Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-15 / 139. szám

4. oldal 197S. június 115, csütörtök A szó és a könyv erejével iigasievetkezel iscsan 1945 késő nyarán érkezett haza, Budapestre, a hadi­fogságból. Gyűrötten, fá­radtan járta naphosszat a várost, kereste barátait, he­lyét a romos, újjáéledő fő­városban. Alig múlt húsz­éves. A színészet és az iro­dalom vonzotta leginkább. A nagykörúton, ütött-ko- pott hirdetőtáblákon meg­jelentek az első öles plaká­tok: A Színészek Szabad Szakszervezete felhívta „minden színművészethez kedvet érző” fiatal figyel­mét, hogy jelentkezzenek, az új évad várja a friss erőket... Budai László, amikor el­olvasta a felhívást, egyene­sen a megjelölt helyre, a Kálvin térre ment. Sokad­magával felvételizett, mon­dott verset, olvasott prózát, eljátszotta a kért helyzet- gyakorlatokat. Szerződtet­ték. Játszott a Bányász Színházban, különböző vi­déki társulatoknál. Az iga­zi alkotáshoz szükséges nyugalmat számára is a színházak államosítása hoz­ta meg. 1950 óta a Kecske­méti Katona József Színház tagja. ★ ★ ★ — Ha visszagondolok az elmúlt két évtizedre, azt mondhatom, hogy elértem a célomat. Színész lettem — hiszen ez volt a vágyam —, és nem szakadtam el egy pillanatra sem a könyvek­től — mondja eltűnődve. — Amikor adópengőben kap­tam a gázsimat, akkor is szorgalmasan bejártam az antikváriumokba böngész­ni. Abban az időben főleg a klasszikus prózairoda­lom érdekelt. Állandóan gyarapítottam a könyvtáramat. Olvastam a könyvtájékoztatókat, fel­hívtam a kollégáim figyel-, mét is az újdonságokra. Azt hiszem, ez volt az egyik oka annak, hogy 1965-ben itt a színházban én lettem a könyvbizományos. Megpróbáltam új mód­szereket bevezetni: 8—10 példányban hoztam el a Könyvvilágot, és arra kér­tem a munkatársaimat, szóljanak, melyik új, vagy újra kiadott alkotás érdek­li őket. Az Arany János utcai boltban — jó ízűt mosolyog — saját polcom van. Félreteszik számomra a kért könyveket. Két na­ponta bejárok, figyelem, érkezett-e valamilyen új­donság. A színház társalgójában van két üvegezett szekré­nyem. Abban tartom a kí­nálatot. Nyitvatartás? — Amikor kérik. Átlagosan évente ötezer forint értékű könyvet adok el. Kelen­dőek a versek, az útleírá­sok, a színházzal kapcsola­tos könyvek. Szeretjük a jó, már-már klasszikusnak számító krimit. Agatha Christie könyveit. Vevőim közé tartozik a színház minden dolgozója: Radó Vilmos. Kerny Kál­mán, Borbíró Andrea, Ba­logh Rózsa, Takács László éppen úgy, mint a színpad­mester, Marinkovics József, vagy a zenész Keresztes Ferenc. Konokul hiszek abban, hogy nekünk, akik írók, költők műveit tolmácsoljuk, állandóan olvasni kell. /. Elképesztő jövedelem-i 1 ★ ★ ★ Tizenkétezer kötetes saját könyvtára van Budai László színművésznek. 1971-ben, amikor a Kecske­méti Katona József Színház fennállásának 75. évfordu­lóját ünnepelték, eredmé­nyes művészi munkássá­gáért miniszteri dicséretet kapott. A sikeres könyvter­jesztésért 1967-ben „Szocia­lista kultúráért” érdem­éremmel tüntették ki. Selmeci Katalin Nem tartozik a nagygaz­daságok közé a bócsai Pe­tőfi Termelőszövetkezet, amelynek mindössze 114 tagja van, területe pedig 1637 hold. Figyelemre mél­tó adat viszont, hogy a termelőszövetkezet 1970. évi mérlegében kimutatott árbevételének mindössze 17 százalékát érte el a nö­vénytermesztéssel, állatte­nyésztéssel és a további 83 százalékot a melléküzem- ágak adták: az ipari, épí­tőipari, anyageladási és egyéb tevékenység. Az ilyen „egyéb” tevé­kenységre hívta fel a me­gyei népi ellenőrzés fi­gyelmét egy bejelentés, amely szerint sok szabály­talanság tapasztalható a tsz melléküzemágainál. A bejelentést vizsgálat kö­vette, amely pontosan egy esztendeig tartott, s ame­lyet a Központi Népi El­lenőrzési Bizottság a me­gyei NEB-bel folytatott le. Hogyan adhatott egy évi munkát egy ilyen kis tsz a KNEB-nek? A kérdésre könnyű válaszolni annak, aki áttanulmányozta a pontosan 150 oldalas jegy­zőkönyvet. Nem a tsz ad­ta a munkát az ellenőrök­nek, hanem a tsz vezetői és azok, akiket e vezetők bevontak a körbe: mág­nást játszó kisiparosok, gátlástalan szélhámosok, nyugdíjas rezonőrök stb. A jelzők azonban mégis inkább elsősorban a ter­melőszövetkezet vezetőire illenek. Imre Lászlóra, a tsz elnökére, aki Soltvad- kerten, a Kossuth utca 15. szám alatt és Aszalai Já­nos főkönyvelőre, aki Kecskeméten, a Jókai ut­ca 32. szám alatt lakik. E két név nem ismeretlen már olvasóink előtt, hiszen nemrégen egy fuvarozási ügylettel összefüggésben emlegettük őket a sajtóban, nem éppen a dicséret hangján. Mit csinált ez a két „vezető”? Elöljáróban elég, ha az ellenőrzés jegy­zőkönyvének egy mondatát idézzük, hogy megvilágít­suk, kik ezek az emberek: „Amíg a bócsai Petőfi Tsz- nél 1970-ben az alkalma­zottak és tsz-tagok 67 szá­zaléka 1000 forintnál, a 19 százaléka pedig 1600 fo­rintnál kevesebbet kere­sett havonta, addig a Kiss házaspár (a mágnást ját­szó kisiparosok — G. S.) a vizsgált időszakban 24 hó­napon keresztül havonta 41 ezer 166 forint összegű jövedelemhez jutott csak a karnisgyártás irányítása j címén... a tsz vezetőinek biztos, hogy nem önzetlen közreműködésével...” 8. Mióta Szász a bárban folyt pezsgőzés utáni éiszaka megtudta, hogy Flessburger felesége nagyanyjának szobájában járt, ez a felfedezés nem hagyta nyugodni. Figyelmét ezentúl meg kellett osztania közöttük és az iratok között. És hát természetesen közben szórakoz­tatnia kellett a feleségét, aki üdülni, nyaralni, kikap­csolódni jött, és Szásznak fürödnie. csónakáznia, ud­variasan mosolyognia, társalognia is kellett, tűrni, hogy bemutassák vadidegen, unalmas nőknek, férfiaknak. Igyekezett viszont ezeket a találkozásokat is kihasz­nálni, szemmel tartani a bárónőt és a kölni gyógysze­részt A bárónő szerény, kicsi manócskának tűnt. amikor Éva bemutatta Szász Dánielnek. A nagyanyám! Ér­demdús grófi és bárói famíliák sarja. Négy férjet fo­gyasztott el, de ő sziklaszilárd maradt és a lányne­vét hordja. — Ez olyan jópofásan hangzott. Szász de­rült is rajta, Dédi pedig diszkréten mosolyogva tilta­kozott: — Ugyan, gyermekem, a férjed még azt hiszi, én egy nagyvilági dáma voltam. Esküvőjük után három héttel Szász meglátogatta a Dédit Pesten. Savanyú, áporodott ételmaradékbűz csap­ta meg Kutassyék cselédszobájában. Megpöckölte a molyrágta legyezőket, megkopogtatta az összerogyni kész bútorokat, köszönt, eltávozott. Egy hónap sem telt el, a vidéki városkában lakás bérelt neki. teherautóval Pestre ment érte, s szegényes holmijainak azt a részét, amelyről úgy tűnt, kibír még egy utazást, felpakolta. — Drága nagyanyó — mondta nagylelkűen —, ahol ketten esznek, ehet a harmadik is! A bárónő azonban, mihelyt valamivel johb körülmé­nyek közé került, felvette a „drei Schritt”-et. s a háta mögött {gy beszélt Szászról: — Szegény lányomnak, Ali- cenak is megvolt a keresztje Balátaival. de az uno­kámnak is... Ám az előkelőség nemcsak külsőség volt nála, ha­nem magasztos erkölcsi színezet is: — A Carlton és a Ritz nem azért voltak jó helyek, mert jó konyhájuk volt és a rákot vörösborban készítették, hanem mert a szellem prófétái is ott étkeztek. Évával irritálják egymást — Szász előtt ez világos­nak tűnt — s egymásból a legféktelenebb anyagi vágyatavizmusokat váltják ki. De ez ma már nem érdekes. Sokkal inkább az, hogy honnan ismeri Alfred Flessburgert?... Jó lenne meg­tudni! Alfred Flessburger a társaságukban a fő helyet fog­lalta el, de magatartását az indulatok állandó féke­zése, az őszintén soha ki nem mondott vélemény, s a látszatok szigorú megőrzése jellemezte. Szász megkí­sérelte itallal megoldani a nyelvét, valami csekély, szótagnyi elszólásra csábítani, de nem sikerült. Az idős férfi meglepően jól bírta az italt, és nem is fo­gyasztott sokat. Szász a legkülönbözőbb témákat hozta elő, a ma­gyarországi export—import cég ügyeit, de többet a fér­fi nem közölt, vele, mint azt, hogy három évig egy duisburgi mezőgazdasági gépgyár megbízottjaként utaz­gatott Berlin—Budapest, Duisburg—Budapest, vagy München—Budapest között. Mire a háború kitört, Alf­red Flessburger már otthon volt. Igaz, hogy a gyárat gépfegyverek készítésére állították át. de ő végig ott tartózkodott alacsony, számviteli beosztásban. „Wünschen Sie noch etwas, gnädige Frau?” — mo­solygott rendszerint hibátlan fogsorával. Évára, és töl­tött a poharakba. Szász azt hitte, gúnyolódik vele, dü­hösen harapta össze ajkait. És mintha a férfi könnye­dén beleegyezett volna a szótlan párbajba, ha a fasiz­mus, vagy a nácik kerültek szóba, gyermeki komoly­sággal és naiv tudatlansággal beszélt róluk, és adott esetben ez a buta-komolv-gyermek kérdezési mód fék­telen gúnyként hatott. Ha nevetve, vagy kézlegyintés­sel kifejezett megvetéssel válaszol, veszít komikumá­ból, de így megalázónak tűnt. — Nem vagyok egy ér­elmeszesedésben szenvedő trot+.li. aki csak az ürücom- bokról és a főzelékekről tud beszélni — jelentette ki egyszer, és Szászra kacsintott. — Van élet a témáiban, de a nácikról én semmit sem tudok. Szász gyanúja elaludt. Biztosan túlkomplikálja a dol­got — nyugtatta meg magát. ti' Kik ezek a Kissék és mit csináltak? A bócsai termelőszövetkezettel 1968. november 1-én kötött al­vállalkozói szerződést Kiss László üveges és képkere­tező kisiparos, aki Kecs­keméten, a Lenin tér 3. szám alatt lakik, de bé­lyegzője szerint Lajosmi- zse, Dózsa György utca 69. alatt van a műhelye, a személyi igazolványában viszont állandó lakhely­ként Hetényegyháza, Vas­út utca 4. szerepel. A szer­ződést Aszalai János és Imre László írta alá, s an­nak megfelelően Kissék függönytartókat gyártanak, az anyagot a tsz adja, munkaerőt bocsájt a kis­iparos rendelkezésére és Kiss László minden karni­sért — függetlenül a mé­rettől — 38 forintot kap. Ugyanezen szerződésben a tsz Kiss Lászlónét anyag- beszerzői minőségben al­kalmazta és megbízta a karnisok értékesítésével, a számlák elkészítésével. Az asszony öt forintot kapott karnisonként. február 20-án felvette Kis- séket tsz-tagnak (érdemes figytelni a dátumokat. jClr- sék csak 1971-ben lettek tsz-tagok, de már 1970-ben ilyen minőségben állapod­tak meg velük). Vajon a közgyűlés, a tagság tu­dott-e a kisiparos óriási jövedelméről? Sőt, az a gyanú is felmerülhet, hogy az ügy egyáltalán volt-e közgyűlés előtt? Még valamit a Kiss-trió- ról.i A házaspárnak 800 négyszögöl szőlője és gyü­mölcsöse van Hetényegyhá- zón, Kiss Ernőnek ugyanott 720 négyszögöl szőlője, gyü­mölcsöse terem, de a nagy jövedelemből a telkekre há­zat is építettek és Kecske­méten öröklakásuk van. Nos, az új megállapodás szerint Kiss László lett a 1 karnisüzem vezetője, a fe­lesége a beosztott anyag- beszerző és üzletkötő, Kiss Ernő pedig csoportvezető. Megállapodtak abban, hogy az üzemet önelszá­moló egységként kezelik és Kissék egyetemlegesen felelősek a „társadalmi tulajdon fokozott védel­méért ...” Az az Imre László és az az Aszalai Já­nos írta ezt le, akik ekkor már évek óta úgy bántak a közösség pénzével, mint egy lottó főnyereménnyel: í szórták mindenfelé,, csak í azoknak nem, akik tényle- ! gesen dolgoztak, verejté­keztek. Milyen haszna szárma­zott ebből az ügyletből a termelőszövetkezetnek és milyen a kisiparosnak? A tsz 1969-ben 112 ezer forint nyereséget számolhatott el a karnisgyártásból, ugyan­akkor Kissék a legyártott 9 ezer 631 darab után (egy­szer 38 forint, plusz öt forint darabonként) össze­sen 414 ezer 133 forintot tettek zsebre. De ez még nem minden. A tsz veze­tői ugyanis a meglehető­sen magas jövedelem elle­nére a megállapodáson kí­vül is adtak juttatásokat Kisséknek. fgy például 1969-ben 46 ezer 693 forint értékű táblaüveget kapott Kiss László a tsz-től in­gyen. Szintén a tsz fizet­te ki a kisiparos korábbi adótartozását, ami kereken 45 ezer forint volt. fgy te­hát a karnisgyártó 1969- ben 508 ezer forintot emelt ki a tsz pénztárából, s ez havi 42 ezer 300 forint fizetésnek felel meg. A szerződésben rögzítették ugyan, hogy Kiss Lászlót a tsz bármikor elszámoltat­hatja, de ez soha nem tör­tént meg. Üj megállapodást kötött a tsz Kissékkel 1970. má­jus 4-én. A megállapodás szerint Kiss László, Kiss Lászlóné és Kiss Ernő (Kiss László öccse) ebben már mint tsz-tag szerepel. A három ember ugyanis 1970. április 15-én belé­pési nyilatkozatot állított ki és ennek alapján a szö­vetkezet közgyűlése 1971., Nem keresett rosszul 1970-ben sem a három Kiss, még akkor sem, ha esetleg elfogadnánk a tsz új főkönyvelőjének, Frank Lajosnak, az 1971. január 27-én készített kimutatá­sát. (Aszalai János az idő­közben — 1970. február 2- án — alakult hangzatos nevű Általános Építő Szak- és Szerelőipari Szö­vetkezeti Közös Vállalat igazgatója lett. Ez a vál­lalkozás a bócsai Petőfi Tsz és a Páhiban működő Ifjú Gárda Tsz közös „gyermeke” volt. (A kimu­tatás szerint is havi 5 ezer forijnt volt a jövedelme a három kisiparosnak (par­don! tsz-tagnak) 1970-ben. De ez egyszerűen nem igaz. A valóságban ugyanis Kiss László 1970-ben havonta 36 ezer 818 forintot, Kiss Lászlóné 26 ezer forintot és Kiss Ernő pedig szintén 26 ezer forintot vágott zsebre — havonta, fgy a házaspár jövedelme 1970- ben és havonta — a 69-es csekély 46 ezerrel szemben — meghaladta a 66 ezer forintot. A pénzen kívül juttatott a tsz vezetősége Kisséknek többek, között 783 mázsa tojótápot in­gyen. ötven mázsa cemen­tet kaptak ingyen, három darab sertést, 13 ezer 590 darab tojást, 650 kiló ke­nyeret különféle anyago­kat } közel 26 ezer forint ér­tékben. Fiktív elszámolás alapján összesen 97 ezer forint készpénzt, ae ezzel soha nem számoltak el stb. így talán már érthető az ellenőrzés megállapítása: a három Kiss 1970. évi jöve­delme összesen 1 millió 9 ezer forint, ugyanakkor a termelőszövetkezet (114 tag, 417 alkalmazott) 1970. évi tényleges „eredménye” 751 ezer forint veszteség! (Következik: Hermann bácsi, a szervező.) Gál Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents