Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-13 / 190. szám
ft oldal 1972. augusztus 13, vásárnál) Pusztító éjszakai terrorbombázás Allende utazása Kubába, Mexikóba és a Szovjetunióba SANTIAGO (MTI) A Reuter hírügynökség a chilei külügyminisztérium közlésére hivatkozva azt jelentette, hogy Salvador Allende chilei köz- társasági elnök októberben külföldi útra indul. Ennek során ellátogat Kubába, Mexikóba és a Szovjetunióba. (Reuter) Tévedés volt NAIROBI (MTI) A kenyai hatóságok hivatalos rendőri közleményben cáfolták azokat a híreket, amelyek szerint pénteken merényletet kíséreltek meg Jomo Kenyatta elnök ellen. Az első jelentések arról számoltak be, hogy két, késekkel felszerelt férfi kitört az ünneplő tömegből, és a díszpáholy felé igyekezett, ahol Kenyatta elnök szemlélte a népi táncosok színpompás forgatagát A rendőri közlemény szerint egy elmebetegről volt szó, aki közelebb akart kerülni az elnökhöz, az egyik testőr azonban merénylőre gyanakodott. és földre teperte. Közben bátyja meg akarta magyarázni az embereknek, hogy testvére elmebeteg, a tömeg azonban agyonverte. Az ügyben vizsgálat indult A rendőri bejelentés szerint a testőrök nem használtak lőfegyvert tehát az első jelentések ebben a tekintetben is tévedtek. Elítélték az izreali kémeket KAIRÓ (MTI) Az egyiptomi legfelsőbb állambiztonsági bíróság szombaton ítéletet hirdetett az izrael javára folytatott kémkedéssel vádolt Jacques Pierre Herran, belga üzletember és Jean Marc Vouaux francia újságíró perében. A bíróság Herranra 15, Vouaux-ra pedig tíz évi börtönbüntetést szabott ki, kényszer- munka formájában. Az ügyész eredetileg életfogytiglani börtönbüntetést kért a vádlottakra, akik a kémkedésen kívül „az ország légkörét mérgező titkos röplapokat” is terjesztettek. A kémek letartóztatását februárban maga Szadat elnök jelentette be. Rippon várion KAMPALA (MTI) Geoffrey Rippon, az angol kormány megbízottja szombaton Uganda fővárosába, Kampalába érkezett, hogy megkísérelje rábeszélni Idi Amin elnököt: vegye fontolóra határozatát. Mint ismeretes az elnök elrendelte, hogy a brit útlevéllel rendelkező, Ugandában élő ázsiaiaknak 90 napon belül el kell hagyniuk az ország területét. Az ugandai kormány pénteken este azt közölte, hogy Idi Amin elnök hiva- talati elfoglaltsága miatt egészen keddig nem tudja fogadni Rippont. így kétséges, hogy találkozójuk egyáltalán megtörtépjJk-g. HANOI, SAIGON (MTI) Az amerikai légierő B— 52-es óriásbombázói szombatra virradóra ismét támadták a Vietnami Demokratikus Köztársaság területeit. Hírügynökségi jelentések szerint az elmúlt hónapokban sohasem támadták ilyen gyakori bevetésben a VDK-t. A B—52-esek elsősorban Dong Hóira és vidékére szórták le pusztító terhüket — közölte a saigoni amerikai parancsnokság egyik szóvivője. A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma megbélyegezte az újabb légi akciókat. Nyilatkozatában megállapította, hogy a bombatámadásoknak 34 polgári személy esett áldozatául, számos lakóház teljesen elpusztult. NEW YORK (MTI) A New York-i rendőrség „Nixon elnök meggyilkolására szőtt összeesküvés” vádjával pénteken letartóztatott egy 27 éves fiatalembert. óvadékát ötszázezer dollárban állapították meg és első kihallgatását augusztus 21-re tűzték ki, A rendőrség bejelentése szerint a fiatalembert, Andrew Toppingot a New York-i Central parkban éppen akkor érték tetten, amikor egy bérgyilkosként jelentkező FBI-ügynöknek ezer dollárt adott át azPEKING A legfontosabb kínai hivatalos nyilatkozatokat és cikkeket hetente összefoglaló Peking Review című kiadvány legfrissebb számában nagy teret szentel annak a mozgalomnak, amelyet a Zsenmin Zsipao, a KKP napilapja indított a kínai sajtó terjengős stílusa ellen, a cikkek rövidítéséért, az olvashatóbb és tartalmasabb sajtóért. A kampány szemmel láthatóan arra irányul, hogy véget vessen a „kulturális forradalom” éveiben elharapózott semmitmondó, retorikus újságírásnak, amely nyilvánvalóan csökkentette a lapok olvasottságát. A Zsenmin Zsipao július végén első oldalon ismertetett két úgynevezett „vizsA dél-vietnami hazafiak Da Nang támaszpontja ellen indított nagyszabású támadásáról közöltek jelentést a hírügynökségek. A hazafiak itt súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek csakúgy, mint a főváros, Saigon közelében, ahol három kisebb katonai bázist támadtak meg. A felszabadító erők szombatra virradóra ágyúkkal lőtték Lai Khe támaszpontot, Nguyen Van Minh tábornoknak, a saigoni katonai körzet parancsnokának előretolt főhadiszállását. Az AFP jelentése szerint hosz- szú idő óta először fordult elő, hogy a fővároshoz ilyen közel eső nagy fontosságú támaszpontot támadtak meg a felszabadító alakulatok. A saigoni parancsnokság közlése szerint továbbra is harcok folynak Quang Tri szercikkek árának növekedéséről, amelyet az Indiát nemrég sújtott természeti csapásokkal magyarázott. Kijelentet«, hogy kormánya erőfeszítéseket tesz a lakosság közszükségleti cikkekkel való ellátásának biztosítására. Interjújában megerősítette, hogy az előrehaladás feltétlen szükMcGovern teljes támogatásáról biztosította Izraelnek a közel-keleti konfliktusban elfoglalt álláspontját és annak a véleményének adott hangot, hogy „biztonsága érdekében Izraelt el kell látni minden szükséges fegyverrel, különösen repülőgépekkel”. zal, hogy gyilkolja meg Nixon elnököt. Topping állítólag kihallgatást kért egy héttel ezelőtt az elnöktől, s a hatóságok — úgymond — a kihallgatással kapcsolatos rutinmegfigyelés nyomán leplezték le az ügyet. Hamarjában előkerült egy tanú, aki azt állítja, hogy Topping már beszélt neki a merénylet tervéről és kérdezte tőle, tud-e megbízható bérgyilkost. A rendőrség közlése szerint Topping kiszolgált katona és „jobboldali radikális”. Ügyvédje azt kö„nagy termelőbrigád” problémáiról. Egyikük terjedelme sem több ezer szónál, holott máskor hasonló témákról négy-ötezer szavas cikk sem volt ritka. A terjengős írásokról szólva a lap szerkesztősége a két — jó példaként bemutatott — — rövid cikket kísérő szerkesztőségi kommentárban maga teszi fel a kérdést: „Kinek van kedve a hosz- szadalmas és üres cikkeket elolvasni?” A lap rögtön meg is állapítja: „Változásra van szükség”. A mozgalmat azonnal Mao Ce-tung egyik (utóbbi időben nem emlegetett) mondásával támasztották alá, amely rövi- debb és tartalmasabb cikkek írására szólított fel — 30 évvel ezelőtt... A Peking Review ismerteti azokat a leveleket is, |és Hűé körzeteiben; a szembenálló erők ebben a térségben tüzérségi párbajt is vívtak. A dél-vietnami zsol- . dósokat ágyútűzzel támo- , gatták az amerikai hadiflotta egységei. A B—52-es óriásbombázók pénteken csaknem kétezer tonna bombát szórtak a dél-vietnami hazafiak feltételezett állásaira, főként Quang Trinál és a Mekong deltavidékén. Nguyen Vap Thieu délvietnami elnök pénteken ismét arra szólította fel hadseregét, hogy „pusztítson el minden kommunistát”. Az elnök aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy „kommunista elemek” beszivárogtak a lakosság soraiba és felforgató akciókkal veszélyeztetik a rendszer létét. (AFP, Reuter, AP, UPI) zölte, hogy két egyetemet is elvégzett, s pillanatnyilag „szabadúszó” biztosítási ügynök. A rendőrségi közlésből az is kiderült, hogy Topping felesége alig három héttel ezelőtt, július 26-án rejtélyes körülmények között meghalt — úgy mondják, öngyilkos lett. ö maga pillanatnyilag édesanyjával és öthetes kisfiával él egy manhattani lakásban. A felesége halála körülményeinek kivizsgálása során Toppingnál távcsöves puskát és több kézifegyvert találtak. (UPI) amelyek a Zsenmin Zsipao szerkesztőségi jegyzetét üdvözölték — és egyben megvilágítják, hogyan gondolkodtak az olvasók az utóbbi évek kínai sajtójáról. „A számtalan oldalt megtöltő üres szófecsérlés csak ösz- szezavart bennünket” — írja egy vasmunkás. A pekingi 2-es számú középiskola tanárai azt fejtegetik, hogy a sztereotip és üres újságstílus rossz hatást gyakorolt a tanításra is. „Míg az iskolai élet színes, a diákok fogalmazványai szürkék és unalmasak, tele sztereotip fogalmakkal”. A mozgalom kezdete óta több rövidebb cikk jelenik meg a lapokban, de bőven akad még a nagyformátumú kínai lapoknak csaknem egész oldalát elfoglaló írás is. (MTIA Sala ti jeleplési” két falusi Indira Gandhi sürgette a földreformot Televíziót nyilatkozat a függetlenség évfordulóján DELHI (MTD Az Indiai Köztársaság kikiáltásának 25. évfordulója alkalmából Indira Gandhi miniszterelnök a delhi televíziónak adott nyilatkozatában őszintén feltárta az országa előtt álló nehézségeket. Egyebek között beszélt az élelmiMcGovern támogatja Izraelt TEL AVIV Az izraeli hadsereg rádiója pénteken este sugározta George McGovern demokratapárti elnökjelölt telefoninterjúját, amelyet választási körútja egyik állomásáról, Rhode Island államból adott a rádióadónak. Merényletkísérlei Mixon ellen? Uj jelszó! írjatok röviden ségszerűséggel megkívánja a földreform végrehajtását. Az indiai szubkontinens helyzetét érintve, annak az óhajának adott hangot, hogy India, Pakisztán és a Bengáli Népi Köztársaság, népeik érdekében, az egymáshoz való közeledés terén bővítsék ki erőfeszítéseiket. (TASZSZ) A demokrata szenátor az izraeli álláspontnak megfelelően közvetlen tárgyalásokat szorgalmazta. Kijelentette, hogy megválasztása esetén „nem kényszerítene semmilyen rendezést a Közel-Keletre és nem támogatná.az, ENSZ-közvetítő javaslatait”. George McGoyern és — a kép jobb oldalán — Sargent Shriver, a Kennedy fivérek sógora, a demokrata párt új alelnökjelöltjtte AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA HÉTFŐ: Vita a SALT-egyezményekről az amerikai kongresszusban. Jarring folytatja közvetítői tevékenységét. KEDD: Brezsnyev üzenete Szadat egyiptomi elnökhöz. Szomorú jubileum: az északír válság 500. halálos áldozata. SZERDA: Schrivert a demokraták alelnökjelöltjévé választják. Döntés az érdemi NDK—NSZK-tárgyalások megkezdéséről. CSÜTÖRTÖK: Az el nem kötelezett országok george- towni értekezlete a DIFK teljes jogú részvétele mellett határoz. Szovjet előterjesztés az ENSZ-ben a műholdas tv-közvetítésekrőL PÉNTEK: A Biztonsági Tanács Bengália ENSZ-felVé- telét tárgyalja. Waldheim látogatása a Kínai Nép- köztársaságban. SZOMBAT: Kekkonen finn elnök szovjetunióbeli útja. Fokozódó légiháború a demokratikus Vietnam ellen. így látta a hetet hírmagyarázónk, Réti Ervin: Éppen fél esztendővel ezelőtt, február első napjaiban jártam a VDK-ba látogató magyar párt. és kormányküldöttség kíséretében, a Ha Long öböl partján fekvő Hongalban. Jellegzetes bányaváros, lakosai a környék kincsét, a világ talán legnagyobb kalóriatartalmú antracitját termelik ki. A hongaiak akkor a Holdújévre készültek, munka után szeretteiknek készítettek meglepetésként szolgáló ajándékokat és illatos daovirágok csokrai borították el a fő közlekedési eszközül szolgáló kerékpárok csomagtartóit. Miért idézem fel ezt a látszólag személyes emléket, fél év távlatából — egyheti külpolitikai összefoglaló keretében? Mert a hét közepén a VDk külügyminisztériuma tömörségében is drámai jelentést tett közzé, hogy a folyamatos bombázások áprilisban történt felújítása óta, a több. mint huszonhat- ezer bevetésben támadó amerikai repülőgépek milyen pusztulást idéztek elő. A légiháború totális voltára mutat rá, hogy öt várost teljesen elpusztítottak, s ezek közé tartozik „személyes ismerősünk”: Hon- gai is. Lehet-e ilyenkor másra gondolni, minthogy mi lett azoknak sorsa, akik az újévi ajándékokat készítették, portájukat csinosították, s annyira szerették szép városukat... A Vietnamból érkező jelentések még inkább fokozzák a szolidaritást és az Egyesült Államok politikájának elítélését. Erősödik a háborús kalandokkal szembenálló Amerika is. Jane Fonda útjáról nagy terjedelemben tudósított a világsajtó, de ugyanakkor Hanoiban járt, egy tekintélyes nemzetközi bizottság tagjaként, Ramsey Clark is. A név joggal ismerős: Clark a Johnson-kormány- zat igazságügy-minisztere volt. Abban az időben maga is a katonai megoldást tartotta célravezetőnek, most viszont saját tapasztalatai alapján az ellenkezőjére kellett rádöbbennie, Javítja a háborúellenes erők helyzetét, hogy végre lezárult a demokrata párt alelnökjelölti válsága, s a többszöri ideggyógyászati kezelés miatt erősen bírált Eagleton helyett Kennedy sógora, Schriver fut McGovern párjaként. (A lezajlott közjáték gyengítette, de Schriver csatasorba, állása végül is erősítette a demokratákat.) Remélhetőleg ezzel befejeződik a néha ízléstelen személyeskedések időszaka és a McGovern-páros fő választási célkitűzését, a Vietnami háború befejezését állíthatja előtérbe. Igaz, a heti közvéleménykutatások adatai szerint Nixon egyelőre több. mint húsz százalékkal vezet, ám az elnökválasztásokig hátralevő