Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-20 / 143. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁC S-KISKUN MEGYEI B I Z O T TS Á G Á N A K N A PI L A P J A XXVII. évf. 143. szám 1972. június 20., KEDD Ara: 90 fillér i ZÁSZLÓFELVONÁS UTÁN Áz első munkanap az építőtáborokban A Helvéciái Állami Gazdaság kunbaracsi üzemegységében szőlőt kötöznek a Szabolcs megyei lányok. ban az ország különböző megyéiből és városaiból ér­keztek diákok. A Kiskunhalasi Állami Gazdaság tajói üzemegy­ségében a Martos Flóráról elnevezett tábor lakói a budapesti Radnóti Miklós Gimnáziumból érkeztek. A több mint kétszáz fiatalt ,Bús János, az állami gaz­daság igazgatója köszön­tötte. — Nagyon komolyan vesszük a munkaversenyt, ugyanis a legjobban dolgo­zó két diák részére az ál­lami gazdaság külföldi ju­talomüdülést Ígért — mondták a lányok. — Ezen kívül a legjobban dolgozó brigádok pénzjutalmat kap­nak A kígyósi üzemegységben a szintén Budapestről ér­kezett középiskolás lányo­kat Bártfai Attila, a KISZ megyei bizottságának titká­ra köszöntötte, majd sza­bad programmal, ismerke­déssel telt el az este. Tegnap reggel fél 9-kor már senkit sem találtunk a helvéciai Hámán Kató ön­kéntes nyári ifjúsági épí­tőtáborban. Ébresztő után 5 órakor a lányok a gazda­ság üzemegységeibe men­tek ... Ragyogó napsütés, min­denütt homok. Kunbara- cson kérdéseinkre Füzesi István, a Helvéciai Állami Gazdaság agronómusa vá­laszolt: — A reggeli eligazítás és balesetvédelmi oktatás után ebben az üzemegységben kétszáz Szabolcs-Rzatmár megyei középiskolás kez­Mint mindig, természete­sen most is a régi táboro­zok diktálják az iramot, ök a tízóraiig már négy­öt sorral végeztek. Enyedi Julianna és Gregor Ilona, a vésztői gimnázium ne­gyedikes tanulói például ram következett. A lányok kézilabdáztak, pingpongoz­tak. Az első munkanap után, este tizenegy építőtá­borban kétezer diák tele­pedett a tábortüzek mel­lé... Cs. K.—T. K Ünnepélyesen igpfiiltS Kecskeméten a középfokú iskolák országos lajnolsiyát Országos csúcsok már az első napon Vasárnap délután a sok­színű melegítőktől tarkállott Kecskemét belvárosa. A középfokú iskolák orszá­gos bajnokságára érkezett fiatalok sétáltak az utcá­kon, ismerkedtek megye- székhelyünkkel. A járó­kelők közül sokan megcso­dálták őket, atlétikus ter­metüket, ami nem vélet­len, hiszen kiváló eredmé­nyeik híre már régen át­törte a megyehatárokat. Korosztályukban sokan a legjobbak közé tartoznak az országos atlétikai rang­listán. Ezt egyébként már hétfőn az első versenyna­pon is igazolták. A nagyszabású verseny­program — atlétikában, kézilabdában és labdarú­gásban — tegnap, kora délelőtt kezdődött, az ün­nepélyes megnyitóra azon­ban csak este fél 9 órai kezdettel, a tábortűz meg­gyújtása után, ünnepélyes külsőségek között került sor a Tanácsköztársaság emlékművénél. Az országos sportünne­pély megnyitó beszédét ár. Romany Pál, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizott­ság első titkára mondotta. Szívből köszöntötte az ősi város fiatal vendégeit, a szervezőket és versenyző­ket egyaránt. Mint mon­dotta: a diákversenyek és vetélkedők mindig népsze­rűek, hasznosak és mara­dandó élményt jelentenek. Az országos döntőn részt venni pedig kiemelkedő si­ker, dobogóra kerülni, or­szágos bajnoknak, vagy he­A vállalati tervekhez igazodnak A kollektív szerződések egy éve Tavaly a harmadik al­kalommal dolgozták ki az üzemek belső alkotmá­nyaikat, amelyek immár középtávra, öt esztendőre szólnak. A szóbaníorgó kol­lektív szerződések végre­hajtásáról a közelmúltban adtak számot a vállalatok igazgatói. Ily módon csak­nem 180 gazdálkodó egy­ségnél ismerték meg a dolgozók a gazdasági ve­zetés jelentését, illetve a szakszervezeti szervek hoz­zákapcsolódó álláspontját, véleményét. Több helyütt ezeket a tanácskozó ülése­ket használták fel az újabb, idei évre vonatkozó szabályok megkötésére, a módosításokra is, amelyek a vállalati tervekhez iga­zodnak. Az eltelt esztendő ta­pasztalatainak az összege­zéseként megállapítható, hegy a jelenleg érvényben levő kollektív szerződések a korábbiaknai jobban il­leszkednek az üzemek gazdasági elképzeléseihez, lehetőségeihez. Akadtak azonban hiányos, téves, sőt törvénysértő szabályo­zások is — elsősorban a tanácsi irányítás alá tar­tozó egyes vállalatoknál. Tavaly készültek el az újszerű törzsgárdasza- t-ályzatok is, amelyeknek az alapján tovább növeke­dett a munkahelyükhöz hű és jó teljesítményt nyújtó dolgozók anyagi, illetve erkölcsi megbecsü­lése. A belső alkotmányok egyik legfontosabb részét a bérfejlesztésre vonatko­zó szabályok alkotják. Ezeknek a végrehajtása elsősorban a kereseti ará­ny ok javítását szolgálta. Emelkedett a nők fizeté­se például az Alföldi Ci­pőgyárban és a kereske­delemben. Az idei eszten­dőre szóló bérfejlesztések zömükben a tavalyi, átla­gosan 3 százalékos növeke­dési szintet írják elő. Igen élénken foglalkoz­tatta a dolgozókat a ré­szesedési alap felhaszná­lása, továbbá a béren kí­vüli juttatások. Az eddi­ginél jobb minőségű üze-l mi ebédet kértek a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat munkahelyein, il­letve a Finomposztó Vál­lalat bácsalmási telepén: Kifogásolták, hogy a fel­használt nyersanyagok árának az emelkedésével nem tart lépést a vállala­ti hozzájárulások összege. Ennek hatására néhol olyan változtatást iktattak a kollektív szerződésbe, hogy a megnövekedett költségeket az üzem vi­seli. Bár összességében keve­sebbet kellett túlórázniuk a dolgozóknak, még min­dig indokolatlanul sok a túlóra. Az 1972-re vonat­kozó újabb szabályzatok a túlórakeretet már üze­menként és műhelyenként, szigorúan a szükséges ha­tároknak megfelelően ha­tározták meg. A humánus változtatások sorába tarto­zik az is, hogy az éjsza­kai munka alól — kere­setkiegészítéssel — mente­sítik a három-, vagy több gyermekes anyákat. H. F 1 lyezettnek lenni nagy do­log. A legfőbb feladat azonban, hogy az iskolai sport' és testnevelés egyre inkább járuljon hozzá az egészséges, szocialista nem­zedék fejlődéséhez. A rpa még iskoláskorú fiatalok jelentik a jövendő ver­senysport gerincét, a mi­nőségi sportélet, az élsport utánpótlását, de általános­ságban ennél is fontosabb, hogy kialakuljon az igény a testmozgásra, a rendsze­res sportolásra, az egész­séges életmódra. A sporto­ló fiatalokban kialakul a közösségi szemlélet, az erős akarat, állhatatosság és ön­fegyelem. Ha így nézzük, a sport nálunk ma már társadalmi jelentőségű és a szocialista építés fontos ve­lejárója. Az emberek mun­kaképességének megőrzése, az ifjúság honvédelmi ne­velése, a gyarapodó szabad idő felhasználása és a ká­ros környezeti hatások el­lensúlyozása szempontjá­ból egyaránt fontos fel­adattá avatja a tömeges sportolást. . Befejezésül e szavakkal zárta köszöntőjét Romány elvtárs: Kívánom, hogy teljesüljenek céljaik, győz­zenek a jobbak! Érjenek el szép sikereket a sport­pályákon, s állják meg he­lyüket az élet más terüle­tén is, mindenütt, amire tanulással készülnek, s amiért élni, küzdeni szép és érdemes. Az ünnepség a munkás- őrzenekar játékával, a csapatok elvonulásával ért véget. (A versenyek első napi eredményeiről lapunk sporthírei között adunk részletes tudósítást.) Cseresznyeszüret Május S-a óta szinte megszakítás nélkül érkezik a cseresznye a környező szövetkezeti, háztáji és kis­kertekből, valamint a jánoshalmi tsz-közi vállalko­zás gyümölcsöséből a MEZÖT ÉRMÉK jánoshalma- kiserdei átvevő telepére. Ezekben a napokban éppen a kitűnő minőségű germersdorfi fajta szállítása van soron. Ennek egy részét exportládákba csomagolták, de tekintélyes mennyiséget a hazai kereskedelem és a konzervipar számára továbbított a telep. Képünkön Komáromi Janka felvásárló Lipók Ferencnétől, a helybeli Haladás Tsz tagjától veszi át a cseresznyét. (Pásztor Zoltán felvétel*} Vasárnap délután Bács- Kiskun megye önkéntes nyári ifjúsági építőtáborai­! dett munkához. A lányok tíztagú brigádokat alakí­tottak. Szőlőt kötöznek. már harmadszor jöttek nyári építőtáborba Ebéd után szabad prog­

Next

/
Thumbnails
Contents