Petőfi Népe, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-19 / 168. szám
«. oTcfal 1972. július 19, szerda A mezőgazdaság beruházási gondjai Nincs béke a mezőgazdasági nagyberuházások körül. Pedig a sodró lendület már megtört, sőt elenyészett. Az idén az államkasszában a dotációra szánt pénzek százmillió forintjai maradnak vissza, igények hiányában. A kivitelező vállalatok jövőre már nem kapacitáshiánynyal, hanem alighanem rendeléshiánnyal küszködnek maid. De kísért a múlt. Ebben a pillanatban százötven termelőszövetkezetünk tántorog a bukás felé, modernizálási törekvései miatt. Százötven a jók, sőt helyenként a legjobbak közül. Ha valami nem történik, a merész, de nem önösérdekű vállalkozások kudarcai hosszú időre megölik a kezdeményező bátorságot a mezőgazdasági tsz-ekben. Túlhevült konjunktúra A gazdasági reform korábban ózondús levegőjében kereken 600 termelő- szövetkezet — az összesnek egynegyed része — vágta fejszéjét nagy fába: 200 korszerű sertéstelepet, 350 szarvasmarhatelepet kezdett építeni, ezenkívül növényházakat, és egyéb mezőgazdasági-ipari létesítményeket. Az új iránti fogékonyságra jellemző, hogy tavaly 826 ezer sertésférőhely építése volt folyamatban, de ezek közül csupán 76 ezer — kevesebb, mint az egytized rész — hagyományos; a többi mind szakosított, vagy zártrendszerű, azaz modern. A hatvanas évek végén azonban a hazai konjunktúra túlhevült. A beruházási kedv már önmaga fékező- jévé vált. A munka döcögve haladt, a beruházások elhúzódtak. Tavaly például a sertésférőhelyeknek csak alig több mint az egynegyede, a szarvasmarha-férőhelyeknek csak egyharmada készült el, a többi áthúzódott. A fordulatot ez az esztendő hozza meg. Az idén az elhatározott és elkezdett beruházások túlnyomó része készen lesz. És ha nem is ez hozza, de ez sokszorozza meg a gondokat. Egy beruházás ugyanis akkor lesz népgazdasági érték, ha már termel: ha a kövér disznók ezreit, a tej tízezer litereit zúdítja a piacra. Addig meddő a befektetett munka, parlagon hever a pénz, az emberi akarat és szakértelem. Ehhez azonban úgynevezett forgóeszközökre van szükség. Az istállókat be kell népesíteni, kocákat, teheneket kell vásárolni, biztosítani kell a takarmányt és még ezernyi más feltételt. Pénz nélkül maradtak Nem is gondolná az ember, hogy ez milyen sokba kerül. Egy modern szarvasmarha-férőhely beruházási költsége például ötvenezer forint körül van. Ugyanehhez a férőhelyhez azonban a forgóeszközigény elérheti a nyolcvan- ezer forintot is. Egy korszerű sertésférőhely költsége tízezer forint, de a működtetéséhez ez esetben is több pénz kell. A tsz-eknek pedig nincs ehhez tartalék pénzük, nincs igénybe vehető forgóeszközük. Ennek több oka van, a fontosabbak közül is legalább négy. Az első, hogy a tsz-ek, ha gondoltak is erre az igényre, a beruházási költség- túllépés miatt pénz nélkül maradtak. Az elmúlt esztendőkben ugyanis mind a gépek, mind az építőanyagok ára emelkedett, a telep többe kerül, mint tervezték és a különbözeiét leginkább a saját kasszából kell kiizzadni. A bank annak idején keményen versenyeztette a tsz-eket a hiteiért. Ennek is megjön most a böjtje. Sok olyan beruházás van, amelyik még kész sincs, de a hitelek törlesztése már megkezdődött. Ha maradt pénz, akkor abból azért sem tudnak kocát venni, mert már fizetni kell a banknak. A forgóeszközök gyorsabban térülnek meg, mint a beruházási költségek. De bizonyos áldozatot mindenképpen kívánnak. Azelőtt például a nyáron termett árpát, ősszel betakarított kukoricát eladták, vagy gyorsan feletették, tehát a földek hasznát a zárszámadás alkalmával már ki lehetett osztani. Most a takarmányt először félre kell tenni, azután, ha a telep megindul, akkor lehet feletetni. A haszon a zárszámadásban csak egy évvel később mutatkozik. Ennek a kiesésnek az áthidalásához is anyagi erő szükséges. Hosszan sorolhatnánk, milyen hiteleket tartalékol, milyen segítséget nyújt a Magyar Nemzeti Bank ahhoz, hogy a benépesítés gondjai megoldha- tókká váljanak. Bizonyára sok tucat gazdaságban sikerül így szétoszlatni a gomolygó fekete felhőket a jövendő egén. Nem megyek bele azonban ebbe a témába, mert maga a kérdés ennél sokkal komplikáltabb. Ipari forradalom a mezőgazdaságban Valami egészen új történt most a magyar mező- gazdaságban. Elkezdtük a mezőgazdaság „ipari forradalmát”, mégpedig a forradalmárok bátorságával és lendületével, gyorsan; átmenet nélkül. A szakemberek Hollandiába, Dániába, meg Amerikába utaztak, hogy kinézzenek korszerű megoldásokat és ezeket hazahozták, vagy idehaza kezdték el gyártani. A tervrajzot, a receptet, a technológiát el lehet hozni egy fejlett, gazdag országból, A hátteret, a tőkebőséget azonban már nem. Az iparban sem könnyű forradalmat csinálni, még nehezebb a mezőgazdaságban végrehajtani az ipari forradalmat. A tandíjat meg kell fizetni. Ez azonban nem hatszáz, vagy százötven termelőszövetkezet egyéni fájdalma, nem a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium magánügye, hanem olyan kérdés, aminek majdan a hasznában, de most a költségében az egész ország érdekelt kell, hogy legyen. Nem hagyhatjuk magukra a bukás felé tántorgókat, mert ha néhány vezetőséget leváltanak, vagy más szankciókat. alkalmaznak velük szemben, azzal nem oldunk meg semmit. Ezek a telepek megvannak, vagy rövidesen meglesznek. Ezek a telepek képesek arra, hogy termeljenek és termékeiket várják a boltok, a feldolgozó üzemek, a külkereskedelmi vállalatok. Amennyit a termék késik, annyit veszít az egész ország. Szabad-e megállni? Élénk „diplomáciai” tevékenység folyik ezekben a hetekben az érdekelt körökben. Minisztériumi és érdekképviseleti előadók látogatják egymást, szakemberek munkálkodnak tervezeteken és szerepel a téma a Minisztertanács programjában is. A szövetkezeti vezetők körében kemény mondás kering: „Egy kutya ólat se!” Valóban, az idén alig indul beruházás, jövőre szóló tervek sem nagyon születnek. Kemény az elhatározás, hogy tartózkodni fognak a beruházásoktól, mert az nagyon veszélyes. Én magam remélem, hogy ezt az elhatározást az érdekeltek nem fogják betartani. A gazdaság saját logikáját követi és ebből a logikából az következik, hogy a már nekilendült hatszáz tsz, ha akarja, se tud megállni a fejlődés útján. A többi ezernyolcszáz pedig még meg se .mozdult. Ha továbbra sem mozdul, behozhatatlan hátrányba kerül és ez feloldhatatlan belső gazdasági és társadalmi feszültséget okoz. Meg fognak tehát mozdulni ők is. Kikerülünk a hullámvölgyből, de ehhez előbb és gyorsan megkell oldani ezt a mostani, nem helyi, hanem országos problémát, a benépesítés gondját. F. B. Okos törődés A jakabszállási szakszövetkezet és a 80 nődolgozója Nehéz lenne felsorolni mindazt, ami meghatározza egy nőbizottság jó, vagy rossz munkáját. Ahhoz, hogy elindulhassanak mindenképpen a gazdasági vezetőknek kell belátni, sokkal többről van szó, mint egy rendelet végrehajtásáról. Legalább ennyire fontos a nőbizottság elnökének rátermettsége is, hiszen ő közvetíti az információkat a vezetőkhöz, illetve az asszonyokhoz. Ugyanúgy ismernie kell az általa képviselt csoport gondjait, mint az üzemét, gazdaságét. Sok nőbizottsági elnökkel beszélgettem az elmúlt két év alatt. Olvastam beszámolókat, végighallgattam számtalan vitát. A következtetés, a tapasztalat csaknem mindig az volt, hogy sok helyen döcög a munka. A mezőgazdasági üzemek közül legkevésbé a szakszövetkezetekben mozdultak. Van, ahol még most sincs nőbizottság, vagy formálisan ugyan létezik, de valójában az ünnepek megrendezésénél alig jutott tovább. A kevés kivétel közé tartozik a jakabszállási Népfront Szakszövetkezet nőbizottsága, ahol nem hallottam panaszt. Amivel dicsekedhetnének, azt természetesnek tartják, ami még gond, arra keresik a megoldást. Molnár Dánielné a palackozóban brigádvezető. Régebben a községi tanács aktivistája volt, a mozgalmat már jól ismerte, amikor két évvel ezelőtt megválasztották a szakszövetkezet nőbizottságának elnökévé. Vezetőségi tag. De nem úgy, hogy csak végigüli az értekezleteket, hanem közbeszól, ha kell, a hallottakat pedig munka közben mondja el az asz- szonyoknak. Csupán a gyümölcsösökben dolgozókat kell külön összehívni Eddig még mindig sikerült összehangolni a 80 nő érdekeit a szakszövetkezetével. Mivel fő 4gaza- tuk a szőlő- és gyümölcs- termesztés, az ezt kiegészítő pálinkafőzés és palackozás, naponta 10—12 órát töltenek mostanában az asszonyok a gyümölcsösökben, a palackozóban. A szezon kezdete előtt viszont négy héten át kaptak egymás után szabad szombatot, hogy a ház körüli teendőket elvégezhessék. Nyár végéig, ha a gazdaság úgy kívánja, vasárnap is bejönnek. A nyugalmas időszakban, ősszel és télen aztán újra szabad lesz minden második szombatjuk. Ilyenkor már az egyébként a földeken dolgozó asszonyokat is a palackozóban foglalkoztatják. A szakszövetkezetben évek óta van üzemi étkeztetés, hat forintért kapják az ízletes ebédet. Segítettek az óvodás korú gyermekek elhelyezésében, az új otthonra vágyó fiataloknak pedig kedvezményes áron értékesítik a telkeket. Az asszonyoknak nem nagyon van bevásárlási gondjuk, mert a községben levő két élelmiszerüzlet nyitvatartási ideje és árukészlete megfelelő. Ugyanez nem mondható el a hentesboltról, ahol bizony már csak karajt kapnak, mire vége a munkaidőnek. Az olcsó hús, a belsőség elfogy. Sok mindenre kell a pénz a szakszövetkezetben, de tartalékolnak eleget szociális, kulturális célra, jutalmazásra. A brigád- versenyben első helyezést elért palackozó asszony- brigád például 15 ezer forintot kapott, ebből járták be autóbusszal a Dunán* túlt. Tavasszal, a szovjet* unióbeli kirándulásról sem maradtak le az asszonyok, most pedig a Szegedi Szabadtéri Játékokra készülnek. Amibe eddig belefogtak, sikerült. Két probléma foglalkoztatja jelenleg a nőbizottsági elnököt, a gazdasági vezetőket. Az egyik, a fizetett szabadság, ami a férfiaknak 250, a nőknek 200 munkanap után jár. Arról tárgyalnak, hogyan lehetne csökkenteni ezt az asszonyoknál. Mert — úgy mondják — aki közülük nem dolgozza le az előírt 200 munkanapot annak nem a szorgalmával, az akaratával van baj, hanem az egészségével. A másik gyakori beszédtéma az anyasági segély, amit csak fél évig kap a jelenlegi szabályok szerint a szakszövetkezetben dolgozó kismama. Egyelőre még csak latolgatják a lehetőségeket, de biztos vagyok benne, hogy akkor is találnak * megoldást, ha új kormányrendelet nem segíti őket. . Szorgalmas, előrelátó gazdák lakják a jakabszállási homokpusztát. A szakszövetkezetiek sokak hiedelmével ellentétben egyáltalán nem tartoznak a sokpénzűek közé, keményen megdolgoznak minden egyes forintért. Több éves munkájuk bizonyítja már, hogy a sovány földből is lehet jövedelmet kicsikarni. Tudják, mit és mennyit kell adni a földnek, hogy teremjen, s az embereknek, hogy ne csak megmaradjanak más munkaalkalom híján, de jól is érezzék magukat. Az emberekkel való okos törődés sosem marad viszon- zatlanul. Példa erre az asszonyok munkája is. Érdemes meglátogatni őket. D. É. 37 Alfred Flessburger egy még kibontatlan palackkal foglalatoskodva, orrhangján egy régi kupié szövegét dúdolta szobájában: „Wenn die Elisabeth, nicht so schöne Beine hat... ’ A sláger gyakran eszébe jutott. Bizony, ha nem lennének Elisabethnek olyan szép combjai... Flessburger! a jól sikerült este felvidította. A háború első évében a Sicherhei tsdienst átkérte a megszállt Párizsba, mert egy Richard Heiss nevű nyomorult árulót ott kaptak el, aki korábban Budapesten a VDA részére kiutalt pénzeket sikkasztotta el, és megszökött. Flessburgernek pár napos kirándulás volt az egész,_ de kitűnően érezte magát. Heiss már a Gestapo pincéjében ült. Addigra megdolgozták, csupán arra vártait, hogy Flessburger megjelenjék az anyaggal és bizonyítsa, azonos azzal a férfival, aki a magyar szekcióban volt beosztva. Gruber Strumbahnführer nagyon szolgálatkész volt, szivarral, konyakkal kínálta, és ő csak egy futó pillantást vetett a széken összekötözve ülő Heissre: — Ez az! — mondta. — Azt hiszem, Herr Frisch — mondta Gruber —, a jó munka után megérdemlünk egy kis párizsi kikap- csolódá'st. Flessburger az emlék feltűnésekor nagyot sóhajtott. — Hej, azok az esztendők! Az épületből kilépve ragyogó napsütés fogadta. A kövek, az aszfalt csak úgy ontották a hőséget. A város tele volt német csapatokkal. Flessburger elnézte a katonákat: mind jókedvű volt, büszke és öntudatos. Gruberrel kocsiba ültek. A Place de l’Operán keresztül a Porte-Saint-Denis felé indultak. Egy szűk, nagy kockakövekkel kirakott utcába kanyarodtak be, s hatalmas, megfeketedett bádoglemezzel burkolt kap« előtt álltak meg. Gruber jókora vasgombot húzott meg, bent, valahol a ház mélyén csengő kolompolt. Nemsokára sietős léptek hallatszottak, s egy kövér, undorítóan olajos képű, koszosán összeragadt hajú asszony nyitott ajtót. — Áh, Sturmbahnführer úr! Éppen a legjobbkor. Űj kis bogárkák érkeztek... Pszt... és egy fiú is... Nagyon helyes, mint egy nyulacska. Gruber félretolta a madame-ot és elindult a világoskék tapétával borított folyosóra. Egy hallszerű helyiségbe értek. Az asszony 1935-ös évjáratú Vouvrey-t bontott neki. Gruber állandóan. lovaglópálcát hordott magánál, azzal ütögette a csizmáját, s közben a francia kuplerájok otthonosságát ecsetelte. — Végigjártam már Brüsszel, Amszterdam, Hága és Varsó hasonló intézményeit, de ekkora választékot sehol sem találtam!... A német nők túlságosan nehezek ezekhez képest. Gruber előadást tartott a mór stílusról, az arab lánykákról, akik nemsokára meg is jelentek. ... Flessburger töltött magának. — Az a Gruber jól kifogta magának Párizst, bezzeg őneki csak Pest jutott. Ott sem volt azért éppen rossz, de Párizs mégiscsak más. El kellene mennie most Párizsba. Vajon áll-e még az a ház, és mi van benne? ... Mindegy, előbb ezt az ügyet kell rendbe raknia. Ez az asszony remek nő, kitűnő szerető lenne belőle. De az •árukapcsolást nem szereti. Szászné azzal állt elő, hogy vigyék magukkal a bárónőt és talán a férjét is... — Hohó! — Flessburger elnevette magát. — Még mit nem?... Franciásan szólva: egy petite liaison. Egy kis friss keleti fűszer, az még megjárja, ha már ilyen peches volt, de nem keveredhet egy olyan ügybe, aminek nem lehet látni a végét. Bármennyire is kellemes dolog lenne viszonyt kezdeni ezzel az asszonnyal, sajnos, nem teheti. Olaszország?! Még mit nem! Éppen az hiányozna neki, hogy esetleg egy rendőrségi hajó feltartóztassa. Alfred Flessburger kölni gyógyszerész, amint embereket csempész pont Jugoszláviából... Teljesen elment a nő esze?... Ha már a bárónő felismerte és itt kellett maradnia, eljátszogatott az unokájával. Flessburger csettintett a nyelvével.
