Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-15 / 139. szám

Vizsgázott az épület is

Zömében Bács-Kiskun, Pest és Szolnok megyei fiatalok járnak ebbe a nagykőrösi iskolába, amelyik a konzerv- és hűtőipari középvezetők képzésének a területi központját alkotja. A Toldi Miklósról elnevezett Élelmi- szeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben 650-en tanulnak valóban korszerű feltételek

között. Az ismeretek elsajátítását tanműhelyek, speciális oktatótermek, jól felszerelt laboratóriumok segítik. Az ideális körülmények létrehozása — a kiegészítő kollégiummal együtt — több mint 90 millió forintba került. Az új épületnek az idei volt az első, mondhatni vizsgatanéve, hiszen a kivitelezők majd csak a nyár végén vonulnak el. A tereprendezés és a kisebb javítások egy része van még hátra. Az intézetet tehát véglegesen szeptember 1- től vehetik birtokba a tanulók, amikor a hét szakmunkásképző osztály mellett egy-egy konzerv, illetve hűtőipari szakközép- iskolás évfolyam is indul.

(Tóth Sándor felvétele)

öregesen ?

Az ifjúsági mozgalom leg« különbözőbb elemeit új szí« nekkel kell gazdagítani. Ez az igény a KISZ VIII. kongresszusán sokíéle formában megfogalmazódott. A küldöttek a KISZ alapszervezetekben gyűjtött tapasztalataik közül kiemelték, hogy sok esetben a rendezvények, akciók azért nem érik el céljukat, mert — okkal, ok nélkül — nem töltődnek fel olyan tartalommal, amely hasznosíthatná a fiatalos dinamizmust.

Sokat beszélgettem munkás és diákfiatalokkal arról, hogy például a KISZ politikai oktatás, miért veszt kezdeti lendületéből. A válasz legtöbb esetben az volt, hogy „unalmas lett”, „nem hallani semmi újat”, „idejétmúlt a té-. ma’* stb.

A KlSZ-tagok — legtöbbször nem tudják, hogy milyen módszerrel hogyan, de igénylik a sajátos, érdekes problémafelvetést, a frissességet, a bátor véleményalkotást. A címben szereplő „öre- , ges” szó sem életkorra vonatkozik tehát, hanem a nehézkességet, a bátortalanságot, régen kitaposott utak kényszerű járását jelenti.

Azt hiszem mindannyiunk volt már jól sikerült KISZ- rendezvényen, ahol felszabadultak a fiatalos energiák, sziporkáztak az ötletek és szinte semmi sem tűnt meg- valósíthatatlannak. A tartalmas, erőltetettség nélkül megteremtődött alkotó együtt- lét légköre tehát a tervek, célok megvalósításának legjobb alapja.

Cs. K.

1 Fiatalok —

i megyében is dolgozó, ™ a fiatal műszakiakat és közgazdászokat ösz- szefogó szervezetek, klubok arra törekszenek, hogy tagjaik megőrizzék élő kapcsolataikat a műhelyekkel. A Ganz Villamossági Művek bajai gyárában tárták fel legutóbb azokat a veszélyeket, amikor valaki csak az íróasztala mellől próbál irányítani és szervezni. Milyen is lehet egy kezdő műszaki belépője?

Kimozdul a műhelybe nyíló vasajtó egyik szárnya, s olyan tompán távolodik el egymástól az eddig összecsukott két felület, olyan engedelmesen tapad a bal tenyerembe a hűvös kilincs, s olyan las- sítottan fordul vissza előbbi helyére a bejárati ajtó, mintha nem is fémből lenne az egész, hanem valami párnázott nyílászáró szerkentyű csukódna mögöttem. Olajosán síma, begyakorlott az érintkezés és elválás, de hirtelen mintha egy hangfolyó zsilipjeit nyitnák meg.

Az átfúrt, megmart, leköszörült acélról hideg fém-sikolyok pattannak körbe. A forgácsoló műhelybe — nézz az orrod elé, mert menten fölbuksz — három lépcső vezet lefelé a porta mellől. Rögtön jobbra, az olajfoltos ablak előtt, félig árnyékban, félig megvilágítva öreg szaki ül a székén egyenes derékkal, előrehajtott fejjel. Drótkeretes szemüvege fölött barnán ránknéz, mintha várna valamit, ja igen, mindenekelőtt azt, hogy köszönjünk. Jó szám lett volna, ha itt, és most rögtön elhasalok a fehér ingemmel, a szép tiszta köpenyemben, aminek tegnap szegettem föl az alját anyámmal.

Az ilyen bemutatkozást biztos meg is tapsolták volna, idejönnének még az L alakú csarnok túlsó végéből is megnézni, hogy a technológus naccságos fiatalúr (egyébként nem akarok rászolgálni erre a becenévre) miképp próbál minél észrevétlenebb ül föl- tápászkodni a két kis kacsójáról. A hasonló csodákat meg is szokás tapsolni, de mire ilyenkor szétnéz az ember, már mindenki a rajz fölé hajol, vagy állít a szerszámon. Szóval csak a nemlétező szellemek kuncognak, itt viszont senki.

Eddig is voltam már üzemi gyakorlaton, de az más, most dolgozni kezdek. Az elődeimre ilyenkor még két év gyakorlat várt, de most viszont kevés az ember az osztályon, és mindjárt a mélyvízbe dobnak. Oda- fönt már a hamadik negyedév munkalapjai is készek, tasakokba teszik őket, a műveletek idejét percekre meghatározva. Hogy a törzslapok kidolgozásába bekapcsolódjak, mindent ismernem kell, az embereket, a gépeket. Az anyagot, az eszközt és a többit, csak így lehet hasznosítha- tóan előírni, hogy senkinek se kelljen utána káromkodni miattam. Hiszen hiába tudnék megmunkálni valamit, ha nincs hozzá szerszám. Szeretném, ha tekintélyem lenne és tudom, hogy egyszer sem szabad leégetni magam, főleg a legelején. Ha van valami, amitől félek a műhelyben, akkor ez az.

Az egyik szerelőtől hallottam, hogy a brigád tagjai — akikhez az osztályon én is csatlakozni fogok — a télen naponta két- három órát is a csarnokban dolgoztak, amikor ösz- szetorlódott a munka. A segítség a jó pontokat szaporította a naplóban.

Mondják, hogy a műszakiak egyébként nem szívesen jönnek a műhelybe. Mától közéjük tartozom én is, s csak azon rágódom, hogy ne üssön ki balul a bemutatkozás. A brigádom tagjai biztosan többször is elmagyarázzák a rajzokat, ha első látásra nem érthető. Azt hiszem, befogadnak maguk közé, hogy ne álljak itt egyedül, mint az ujjam. Az ilyenféle segítség is szerepelni szokott a vállalások között.

Most idejövök ehhez az esztergapadhoz, a rajta dolgozó gyerek — nálam is fiatalabb — nagyon nézi a rajzot. No, terítsük csak ki azt a papírt, mindjártl elmúlik a» én lámpalázam i*.

Halász Ferenö 1

Belépő a műhelybe