Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-22 / 145. szám
Tiszakécskén a község központjában van a könyvtár. A néhány éve épült pártház földszinti termében kapott helyet, melynek nagy ablakain délelőtt- délután besüthet a nap. A tizennégyezer kötet könyvet két fiatal könyvtáros tartja rendben: Kristóf Márta és Zaizon Ildikó. Kevéssel a délutáni nyitás után érkeztem, s már vagy tízen voltak akkor a könyvespolcok, állványok között, s néhányan az újságos asztal mellett is ültek. Főképp fiatalok. — Van-e sok kölcsönzőjük? — kérdeztem Kristóf Mártát. — Nem panaszkodhatunk — mondotta. — A 'könyvtáros akkor érzi jól magát, ha minél több ember kezébe adhat könyvet, kekünk nagyon jó kapcso- at.unk van az iskolákkal, ’s azon fáradozunk most s, hogy minél otthonosabbá tegyék a fiatalok szánára ezt a szellemi „lelőhelye t”. Kristóf Márta egy kéz- ■el rajzolt, félig kész térEgy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek Jelenet a filmből \ PETŐFI NÉPE MELLÉKLETE Szerkesztette: Csató Károly Foto: MTI—KS—Tóth S. Jubileum Szendrey-Karper László A rendőrfelügyelő szerepében Martin Balsam Szabad ideiében elővette a faragókést. Kicifrázta az ökrök jármát, a kocsirudat, a saroglyát, de még az eke szarvát is, hogy az is szép legyen. A csúf dolgok nem emberhez valók — szokta volt mondani. Azért vette kezébe a kést és faragott, hogy azok a virágok, amik kezenyomán a fába nyíltak, ne hervadjanak el sora. Egy keresztelőn ismertem meg Matkópusztán. Pengett a citera, kéznél volt egy bodzafából faragott széphangú furulya is, hát megcifráztam én is a dalt. Ennyit mondott: — Szépen játszol fiam, az isten áldjon meg. Azután táncoltunk és énekeltünk — összekapaszkodva és megrezegtetve a csárdást — ahogy szokás. „öreg pusztai bölcs” — ezt mondták rá az emberek — hisz mindig elejtett beszélgetések alkalmával egy- egy megperelhetetlen kristálytörmörségű mondást. Nem dalol többet Gajdácsi Pál. Nem mond több mesét és pásztortörténetet. Hangját őrzik a magnetofontekercsek. emberségét pedig azok. akik szerették. Csató — Pólyák Utazás Meseországba képet hozott elő, melynek felirata ez volt: „Meseország térképe’’. — Mindenkinek van egy „nagy terve” — mondotta mosolyogva. — Ez a térkép a kicsiknek készült áz „Utazás Meseországba” című vetélkedőhöz. Szeretnénk, ha minél fiatalabb korban megszoknék és megszeretnék a könyvek használatát, és erre nagyon alkalmasnak látszik, ha a hozzájuk legközelebb álló irodalmi műfajból, a meséből rendezünk nekik vetélkedőt. — Milyen kérdésekre kell megfelelniük az ifjú versenyzőknek? — A magyar népmesékből és a világirodalom legismertebb meséiből válogattuk ki a kérdéseket. Például: hány nap Meseországban egy esztendő? Mivel lehet Meseországba utazni? Miután töredelmesen bevallottam, hogy régen olvastam már mesét, és fogalmam sincs a meseországi időszámításról, Kristóf Márta felidézte a szokásos mesefordulatot, mikor a szerencsét próbáló legkisebb fiú jelentkezik a királynál, s az így szól: „Nálunk, fiam, három napból áll az esztendő”. Meseországba utazni pedig legal- lábbis ötlábú lóval kell, vagy hétmérföldes csizmával. Az ország útjelző tábláin ilyesféle feliratokat lehet találni: „Nagymama háza”. Így tud eligazodni a cselszövő farkas. — S mi lesz a nyertesek jutalma? — Maga a játék öröme, illetve az, hogy kapnak egy jegyet a Meseországba induló TU—XX jelű gépre. A gyerekek nagyon szeretnek játszani. — Gondolom, más jellegű foglalkozások is vannak, idősebb gyerekeknek. — Természetesen. Már két éve kapcsolatban állunk az iskolákkal, igyekszünk összehangolni munkánkat a tananyaggal, illetve ahhoz segítséget adni. Irodalmi vetélkedőket tartunk néha. Egy éve a nyolcadikosoknak rendeztünk egyet, az idén ősszel pedig a gimnazistáknak lesz egy Petőfi-vetélkedő. Minden második pénteken szoktunk az iskoláknak foglalkozásokat tartani, különböző témákról. Természetesen a szépirodalom áll a középpontban, de igen sűrűn előfordul, hogy földrajzi, biológiai témák is előbukkannak a beszélgetések alkalmával. Egyszer — egy szóbotlás következményeképp — például új téma született: mi a különbség az indiai és az indián mese között. Tartottunk már „rendhagyó oroszórát” is, diafilmes-ké- peskönyves bemutatóval egybekötve, és az idén másodízben rendeztük meg — gyermeknapon, az úttörő- szervezetekkel együtt — az aszfaltrajzversenyt. Lakatos Attila „Traini államügyész: Az emberek elveszítettek bizalmukat az Igazságszolgáltatásban. Bonavia vizsgálóbíró: Tegyen Igazságot, és ez emberek bízni fognak!” (Párbeszéd a filmből) kiszolgáltatott emberek ellen irányul. A rendező, akinek nagy sikert aratott „Mint a bagoly nappal” című filmje, bebizonyítja, azt is, hogy tehetetlen, mozdulni, s az egyenlőtlen összecsapásokban az amúgy is válságban levő igazságszolgáltatás megbénul. Kiderül, hogy bizonyos esetekben nem is olyan Az utóbbi években világszerte divatossá vált filmet forgatni a bűnüldözés szervezeteinek erkölcsi és társadalmi problémáiról. Legutóbb például a „Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében” című olasz filmalkotás egy rendőrkapitány szinte korlátlan hatalmának bemutatásával egy olyan mondanivalót továbbított, hogy talán nem ártana egy kissé megnyirbálni, társadalmi ellenőrzés alá vonni az ilyen hatalmasságok sajátos lehetőségeit. A moszkvai filmfesztiválon legutóbb aranyéremmel kitüntetett „Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek” című olasz film tovább mélyíti ezeket a társadalmi problémákat és még dialektikusabban veti fel. Damiano Damiani alkotása rámutat arra, hogy a polgári rendőri hagúzsba kötött fenevad a polgári igazságszolgáltatás és a rendőri gépezet, ha az államirányítással összefonódott, felülről irányított „profi” bűnszövetkezetekkel kerül szembe. Egy lakótelep felépítése 400 milliárd lírába és 59 gyilkosságba kerül. Bonavia rendőrfelügyelő — Martin Balsam kiváló alakításában — egy olyan társadalmi mikroklímával áll szemben, amelyben a pénz, a csoportérdekek és az abból eredő összeütközések emberek tucatjait küldik a másvilágra. Ropognak a revolverek és a gépfegyverek, s nyomukban csak az elnémult áldozatok, hallgató, megfélemlített tanúk és rendőrök maradnak. A jól szervezett bűnözés és az azzal szimpatizáló, érdekekkel elkötelezett állami vezetés, amely irányítja a rendőrséget, olyan hálót von a rendőrség köré, amelyben nem lehet megtalom korlátlan lehetőségekkel élhet a társadalmi változásokért szót emelők ellenében, de félelmetes lehet az Is, ha ez a hatalom egyszerű dolog lakat alá helyezni, vagy végleg kivonni embereket a társadalmi érintkezések köréből. Damiani filmjében például a városszerte jól ismert és „tisztelt” Ferdinan- do Lomunno által rendszeresen elkövetett súlyos bűncselekmények! valamilyen rejtélyes oknál fogva mindig „könnyűnek” találtatnak a törvényszék előtt. A döntő bizonyítékok, melyeket régi ellensége, Bonavia rendőrfelügyelő oly sok munkával teremt elő, a jogászi okoskodás és a láthatatlan, de messzire nyúló kezek tevékenységének eredményeképpen csupán ismételt felmentést hoznak. A „hivatali” igazságszolgáltatás újratermeli a bűnt — Franco Nero kitűnően árnyalt játéka jól érzékelteti ezt — és a tehetetlenség az igazságot kereső embert arra készteti, hogy maga tegyen igazságot P. M. Purcell, Bach, Chopin lűveit játszani gitáron? — árdezgették kétkedőn, motyogva. Aztán megtanulok a nevét. Szendrey-Kar- sr László gitárművészt ma lár itthon és külföldön íyaránt jól ismerik. — itik voltak mesterei? — Talán meglepő, de el- iként Csonka Pál profesz- ;ort említeném. A műszaegyetemen, az építész iron, statikatanárom volt. 2gyelmezett életszemléle- t, a logika tiszteletét ta- íltam tőle. További mes- reim voltak: Rácz Aladár mbalomművész. Zathu- tzky Ede hegedűművész, a iskola rektora. Ham- erschlag János és Sugár 2zső zeneszerző ... Látom, odálkozik a nevek hallan. Természetesen nem gi- rozni tanultam tőlük, azt ár gyermekkoromban egtanultam. Idős meste- im a magas rendű zenei ány kiművelésére taní- ttak. Elvárták tőlem, hogy ichot úgy játsszak gitá- n. mintha a mű csemba- n vagy orgonán szólalna eg. Megtanítottak arra, így a hangszert idomít- m a művekhez és ne for- tva. A gitár csak így leit sokszínű. — Hogyan gyakorolt? — Ahhoz, hogy valaki egismerje e hangszer épségét, meg kell teremnie egy bizonyos nyugal- at. Magához a gyakorlás- lz is a belső nyugalom 11. Évek folyamán, a ndszeres koncertezések ért kialakítottak egy gyártási rendet. Naponta há- m és hat óra közötti időtartam az, amelyet gyakorlással töltök. Ha az utazás akadályoz ebben, ujjgykor- latokat végzek. — Milyen szempontok vezetik egy-egy mű kiválasztásánál? — Érdekes módon, ez az évek múlásával változott. Húszéves koromban én is, mint minden fiatal, romantikus műveket. például Chopint, Rachmaninovot játszottam legszívesebben. Többnyire ma is ezt a zenét játszom, de mellettük Bartókot és számos modern művet is — A társművészetek mit jelentenek önnek? — Nem tudom szavakkal elmondani, milyen sokat köszönhetek a magyar képzőművészetnek. Meghitt, bensőséges viszonyba kerültem sok nagyszerű festőművésszel. Őket talán megnyugtatta az a zene, amelyet én játszom, én megtanultam tőlük nyitott szemmel és szívvel élni. — Mióta foglalkozik tanítással? — Gimnazista korom óta és nyolcadik éve vezetem a Zeneművészeti Főiskolán a gitártanárképző szakot. Növendékeimnek már a diploma megszerzése előtt biztos tanári állasuk van. Ez, ugye nagy dolog? — Említette, hogy könyvet is írt a gitártanításról. — Igen. Eddigi tapasztalataim felhasználásával, és két év konkrét munkájával készült el a Gitártanítás módszertana című könyvem. A közeljövőben adják ki. Számos fotóval, a mozdulatok szétbontásával il* lusztráltam. Mert a gitározás valójában apró kis bűvészmutatványok sorozata. A tanárnak pedig az a feladata, hogy megtanítsa a hangszer kezelését, felébressze a növendékekben az igényt a megismerésre. Hiszek abban, hogy a tehetség minden esetben megtalálja az utat a kibontakozáshoz. Pontosan 25 éve annak, hogy a Magyar Rádió első ízben közvetítette egyenes adásban Szendrey-Karper László hangversenyét. Amikor elindult rendhagyó életútján, egyedül volt. Feleségével, Ágay Karolával, az Operaház művésznőjével együtt azóta rendszeresen járnak az ország városaiba, apró falvaiba. Csendes, tiszta művészettel ajándékoz zák meg az embereket. László Ilona MEGHALT A NÓTAFA Matkópuszta, puritán egyszerűségű tanya — szobákkal. almáriumokkal, lócával és faragott lábú székekkel — ahol Gajdácsi Pál élt. A szikár ember, akinek I tisztasága a környező búza- I táblákból, erdőkből, s a ko- [ pár homokból táplálkozott, oly sokszor megörvendez- I tette ismerőseit. unokáit, akik nem voltak ugyan le- | származottai —. de szeret- \ ték a dalt, a népdalt, az ember alkotta muzsika leg- szebbikét. A kalászt érlelő június elvitte nyolcvanegy éves korában azt az embert, aki mindig a csupa jókedv volt, s a nehéz paraszti élet megáldotta azzal, jókedvét át tudta másba is plántálni. A legboldogabb ember az, aki másnak is örömet okoz boldogságával. Számára ez volt az éneklés, a dalolás, a mesélés, a tánc — meg minden, amivel a hajdani pásztorember csodássá cifrázta egyszerű életét. Amikor a matkói népi együttessel szerepelt a külterületi klubokban, iskolákban az emberek ilyen örömöket vittek haza. Élete olyan volt. mint más emberé, aki szintén egész életében küzdött. Gajdácsi Pál éjjelenként jószágokat őrzött a tsz-ben. Csák a dalok, azok másképpen, mélyebben telepedtek leikébe, mint másnak. A színpadon, vagy a színpadnak kinevezett tanári katedrán, vagy a kecskeméti Kodály Népzenei Szemináriumon, vagy a riportermagnetofon mikrofonja előtt — neki mindegy volt — ő egyforma szívvel, odaadással szólaltatta meg a nótát. Béres János 1970-ben készített vele riportot. Dr. Manga János, a Magyar Rádió Élő népdal című műsorában szólaltatta meg, s dr. Kálmán Lajos népzene- kutató mindig meghívta a kecskeméti Kodály-szemi- náriumra. Legutolsó rádiószereplését egy héttel élte túl. Nem tudjuk, hogy hal- lotta-e saját hangját, hisz rádiója se volt. Lehet, hogy azokban az órákban a végigharcolt világháború keserveit. kínlódásait hesse- gette magától, vagy a pásztorkodásra, a hajdani béresévekre gondolt? Most már senki sem tudja. A sors bármennyire bányta-vetette — mindig dalolt. Ezt senki sem vehette el tőle. Dalolt a munkáról, a szegénységről, a szerelemről, s „amíg dalra nyílik a száj” — mondta — „addig van remény, hogy minden jóra fordul.’!
