Petőfi Népe, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-01 / 153. szám
4. oldal 1972, július 1, szombat Tanulnak, olvasnak, klubot építenek A Kiskunhalasi Papíripari Vállalat fiataljai ^apsogaras ősz kellene! 1965-ben Budapestről Kis kunhalasra telepítettek egy, papíripari üzemet. Az elgondolás így hét esztendő távolából is rendkívül merész volt. Szakmunkások, épületek híjával, hatvan betanított segédmunkással, alig gépesített üzemben kezdték meg a munkát. Édesség, apró műszerek, golyóscsapágyak, mosószeszerek részére hajtogatták, ragasztották a különböző alakú és nagyságú dobozokat meglevő jegyek számát, meg azt, hogy hová lehet beutalót kérni. A régebbi dolgozók között már nem akad senki, aki még nem járt a mi szakszervezetünk budapesti, Dániel úti üdülőjében. A legutóbbi termelési tanácskozáson hallottam, hogy tíz évre vásároltunk 40 óvodai helyet két és fél millió forintért. Ebben az üzemrészben kapott helyet a letéti könyvtár is. Lakos Mihály- né két nagy méretű szekrényben tartja az 1280 kötetnyi könyvet. — Tisztelni kell az olvasót — mondja és nem szabad visszautasítani, ha eljön könyvet cserélni. Ebédszünetben mindig szívesen kinyitom a könyvszekrényeket, ha kell, előjegyzem a kívánságokat. tárgyakat. Az előadások bevételéből pedig a pénzt apránként visszaadjuk. Vajas Erzsébettel, az üzem KlSZ-alapszervezeté- nek titkárával az egyik üzemrészben dobozhegyek között járunk, hogy megkérdezzük az itt dolgozók véleményét: milyennek látják az üzem kulturális életét? Glütz Mária, Felhő Ibolya és Elbert Ibolya a váci Forte Gyár részére „nyakas” dobozokat ragaszt. — KlSZ-szervezetünknek nagyszerű irodalmi színpada van. Rendszeresen bemutatják új műsorukat a művelődési házban. Elmennek tanyai iskolákba is. Jártak Rekettyésen, Tajón és Zsanán — mondja Ibolya. — Jónak tartom, hogy azokat, akik tanulni akarnak a csoportvezető délelőtti műszakba osztja be. — Kiss József né a polietilén üzemben nylon zacskókat hegeszt. — Kulturális élet — tűnődik. — Akkor lesz igazán ha felépül majd nálunk az új ebédlő. Akkor biztos gyakrabban rendezünk műsoros estet, ismeretterjesztő előadást. Az üzem vezetői nagyszerűen megoldották nálunk az üdültetést. Kiírják a hirdetőtáblára a A hengerüzemben csattog a síkvágógép. Szalagokon továbbítják a köröm- nyi és félméteres henger alakú dobozokat. Takács Istvánná hét éve itt dolgozik. — Tagja vagyok az üzemi könyvtárnak — mondja — kéthetenként viszek haza könyvet, legtöbbször klasszikus regényt. Kulturális élet? — tűnődik. Nagy a családom, én munka után hazasietek. A televízió sok eseményt helyembe hoz. Ebben az üzemrészben dolgozik a Kiváló dolgozó jelvénnyel kitüntetett 18 éves Mezei Katalin is. Papíripari szakmunkás, a KISZ-alapszervezet érdek- védelmi bizottságának tagja. — Nagyon örülök, hogy lesz klubunk. Az üzem vezetősége 14 ezer forintot adott kölcsön, ebből vehetünk bútorokat, felszerelési Bodrogi Tibor igazgatóval" az egyik földszintes épület sarokszobájában beszélgetünk. — 63 millió forintos költséggel korszerűsítjük üzemünket. Szeptember végére minden bizonnyal befejezzük, jobb körülmények között folytatjuk a munkát. Most arra törekszünk, hogy az itt dolgozók — minél többen — tanuljanak, szak- képesítést szerezzenek. Cseppet sem mindegy számunkra, hogy modern gépeink mellé milyen képzettségű emberek állnak. Jelenleg minden hatodik dolgozónk tanul valamit. Ipari tanuló, felnőtt, aki munka mellett szakmunkásképzőbe jár, esetleg az általános iskolát most fejezi be, vagy a vegyipari szakközépiskola levelező tanulója. A fiatalok büszkék arra, hogy egyik kiváló munkatársuk közülük került az NDK-ba. Haliéba, ott tanul a papíripari főiskolán. A helyi művelődési ház pincéjének egyik részét alakítják ifjúsági klubbá a fiatalok. Az üzem területén — különösen addig, még az építkezés folyik —, nincs klubépítésre sem hely, sem idő. Azonkívül a most kialakuló KISZ-klub a város centrumában lesz. Ügy tervezik nagyszerű műsorokat, előadásokat, bemutatókat tartanak, látogatási jegyet pedig csak annak a fiatalnak adnak, aki ezt jó munkájával kiérdemli. S. K. Törődött idős emer kopogtatott a községi párttitkár lakásának ajtaján. Valamilyen ügyes-bajos dolga akadt, amit el kellene intézni, de senki sem akar vele foglalkozni. Már járt a tsz-irodában is, a tanácsházán is, de mindenütt azt mondták neki: nem rájuk tartozik az ügye. így jutott el vpgül a párttitkárhoz, mint utolsó mentőkötélhez. Nem kommunista, nem párttag, de úgy hallotta, hogy a pártban tudnak segíteni rajta. Hogy mi volt az öreg ember ügye, baja, az most nem lényeges. Maga a tény az, ami elgondolkoztató. A mi pártunk és kormányunk a felszabadulás óta sokat tett az öregekért. Anyagi erőnkhöz mérten a maximumát nyújtjuk annak, amit lehet. Nálunk mindenki nyugdíjat kap, aki legalább tíz évig dolgozott valamilyen állami vagy Szövetkezeti munkahelyen és elérte a nyugdíjkorhatárt. Egyes vállalatok, községi tanácsok, termelőszövetkezetek napki zi otthont, közös étkezdét, társalgót létesítettek az öregek számára, járulékot vagy segélyt adnak a nagyon rászorulóknak. * ★ ★ Mindez tényszerűen tükrözi a társadalmi gondoskodást. Mégis, ha a fenti példákhoz hasonló eseteket tapasztal az ember, az az érzése: nincs minden teljesen rendben az öregekről való gondoskodás körül. Még ma is gyakran hangzik el az előrehaladott korú emberek szájából a fiataloknak címzett figyelmeztetés: „Várjatok csak, egyszer majd ti is lesztek öregek!” Valóban, amig az ember fiatal, ritkán gondol az öregségre. Vagy ha gondol is rá, fiatalon nehéz megérteni, mennyi gonddal, bajjal jár: betegség tehetetlenség, mellőzés stb. A nyugdíjas évek nehéz napjainak elviselésére nem elég az életfeltételek megteremtése, a szükséges anyagi eszközök biztosítása. Sokszor egy-egy jó szó, egy megértő pillantás, a panaszok meghallgatása, az apró-cseprő ügyek, emberi problémák megoldása és egy cseppnyi kedvesség többet ér, mint száz forint segély. ★ ★ ★ 22.' Szász Dániel kopogtatására ingerült hangon válaszolt a bárónő. — Annyira sürgős? Nem érzem jól magam, és ledőltem egy kicsit. — Rövid időre, kérem... — Egy pillanat, csak rendbeszedem magam. Szász néhány percig várakozott, mig a bárónő beeresztette. A heverőn az összegyűrt takaró és a párna mutatta, a bárónő tényleg pihent. Szász e dupla heverő melletti asztalkán orvosságosüveget pillantott meg. — A gyomromat ronthattam el tegnap. Nem szoktam ezekhez a nehéz ételedhez. — És honnan tudott orvossághoz jutni? — Szász felemelte az üvegcsét, de sem címkét, sem felírást nem talált rajtuk. — A kedves német ismerősünk, Flessburger úr adott gyomorrontás elleni szert... Gyógyszerész... — Ó, igen, persze. — Szász visszarakta az üveget. — Egy régi dologról akartam öntől érdeklődni... s remélem... — Dániel, én már milliószor megmondtam, nem vagyok hajlandó, maga pedig állandóan... — A bárónő hol tegezte, hol magázta unokája férjét. — Mit akar folytonosan azzal a múlttal... Különben is, már mindent, amit tudtam, elmeséltem. — A heverő szélére ült, lábát takaróba csavarta és gyanakodva pillogott unokavejére. Szász rágyújtott, aztán elővette az egyik iratot. — Rajniss Ferencék estélyéről lenne szó. ön részt vett ezen. — Én?... Te megőrültél... — kiáltotta a bárónő. — Mindig is undorodtam attól a közönséges alaktól. A bárónő vad szidalmakkal illette a nyilas képviselőt, s közben Szász lehangoltan állapította meg: le fogja tagadni a részvételét, idegrohamot kap.., Közben persze nagyon is helyén van a feje és a szíve. — Előfordulhatott — töprengett Szász —, hogy tényleg nem hívták meg az estélyre?... Lehetetlen. Valami cselt kéne vetni, buktatót ásni neki, hogy elszólja magát. De mivel lehetne erre kényszeríteni? Mondja el neki, hogy kihallgatta Flessburger és a bárónő beszélgetését? Kérdezze meg, miért követelt pénzt a kölni gyógyszerésztől? Kérdezze meg, mi az a megállapodás, üzletkötés vagy szegés, aminek elmulaszása létrehozta ezt a helyzetet?... Nem! Erről még nem beszélhet, nem fedheti fel kártyáit. Majd ha Éva is jelen lesz, akkor hozza elő az erkélyen hallottakat. Számára most a Rajniss-estély a következő láncszem. Mi történt ott? Ha erre nem ad választ felesége nagyanyja, akkor legalább arra adjon, kik voltak ott?... Neveket kér, pontos neveket. Azoknak a nevét, akiről az újságíró nem írt, mert egyszerűen nem ismerte őket. Pedig ezek a fontosabb személyek. Ám a bárónő — ha nem ijeszt rá — nem beszél, illetve mellébeszél, ahogyan szokása. Mindig ez lett a vége, ha kínos téma került szóba: A verseiből idéz, vagy lányának ruháiról, hajviseletéről áradozik... „Az erdő zöld és bíbor árnyékaiban sétáltunk a Bajor Alpokban. Alice a vállamra hajtotta a fejét. Egy virágszirom...” Nos, ebből Dániel nem kért. Most nem hagy neki kibúvót! Elvégre nem csupán altruista rokonszeretetből koplalta meg az öregasszony kétheti költségeit. — Dédi! Magunk között vagyunk és nem hall bennünket senki... — Szász jelentőségteljesen nyúlt a megsárgult iratok közé, látszólag ki akart húzni egyet, s közben mereven, keményen a bárónőre nézett... — A költözködéskor a holmijai között megtaláltam a Rajniss-estélyre szóló meghívóját. — Nem! — a bárónő megragadta Szász karját, másik kezével meg botja után kapott, ami az ágy mellett a földön hevert. — Nem igaz! — és hangja a dühtől elfulladt. — De igen! Tessék, itt van! — és ezzel kirántott egy hosszú kétrét hajtott, keményebb fogású papirost és meglobogtatta. Tudta, hogy szemüveg nélkül az öreg hölgy úgysem tudja elolvasni a felírást. Szász a papírt szorosan fogta, nem engedte ki a kezéből. Engedékeny hangon folytatta: — Miért nem meri bevallani, hiszen abban az ég adta világon semmi nincs. (Folytatjuk) Persze, a pénz sem mellékes, és kár volna tagadni, vagy elhallgatni, hogy egyes esetekbeií kevés. Sajnos a párt és a kormány csak az ország anyagi eszközeihez mérten tudja ellátni a nyugdíjasokat. Azzal, hogy vállaltuk minden dolgezó ember nyugdíjellátását, azt is vállalnunk kellett, hogy az e célra fordítandó pénzt sokfelé osztjuk és nem mindekinek jut belőle elegendő. Különösen azok az emberek érzik ezt, akik életük nagy részében egyéni parasztok, kisiparosok vagy alkalmi munkások voltak és ma nyugdíj helyett öregségi járulékot kapnak. Nehéz helyzetükön jelenleg csak a társadalmi összefogás segíthet. Egyes vállalatok, termelő- szövetkezetek — nyugdíjkiegészítés címén — különböző juttatásokkal eddig is segítették a rászorulókat. A kormány legutóbbi intézkedései pedig lehetővé teszik, hogy a munkaképes emberek tovább dolgozhassanak és keresetükkel kiegészítsék nyugdíjukat. Kár, hogy a segítőszándék még nem mindenütt nyilvánul meg tettekben. Pedig valójában olyan kicsi azoknak a teljesen magukra maradt öregeknek' a száma, akik valamilyen oknál fogva a falu az üzem, vagy más helyi község támogatására szorulnak, hogy minden különösebb erőfeszítés nélkül is tudnánk rajtuk segíteni. Rendszerint nem is a pénz hiányzik a segítséghez, hanem a szív. Ha akad valaki, aki megérti ezeknek a nehéz körülmények között élő öregeknek a helyzetét és tesz is valamit az érdekükben, akkor nagyon hamar enyhíteni lehet a gondokon. A kérdés csupán az: ki legyen a gazdája az öregek ügyének, ki vállalja a velük való törődést? Vállalhatja ezt a feladatot az üzem vagy tsz vezetése, a tanács, a szak- szervezet .vagy a KISZ, de a legmegértőbbnek ebben a tekintetben is a pártnak kell lennie. Nem véletlen, hogy az öregek is — ugyanúgy, mint mindenki — ha másutt nem találnak megértésre, nem kapnak segítséget, akkor a párthoz fordulnak. ★ ★ ★ Lehetpe vitatkozni azon, hogy a sók feladat mellett magukra válalahat- ják-e a pártszervezetek még ezt is? Ebben a pillanatban azonban az öregek ügye nem megvitatásra váró elvi kérdés, hanem nagyon is gyakorlati. Any- nyi mindent vállaltak már a kommunisták ebben az országban, éppen ezt ne vállalhatnák? Éppen az egyik legszebb, legnemesebb emberi kötelességünkről kellene lemondanunk? Lehet fontosabb feladata a 'mi pártszervezeteinknek, mint az öregekkel való törődés, de humánusabb aligha! Ezek az emberek egy élet munkáját, verejtékét áldozták azért, hogy a mi sorsunk jobb, a mi életünk köny- nyebb legyen. És mindezért alig kívánnak valamit. Próbáljuk hát őket jobban megérteni; gondolkodásuknak a miénktől eltérő vonásait, sajátos világukat. Figyeljünk oda a szavaikra, jó tanácsaikra, bírálataikra. Bocsássuk meg esetleges rigolyáikat, zsörtölődésüket. Gondoljunk arra, hogy egyszer mi is hasonlóak leszünk és nekünk is jólesik, ha majd a fiatalok megértenek bennünket. Ha panaszkodnak, hallgassuk meg őket és segítsünk nekik. Ne küldözgessük őket ügyes-bajos dolgaikkal, egyik asztaltól a másikhoz, hiszen ők már fáradtak, nehezen járnak; intézzük el ügyeiket gyorsan és emberségesen. Ne sajnáljuk tőlük a szép szót, a kedvességet, a szeretetek Olyan sok éven át vártak a szocializmusra, sckan közülük áldozatot hoztak érte; hadd legyen benne egy kis örömük! Ne csak ünnep legyen az Öregek köszöntése, a hétköznapjaikat változtassuk békés, nyugodt pihenőnapokká. ★ ★ ★ Akadnak pártszervezetek, amelyek már eddig is sokat tettek az öregekért. Legyen a cselekedetük jó példa mások számára is! Ha kell, a kommunisták mozgósítsák a munkahelyi, falusi, lakókörzeti kollektívákat/ az öregek . anyagi, erkölcsi segítése érdekében. Keltsék fel a fiatalabb nemzedékben a legjobb érzéseket, a tiszteletet, a megbecsülést, a segítő gondoskodást a magatehetetlen öregek iránt. Hazánk nem tartozik a leggazdagabb országok közé. Egyelőre nem rendelkezünk az anyagi javak korlátlan bőségével, de azért emberi humánumban, szeretetben. a sok munkában, gondban megöregedett apáink és anyáink megbecsülésében lehetünk mindenkinél gazdagabbak, bőkezűbbék. A jó szándék ott szuny- nyad minden emberi szívben, csak fel kell ébresz- teniteni, tettekre kell változtatni az érzelmeket. Most is — mint mindig — a kommunistákra vár a példamptatás. Valakinek szervezni, kezdeményezni kell. Ha a pártszervezetek megmozdulnak, velük mozdul az egész ország és az eddiginél szebb, melegebb őszii napok ragyogják majd be az idősek életét. Sz. S. Ládák a betakarításhoz Különböző ládákból amelyek a betakarítás időszakában nélkülözhetetlenek — a Göngyölegellátó vállalat két izsáki és két kecskeméti telepéről naponta 16—18 vagonnal szállítanak ki. Ezenkívül fogadnak még átlagban 15—20 gépkocsit is, amelyek közvetlen a gazdaságoknak szállítják a zöldség-gyümölcs betakarításhoz a különböző ládákat
