Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-16 / 140. szám

1972. Június 18, péntek A megoldás kézenfekvő! A legkorszerűbb a megyében Ismét a kijózanító állomás létrehozásáról Olvasóink bizonyára emlékeznek még lapunk április 28-i számában meg­jelent Mikor lesz kijóza­nító állomás Kecskeméten? című cikkünkre. Ebben az írásban részletesen ele­meztük a részeg állapot­ban elkövetett különböző bűncselekményeket, közle­kedési vétségeket, sőt ar­ról is beszéltünk, hogy a kórházba beszállított, ital­tól mérgezett emberek mennyi munkát okoznak az orvosoknak, elvonva őket hivatásuk tényleges teljesítésétől. Cikkünkben hivatkoztunk az Egészség- ügyi Minisztérium évekkel ezelőtt hozott rendeletére, a megyei tanács határoza­taira. Ezen túl még tájé­koztatást kértünk dr. Pa- taky Józseftől, a megyei tanács egészségügyi osztá­lyának vezetőjétől is, aki egyetértett álláspontunk­Már a hét elején sokan szemügyre vették Kecske­méten a Puskin utca 25— 27. szám alatt kialakított üzlet kirakatának cikkeit. Csütörtökön, a reggeli órákban pedig már népes csoport várakozott arra, hogy a BIK vezetői meg­nyissák a vállalat új, autó­motor alkatrészboltját. Hogy mindeddig mennyi­re hiányzott ez a szaküzlet, azt bizonyítja, hogy már az „avatást” követő pillana­tokban mintegy harminc érdeklődő sereglett a bolt­ba, felmérve a választékot, az árukínálatot. Gergely Miklóstól, a vál­lalat igazgatójától megtud­tuk, hogy csomagküldő­szolgálatot rendszeresítet­tek: vidékről elég egy pos­tai lapon kérni, s már megy is az áru, vagy ha éppen nincs, előjegyzik. Megyénkben a Magyar Autóklub kilencezer tagját érdekli, hogy szocialista szerződés alapján számukra kai. A cikk megjelenésé­nek napján levelet küld­tünk a megyei tanács el­nökhelyettesének, arra kér­ve, tegyen lépéseket annak érdekében, hogy mihama­rabb elkészülhessen Kecs­keméten a detoxikáló állo­más. Június 10-én Madarász László, a megyei tanács elnökhelyettese válaszolt levelünkre, amelynek ér­demi részét szó szerint idézzük: „Kecskemét város és betegfelvevő területe részére a kijózanító és az ezzel együtt járó alkohol­elvonó állomás végleges megoldása csak az új me­gyei kórházban biztosítha­tó. Addig házvásárlás út­ján kell átmeneti megol­dást találnunk. Az elmúlt két év során több házvá­sárlási kísérlet meghiúsult, részben megfelelő épület, személygépkocsi-köpenye­ket, tömlőket biztosít a cég. — Jelenlegi árukészle­tünk értéke három és fél millió forint — veszi át a szót Pintér László boltve­zető. — Hétfőnyi eladó­gárdánk az év hátralevő ré­szére 20 millió forintos terv teljesítését vállalta — Mit kínálnak az al­katrészek tekintetében ed­dig nem túlzottan elkényez­tetett vevőknek? — Egyebek között autó­huzatok, -szőnyegek teljes választékát. Jó az ellátott­ság a Trabant, Wartburg és Skoda szerkezeti alkatré­szekből, köpenyekből. A Zsiguli felszerelési cikkei­ből nálunk is raktáron van mindaz, ami az AUTÓKER- nél kapható. A hó vége felé árusítjuk majd a Pols­ki Fiat, Volga, Moszkvics és Warszava alkatrészeit is. Az új alkatrészbolt leg­első mérlege: már a nyitást követő órában — 30 ezer forint forgalom. —a —r részben vásárlási engedély hiányában. Az emttfeff cikk megjelenését kővetően újabb házvásárlási lehető­ségeket vizsgált meg a me­gyei tanács egészségügyi osztálya és töbször tárgyalt e kérdésben a Kecskeméti Városi Tanács elnökével is. Jelenleg is van konkrét vásárlási lehetőség, s ha az egyéb feltételek (fedezet biztosítása a vásárlásra és a szükséges átalakításokra, az épület leválasztása a környező lakásoktól stb.) biztosítható, úgy a kijóza­nító állomás kialakítása rövid időn belül megkezd­hető lesz.” A kecskeméti kijózanító állomás létesítése immár 1965 óta nem halad előre. Hol épület, hol egészség- ügyi személyzet, hol az anyagi eszköz hiányzott megvalósításához. Mint az idézetből is kiderül, az új megyei kórház felépítése még jó néhány évig várat magára. A szakemberek, orvosok, az alkoholizmus ellen küzdő bizottság tag­jai, a megye, a város veze­tői egyértelműen szüksé­gesnek tartják e létesít­mény megvalósítását. Ezért érthetetlen a detoxikáló állomás körüli huzavona, amely immár hét év óta tart. Nem magyarázatokra, hanem gyors és hathatós intézkedésekre, a megol­dások megkeresésére van szükség. Éppen ezért nem nyugodtunk bele, s fel­kerestük Reile Gézát, a városi tanács elnökét. Meg­kérdeztük, milyen megol­dást javasol? A kérdést azért is tettük fel, mert ko­rábbi cikkünkben félreért­hetetlenül jeleztük, hogy a kijózanító állomás fenn­tartására, személyi felté­teleinek biztosítására az anyagi eszközök rendelke­zésre állnak, csupán a he­lyiségek hiányoznak. A városi tanács elnöke kijelentette: a mentőállo­más mellett levő lakások átalakítása nem járható út, ugyanis a rendeletek nem adnak módot arra. hogy azokból — még ha helyet­tük új lakásokat is építe­nek — detoxikáló állomást alakítsanak ki. Milyen lehetőségek van­nak tehát? Nemrégiben Kecskeméten egy bizottság alakult, amelynek az a fel­adata, hogy a közeljövőben felszabaduló középületek el­osztásáról, hasznosításáról érdemben döntsön. Nos, a megoldás kézenfekvő, a lehetőség adva van. A kór­házi betegek nyugalma, gyógyulása, az orvosok munkájának megkönnyíté­se, testi épségük megóvá­sa. a megyei tanács hatá­rozatainak végrehajtása érdekében jó lenne, ha ez a bizottság a kijózanító ál­lomás létrehozása céljából néhány helyiséget, akár egy vállalat rovására is átengedne a városi ta­nácsnak. Kérés ez, ám egyben felelősség is, hiszen a kór­házak belgyógyászati am­bulanciáin dolgozó orvo­sok konkrét eseteket tud­nának felsorolni, milyen súlyos sokkot idéznek elő más betegeknél a beszállí­tott részegek. Szükséges I volna tehát ezen — úgy 1 tűnik eeve+1=n kihasználásán — nemcsak gondolkodni, de végre ér­demben intézkedni is. Mi újból feltesszük az ominó­zus kérdést: mikor lesz ki- í józanító állomás Kecske-1 méten? Gémes Gábor I Érkezik az utánpótlás Alkatrészből! nyílt Kecskeméten A BIK új vas-műszaki áruháza Szokatlan árubőség fogadja az „ezer apró cikk” osztály látogatóit mító hiánycikkekből is! Személygépkocsi-alkatré­szeket, gumiabroncsokat, a motorkerékpárhoz, robo­gókhoz szükséges kellékek sokaságát tárják a vásárló elé a polcok, tárlók. A vé­konyabb pénztárcájúaknak is megfelelő összegért kap­ható csillárok, álíólámpák, falikarok, ízléses választé­kából viheti haza ki-ki a kedvére valót. Az „ezer apró cikk” osz­tály valóságos mekkája a fiatal és az élemedettebb korú barkácsszakemberek­juk. Üjszerű szolgáltatá­sokkal is kedveskedünk vevőinknek. így például azok, akik az év első felé­ben, legalább három ízben, összesen 800 forint értékű árut vásárolnak nálunk, törzsvevőkönyvet kapnak. Ennek ellenében a jövő ja­nuárban — egy alkalom­mal — 5 százalékos enged­ménnyel juthatnak bármi­lyen értékű árucikkhez. A törzsvevőket ezenkívül minden engedményes ak­ciónkról levélben tájékoz­tatjuk, s egyúttal válj-1 alkalmunk részletezni. Né­hány perces séta azonbar az új áruházban, amely rí joggal büszkék a félegyhá- ziak, mindennél 'többel mond. És fogadást mernék ajánlani, hogy üres kézzel innét senki sem távozik I Még az sem, aki egyébkénl talán csak nézelődni tévedi be. Hiszen a dolgozók, a2 eladók, túl az udvarias, előzékeny kiszolgáláson, bőséges, gazdag árukészlet­tel is igyekeznek megnyer­ni a kedves vevők bizal­mát, megelégedését. (x) A Bács-Kiskun megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatnak a megyében működő számos, hasonló jellegű szaküzlete közt is a legkorszerűbb az a vas­műszaki áruház, amely a kiskunfélegyházi SCossuth utcán e hó első napján nyitotta meg kapuit a vá­sárlóközönség előtt. Hasz­nos ötleteknek, a vevők igényeinek legjobb kielé­gítését szolgáló kezdemé­nyezéseknek a BIK eddig sem volt híjával. Elég, ha csak a közelmúltban elké­szült kultúrcikkáruházra vagy önkiszolgáló háztar­tási boltjukra utalunk. Mindezek méltó folytatása a valóban reprezentatív, tágas, és tetszetős létesít­mény, amely régi és jogos kívánalmakat hivatott be­teljesíteni. A város központjában levő, 750 négyzetméter alapterületű, s 300 négy­zetméter raktártérrel ren­delkező áruház mintegy 7 millió forint költséggel jött létre. A földszinti árusító részben a szakma megany- nyi ágának termékeit kíná­ló osztályok: lakásvilágí­tás, hanglemez, „ezer apró cikk” vas-edény, háztartá­si gép, autó-motoralkat- rész, külön próbaterem­mel kiegészített rádió-tv- részleg. A vevők széles kö­rének megelégedését váltja ki a hangulatos presszó­sarok is, ahol a vásárlás szünetében forró feketével vagy hűsítő italokkal üdít­heti magát a kényelmes ülőkén helyet foglaló jár­műtulajdonos, vagy a la­kását szebbé tenni szándé­kozó háziasszony... Gépkocsialkatrész, ezer apró cikk S aztán, ha a pár perc­nyi pihenő után újból fel­kerekedik, bőven van al­kalma válogatni a szakma újdonságaiból, sőt, még olykor fehér hollónak szá­nek. Sokszor olyan árukra bukkan itt az ügyes kezű ezermester, amelyekre tán régóta szüksége lenne, de csak itt és most jut hozzá­juk. 7 örssvevőkönyv árengedménnyel És nemcsak „kirakati példányként” kelletik ma­gukat, hanem többféle vál­tozatban kaphatók is a komplett színes fürdőszo­ba-berendezések. mennyi sorsoláson is rési vesznek. További szolgál tatásaink közé tartozik a OTP-hitellevéllel kapcsola tos, az áruházon belül ügyintézés; az áruk díjta lan házhoz szállítása, vala mint a vásárolt járművel ingyenes feltöltése üzem anyaggal. Díjazás ellené ben, feltöltött akkumuláto is kapható, garanciává Végül: a júniusban az áru házban vásárolt Szarato hűtőgép mellé vállalatun Özönlenek a vásárlók a szép, új vas-műszaki áruházba — Áruházunk harminc dolgozója 35 millió forin­tos évi terv teljesítését vállalta — tájékoztat Ger­gely Miklós igazgató az emeleten,, ahol a BIK köz­ponti irodái kaptak helyet. A kiemelt ellátásnak kö­szönhető, hogy sok olyan termékből, amelyek forgal­ma mindeddig nem éppen zökkenőmentes volt, most a teljes cikkskálát nyújthat­200 forint értékű ajándék kai is kedveskedik. Gazdag választék, előzékeny kiszolgálói Már a nyitás napján kis híján félmillió forint for galmat bonyolított le í műszaki áruház, amelynél 6 millió forint értékű áru készletét e hasábokon mé] csak megközelítően sinc (Tóth Sándor felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents