Petőfi Népe, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-13 / 163. szám

«rs&SSfcCS­Mibő! mennyi kell az embernek? A Szovjetunió megnöve­kedett gazdasági potenciál­ja lehetővé teszi, hogy na­gyobb figyelmet fordítson a közszükségleti cikkek gyár­tására és a szolgáltatások fejlesztésére. Hiszen a kommunista társadalom azt a célt tűzi maga elé, hogy megteremtse a lakosságnak szükséges áruk bőségét Felmerül a kérdés: mire van az embernek szüksége? A szocialista tervgazdálko­dásban, a szovjet társada­lom szociális programjában ez a kérdés tudományos megalapozottságot igényel. Alekszej Koszigin a Legfel­sőbb Tanács 1971. novem­beri ülésszakán ismertette több iparcikk és élelmiszer fogyasztási dinamikáját. Ez arról tanúskodik, hogy egy sor cikk fogyasztási szintje máris elég magas a Szov­jetunióban. Évente például minden szovjet ember átlag 307 kg tejet fogyaszt (az USA-ban ez kb. 260 kg), 1975-re pedig eléri a 340 kg-t, vagyis a napi csak­nem 1 kg-ot. Sok ez, vagy kevés? Az emberek persze nem akarnak tejben fürödni. Rendelkezésre állnak a tej és más termékek tudomá­nyosan megalapozott fo­gyasztási normái. Olyan élelmiszerekben például, mint a kenyér, a cukor, a tej, a burgonya — már megközelítettük ezt a nor­mát. E cikkek termelésének további bővítése más célo­kat szolgáL A lakosság jövedelmének növekedésével változik a fogyasztás struktúrája. A szovjet emberek mind job­ban igénylik az értékesebb, kalóriadús élelmiszereket, s a kevésbé értékesek fo­gyasztása csökken. 1950-hez képest például a hús- és tejtermelés 1,8 szeresére, a tojásé 2,5 szeresére, a cu­koré 3,3 szeresére emelke­dett. Ugyanezen idő alatt 13 százalékkal csökkent a kenyér- és 45 százalékkal a burgonyafogyasztás. A kilencedik ötéves terv­ben jelentősen növekszik a könnyűipari cikkek — a textíliák, a kötöttáru, a ci­pő és más termékek eladá­sa. A tartós fogyasztási cik­kek és a háztartási beren­dezések vásárlása kétszere­sére emelkedik. Ismét fel­merül a kérdés: hány öl­tönyre, cipőre, televíziós készülékre van szüksége az embernek? 1975-ben a Szovjetunió minden lakosa 35 méter textíliát, 3,6 pár bőrlábbelit vásárolhat. Az ipar 6 millió 600 ezer tv-készüléket állít elő. Kell-e évente egy em­bernek 10 öltöny, 10 pár ci­pő ahhoz, hogy munkában, üdülés közben, színházban, sportolás közben jól öltö­zött legyen? Nyilván nem. A tudósok most azon dol­goznak, hogy megállapítsák a legoptimálisabb igénye­ket. A televízió — tartós fogyasztási cikk, amely 5— 10 évig szolgál. A mostani ötéves tervben több mint 30 millió tv-t gyártanak, s a korábban készültekkel együtt ez azt jelenti, hogy csaknem minden családra jut majd tv-készülék. To­vább kell-e növelni a ké­szülékek mennyiségi ter­melését? A szovjet tervező szervek erre nemmel vá­laszolnak. A tervidőszak­ban tehát a tv-készülékek mennyiségi termelése vala­mivel csökken, 1970-hez ké­pest, de a minőségi muta­tók, különösen a színes ké­szülékeknél, tovább javul­nak. Koszi gin a Legfelsőbb Tanács ülésszakán kijelen­tette, hogy öt év alatt a Szovjetunióban 2 millió 600 ezer személygépkocsit vá­sárolhatnak az emberek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a Szovjetunió az Egyesült Államokhoz és más kapitalista országok­hoz hasonlóan a „magán­gépkocsik” korszakába lép. A nagy városokban tovább­ra is a tömegközlekedési eszközök bonyolítják le az emberek utaztatását — autóbuszok, trolik és a metró. Ez persze nem zárja ki azt, hogy a gépkocsi szerelmesei ne vegyenek maguknak személyautót. Az autóbusz, a troli, a metró, és a taxi tarifája a világon a Szovjetunióban a legolcsóbb, s az emberek­nek nem kell az autó fenn­tartását szolgáló kiadások­kal számolniok., 13 ami ugyancsak nem elhanya­golható: a tömegközlekedé­si eszközök segítik a kör­nyezet tisztaságának védel­mét. Szovjet szakértők sze­rint 1000 lakosra legfeljebb 180—200 gépkocsi az opti­mális ahhoz, hogy még vi­szonylag tiszta levegő le­hessen a városokban, és tartani lehessen a közleke­dés megfelelő sebességét. A szovjet társadalom ar­ra törekszik, hogy ésszerű és tudományosan megala­pozott keretek között min­den szükségessel ellássa az embereket. A kilencedik ötéves tervben ezek a fel­adatok konkrét megoldást nyernek a dolgozók reáljö­vedelmének növekedésében, a közszükségleti cikkek termelésének emelésében és a minőség javításában. Gleb Szpiridonov Expressz VOLGA személygépkocsi kitű­nő állapotban, sürgősen eladó. Rácz János, Kecel, József A. u. 13. 19433 AZONNAL megvennék autogén lánghegesztő berendezést komp­lettet, diós s u - pala ek os előny­ben. ,,Lánghegesztő” jeligére a Kiskunhalasi Hirdetőbe. 1033 KÉTSZOBA összkomfortos szö­vetkezeti lakás eladó. Levele­ket „Emelet 227 047” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérem. 4960 MÉLY olasz gyermekkocsi el­adó. Kecskemét, Széchenyivá- ros XI. ép. II. em. 79. 4953 KETTÖSZOBÁS családi ház, központban, 400 négyszögöl ter­mő szőlővel és gyümölcsössel, sürgősen eladó. Hetényegyháza, Madách Imre u. 1/a. 4949 Apróhirdetések FEBRUÁRBAN műszaki vizsgá­zott Skoda Octavia Combi elfo­gadható árért eladó. Kas Imre. Orgovány, IL kér. ia. 4947 ELADÖ MTA motor, benzinmo­toros szivattyú, tartályra sze­relt benzinmotoros kompresz- szor, Pannónia oldalkocsival. Kecskemét, Széchenyiváros III. ép. IV. lh. 7. ajtó. _________4939 E LADÖ jó állapotban levő, MB 1000-es Skoda. Lakitelek, rend­őrség._________________________4935 ELADÓ azonnal elfoglalható ház. Kecskemét, Ballószög IH. kér. 56. (Véber-falu mellett.) ___________________________ 4394 ELADÖ generálzott Warszawa, új gumikkal, 9000.— Ft-ért. Kecskemét, Als ócsalán os 8. 4891 ELADÓ belsőportás házrész, beköltözhetően. Kecskemét, Ho­rog utca 2. Érdeklődni: hétköz­nap 6 óra után. 4833 KITŰNŐ FEKVÉSŰ üdülőtelkek vásárolhatók a tiszakécskei Tisza-parti üdülőterületen. Keresse meg mielőbb az OTP , tiszakécskei fiókját. TELJESEN felújított műszaki vizsgázott Moszüvios személy­gépkocsi 19 000,— Ft-ért eladó. Motorkerékpárt beszámítok. — Kecskemét, Szélmalom utca 35/a.__________________________401,8 ELADÓ Kecskemét, Horog u. 14/a számú ház négy szoba, két konyha, mellékhelyiségekkel, kettéosztva is. Vétel esetén be­költözhető. _________________ 19306 E LADÓ ház, 2 hold földdel, melyben jó termő szóló, gyü­mölcsös van. Érdeklődni: La- josmizse, Bene 203. Boda Imre. ______________________________4792 E LADÓ ház, sürgősen két csa­ládnak is megfelel. Kecske­mét, Alsószéktó 132. (Korhán- közi úton, jobbra vasútfeljáró- nál, vasúton belül, balra Ková­csék. ________________4917 8 00 NÉGYSZÖGÖL szőlő, ház­helynek eladó. Hetényegyháza, Honvéd ju. L_______ 4895 H ORDOZHATÓ fagarázs, sür­gősen eladó. Kecskemét, Szta- hanov u. 2. I. 6. Kovács László. i(y • Fizessen elő lapunkra! A DÉMÁSZ értesíti a lakosságot, hogy Kecske­méten, a Hőn véd kór háznál létesített 10 kV-os kábelt és falazott transzformátorállomást június 21-én feszültség alá helyezte! A fenti időponttól A LÉTESÍTMÉNY ÉRINTÉSE ÉS MEGKÖZELÍTÉSE ÉLETVESZÉLYES ÉS TILOS. 4879 Szakmai gyakorlat az NDK-ban Néhány szakmában még lehet jelentkezni Mint azt korábban hírül adtuk, az előző évek gya­korlatának megfelelően, a megyei tanács vb munka; ügyi osztálya az idén is megkezdte szakmai gya­korlatra az NDK-ba je­lentkező fiatalok szervezé­sét. Hazánk és a Német Demokratikus Köztársaság közötti munkaerő-együtt­működés keretében ezúttal magdeburgi, leipzigi, rie­sai, karl-marx-stadti, il­letve erfurti gyárak fogad­nak 18—26 év közötti, kü­lönböző szakmabeli fiata­lokat. A szakmunkásfiatalok csoportjai szeptember vé­gén, illetve október elején indulnak útnak, a jelent­kezés határideje tehát ha­marosan lejár. S itt vála­szolunk a szerkesztősé­günkhöz forduló érdeklő­dőknek: a betanítást igény­lő munkakörökre már be­telt a létszám. A követke­ző szakmabeli fiatalok je­lentkezésére van még lehe­tőség: lakatos, esztergályos, köszörűs és forgácsoló. A jelentkezéshez szükséges nyomtatványokat a lakó­hely szerint illetékes vá­rosi tanácsok, illetve járá­si hivatalok munkaügyi szakosztályánál lehet be­szerezni. ELADÓ sürgősen Volga s . - mélygépkocsi. Ladánybenel út 1. Dózsa Mg. Tsz gépjavító mű­hely. Szabados. Reggel 6-tól délután 5 óráig. 4923 MÖRICZGAT 31. szám alatt! gyümölcsfás, eperfás tanya sür- gősen eladó. 2122 ELADÖ Kecskemét, Széchenyi- városban, azonnal beköltözhető két- és félszobás lakás. Érdek­lődni: 17 óra után. X. ép. I. emelet 110. Vida. 4865 ' ’ Vegyés ;fy NYUGDÍJAS férfit, vagy nőt gyümölcsösbe, munkára felve­szek. Kecskemét, Ceglédi út 74. Műhely. ____________________4962 F ÉRFI részére bútorozott szoba kiadó, fürdőszoba-használattal. Kecskemét, Holló utca 15. 4938 GYAKORLATTAL rendelkező gépészmérnök saját gépkocsi­használattal állást keres. Aján­latokat „Műszaki 227 032” jel­igére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérem. 4929 HŐD MEZ ÖV AS ARHELY köz- pontjában levő egyszoba össz­komfortos, gázfűtéses lakáso­mat elcserélem kecskeméti ha­sonlóra. Kecskemét, telefon: 13-602, Farkasné. ____________4930 É PÍTKEZŐK! Elsőosztályú ba­nyakavics vagonba rakva Kis- kunLacháza MÁV-állomáson 100, — Ft/m3. Magánszemélyek részére vasúton utánvéttel is szállítunk! Kavicsbányánkban — mely Kiskunlacbáza—Bugyi közötti országút mellett van — a kavics ára gépkocsira fel­rakva 50,— Ft/m3. A bányában kifogástalan útviszonyok. Meg­rendelés Kiskun Mg. Tsz ci né­re: Kiskunlacháza, Dózsa Gy. út 168. sz. írásban küld Telefon: 15.- 19157 77 ÉVES nyugdíjas férfi rn .iis­merkedne, házasság cél n „oi, korban hozzáillő, nyugdíjas egyedülálló nővel. Leveleket „Békés otthon 227 029” je: géné a Kecskeméti Magyar Hirdető­be kérem. 4943 mem __________ . 40% 3 2. Szász elővette a magnetofonszalagot, amelyről dr. Dénes Györggyel folytatott egy másik beszélgetése volt hallható. — Ügyvéd úr! A németek valószínűleg nem eléged­tek meg azzal, hogy Rajnisson keresztül meghátrálásra kényszerítették a svájci érdekeltségű Bauxit Trösztöt, hanem újabb lépéseket is tettek. Mit tud ön erről? — A németek törekvése az volt, hogy egyrészt át­vegyék a Bauxit Tröszt irányítását, megfelelő embe­reknek az igazgatóságba való kooptálásával, másrészt a nyersanyag teljes egészének felvásárlási jogát akar­ták kikényszeríteni. Mind a kettő sikerrel járt. Én már nem emlékszem a nevekre, de tudom, hogy az igaz­gatóságba Schröder mellé egy németet ültettek, aki érdekelve volt a német repülőgépiparban is, és akit egy Frisch nevű alak képviselt. (Ez volt Ludger West- rick, bólintott a beszélgetés hallgatása közben Szász.) A tröszt vezetői beleegyeztek abba, hogy a nyersanya­got a megadott címre küldjék. Német szakértők érkez­tek, azok vették át Gánton a bauxitot. — Hogyan tudtak hirtelenül ilyen nagy nyomást gyakorolni a Trösztre? Elég volt ehhez a Rajniss-féle parlamenti támadás? — Több fronton indult meg a harc a hazai gyárosok ellen. Dunckel Károly, a Gyáriparosok Országos Szö­vetségének, a GYOSZ-nak miniszteri biztosa egy na­pon magához kérette a lapok közgazdasági újságíróit, szerkesztőit. Ismertette velük az új kormányhatároza­tokat. A GYOSZ tevékenysége nem merülhet ki ab­ban — mondotta —, hogy megbízások, koncessziók, alapítások ügyében a nemzeti erőknek adunk tért, s fajvédelmi intézkedéseket teszünk. „Pillantásunkat az irányított gazdálkodás felé kell vetnünk. A nemzet erőfeszítései másképpen hiábavalóak. Harmonikus együttműködés az állammal, az állam érdekeinek messzemenő betartása, ezt kérjük gyárosainktól, ban­kárainktól. Nyersanyagainkat immáron nein az önző érdek, hanem a nemzet szolgálatára kell kiaknáznunk, értékesítenünk.” Az újságírók nem tudták mire vélni ezt a dodonai beszédet, kérdésekkel ostromolták a GYOSZ elnökét. — Arról van-e szó, hogy kiveszik Chorin és Vida kezéből a szenet és az áramot? — Nem, erről szó sem lehet. — Szegény tisztviselőket, kispénzű alkalmazottakat bocsátanak el, löknek majd utcára a kormány faj­védelmi intézkedései miatt? Talán pogromok is lesz­nek, mint Münchenben, Nümbergben? A jobboldali újságok viszont nagy címekkel tálalták az eseményt: itt az ideje, hogy a nép a nemzeti szo­cialista Németország segítségét igénybe vegye... és a többi... — Azt hiszem, beszélgetésünk során már valahol említette ön, hogy egy új tröszt alakult? — Igen. Erre nézve már a legpontosabb értesülé­seim vannak, hiszen ez már Balátai perének anyagá­hoz tartozott. Ez egy fajvédő, grófi és egyházfői ér­dekeltség volt. A neve Magyar Bauxitbánya Rt. Pet- neházy megvált az államtitkárságtól, és ennek a trösztnek egyik vezetője lett. Az állam 30 millió aranypengőt bocsátott ennek az új alakulatnak a ren­delkezésére. A GYOSZ jóindulatát is ők bírták. A gró­fok között itt találjuk újra Hunyady Ferencet, And rássy Mihályt, Károlyi Istvánt, aztán az elmaradhatat lan herceget: Monteunuovo Nándort. Végül az egy­szerűbb, de nagyhatalmú urakat: Kánya Kálmán! Kozma Miklóst, Hardi-Drehert, a befolyásos Hagyó - Kovács Gyulát és egy csomó titokzatos, ismeretlen n vű szereplőt, külföldieket. Kettőt azért még így is megtudtam, Fritz Opel, a híres autógyáros és Faycr Sándor. Az utóbbi bizalmas hitleri kapcsolatokkal ren­delkezett. A bauxit persze innen mind Németország­ba ment, a Reich nemcsak Európa, hanem a Föld legnagyobb alumíniumtermelő országává vált. Szász ezzel kapcsolatban dédanyósától a következő­ket tudta meg: Willy Blancart, René Berger és Mo­nod, dr. Ernst Reimann, Ludger Westrick, Gerhardt Ruter. De a két kulcsember Hans Georg Schröder bankár és Ludger Westrick volt. Nekik volt köszön­hető, hogy a magyar bauxitnak mindössze 7 száza­léka maradt itthon, a többit Németországba szállítot­ták. Westrick és Clodius nyomása eredményezte a 25 éves kiviteli szerződés megkötését is. Nyilván ez az ember lehetett az elrendelője 1944-ben az összes ma­gyar bauxit-, timföld-, alumíniumkésziet elrablásának. Szász újra indította a magnót. —... Ügyvéd úr az előbb az új bauxittársaságról beszélt. Kapcsolatban volt-e ez Balátai újabb lelő­helyeivel ? — Feltétlenül. A per éppen erről szólt. Balátai zárt- kutatmányait ugyanis az államkincstár elárvereztette és bagóért váltotta meg. — Kezdetben ön azt mondotta, hogy zártkutatmá- nyokat, a fennálló rendelkezések értelmében, tilos voll elárvereztetni. — A kormány sürgősségi indokkal és gazdaságpok - tikai okokból néhány hétre ezt a törvényt felfüggesz tette. — Hallatlan disznóság. De várjunk csak! Ezt a te rületet adták át az új trösztnek? — Részben. De részesült belőle a másik is. Addig - már azok is teljesen német befolyás alá kerültek. Nyirád, Alsóperepuszta, Nagyharsány környékén, de volt még a Bakonyban és a Vértesben is és más ne lyen is. Nagyon sok bauxitot talált Balátai. — Ügyvéd úr! Miért nem tudta fizetni Balátai ■ zártkutatmányi díjakat? Kérem, ez nagyon fontos, szí- 'eskedjék pontos választ adni. ...Hosszú csend. Végül az ügyvéd ígv folytatta: — Valami történhetett, amiről BaMtai sz~mérme- •en nem beszélt. Csak annyit mondott életének er ő! i szakaszáról, hogy anyósa hirtelen elköltöztette tőle feleségét. Különváltan éltek. Ügy éreztem, Balátai nem őszinte. Nem akarta feleségét ;támadni?.. . Azt mondta erről nekem: Megnyugtatom ügyvéd úr, minden szerelmi dráma rémesen realista ... Hát igen. Vannak alkalmak, amikor az emberek a szükségszerű­séget félretéve hallgatnak. Balátai Jenő imádta a gye­rekét, biztosan fáit a szive érte. (FolytatjukJ

Next

/
Thumbnails
Contents