Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-12 / 189. szám
Két évtizednyi díszítés Bővíti 3 ( st f sr piacot Húsz esztendővel ezelőtt. 1952. augusztus 7-cn alakult meg a Kalocsai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet. Kezdetben háziipari cikkek gyártásával foglalkoztak a gazdag hagyományokkal rendelkező Duna parti városban, illetve a termékek üzleti és piacokon, vásárokon történő árusítására szólt az engedélyük. A szövetkezet alapító tagjait viszont elsősorban az vezérelte, hogy a termelés mellett összefogják Kalocsának és környékének a népművészetét, ápolják, fönntartsák a kialakult díszítőeleme- meket, gazdái legyenek a szín- és formadús örökségnek. A becses hagyomány átmentésével és használati tárgyakra, ruházati cikkekre történő alkalmazásával a kalocsai szövetkezet is hozzájárult ahhoz, hogy az utóbbi években világhírnevet vívtak ki maguknak a magyar népművészet remekbeszabott 'tárgyai. A Tokiótól San Franciscóig, Stockholmtól Kairóig megrendezett kiállításokon, bemutatókon a matyó hímzések, színes alföldi szűrrátétek, a somogyi faragások, zöld és fekete népi cserépedények között mindig ott a helyük a jellegzetes kalocsai kézimunkáknak, hímzéseknek is. A pingálóasszo- nyok pedig, Kalocsa utazó nagyköveteiként sokszor kápráztatták el gyakorlati bemutatóikkal a külföldi kiállítások közönségét. A magyar népművészet hírével együtt nőtt a kalocsai cikkek népszerűsége, amit bizonyít, hogy ma már igen sokan vásárolnak ilyen hímzéseket, ilyen díszítéssel ellátott gyérmekruhákat, női blúzokat, kötényeket. 1 A kereslet nemcsak külföldön ugrott meg, hanem hazánkban is emelkedik. A kalocsai szövetkezet rendszeresen részt vesz a népművészeti és háziipari kiállításokon. Legutóbb például április 15. és 22. között mutatkoztak be. s már újabb szereplésre készültek fel a fővárosban és Kecskeméten. Ezeken az alkalmakon azt szemléltetik, hogy a táj gazdag formavilága, csodálatos színkultúrája hogyan jelenik meg a használati és viseleti tárgyakon. Elöljáróban csupán annyit, hogy a Duna—Tisza közén, a Kiskunság virágos mezőinek ihletésére fejlődött ki a Kalocsa vidéki hímzés és falfestés. Ennek a tájnak a meghittségét sugározzák a virágdíszes, hímzett térítők, párnák és gyermekruhák, a pingált falak. A szövetkezet tagjaiban még elevenen élnek a régi szokások, hiszen többen még ma is népviseletben járnak. Mindez segíti a hímzőket és íróasszonyokat, hogy csodálatraméltó természetességgel, eredetiséggel, és hozzáértéssel ültessék át a viseletén megfigyelhető „tarka-pamukos” és a szolidabb „szomorú-pamukos”, illetve a „riselliős” hímzéseket a ruházati cikkekre, valamint a lakásdíszekre. A tagok közül hárman érdemelték ki a Művelődésügyi Minisztérium által adományozott elismerést, a Népművészet Mesterének rangját, tizenegyen pedig a népi iparművész címmel büszkélkedhetnek. A művészi es üfives munka, a szorgalom eredménye az, hogy a kalocsai és környékbeli hímzést oly sok helyütt ismerik — szerte a világon. A táj díszítőelemeit tehát méltő kezek hasznosítják. Az elért eredmények különösen érdekessé teszik a tájegység népművészetének, illetve a hagyományok jelenlegi gazdájának, a Népművészeti és Háizipari Szövetkezetnek a történetét . Gazdagodó örökség •Születnek a tervek. Jó kezekben van a tájhagyomány Itthon,külföldön egyaránt népszerű locsa népművészetéről szól. A szerző, Pécsiné Ács Sarolta, a hímzett viseletre utaló lelek között idéz egy közlést, amely szerint 1971- ben egy éppen körözött kanász „fátyol nyakravalót viselt tzifrán kivarrva ... üngében tzifrán kivarrva ... vert kötőt”. A szájhagyomány szerint az 1830-as években „Kalocsa parasztsága már hímezgette lakása ruhaféléit és viselt darabjait”. A régi díszítésekre elsősorban az egyszerűség a jellemző. A motívumokat a virágok, levelek, indák, termények, állatok megfigyelésével, azok formáiból alakították ki. Először csupán fehér és fekete színekkel dolgoztak, aztán jelent meg a kék és a piros. A XX. század elején viszont már több színű hímzések is felbukkantak. A pingálás és bútorfestés hasonló stílusban történt. A szövetkezet ma nem kevesebb. mint 32 féle színárnyalattal dolgozik. A kalocsai népművészetre századunk harmincas éveinek az eleién figyelt fel az ország. Ekkor jött létre a Kalocsai Népművészeti Ház is, amelyet 1936- ban avattak föl. s amely lazább szövetkezési formában — tömöríteni igyekezett a helyi népművészeket. Az alkotások értékesítésére viszont csupán szűk lehetőségek kínálkoztak. A díszítések egyre színesebbekké váltak, közvetlenebbül kapcsolódtak a természeti jelenségekhez, vagyis „fokozottabb mértékben naturalista, jellegűvé váltak, s igen rövid idő alatt új stílusréteg épült a szá- zadeleji díszítőművészetünkre”. Ez végeredményben újabb gazdagodást jelentett. hiszen a létrehozó közösség befogadta, magáéI ' <>' $ .. ■■■■■■ ■■■■ : V t A kialakulásról, majd a továbbfejlődésről alapos áttekintést ad a két évvel ezelőtt megjelent, fényképekkel bőségesen illusztrált kiadvány, amely KaA Népművészeti Ház — egyben a Kalocsai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet központja. A népművészeti ház várja a látogatókat Negyven esztendővel ezelőtt, amikor kezdték felfedezni t— és ezzel együtt az idegenforgalom számára kamatoztatni — a népi kultúrával rendelkező vidékeket, Kalocsára is felfigyeltek. Egy régi, jellegzetesen kalocsai, „dombra” épült partos portán alakult ki a mai Népművészeti Ház, amely várja á hazai és külföldi vendégeket. (Ugyanitt található a szövetkezet központja is, a Tompa Mihály utca 7. szám alaft.) A százéves ház falai a leghíresebb pingálóasszo- nyok kezenyomát őrzik. A konyhában ott a régi szabad tűzhely, a „tálas”, malomkerék nagyságú tálak, szép állóvázák, tányérok sűrítik egy helyre az elmúlt korok nemes díszítését. Az utcára néző „tisztaszobában” eredeti, sötétkék alapszínű kalocsai bútorok, faragott és pingált székek alkotják a berendezést. Az idelátogatók előtt természetesen nyitva áll a Népművészeti és Háziipari Szövetkezet külön bemutatóterme is. ahol közvetlen közelről szemlélhetik meg a különféle hímzéseket. . Az árubemutató helybeni vásárlási lehetőséggel párosul. * A kezdeti szövetkezési forma 1952 augusztusában teljesedett ki, amikor ötvenkilencen — összesen 88 ezer 500 forintnyi induló tőkével — megalapították a Kalocsai. Népművészeti és Háziipari Szövetkezetét. A hímző, síkkötő, kesztyű- kötő, csuhéj-, valamint fazekas és cserépkészítő részlegek az első esztendőben ötvenezer forintot kitevő termelési értéket hoztak létre. A termelés évről évre emelkedett. Tevékenységük 1954-ben a babakelengyék hímzésével, a tájviseletnek megfelelő harisnyák kötésével és kendőfestéssel ből/ült. 1957-ig azonban szétszórtan, a város különböző területein levő apró helyiségekben dolgoztak, mígnem a Népi Iparművészeti Alán támogatásával központi üzpmet hozhattak létre. Ezekben a műhelyekben alakult ki a termelés mai szerkezete, amit a szövetkezet vezetői korántsem tartanak véglegesnek, örök időkre szólónak. • A piaci igényeknek megfelelően módosul a választék, a méretek összetétele, újabb cikkek meghonosításával kísérleteznek. Az ilyen jellegű törekvések meghozzák a várt eredményt. A kalocsai szövetkezet javuló hatékonysággal, gazdaságossággal pótolta az utóbbi években azt a kiesest, amit az állami támogatás fokozatos megszűnése idézett volna elő. Ügy1 álltak a saját lábukra. válfak önállóvá, hogy jövedelmezővé tették a termelésüket. „Riseliős” hímzéssel díszített női táska.
