Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-02 / 180. szám
iVn. anjnisztt» 2, szerda 5. oldal Nyári piackutatók Nem tudom mi az oka, de nyáron sokkal több helyen lehet hallani, hogy külföldi tapasztalatcserére vagy piackutatásra indultak a vezetők. Elismerésem számos gazdasági ágban és a tudományos kutatómunkában is indokolt lehet ez. De helyenként min tha csak nyaralási pótléknak tekintenék a hivatalos kiküldetést. Ismerek például gyárat, ahol igen drága importgépeket szereltek fel, helyeztek üzembe minden különösebb töprengés nélkül. Csak azután jöttek rá, hogy elfelejtettek elegendő megrendelést is keresni az új termékükre. Nosza bejárták hát a „világpiac” elérhető csücskeit, nem sok eredménynyel. Akikkel üzletet lehetett volna kötni, úgy látszik, szabadságon voltak. A másik cég a napfényes olaszhonba küldte ki a főnököt, hogy felkutasson egy importcikket, amiből tényleg régóta hiány van idehaza, de csak most vált sürgőssé a felkutatása. S a példákat lehetne sorolni tovább, biztosan mindenki tud hasonlót. Azért jutottak eszembe ezek a nyári kirándulások — a hazai balatoni „szim- pozionokról” most nem is beszélve —, mert nemrégiben olvastam a szegedi ipari vásárról szóló tudósítást, lapunkban. A cikkíró jogos felháborodással tette szóvá, hogy megyénkbeli kiállításokkal alig találkozott. Ott volt ugyan a kecskeméti TÜZÉP és az Ezermester Ktsz, de az élelmiszergazdaságára büszke Bács-Kiskunból — hosszas böngészés után is — csak egyetlen élelmiszeripari üzemágat, a baromfifeldolgozókat, a BOV kecskeméti és halasi üzemét lehetett megtalálni a kiállítók listáján. Pedig, mint kiderült, Szegeden ezúttal igazán jó propagandája volt az árunak, mert ott a helyszínen is eladhatták a portékát, s természetesen üzletet is köthettek a kiállítók. Főleg hazai céggel, esetleg néhány szomszédos ország képviselőivel — de ez sem lebecsülendő dolog. Szeged persze csak Szeged... Túl közel van egy szélesebb prespektívához szokott szemnek, mi ugyanis elsősorban messzebbre figyelünk. Néha azért nem vesszük észre, ami a lábunk előtt hever. Előfordul aztán, hogy a portéka a nyakunkon marad. Hát, istenkém, több is veszett Mohácsnál! Jövő nyáron is lehet még piacot kutatni a fejlett tőkés országokban. T. P. Kodály-szeminárium A Győri Leány kar hangversenye Könyvespolc Az Űj Magyar Lexikon kiegészítő kötetéről A hatkötetes Üj Magyar Lexikon utolsó kötete pontosan tíz évvel ezelőtt jelent meg, s csaknem kétszázezer példányban talált gazdára. Ezt fontos hangsúlyozni, hogy világossá váljék: kulturális politikánk, műveltségfejlesztő törekvésünk egyik jelentős tényezőjének kell felfognunk a vállalkozást, — az akkoriban már (általunk is) • felemlített minden hibájával együtt. (De lehet-e lexikonjellegénél fogva hibátlan? Ez csak amolyan szép álom.) Egy idő után ugyanis — mivel az élet minden területe álandóan változó — szükségképpen és érthetően „elavulnak” —, ha úgy tetszik hamissá válnak — akármelyik lexikon adatai. Érthető hát. ha az Űj Magyar Lexikon most megjelent hetedik, kiegészítő kötetében már olyan címszavakat találunk, mint az abortusz bizottság, gazdasági mechanizmus, molekuláris biológia vagy elidegenedés. Ilyen a magyar Állatorvostudományi Egyetem is például, mely az elmúlt években született meg. Ám azt már kevésbé érthetjük meg, miként maradhattak ki a tíz évvel ezelőtti kötetekből az olyan fontos nevek, mint Som- lay Artúr színművész, Bu- day György képzőművész, Fenyő Miksa, a „Nyugat” alapítója, Somló Bódog szociológus, vagy — ez aztán egészen furcsa! — a „Proletár” című illegális lap. Az viszont nemcsak érthető. de igazán dicséretes is, hogy egyes történelmi személyek olyan életrajzi adatait, melyeket a legutóbbi évek kutatásai tártak fel, most közli a lexikon pótkptete. Ilyenek: Asztalos János nem 1824-ben, hanem 22-ben halt meg, s Belgrádiban lett öngyilkos: Bajcsy-Zsilinszky Endrét 1944. december 24-én gyilkolták meg; Benedek Jenő festőművész nem paraszt, hanem .Jparoscsaládból származott, s előzőleg nem asztalos volt, hanem lakatos (élt Kecskeméten is); Szabó Pál első könyve (Emberek) nem 1931-ben, hanem 29-be:.i jelent meg sib„ stbErdekesek az országok, városok lakosságának lét- számalákulása is. Bács- Kiskun megye lakossága tíz év alatt tizennégyezer- rel csökkent. A városoké viszont erőteljesen növekedett. Kecskemété például kereken tizenegyezerrel. Néhány érdekes példa az egyes országokból: India évente annyival gyarapodik. mint hazánk összlakossága; Kína szintén; a Szovjetunió és az ÚSA nagyjából évente kétmillióval növekszik. Feltűnő a szaporodás Albániában: tíz év alatt 30%-os a létszám- növekedés; ugyanígy Mexikóé is. A lexikon új, kiegészítő kötete a ma élő magyar — és egyes nem magyar — írókat is megemlíti, amennyiben azok életében az elmúlt tíz évben valamilyen változás állt be; kitüntetés, halál stb. így például az azóta megjelent műveiket felsorolják. Ám semmiféle magyarázatot nem talál az olvasó, s a kritikus arra, miért sorolják fel ezt az egyiknél, s miért nem teszik azt a másiknál. Mert jó, ha tudjuk, hogy Hajnal Anna, lányi Sarolta, Győré Imre, Jobbágy Károly, Csepeli Szabó Béla, valamint Tímár Máté, Gergely Márta és Kónya Lajos ilyen és* ilyen művet jelentetett meg a jelzett időszakban, de miért maradt említés nélkül a többi (sokszor az előbbieknél sokkal jelentősebb) író ezekben az években megjelent műve? Hogy néhány példát mondjunk azok közül, akik igazán jelentős, maradandó értékű műveket jelentettek meg azóta, ime a névsor egy része; Juhász Ferenc, Illyés Gyula, Weöres Sándor, Németh László. Fábry Zoltán. Mindent egybevetve. Jó, hogy az Akadémia Kiadó a közönség kezébe adta ezt a kiegészítő kötetet, nagy szükség volt erre. De ugyanakkor ismételten hangsúlyozni kell, amit már más, sok hibával teli lexikonok esetében is. elmondtunk: az eddiginél körültekintőbben kell az ilyen , gpp kiadványt írni — és szer- kész te ni. JL Ä Ordíts, hogy ébredjenek! címmel a kiskunhalasi művelődési ház művészeti csoportja, ma augusztus 2-án este a kígyósi, 3-án a ba- lotaszállási, 4-én pedig a tajói ifjúsági építőtáborban mutatja be műsorát. Nagy sikerrel mutatkozott be vasárnap este az Üttörőházban a Győri Leánykar Szabó Miklós Liszt- díjas karnagy, főiskolai tanár vezényletével. Az együttes — mely ez alkalommal szerepelt először Kecskeméten — a Zeneművészeti Szakközépiskola és a Zeneművészeti Főiskola győri tanárképző tagozatának női hallgatóiból áll. A kórustagok többségének kötelező tantárgy az énekkar, a kisebbség — mintegy egynegyede az együttesnek — önkéntesen vállalja a kórus munkájában valp részvételt. Szabó Miklós 1959 óta vezeti az évenként változó személyi Összetételű együttest, s ez idő alatt igen sok jelentős sikert értek el. Megemlíthetjük például kiváló lemezfelvételeinket, ezen belül a Bartók-összkiadás keretében hanglemezre énekelt teljes egyneműkari sorozatot, valamint Liszt kórusműveinek felvételét, melyért francia nagydíjat kaptak. Számos hazai hangversenyükön kívül többször jártak már külföldön is: Bécsben, Dijonban, Párizsban adtak nagysikerű koncerteket. Repertoárjuk igen széles: gregorián dallamoktól és korai reneszánsz kórusművektől egészen a kortárs zenéig ível. Sok olyan művet adtak elő az elmúlt évek során, melyek Magyarországon még soha nem, vagy csak igen ritkán hangzottak el. Szabó Miklós a művek kiválasztásában arra törekszik, hogy nagyobb tömbökből építsen fel egy-egy hangversenyt, ami szakítást jelent a nálunk általában szokásos vegyes, „színes” műsorokkal. Az előadók számára ez az út olykor nehezebb, de művészileg értékesebb és eredményesebb, hiszen ‘mind az együttesnek, mind a közönségnek lehetőséget nyújt az adott stílusban való alaposabb elmélyülésre. Ez a koncepció érvényesült részben a vasárnapi hangverseny műsorában is, mely három tömbből épült fel. Először Palestrina Mag- nificat-ját hallottuk. Az énekkar kiváló hangképzése, tökéletesen tiszta éneke, hajlékony szólamformálása és kiegyenlített hangzása mindjárt e nyitó számban megteremtette az egész hangverseny atmoszféráját. Ezután három Schubert- kórusmű következett (23. zsoltár, Ständchen, Gott in der Natur). A tolmácsolás a művek gazdag költői világán tűi nagy Schubert- alkotásokból való benső rokonságát is meg tudta éreztetni. Zongorán Kur- csinka Erzsébet, a szakiskola végzett növendéke — maga is lelkes énekkari tag — kísért, a Ständchen szólóját Németh Zsuzsa főiskolai tanárnő énekelte. Szünet után Kodályt Hegyi éjszakák című sorozatának mind az öt darabja elhangzott. Ez önmagában is szinte egyedülálló teljesítmény, mivel óriási erőpróbát jelent az énekeseknek és vezetőjüknek. A művek impresszionista színvilága egészségesen zengő, telt hangvétellel jutott kifejezésre, s ezzel — úgy érezzük — egy-két, saját mértékükhöz viszonyítva kevésbé sikerült belépés ellenére is teljes szépségükben bontakoztak ki Kodálynak ezek a különlegesen mély zeneiségű kórusművei. A megérdemelt nagy taps viszonzásaként az első darabot meg is ismételte a győri együttes. Korber Tivadar Svájci jegyzetek I. Háborús emlékmű a svájci Alpokban A semSeiesséi árnyoldalai A Mittelland dombjain, a Jura vonulatain, s az Alpok égbenyúló világában él egy kis ország népe, ahol az emberek három különböző nyelvet beszélnek. A svájci kantonok a középkor óta szoros szövetségei alkotnak a háborúktól megtépázott Európa közepén — több mint másfélszáz éve békében. Ahogy a Német Szövetségi Köztársaságból jövet átlépünk a svájci határon, az első városka: Schaff- hausen. Ez a 25 ezer lakosú, hangulatos kis város régi utcácskáival, patrícius- és céh-házainak festői épületeivel, a városháza reneszánsz díszkútjával nagyszerű benyomást kelt a látogatóban. Miután a fáradt utas a főtér egyik vendéglőjében elfogyasztotta ebédjét, már jobb kedvvel néz körül. Feltűnő, hogy az épület a szokásosnál is jobban karbantartott, külső díszítése frissnek hat, emellett egy emléktábla is felhívja magára a figyelmet. Ezen az áll, hogy az épületet 1944- ben bombatalálat érte. Vajon miért, vetődik fel a kérdés, hiszen Svájc akkor is semleges volt. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy Schaffhausen beékelődik a német területbe, s feltehetően ez okozta a „félreértést”. De nemcsak itt találkozunk második világháborús emlékekkel; Interlaken, illetve a Jungfrau felé menet is látunk emlékművet, amelyet a második világháború során elesett svájci katonák tiszteletére állítottak. Aki Svájcon keresztül utazik, már csak felületesen szemlélve is, nagy biztonsággal érzékelheti a vitathatatlan jólétet. Eléggé köztudott, hogy az ország tulajdonképpen annak köszönheti ezt a magas életnívót, hogy az utóbbi két világégésben sikerült megőriznie békéjét. Ezt a békét természetesen nem a semlegesség jogi elismerésének köszönheti, hanem mindkét esetben annak, hogy az egymással szemben álló imperialista hatalmaknak önös érdekük fűződött Svájc semlegességéhez. Mint a nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumok bizonyítják, Svájc semlegessége a második világháború idején tulajdonképpen elég vékony szálon függött. Hiába törekedtek Az épület, amely bombatalálatot kapott a svájci államférfiak arra, hogy az ország semlegességét minden áron megvédjék, mégis állandóan fenyegetve érezték magukat. Ismeretes, Svájc lakosságának többsége érzelmileg a nyugati szövetségesekhez húzott. Hitlerék nehezen tudták elviselni, hogy Svájc — úgymond — „a szövetséges hatalmak felé semleges”. Amikor 1940 derekán Európa nyugati részén megindult a „forró háború”, s a németek megkezdték a nyugati országok bombázását, légierejük rendszeresen megsértette Svájc légiterét. A svájci légvédelem és a svájci vadászrepülők több német harci gépet lelőttek. Ez különösen Gő- ringet, a birodalmi légierők mindenható marsall- ját ingerelte, mindenekelőtt azért, mert Svájcot 1940 első hónapjaiban a németektől vásárolt harci gépekkel szerelték fel s most ezekkel a svájci felségjelű Messerschmittek- kel semmisítették meg a Luftwaffe gépeit. Miután a német vezérkar retorziót helyezett kilátásba, Svájc engedményként kiadta az elfogott német pilótákat. Olaszország háborúba lépése és Hitler győztes nyugati villámháborúia után a svájciak joggal félhettek attól, hogy a németek nem állnak meg határaiknál. A svájci fegyveres erők főparancsnoka titkos londoni látogatása alkalmával biztosította a brit kormányt, hogy egy esetleges német támadás esetén a svájciak ellenállnak és ehhez támogatásukat kérte. ‘ A Downing Streeten — a Hitler villámháborúja utáni helyzetet mérlegelve — úgy döntött a kabinet, hogy szükségük van Svájcra, erre az Európa közepén elterülő kis szigetre”, mert a királyi légierő gépei az észak-olaszországi célpontokat a leggyorsabban Svájc légterének átrepülésével érhetik el. Persze annak idején ebből is nem kevés bonyodalom származott. Svájc semlegessége azért is érdekében állt az egymással szemben álló imperialista hatalmaknak, mert a nemzetközi monopoltőke képviselői itt viszonylag zavartalanul érintkezhettek, folytathatták üzleti tárgyalásaikat és a kereskedelmet. A náci nagyságok a semleges Svájc bankjainak trezorjaiban helyezhették el összerabolt vagyonukat. Eközben Svájc gazdagodott. Virágzott a külkereskedelem, nagy tempóban nőtt az ipari termelés, s ennek következményeként a nemzeti jövedelem, miközben Európa vérzett és elszegényedett. Svájc magas életnívója mögött tehát nemcsak a nép szorgalmas és okos munkáját kell látnunk; hozzájárult ehhez szerencsés sorsa, a nemzetközi kes®skedelmi és pénzvilágban betöltött fontos szerep“ iP BMUé Ma
