg­valósítását azonban gátol­ja a szövetkezetek és a vállalatok kapcsolatában mutatkozó számos rendel­lenesség. Nem véletlenül panaszolják a tsz-vezetök, hogy esetenként még min­(Folytatás a 3. ofaiaipni Jelenleg 80 gyógyszertár bonyolítja le megyénk la­kosságának ellátását. Az Az idén. illetve jövőre újabb négy létesítménnyel bővül a hálózat. Orvosi rendelővel egybeépített pa­tikát kap Kecskeméten Hunyadiváros. Pál- monostora már túlju­tott az alapozási munká­kon. Bátya és Dunapataj rövidesen szolgálati lakás­sal egybeépített gyógyszer- tárral dicsekedhet. Mind­ezt Varga Gyula főgyógy­szerésztől tudtuk meg, aki Fekete Gáborné gazdálko­dási vezetővel együtt tá­jékoztatott bennünket me­gyénk ellátottságáról, a nö­vekvő fogyasztásról és né­hány megszívlelendő tudni­valóról. — Ügy hallottuk, hogy ez év első felében maga­sabb volt a megyében a felhasználás, mint az el­múlt év hasonló időszaká­ban. — Ez a kérdés valóban indokolt, mivel az elmúlt év tavaszán jelentkezett a már szokásos influenzajár­vány, s az akkor kissé megemelte a gyógyszerfo­gyasztást. Az érdekes ép­pen az, hogy az idén ta­vasszal elkerült a járvány,; mégis ebben a félévben 10 százalékkal emelkedett a j forgalom az előző év ha­sonló időszakához képest. Ez talán a rapszódikus idő­járással, a nagy hőingado­zással van összefüggésben. — Mutatkozott-e az első félévben gyógyszerhiány? — Nincs okunk a di­csekvésre. de az említett időszakban kifogástalan volt az ellátásunk. Hiány­ról nem beszélhetünk. Át­menetileg előfordult, hogy nem volt például a vérzés­csillapításra használatos K-vitamin-injekció, vagy a vérképző Fercupar szi­rup. Itt azonban meg kell jegyeznünk, hogy hasonló hatóanyagú készítmények már mindenkor rendelke­zésünkre állottak, s így semmi nem indokolja, hogy a beteg az orvostól min­den áron az általa már is­mertebbet kérje. legességéről. Talán kevesen tudják, hogy a magyar ké­szítmények exportja Svájc után a második helyet fog­lalja el az európai orszá­gok ranglistáján. — Többen kifogásolják, hogy mind a magyar, mind a külföldi gyártmányú, új gyógyszerek magasabb áron kerülnek forgalomba, mint a régebbi, ismertebbek. Mi enne az oka? — Ez valóban így van, de egyáltalán nem jelenti, hogy áremelkedés történt. A legújabb készítmények elsődleges követelménye, hogy hatóértékük maga­sabb és mellékhatásuk mi­nél minimálisabb legyen, j Emellett tömeggyártásuk- j nál alkalmazni tudják a legmodernebb technoló- | giát. Ha ezeket figyelem- 1 sor. I be vesszük, a néhány fo- ! rint különbség megéri. — Végül, mit tanácsol­nak a gyógyszereket éve­kig gondosan megőrzők­nek? — Kétségkívül megnyug­tató, ha egy-egy makacs fejfájást, vagy gyermeke­inknél fellépő lázat a fiók­ból elővett, ismert tablet­tával megszüntethetjük. De ajánlatos felülvizsgáltatni régebbi gyógyszereinket, mert azok hosszabb idő után (4—5 év) elvesztik hatékonyságukat, esetleg fogyasztásuk több kárt okoz, mint hasznot. — Raktárunk egyébként felkészült arra az esetre is, ha a tavasszal elmaradt influenza, vagy más jár­vány az év második felé­ben látogatna meg bennün­ket — fejezte be Varga Gyula. Reméljük erre nem kerül Sz. F. Az Országos V et5 magfel ügMeloség díjmentes gabonavizsgálatai Soron kívül javítják a tsz-ek teherautóit — Mi a helyzet as új gyógyszerekkel? — Érdekes, hogy a be­tegek egy-egy újabb ké­szítmény nevét rendkívül gyorsan megjegyzik, s ezt kérik az orvostól anélkül, hogy ismernék különböző hatásait. Egyik gyorsan el­terjedt gyógyszerünk a Peritől, amely mint anti- allergikum került forga­lomba. Kipróbálása közben kiderült, hogy van még egy igen jelentős tulajdon­sága:, igen jó étvágyger­jesztő. Érdemes szót emelni a régen vitatott külföldi és Ilyen nyárra nerjt emlék­szünk — mondják a nagy- baracskai Haladás Terme­lőszövetkezet asszonyai. — A gyakori esőzés nehezíti a hagymaszüretet is. Pe- dg az eddigi szedési ered­mények alapján bízhatunk abban, hogy «lérjük a holdanként] 150 mázsa ter­mést. A Haladás a megye egyik legnagyobb hagymater­mesztő gazdasága. Kordé József, kertészeti brigádve­zető, aki 12 éve tölti be ezt a posztot, szintén bosz- szankodya csóválja a fe­jét: — A sok eső most már ellenségünké vált. Igaz a kukoricának jól jött, mert ilyen szép tengerire én még nem emlékszem. Min­den rosszban van valami jó. A hagyma fontos nö­vényünk. Négy évvel eze­| lőtt 50 holddal kezdtük, tavaly már 200 holdon ter­mesztettük, az idén 250 holdon vetettük. Az el­múlt esztendőben jobb időnk volt, a termés nagy­részét géppel szedtük. A magyar gyártmányú hagy­maszedő jól bevált, sajnos az idén nem tudtuk még sok hasznát venni, pedig 25 ember munkáját végzi el naponta. Az eső áztatta talajon azonban nem tud mozogni, a legutóbbi két hétben legalább 150 milli­méter csapadék hullott. Naponta 90—100 asszony szorgoskodik a hagymaföl­dön. Keresetük napi 100 forint körül mozog. A kellően tisztított fű­szernövényt nagyrészt a Német Szövetségi Köztár­saságba és Angliába expor­tálják. A nyári hagyma iránt nagy a kereslet a nyugati piacokon. Országszerte ellenőrzik, hogy a gabona milyen ál­lapotban került le a föl dekről: az Országos Vető­magfelügyelőség kirendelt­ségeihez több száz mintát küldtek eddig a mezőgaz­dasági nagyüzemek azzal a kéréssel, hogy állapítsák meg, megfelelő-e vetőmag­nak a gabona, az esőzések nem rontottak-e a megen­gedettnél nagyobb mérték­ben a legjellemzőbb tulaj donságokon, például a csí­rázóképességen. A vizsgá­latokat a felügyelőség me­gyei kirendeltségei díjmen­tesen végzik. Megállapít­ják egyebek között, hogy mennyire tiszta a minta, nem tartalmaz-e idegen anyagokat, és megvizsgál­ják a vetőmag úgynevezett életképességét és növényi egészségügyi állapotát is. A minősítésben feltüntetik á talált gyommagvak fajtá­it. és nyomatékosan felhív­ják a figyelmet a nehezen tisztítható, veszélyes gyom­növényekre. ezeket ugyanis mindenképpen el kell tá­volítani a vetőmagból. A laboratóriumi vizsgá­latokkal megállapították, hogy az utóbbi hetek szél­sőséges időjárása nemcsak az aratást nehezítette meg, hanem rontott a gabona minőségén is. Elsősorban a csírázóképesség romlott az elmúlt napokban, hetekben. Tetézi a gondokat, hogy több gombabetegség — fu- zárium és lisztharmat — is felütötte a fejét. Emiatt a gabonaszemek helyen­ként megszorultak. Bara­nya megyében a búzában levő csírás szemek aránya például a legutóbbi vizs­gálatok szerint hozzávető­leg tíz százalék. A szántó­földi szemlék során 1—5 százalékos fertőzöttséget mutattak ki. és azzal szá­molnak, hogy a csapadék miatt tovább erősödik a fertőzés, amenyiben nem sikerül rövidesen befejez­ni az aratást. Somogy me­gyében a fertőzés aránya eléri a tíz százalékot, a Dunántúlon mindenhol gondot okoz, hogy a beta­karított termés víztartal­ma. 16—18 százalék körül van, ami 2—4 százalékkal magasabb a megengedett értéknél. Az alföldi megyékben lé­nyegesen kedvezőbb a hely­zet, szerencsére itt, a leg­nagyobb búzatermő terüle­teken már betakarították a termést, amely igen jó minőségű és vetőmagnak is megfelelő. A Dunántú­lon is lehet még tenni a gabona minőségének javí­tására, az eddigi tapaszta­latok szerint ugyanis a fu- zárium-fertőzés főleg a mag felületét kezdte ki és így alapos és szakszerű csává- zással védekezni lehet elle­ne. Az aratás befejezésének segítésére az Autófenntartó Ipari Tröszt illetékesei is megtették a szükséges in­tézkedéseket a telepek a betakarításon dolgozó hi­bás termelőszövetkezeti te­herautókat soron kívül ja­vítják. (MTI) A Béke-világtanács újabb felhívása HELSINKI A Béke-világtanács szer­dán' újabb felhívással for­Safc munkát ad » as asa»qy<^pak (Tóth Sándor felvétele) dúlt a világ kormányfői­hez. Felszólította őket te­gyenek lépéseket annak érdekében, hogy az Egye­sült Államok szüntesse meg barbár légitámadásait a Vi­etnami Demokratikus Köz­társaság gátjai ellen és haggyon fel meteorológiai háborújával, amely milliók életét sodorja közvetlen ve­szélybe. A Béke-világta­nács kérte az egyes kor­mányoktól, vessék latba befolyásukat, hogy mielőbb megszűnjék a vietnami nép ellen folytatott gyilkos há­ború. A felhívás sürgeti, hogy tartsanak ismét nemzetkö­zi tiltakozási napot az amerikaiak gátbombázásai­nak és meteorológiai há­borújának elítélése jegyé­ben. HANOI A Vietnami Demokrati­kus Köztársaság külügymi­nisztériumának képviselője szerdán nyilatkozatban ítél­te ?1 az amerikai légierő július 31-én Haiphong és tíz sűrűn lakott északi tartomány ellen végrehaj­tott bombatámadásait. Hagymaszüret

Next

/
Thumbnails
Contents