Petőfi Népe, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-09 / 107. szám

1 Minden úgy történt, ahogy a SZŰR rendezői el­tervezték és a közönség várta. Vasárnap verőfényes reggelre ébredt Kecskemét lakossága. Sziriusz mester is «becsülettel állta a sza­vát, s valóban csak néhány bárányfelhő meresztgette a Kezdődik a kecskeméti SZŰR. Kezdődik a mérkőzés, kezet fog a két csapatkapitány. A háttérben Lakatos Ilona játékvezető és a partjelzők. azonban nem volt ínyére a dolog, mert kirúgta a lab­dát a „fedélzetről”. Az új­ságírók azonban nem sze­szemét — ők is csak távol­ról — a Széktói Stadion zöld gyepére. Így azután megindult a város lakóinak hömpölygő áradata, hogy A Centrum Áruház manekenjeinek ezek a modellek hozták a legforróbb sikert. vágta a hálóba a labdát: 1:1. Hamarosan ismét Jácint keveredett az újságíró-ka­pu torkába: 1:2, majd 2:2 lett az eredmény. A 28. percben az előrelopakodott Sólymos lövése találta el a kapufát, majd visszakanya­rodott Aradszky elé, aki nem hibázott: 2:3. Néhány perc múlva kavarodás tá­madt a színészek kapuja előtt, a játékvezető kérlel­hetetlenül mutatott a 11-es pontra. A büntetőt Várko- nyi értékesítette: 3:3. Ezt már Koós sem bírta tovább, leadta a kapuügye- letet Beszterceinek. Az új­ságírók erősítettek, Szalay, Görner, Zsengellér, Rédey állt be a fáradt játékosok helyett. A játék képe meg­lepő fordulatot vett. Vár- konyi elviharzott a szétzi­lált — s már csak a szpí­kertől támogatott — véde­lem mellett, s megnézte magának a bal sarkot: 4:3. Az 52. percben Boskovics labdájának tisztelgett Besz­tercei: 5:3. A végén Bujtor, bosszút lihegve az újság­írók ellen cselsorozattal lep­te meg őket. Most az egy­szer nem „tévedett”, s 5:4- re szépítette az eredményt. Így ért véget a rangadó, amelyen a legtöbbet a ne­vető harmadik — a közön­ség — nyert. Hogy ki volt az esélyesebb a megtévesz­Dékány Sarolta a pódiumon. elfoglalja helyét a pálya le­látóin. Mint említettem, minden tervszerűen történt, az is, amit egyesek előre megjó­soltak, hogy néhány száz ügyes állóhelyet váltó né­ző tévedésből le fog majd ülni, hogy ugyanennyi ülő­helyes — ízes szavakkal szidalmazza a rendezőséget — állva élvezhesse a pa­rádét. A közismert népi ki­fejezéseket helyszűke miatt nem idézzük. Elégtételül csupán annyi, hogy az egyik főrendezőt megharapta a stadion kutyája. Példás pontossággal — amint az öregtemplom órája éppen tízet ütött — elkezdő­dött az előadás, már mint a SZŰR programja. Igaz, a hatalmas stadionban nem kellett a vasfüggönnyel, a kulisszákkal bajlódni, sőt az előkészületek is a tisz- • telt publikum előtt történ­tek. Hogy mikor lesz a sta­dionban hasonló esztrád- műsor, nem tudni, de úgy vettem észre, senki sem ha­ragudna meg, ha nem kel­lene erre a legközelebbi SZŰR-ig várni. Hadics László, a Fővárosi Operettszínház kitűnő mű­Bent van a 11-es. A kecskeméti SZŰR hiteles története vésze nagy pátosszal el­mondott megnyitó beszédé­ben arról győzködte a kecskeméti közönséget, hogy az olimpia miatt nem érdemes Münchenbe menni, mert itt sokkal vérbelibb sportot láthatnak. Mindkét labdarúgó-csapat — az új­evezve közelítette meg a világot jelentő deszkákat egy villamostargonca segít­ségével. Nem is gondolná az ember, milyen veszélyes jármű, a velencei háziasz- szonyok és turisták közked­velt közlekedési eszköze. A targonca ugyanis olyan hir­telen indított, hogy Pali barátunk sokáig keresgélte egyensúlyát a gondolában. Amikor végre megtalálta, csak annyit mondott: — még szerencse, hogy tudok úszni. A száguldó járművek — közöttük egy 1930-as típusú Adler személygépkocsi — egymás után szállították a pódiumhoz a szereplőket. Ennek ellenére nem történt csúszás a műsorban. Ily módon zavartalanul gyö­nyörködhettünk Dékány Sarolta bűbájos dalában, no meg az énekesnőben is. Koós János mentőautón ér­kezett a pálya közepére, az ijedtség azonban nem tar­tott sokáig, mert fürgén pattant fel a dobogóra, egyenesen bele a nagybőgő­be, illetve beat-gitárba. Vendégmarasztalónak bizo­nyult Aradszky László, — hogy a többiekről ne is beszéljünk — műsora is. Ezzel azonban még nem ért véget a látványos ka­baré. A Centrum Áruház csinos élőképei a legújabb divat szerint készült ru­hákba —. s ami méginkább izgalomba hozta különösen a férfi közönséget — für­dőruhákba öltöztetett ma- nekenjei szolgáltattak újabb néznivalót. Igaz, ők sem gyalog vonultak körbe a salakon, de hát az ember tanulékony. Sikerük volt úgy is, hogy a feldíszített tehergépkocsik tetejéről mosolyogtak a közönségre. Persze, nemcsak a Cent­rum Aruház rendezett di­vatbemutatót. közreműkö­dött ebben a közönség is. Üdítő látványt nyújtott a hatalmas stadion emberko­szorúja. a kék. zöld. piros, sárga ruhák, kalapok, blú­zok „tavaszi zsongása”. Déli tizenkettőt haran­goztak. de senki sem moz­dult a helyéről, hiszen mit számított az ebéd, amikor feltűntek a pálya szélén oi- ros-fehér mezben az újság­írók. kékben pedig a szí­nészek. hogy összemérnék játéktudásukat. A látvány ságírók és a színészek egy­aránt — nagyon komolyan készült azzal a jelszóval, hogy nem a győzelem, ha­nem a részvétel a fontos. Ezután Szuhai Balázs kö­vetkezett, aki a jobb zsebe helyett a balba nyúlt, s így felesége hozzá intézett le­veléből sok mindent meg­tudhattunk. Különösen asz- szonyaink tanulhattak, ho­gyan szólítsák életük pár­ját, ha nem éppen hizeleg- ni akarnak neki. A műsorból az is kide­rült, hogy lassan-lassan el­felejtjük, hogy „gyalogolni jó”. A SZŰR igen tisztelt szereplői ugyanis nem gya­log baktattak a pálya kö­zepére, járműveken szállí­tották őket a tetthelyre. Még Peterdi Pált is, akitől elvártuk volna, hogy két- szer-háromszor körbefut a stadionban, lévén a kocogó mozgalom egyik prédikáto­ra. Bár lehet, hogy jó ko­mája, ősz Ferenc kedvéért mondott le a futkározásról, aki megsúgta, két kezén meg tudja számolni, hány­szor volt eddig labdarúgó- pályán. (Most legalább lá­tott egy szépet.) Szécsi Pali gondolán Csala Zsuzsa. Kazal László, Kibédy Ervin, Hlatky László, Rátonyi Róbert, Páyer András. Vámosi Já­nos, az Expressz együttes rétik az ilyet, s nemsokára ott táncolt a labda a színé­szek hálójában. Két perc­cel később viszont a szí­nészek rohamoztak Bujtor bennem is megmozgatott valamit, bármennyire is ne­hezére esik az újságírónak, de beszélnie kell erről. Mostanában ugyebár sokat cikkezünk az álláshalmozók ellen, akik egy, két, vagy több lovat ülnek. Hát hasz­nál az okos szó? Itt van pél­dául ez a Koós. Színészi babérokra is pályázik, oly­kor hangszeren is muzsikál, 11 órakor még táncdalt énekel. 1 órával később pe­dig ugyanazok előtt a né­zők előtt fekete gúnyában védelmezi a teátristák ka­puját. Álláshalmozó, akár­csak Aradszky László. Ám bár igazuk van, mert ha Albert Flórián táncdalt énekelhet? Itt jegyzem meg, többen hiányolták az MTI-nél dolgozó Flórit, csak azt nem tudom, hogy milyen minőségben hiány­zott. (Mivel, hogy jól fo­ciztak a fiúk.) Szóval „röpke kétórás műsor után Lakatos Ilonka fasípos (az aranysíp első fokozata) játékvezető fütty­jelére egymásnak estek a csapatok. Puhatolózó toporgás után Gyulai Pista az újságírók egyik erőssége már az első nercekben felhívta magára a figyelmet. Gyorsan elci­kázott Sólymos mellett — egvszer leütötte az ókulá- ré ját is — és alaposan meg­tornáztatta Koós kapust. A „kapitányok kapitányának” István vezérletével. Zengett a nézőtér a biztatástól, amint Bors Máté filmbeli ellenfelét ösztönözték — szúrd rá Dezső! ö pedig az újságírók térfelének köze­pén középre kotorta a pöty- työst, s a jókor érkező Ju­hász Jácint védhatetlenül tő eredmény mellett, vagy talán mégis megérdemelt győzelem született-e az új­ságírók részére, azt dönt­sék el önök, kedves olva­sóim. Ez a lehetőség még benne van a jegy, illetve az újság árában. N. O. — H. N. — B. I. A „kapitány”, vagyis Koós János, amikor még a színészek kapuját nem fenyegeti vész.

Next

/
Thumbnails
Contents