Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-09 / 134. szám
1972. június 9. péntek S. oldal Tizenöt osztály, összesen négyszázhuszonöt fiatal szakmunkás jelölt tartotta búcsúzó-, ballagóünnepét tegnap délben Kecskeméten, a 623-as iparitanulóintézetben. A patinás Ökol- légium udvarán több mint ezer szülő, rokon, jó barát szorongott, hogy tanúja legyen a formájában hagyományos, tartalmában új vonásokat viselő eseménynek. Tóth László igazgató köszöntő szavai jól meghatározták az intézet célját: „ ... olyan szakmunkásokká akartunk benneteket nevelni, akit megbecsülnek az üzemben, gyárban. Ismeri értékeit, hibáit, célT jai világosak. Szándékunk és munkánk igazi osztályzatát embpri magatartásotok és munkátok eredménye adja meg.” Ezután került sor — az Iskola történetében második alkalommal — a hajdan hagyományos céhláda új változatának, az iskolaládának a felnyitására.1 Minden évfolyam egy jelképes vándorkönyvet he- j l.vezett el, azonkívül a tanév krónikáját, kiemelkedő I eseményeit megörökítő albumot. Ennek az esztendőnek a történetében természetesen, ott szerepel Sipos János neve, aki végzős esztergályos tanulóként az iparitanuló-intézetek országos matematikaversenyén az első helyen végzett. A „vándor”-könyv, melynek egy példányát minden fiatal megkapta, kedves emlék csupán. Őrzi a tanárok nevét, a kis közösség, az osztály névsorát. A szakma fogásait vándorúton elsajátító mesterlegények helyébe az intézetekben tanuló, önmagukat folyamatosan képző szakmunkás fiatalok léptek. S. K. Baján zárják az évadot Megkérdeztük a főrendezőtől... — Irtunk róla. hogy a Katona József Színház egy hónapra Bajára költözik, és ott fejezi be az idei évadot. Milyen meggondolások alapján válogatták ki az előadandó darabokat? — Nyári műsorról lévén szó, a könnyedebb, vidámabb darabokat válogattuk ki. Színvonalas, szórakoztató programot igyekeztünk összeállítani. A bajaiak szeretik a színházat, s reméljük, most sem fognak benne csalódni — mondta Turián György, a színház főrendezője. A Bánk bán reprezentatív darabnak számít az összeállításban, kétszer adjuk elő. Ezenkívül bemutatunk négy zenés művet, valamint a Warren- né mesterségét és a Dinasztiát. A bajai napok keretében zenés-táncos kabaréIBUSZ-iroda nyílt Kalocsán Csütörtökön nyitották meg Kalocsán az IBUSZ új utazási irodáját. Az ünnepi alkalmon megjelent többek között Tausz János, az IBUSZ vezérigazgatója, Madarász László, a Bács-Kiskun megyei Tanács elnökhelyettese, Geri István, a Kalocsai Városi Tanács elnöke és Sándor Imréné, az IBUSZ megyei irodájának vezetője. Megiiyitó beszédében Tausz János hangsúlyozta, hogy a város és környéke számos idegenforgalmi, turisztikai értéket kínál a látogatóknak, s a műemlékek, a környék világszerte ismert népművészeti remekeinek a megismertetése elsőrendű feladata lesz majd az irodának. A vendégek a korszerű, mutatós, új iroda ünnepélyes megnyitását követően Kalocsa idegenforgalmi nevezetességeivel — egyebek közt a városkerttel és a népművészeti házzal — ismerkedtek. Pannónia 72 Európában egyedülálló nemzetközi szövetkezeti fórumot teremtett a TIT: minden nyáron — az idén már harmadszor — megrendezi a szocialista és a kapitalista országok szövetkezeti szakembereinek találkozóját Harkányban; a „Pannónia 72” elnevezésű tudományos ülésszakra augusztus 13. és 26. között kerül sor a híres dél-dunántúli fürdőhelyen. A szakemberek minden alkalommal más és más kérdéseket vitatnak meg, olyanokat, amelyek a hazai és a külföldi szövetkezeti mozgalmat egyaránt közelről érintik. A TIT a kéthetes programot úgy állította össze, hogy a vendégek megtekinthessék a Szekszárdon nyíló dél-dunántúli mező- gazdasági és élelmiszer- ipari kiállítást, valamint a budapesti borvilágversenyt és világkiállítást is, emellett megismerkedhessenek Baranya természeti szépségeivel. történelmi nevezetességeivel és kulturális értékeivel. A megnyitó vendégei az új idegenforgalmi létesítmény népművészeti remekeiben gyönyörködnek. (Kiima Győző felvétele) Százötven év múltán, Petőfi nyomában Űj filmprodukción dolgozik a Kecskeméti Bács- film Stúdió. A többi között filmet készít Petőfiről, a még élő emlékek nyomán. A költő születésének 150. évfordulója alkalmából felkeresik a megyében azokat az ismert helyeket, ahol született és élete során gyakran megfordult. Kiskőrösön, Kiskunfélegyházán, Dunavecsén, Szabadszálláson és Szalkszent- mártonban az általános iskolás gyerekek Petőfiről írt dolgozataiból tájékozódnak, hogy a fiatalok emlékeiben hogyan él a Új kártevő A paprikát és a paradicsomot támadja Az ország különböző rézéiből egymás után érkezek a jelzések a gomba- mtőzésekről. Legaggasz- 5bb a helyzet Csongrád legyében, ahol a paprika- íblákat egy eddig isme- 2tlen lisztharmatfajta táladta meg. A Csongrád- an talált új variáns az ddigiektől eltérően a papikat. és a paradicsomot usztítja, kártétele nem- sak külső, hanem felszí- ódik a növénybe és. a sej- skben is érezteti pusztító hatását. A növényvédő szakemberek szerint a veszélyes új kártevő ellen csupán a szisztematikus — a növénybe felszívódó hatású — növényvédő szerekkel védekezhetnek. Pillanatnyilag eddig nálunk egyetlen ilyen szer, a Chi- noin új terméke, a Funda- zol van forgalomban. Az új kártevő Csongrád megyében már több paprikatáblán 40 százalékos lombhullást okozott. költő. Ennek alapján állították össze a forgató- könyvet, s keresik majd fel azokat a helyeket, ahol a poéta megfordult, verseket írt. Munkájukat megkönnyíti, hogy a költő iránti tiszteletből ennyi idő után is megőrizték az emléktárgyakat. Dunavecsén eredeti formájában áll a kiskertes ház, ahol megfordult, vendégeskedett Petőfi. Érdekes munkája a Bácsfilm stábjának a Kunbajai Állami Gazdaságról készülő színes film is. Ezen a monokultúrás szőlőtermesztés teljes folyamatát szemléltetik a lombfaka- dástól a szüretig. A Mar- tonvásári Kutató Intézetben pedig a növénybiológiai kísérleteket örökítik meg. Folyamatosan készül a film az ezt a célt szolgáló fitotronról. A növény- védelem ártalmairól is most forgatnak kisfilmet. Kecskemét határában épül az ország első nagyüzemi önfözőtelepe Kecskemét város szennyvizének tisztítására eddig nem volt lehetőség, az két főcsatornán át derítetlenül került a Tiszába. Mérgező anyagokat ,jiem tartalmazott ugyan, de a csatornák vizének élővilágát súlyosan károsította. Magyarországon most első ízben az Alsó- tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság Kecskemét határában olyan nagyüzemi tisztító telepet épít, amely az eddig kárt okozó szennyvizet a gazdálkodás szolgálatiba állítja. A csatornás áramló vizet mechanikai úton megtisztítják, a szilárd anyagokat leülepítik, majd a megtisztított vizet tárolóba gyűjtik, ahonnan föld alatti vezetéken jut el a földekre. Az építkezés befejezése után, vagyis ősztől tavaszig, a homoki erdőségekre vezetik a vizet, segítve az új telepítésű fák növekedését. A nagyszabású munka során 13 kilométer azbesztcementcsövet fektetnek le és 65 ezer köbméter földet műsorral lépünk fel, Kint vagyunk a vízből címmel. — Még nem ért ugyan véget az évad. de bizonyára a következő szezon körvonalai is kibontakoztak már. Jönnek-e új művészek a színházba? — Most is megpróbálunk változtatni a színjátszó gárdán. Vidéken vagyunk, ez az egyetlen állandó színház működik a megyében, s így különösen fontos, hogy emelkedjék a színvonal. A jövő évadra hat új színészt szerződtettünk. Kopetty Lia a Miskolci Nemzeti Színháztól jön hozzánk, fiatal színésznő, egyaránt játszik prózát és zenés műfajt. Magyar Mária naíva-pri- madonna most végzett a Zeneművészeti Főiskolán, szintén hozzánk szerződött. Visszajön Sas József, egyéves szegedi távoliét után. Ifjú Tatár Endre, aki zenés vígjátéki bonviván, a Szolnoki Szigligeti Színházban játszott eddig, Kautzky Ervin Miskolcon működött, mint karakterszínész. A hatodik pedig Györgyfy József, akit a budapesti Honvéd Művészegyüttesből szerződtettünk. Az ének- és tánckar nyolc új, jól képzett taggal gyarapodik. L. A. Klubot kérnek a nyugdíjasok Több kecskeméti nyugdíjas fordult hozzánk személyesen vagy telefonon azzal a panasszal, hogy nincs a városban egy kisebb terem, egy szoba, ahol rendszeresen összejöhetnének kötetlen szórakozásra, televíziónézésre, néhány órás beszélgetésre. Ilyen kérdéssel foglalkozott Marosi Béla, Zöldfa utca 3. és Gábris Antalné, ugyancsak, széchenyivárosi lakos is. örömmel számolhatunk be a város nyugdíjasainak arról, hogy a Kecskeméti Városi Tanácstól kapott tájékoztatás szerint június 1-ével kiutalták a városi művelődési háznak a Katona József vtca 4. szám alatti épületet, ahol korábban több különféle rendeltetésű szerv és intézmény, könyvtár, iroda működött. Miután a teljes elköltözés megtörtént, hozzáfogtak a tatarozáshoz, ami remélhetőleg nem vesz igénybe hosszú időt, s így feltételezhető, hogy még a nyár folyamán megnyitja kapuit a kecskeméti nyugdíjasok klubja is. Változatos zenei program a szabadtéri játékokon A Szegedi Szabadtéri Játékok időszakában számos komoly- és könnyűzenei hangversenyt rendeznek Szegeden. Ismét sor kerül a „muzsikáló nyári udvar” elnevezésű hangversenyre. A fogadalmi templom több mint tízezer sípos világhírű orgonáját július 10-én az NSZK-beli Helmut Schlik, július 24-én a jugoszláviai Zeiko Soicic szólaltatja meg nyilvános hangversenyen. A nemzetközi turistatalálkozóra érkező bolgár és svájci művészvendégek külön hangversenyen mutatkoznak be a városban. Az új-szegedi liget szabadtéri színpadán az ifjúsági napok alkalmából augusztus 6-án délelőtt és délután három könnyűzenei műsorra kerül sor. A szegedi munkásőrség fúvószenekara a Széchenyi téren több esetben ad majd délelőtti térzenét a városba látogató turisták szórakoztatására. Mit látunk júniusban? Tizennégy új alkotás a moziműsorban A nyár első hónapjában nem lesz új magyar film- bemutató. A korábbi évek nagy sikerű produkcióiból újítanak fel két filmet. A Hyppolit, a lakáj” már több évtizede fogalom a mozinézők körében, júniusban folytathatja megérdemelt sikersorozatát. Gert- ler Viktor filmje: „A Nosz- ty-fiú esete Tóth Marival” 1960-ban készült. Eddig három és fél millióan lát- ták A „Lövés a lángokból” című szovjet film története valós eseményeken alapul. A színpadon világsikert aratott „Helló, Dolly!” című musical amerikai film- változata a budapesti panoráma-szélesvásznú Corvin mozi után országszerte a filmszínházak műsorára kerül. Folytatódik a népszerű „Bosszúállók” szovjet filmsorozat. „A korona elrablása, avagy újra a bosszúállók” című színes kalandfilmben a népszerű „Bosszúállók” polgárháború utáni tettei elevenednek meg. A francia forradalom nyújt történelmi hátteret Jean-Paul Rappenau „Egy válás meglepetései” című színes filmjéhez Számos film foglalkozott már eddig is a maffiával. Az „Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek” színes, szinkronizált, szélesvásznú olasz filmben Bonavia rendőrfelügyelő folytat elkeseredett harcot a maffia leleplezéséért, de mindig kudarcot vall! Végső elkeseredésében maga szolgáltat igazságot, s bár ez az életébe kerül, de tettével felnyitja Traiani államügyész szemét. Egy sikeres magánnyomozás története a „Halál a kanyarban” című szinkronizált NDK-film. A családi kötelékek olykor károsan visszahúzó erejéről szól a „Ritka látogató” című lengyel film. A hónap másik lengyel filmje, „A harkály” egy szalmaözvegy rosszul sikerült kalandjait eleveníti meg. „Baltazár, az oroszlán” címmel öt kisfilmlpől álló összeállítás várja a gyermeknézőket. A Fejes Endre kisregényéből készült televízió-produkció, a „Jó estét nyár, jó estét szerelem!” című kétrészes magyar tv-filmet június 15-én Budapesten és egy megye- székhelyen mutatják be a filmszínházak. (MTI). Szakmunkás] elöltek ballagása