Petőfi Népe, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-18 / 167. szám
r im. Július IS, kedd S. »Ida! Térzene Egerben, a Szelidinél, Csillebércen... A madarasi úttörőzenekar Ä képünkön látható négy gyerek ritkán búslakodik. Amikor muzsikálnak, kimondottan jókedvűek. Csillapíthatatlan örömmel néznek a fényképezőgép lencséjébe: most is nagy sikert aratott együttesük, a szülnek a jutalomútra. Üj számokat tanulnak, felfrissítik a régieket. A Geiger István által irányított zenekar egynegyede utoljára vesz részt a madarasi úttörőzenekar tagjaként ilyen táborozáson. „Kiöregedtek”, kitett pajtásokról is csak néhány szót szólhatunk. A pisztonos (a kép baloldalán) ifj. Geiger László, Hét éve muzsikál. Mindennap próbál. Az eredmény máris megmutatkozott Szeptembertől a néphadsemadarasi úttörőzenekar. Annak örülnek, ha minél többet játszhatnak. Szeretik a zenét a 24 tagú kis közösséget Kedvelik őket mindenfelé. Alig győzik a sok meghívást. Különösen a tavalyi egri fesztivál óta, ahol az országos versenyen a harmadik helyezést érték el. Magam legutóbb Csávo- lyon hallgattam őket de máshonnan is küldtek szereplésüket dicsérő sorokat. Nagyszerű minősítést kaptak a megyei zenekari feszti váldn. Sajnos, augusztusra nem vállalhatnak újabb programot. Minden napjuk foglalt. A hónap első hetében a kalocsai járási tanács meghívására hat napot töltenek a Szelidi-tónál. ök is pihennek, tanulnak és szórakoztatják az ott üdülőket. A Magyar Üttörők Szövetsége Csillebércen látja vendégül az együttest, három hétre. Már most kéelköltöznek a községből, tovább tanulnak. Aggodalomra azért nincs ok. A helyükre jelentkezők közül 13 pajtás felelt meg a mind szigorúbb követelményeknek, és ők ősztől a régiekkel együtt fújják a friss indulókat, mozgalmi dalokat. Az úttörőzenekar karnagya egyúttal a Bajai Állami Zeneiskola kihelyezett madarasi tagozatának a tanára és nagy szeretettel, hozzáértéssel foglalkozik az utánpótlás nevelésével. Pedagógiai rátermettségét mi sem bizonyítja jobban, mint ennek a zenekarnak a léte. Kevesen tudják, hogy ebből a falusi zeneiskolából újabban szinte évről- évre több diákot vesznek fel művészeti szakiskolába. Az idén két növendéke folytatja tanulmányait Szegeden. Érdemes lenne az együttes valamennyi tagját bemutatni. Sajnos, erre nincs hely. A fényképen megöröreg központi fúvós iskolájának a növendéke. „Nagyon ügyes kislány” mondja a karnagy, Almási Sáráról, a zenekar új kisdobosáról. Léderer Márton még nem volt tízesztendős, amikor már állandó helye volt az együttesben. Csupa tűz, lelkesedés. Szelíd, szorgalmas, irányítható gyerek a zenekar hibása: Rauzs József. Hát — be kell valljuk — ő amolyan kivételezett, protekciós. Kinőtt már az úttörősorból. A Bácsalmási Gazdaság első éves gépszerelő-tanulója. Szülei termelőszövetkezeti dolgozók. Arra kértek, hadd muzsikáljon a gyerek továbbra is a kisebbbekkel, amig nem vonul be katonának — újságolja mosolyogva az együttes vezetője. Ilyenek ezek a madarasi gyerekek és Geiger István a karnagyuk. A madarasi fúvósokat ma már példaként emlegetik a megyében. Heltai Nándor 9 A „maga“ az „ön“ és társaik Tábori mérleg Bács-Kiskun megyében négy héttel ezelőtt, június 18-án nyitották meg kapujukat az önkéntes nyári ifjúsági építőtáborok. Az első két turnusban csaknem négyezer fiatal segített a mezőgazdaságnak. Az első két hét alatt 11 építőtáborban 1750 fiatal 21 ezer munkanapot dolgozott. A diákok ez idő alatt több, mint százezer sornyi szőlőt kötöztek, illetve hozzávetőlegesen 7 ezer láda gyümölcsöt szedtek le. A július 2-tól most vasárnapig tartó második turnusban ÍÍ50 középiskolás dolgozott. Ezt követően a lakiteleki Bagi Ilona, a hosz- szúhegyi Asztalos János és a mátételki Braun Éva építőtáborokban is megkezdődött a munka. Csaknem 26 ezer munkanapon a diákok 200 ezer láda gyümölcsöt szedtek le és körülbelül 43 ezer sorban végeztek szőlőmunkát. Vasárnap az újbögi Bagi Ilona építőtáborban is beköltöztek a Szabolcs megyei fiatalok, s így — immár összesen 15 építőtáborban — tegnap reggel 2300 fiatal indult dolgozni az állami gazdaságok szőlőültetvényeire, gyümölcsöseibe. A napi hatórás munkaidő után a KISZ Központi Bizottsága és az építőtáborok megyei bizottsága által szervezett programok szórakoztatják a fiatalokat. A Bács-Kiskun megyei Moziüzemi Vállalat turnusonként két-két filmet vetít a táborokban. T. L. Nyolcezer évvel ezelőtt eltemetett emberi csontvázra bukkantak Koraka szigetén, Bonifacio közelében. Az ásatást két francia professzor — a nizzai és a korzikai egyetem prehiszto- rikus tanulmányokkal foglalkozó tanszékének kutatói — végezte. Noha még nem állapították meg pontosan, férfi vagy női csontA Kegyelmed megszólításból rövidült helmed, kend mellett ugyanez a megszólítás még egy magázó névmás kialakulását segítette elő. A megszólítást nyoma- tékosítva a maga Kegyelmed alakban használták. A Kegyelmedtől elszakadt maga önállóan is használatos lett személyes névmásként a XVII. század második felében. Ezt mindig magasabb rangú mondta az alacsonyabb rangúnak, néhá az idula- tosságot és sértő szándékot is kifejezve. Ezt mutatja az a levélrészlet is, amelyet Botka Katalin írt 1668-ban Szvetenay Izsáknak: „Édes uram, Kegyelmed engem ne fenyegessen, mert én olyan embertől, mint maga, meg nem ijedek.” A maga személyes névmást durvának és udvariatlannak tartották, használata ezért a XVIII. századra eltűnt. A múlt században terjesztették el újra, de a kényes ízlé- sűek állandóan harcoltak ellene, mert „szörnyű szónak” tartották. Ma is él, de ma sem tartják elég udvariasnak, pedig a tiszteletadásra utaló magáz igét is ebből képezték. A XVIII. századra megy vissza azóta már „levi- tézlett” két másik megszólításunk is, a kegyed és a nagysád. A kegyed a Kegyelmed megrövidített formája. A múlt században ennek a használatát is terjesztették. Nőket szólítottak meg vele, kezdetben finomkodóan kedveskedve. Később már vázról van-e szó, annyi mindenesetre bizonyos, hogy az értékes lelet nyolcezer éves, a Földközi-tenger nyugati térségében talált hasonló leletek legrégebbike. Éppen egy évvel ezelőtt bukkantak hasonlóan értékes leletre Korzikán. Akkor egy ötezer évvel ezelőtt eltemetett ember csontvázát ásták ki. | alárendelt helyzetű nőket is. A régi kabaréköltészet nagyon hozzájárult a lejáratásához. Nők megszólítása volt a Nagyságodból rövidült nagysád. is. Ez a szó is nagyon elértéktelenedett, így használata már nem fejezett ki tiszteletet. Századunk eleje óta mindkét megszór iítás lassan kikopott a, használatból. Nincs szerencsénk az udvariassági kifejezésekkel! Mivel a maga nem fejez ki elég tiszteletet, szükség volt egy semleges hangalakú, rövid névmásra, hogy a hosszabb megszólításokat (Nagyságod, Tekintetes Űr) el lehessen kerülni. Széchenyi István teiS j esztette el az ön magázó, illetve most már így is mondhatjuk, önöző névmásunkat. Széchenyi úgy talált rá az ön-re, hogy egymás mellé téve a magaszeretet, magahitt és magadicsérés, valamint az önszeretet, önhitt és ön- dicsérés szavakat, úgy gondolta, hogy ezek alapján a maga és az ön ro- konértelműek. Az ön elő- tagú önhitt-íéíe összetételek különben is nyelvú- újítási alkotások. Ma tehát két magázó (vagy önöző) névmásunk van, a maga és az ön. Egyiket sem tartják jónak. A maga sokak számára lenéző. De nincsenek megelégedve az önnel sem, mert ezt meg nagyon ridegnek és kimértnek tartják. Használatukban szerepe van annak is, hogy ki milyen vidékről származik, és otthon melyiket használta, mert vidékenként és társadalmi rétegenként változik az önözés és a magázás. Pedig nincs más választásunk, valamelyiket használnunk kellene. Talán az ön mégiscsak megfelelőbb, mint a maga. De a maga mentségére azért megemlíthetjük, hogy használata nem jelent feltétlenül sértést. Ha „éllel” mondják, mint az idézett levélrészletben, akkor nagyon is érezhető benne a sértő . szándék. Kiss István Nyolcezer éves csontváz Tudta, mit beszél, csak legfeljebb tömörebben, élesebben fogalmazott, mint máskor. — Dániel — szólt újra a férjére. — Főzz nekem egy kávét, mert sokat ittam. — Látom! — Szász jelentőségteljesen nézett rá, és tekintetéből, ha az asszony olvasni tudott volna, megláthatja saját mély, karikákkal árnyékolt szemét, puffadtan lángoló arcát, vastag ajkát, amelyen elmaszatolódott a festék. Ha most úgy tesz, mintha semmi sem történt volna, akkor Éva iránti szerelmét hazugsággá változtatja. De vajon mit tett Éva és meddig ment el? Ahogyan kinéz, abból egy cseppnyi jóra sem lehet következtetni. De nála éppen az ellenkezőjét is fel lehet mindennek tételezni. Szász haragja nem párolgott el, amikor Éva megkísérelte az esetet magyarázni, hogy milyen jó, hangulatos társaság verődött össze, motorcsónakáztak, s kirándulásukat az egyik spliti bárban fejezték be... egyszóval isteni volt, csak kicsivel több konyakot ivott a kelleténél. Szász hallgatott. Az asszony hangja, testtartása arra várt, hogy Dániel kiabálni, dühöngeni kezd, talán még meg is pofozza, de mert ez elmaradt, s helyette csak férje szikár, csontos arcát, fürkésző hideg szemét látta, benne a megvetés apró fintorával, ő kezdett méregbe jönni. A baljós hallgatás idegeire ment. Nincs szemrehányás, nincs szenvedélyes jelenet, csak lehangoló csend. Erre kitört belőle a düh. — Nos, ha igazán tudni akarod, jóképű, stramm férfiakkal voltam. Nem két lábon járó tranzisztorokkal. Nem az életnek csak kibicelőivel... Flessburger pedig úgy vezeti a motorcsónakját, mint egy őrült, de nekem tetszett, elragadott, repültem ... Az asszony felkelt és az erkélyajtóhoz ment. Sokáig forgatta a kilincset, mire az ajtó zárját ki tudta nyitni. A szabadból éles levegő hatolt be, meglibbentve a függöny alsó szárnyait. — Tudd meg! Amíg te a papírjaidat bújod, addig én... A kávéfőző csövén sisteregve folyni kezdett a kávé, de Szász nem vett róla tudomást Éva utóbbi megjegyzésére fojtott hangon reagált: — Nos, addig te? Mit tettél addig te? — Mit csinálnál, ha megmondanám? Szász közelebb lépett, felesége karját szorítva, maga felé fordította az asszonyt. — Éva! Ez már igazán nem tréfa. Mi történt veled? Beszélj! — Szász előtt felvillant a kölni gyógyszerész ferdemosolyú képe, táskás, szemöldök nélküli szürke szeme, békaarca, de ezzel együtt mindaz, ami ezt a férfit körülveszi. A kocsi, a pénz, a jacht, a fényűzés, és az előzőleg teljesen képtelennek tartott gondolat lassan vészterhessé vált: Éva és Flessburger ... mint nő és férfi? Nem, ez abszurdum! Szász arca komorrá vált és sokkal jobban tükrözte a belső feszültséget, semhogy Éva ne vette volna észre. Ezt akarta, tessék, Dániel jó úton járt ahhoz, hogy olyan képet vágjon, mint egy torreádor a mérkőzés alatt, amikor a bika már egyszer felöklelte. De a torreádorokkal nem szerencsés dolog tréfálkozni, és amit akart, végeredményben már elérte. Szemével engedékenyen, békülékenyen kacsintott, és Dániel fejét esetlenül keblére vonta. — Dániel, ne légy... — eddig jutott el, aztán a már a padlóra folydogáló kávéra pillantott, s ez az aprócska szabálytalanság megszakította gondolatainak fonalát: — Jaj, a kávé — sikoltotta. Szász felugrott, kihúzta a főző zsinórját, kiöntötte a kávét, és amikor Évának átadta a csészét, csendesen hangsúlyozott minden szót: — Éva! Megbocsáthatatlan hanyagság lenne a részemről, ha az időmet szórakozásaid ellenőrzésére kellene fordítanom, különösen most, már az üdülésünk végén. Ne rontsd el a ... Az asszony félbeszakította: r-Ugyan Dániel, csak egy kicsit szórakoztam és ittam. Az az olasz srác olyan dagadt, mint egy diple ... diple ... diplodocus. Szász felkelt, kiment az erkélyre, ahonnan egyfelől a tengerre, a keskenyebb szögből pedig a távoli, még a lámpák gyenge fényében is fehéren világító sziklára, házakra, teraszokra lehetett látni. Várakozó némaságba burkolódzott. Évát feldühítette férje hallgatása. Szeretett volna most már jól odamondogatni Dánielnek, de ereje csapongó gondolatai között szóródott szét. Viaskodott az alkohollal. Igyekezett embernek maradni, és egyben leplezni a valóságban megtörtént dolgokat. De miért magyarázkodjon? Nem csalta meg a férjét, csak flörtölt. Ha megkérdezné Dánieltől, kimenne-e vele nyugatra, kint maradna-e, váj on mit válaszolna? Fless- burgert rá tudná venni, vigye ki mindhármójukat. Miért ne?... Áh, Dániel nem jönne. De nem is a férje érdekes, hanem ő, a saját akarata. Érdemes lenne egy ilyen férfival élni? Mit tud már beváltani az ígéreteiből? Dániel képtelen lenne bármilyen munkát másra áthárítani. Ez egy komplett őrült... Mos, főz, varr. Megleckézteti, meg bizony. Kihozza még majd egyszer abból az átkozott nyugalmából. Öh, Dániel, ítéletei a világról... plakátsorok... Éva feltápás 'kodott és a fürdőszoba felé tartott. Kihúzta magát. Kereste azt a szót, mondatot, amivel férjét lesújthatja, megalázza, ami felforralja a vérét, de mert túlságosan fáradt volt, kezével legyintett: — Ne add a nagyot, Dániel! Rám gondolsz... A régi magamra ... A tengerre gondolj, Dániel... jobban teszed ... A tengerre! Szász hallotta, amint a fürdőszobában megereszti a zuhany csapját. Aztán a zaj megszűnt, nagy csend lett. Szász hirtelen elhatározással a szekrényhez ment, másik inget húzott, nyakkendőt kötött és zakót vett. Az ajtót halkan tette be maga után. Azzal a gondolattal távozott, semmit sem rendezett el, semmire sem jött rá, semmit sem tisztázott. (Folytatjuk)
