Petőfi Népe, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-05 / 104. szám

Az iskolai testnevelésről tanácskoztak AZ ISKOLAI testneve­lés és sport mindig ki­emelkedő helyet foglalt el megyénk sportmozgalmá­ban. A sportolás segíti if­júságunk helytállását a ta­nulásban, a honvédelmi Készségek fejlesztésében és jelentősen hozzájárul a tanuló ifjúság szocialista neveléséhez. Az iskolai testnevelés és sport fon­tosságát csak aláhúzta az a tanácskozás, amelyre az elmúlt napokban került sor Kecskeméten. A megbeszélésen részt vett Katanics Sándor, az MSZMP megyei bizottsá­gának titkára, Gera Sán­dor, az MSZMP megyei bi­zottságának osztályvezető­je, Fekete László, az MSZMP megyei bizottsá­gának munkatársa, Bodor Jenő, a megyei tanács mű­velődési osztályának veze­tője, Borszéki Lajos, a me­gyei TS elnöke, László Jó­zsef, a megyei TS főelő­adója, Farkas Ferenc me­gyei általános iskolai ve­zető szakfelügyelő és Ga­lamb Istvánná, a Közép­fokú Iskolai Sportbizott­ság elnöke. A TANÁCSKOZÁS ered­ményét és a hozott hatá­rozatokat Borszéki Lajos, a megyei TS elnöke röviden így foglalta ösz- sze. — A tanácskozás részt­vevői értékelték az isko­lai testnevelés és sport helyzetét, Megállapították, hogy megyénkben az isko­lai sport, elsősorban a kö­telező iskolai testnevelés, a pozitív hatások dacára sem tart lépést az iskola­rendszerünk általános fej­lesztésével. A kis közsé­gekben vagy tanyai körze­ti iskolákban még a sze­mélyi feltételek is hiá­nyoznak, de általános is­kolákban még megyei szinten is csak 69 százalé­kos a szaktanári ellátott­ság. A középfokú iskolák­nál már ezen a téren jobb a helyzet és az oktatáshoz szükséges tárgyi feltételek is biztosítva vannak. A középiskolák 80 százaléka rendelkezik tornaterem­mel — más kérdés az, hogy ezek közül hány fe­lel meg a mai követelmé­nyeknek —, ugyanakkor a legtöbb általános iskolában nincs tornaterem, vagy csak kényszermegoldások­kal találkozunk. A szüksé­ges sportfelszerelések mennyisége iskolánként változó. Függ ez a testne­velő tanártól, az iskolave­zetés szemléletétől vagy sportszeretetétől. KOMOLY problémát okoz még ma is, hogy sok az olyan nevelő és szülő, aki a testnevelést felesle­ges időpazarlásnak tekinti. Sok szülő, a bizonyítványt rontó gyenge osztályzatot a testnevelés alóli felmen­téssel szeretné megoldani. Ezen a tanácskozáson, amelyen a megyei párt, a művelődési osztály és a sportmozgalom illetékes vezetői is részt vettek, a hibák és hiányosságok megállapításán kívül mi­ben egyeztek meg? — Megállapodtunk több elvi, valamint gyakorlati kérdésben is. Először is abban, hogy az iskolai testnevelés sze­mélyi és tárgyi feltételei­nek megteremtésében a differenciálás elvét kell al­kalmazni. Mindenekelőtt a városokban, nagyközségek­ben és a községekben kell előre jutni, ahol ezek a feltételek jobban megvaló­síthatók, ugyanakkor vi­szont nem mondhatunk le más iskolák testnevelésé­ről sem. AZ IS FONTOS, hogy a jövőben több gondot for­dítsunk az iskolai testne­veléssel és sporttal kap­csolatos pozitív szemlélet kialakítására. Javaslatot fogadott el a tanácskozás arról, hogy szülők értekezle­ten, tantestület előtt, sőt, az iskolai pártalapszerveze- tekben is rendszeresen fog­lalkozni kell ezekkel a kérdésekkel. A sportmunka javítása érdekében szinte minde­nütt indokolt a megyénk­ben a tárgyi feltételek biz­tosítása. A városi, községi fejlesztési tervekben gon­dolni kell a diáksportra. A helyi erők mozgósításával, megyei ösztönzéssel, és a KISZ-szervezetek öntevé­keny részvételével diák­sport centrumokat kell ki­alakítani. Végül, és nem utolsósorban be kell tarta­íjászat A Lakiteleki Szikra Sport­kör íjász szakosztálya a Bp. Íjász Szövetség meghí­vására gyermek- és serdü­lő versenyen vett részt Bu- dnoesten. A lakitelekiek nagyszerűen szerepeltek, V'V'zen a megszerezhető 12 i* élvezésből hetet vívtak ki ■■’auknak. Eredmények: Gyermek, nv korcsoport (10—12 évesek): L Csányi Gabriel­la 153 kör, 2. Balázs 143, 3. Csányi A. 126 körrel. A fiúk versenyében: 3. Guth János 138, 4. Barta 137 kör­rel. Serdülő leányok (13—14 évesek): 1. Molnár Irén 69, 2. Horti 44 körrel. Serdülő fiúk: 2. Révész 107, 4. Pusztai 88, 5. Nagy 85, 6. Országh 80 körrel. ni az oktatásügyi intézmé­nyekre előírt normatívá­kat a mi megyénkben is, hogy az új iskolák építé­sekor megfelelő méretű tornatermek és sportudva­rok létesüljenek. A tanácskozás javasolta az MTS megyei elnöksége felé, hogy vizsgálja felül a jelenlegi támogatási rend­szerét, hogy ezzel a köz­ponti támogatással jobban ösztönözze az iskolán be­lüli rendszeres tömeges testnevelést. MEGYÉNK általános is­koláiban és középiskolái­ban komoly hagyományai vannak a sportnak. Üttö- rőolimpiákon, középfokú iskolai országos bajnoksá­gokon elért eredményeink bizonyítják, hogy testne­velő tanáraink dolgoznak, tanuló ifjúságunk szereti és igényli a rendszeres testedzést. Ehhez és a sportmozgalom további tö­megesítéséhez kell nekünk minél jobb feltételeket te­remteni. Szabó Zoltán Kiskőrösi Petőfi Sparta­cus—Kinizsi Sörgyár 13:7 (5:1) NB II-s női mérkőzés, KisKőrös, 200 néző, vezette: Pál. Kiskőrös, Csirke — T. Nagy, Martosi, Máténé — Szabadi, Bökönyi, Domo- nyi. Csere: Kosa, Szerényi, Krepeta, Szénta. Edző: Mar- tinovits László. Már az első percekben a kiskőrösi csapat jutott ve­zetéshez, és biztosította elő­nyét. Szünet után jó véde­kezéssel és helyenként kor­szerű támadásokkal meg­érdemelten nyerték a mér­kőzést ilyen arányban is. Góldobók: Szabadi 5, Do- monyi 4, Máténé 2, Bökö­nyi 2. Jók: Szabadi (a me­zőny legjobbja), Domonyi, Máténé. Szentesi Kinizsi—Kiskun­halasi MÁV 7:2 (3:2) , NB II-s női mérkőzés, vezette: Keszi. Kkhalasi MÁV: Heródek — Csendes, Paczolayrré, Erdész — Riegler, Szabó, Bátorfalusi. Csere: Takács E., Szőke N., Takács M., Ottoványi. Várakozás alatti teljesít­ményt nyújtott a MÁV. Különösen a helyzetek ki­használásával volt baj. Többek között két hétmé­terest is kihagytak. Gól­dobó: Bátorfalusi 2. OGSC—Kiskunhalasi Spartacus 23:18 (9:9) NB II-s férfimérkőzés, Budapest, 100 néző, vezet­te: Bécsi, Reizer. Kkhalasi Spart.: Prekop — Reszler, Bartha, Zseni — Nagy, Wetstein, Derűs. Csere: Szipán, Pintér, Gusz- tos, Csáki. Edző: Horváth István. A halasi csapat kezdett jobban és előnyre tett szert. Az OGSC a második fél­időben szerzett négygólos vezetését mindvégig meg tudta tartani. Góldobók: Reszler 7, Derűs 4, Csáki 3, Barta, Nagy, Gusztos, Wet­stein. Jók: Reszler, Prekov. Tiszaföldvári Tsz SK— Kecskeméti Építők 28:17 (12:11) NB II-s férfimérkőzés, Tiszaföldvár, 200 néző. P ö Rí IMI O Z ÁIIIIC Mérkőzés előtt Még nincs baj... A tavasszal eddig négy­szer játszott idegen pályán a Kecskeméti Dózsa labda­rúgó-csapata. A mérleg nem rossz, hanem egyenesen megmagyarázhatatlan. 4:0, 4:1, 1:1, 4:0. Természetesen nem a Dózsa, hanem az el­lenfél javára. A négy talál­kozóból tehát mindössze egy pontot sikerült szerez­ni, s a többi csak azért nem egyhangú, mert a Ganz-MÁVAG-nak rúgtunk egy gólt mi is a bekapott négy mellé. Eszembe jut egy szurkoló megjegyzése, amit a Ganz- MÁVAG-mérkőzés után tett a Dózsáról. „Ez a csapat, ha elhagyják a benzinkutat, elfelejt futballozni”. No, ami azt illeti, az utóbbi két mérkőzésen itthon sem jeleskedtünk. Az újabb 4:0 után pedig azt sem árt fel­vetni: Hogyan tovább? Vasárnap újabb idegen­beli szereplés következik, mégpedig Dunaújvárosban, ahol még nem mondtak le arról, hogy a csapat vissza­kerüljön az NB I-be. Mi ilyesmiről már régen nem álmodozunk, de ha arra gondolunk, hogy Dunaújvá­ros után itthon a SZEOL következik, aztán Várpalo­tára megy a csapat, a Do­rog sem fogja könnyen itt­hagyni a pontjait stb., stb. A csapatot jelenleg 6 pont választja el a kieső helytől. Szóval... még nincs baj, de azért könnyen lehet!!! Nincs könnyű ellenfél csak könnyelmű csapat van Őszintén bevallom, va­sárnap én is úgy ültem le a KTE—Szalvai mérkőzés előtt a padra, hogy na, végre most egy olyan mér­kőzés következik, ahol nem kell idegeskedni. Berúgjuk azt az ötöst, vagy hatost, csak győzzem jegyezni a góllövőket. Azt sem taga­dom, hogy másokkal együtt nekem sem tetszett az a különös szurkolás, amit a K. Építők: Hegedűs — Deák, Hódos, Varga — Kiss, Fülep, Kontra. Csere: Bóhna, Farkas, Tollas. Ed­ző: Czagány Károly. Az első félidőben az Épí­tők kezdeményezett többet, de a védelmi hibákat ki­használó hazai csapat min­dig egyenlíteni tudott. Deák sérülése után visszaesett a kecskeméti csapat, amit a hazaiak jól kihasználtak. Góldobók: Kontra 5, Varga 5, Hódos 4, Deák 2, Bóhna. Kecskeméti 623-as ITSK— Gyönki Gimnázium 15:14 (5:7) Országos középiskolás középdöntő I. fordulója. Gyönk, 300 néző. Kecskemét: Bogasov — Farkas, Deák, Kiss — Bóh­na, Pallos, Liptai. Csere: Vad, Kossuth, Demeter, Süveges, Péter. Edző: Cza­gány Károly. Az első félidőben a győn­kiek játszottak jobban és kétgólos előnyre tettek szert. Szünet után feljavult a kecskeméti csapat és a maga javára fordította a mérkőzés sorsát. Góldobók: Deák 7, Kiss 3, Bóhna 3, Farkas 2. Kecskeméti 623-as ITSK— Gyönki Gimnázium 15:7 (6:3) Országos középiskolás középdöntő, visszavágó mérkőzés, Kecskemét, Vá­rosi Sporttelep, 300 néző. Meglepetésre a gyönkiek l kezdtek jobban. A kecske- I métiek azonban néhány [ perc alatt a maguk javára I fordították az eredményt, [ amit a második félidőben j tovább növeltek. Végered- | ményben jobb játékkal ! nyerték a találkozót és ! megérdemelten jutottak to- ! vább. Góldobók: Deák 5, Kiss 4, Farkas 3, Vad, Bóh­na, Pallos. Itt még senki sem gondolt vereségre. Balatoni lövése a Szalvai SE kapujában. virágos kedvű kézilabdás lányok rendeztek a nézőté­ren. Lehet, hogy Zubornyák és társai nem hallották a nekik címzett megjegyzése­ket. de azt hiszem, a játék sem kötötte le túlságosan a figyelmüket, mert külön­ben nem ment volna annyi lövés mellé és fölé. Az az igazság, hogy ha a II. fél­idő 10. percéig belőtték vol­na azt a 4—5 gólt, azon senki sem lepődött volna meg. Igaz viszont az is, hogy ha utána a KTE kap egy ötöst, azt sem lett vol­na igazságtalan. A vereség mindenesetre tanulság ar­ra, hogy senkit, de legke­vésbé a kiesés ellen hajtó csapatokat nem szabad le­becsülni. Sz. Z. Súlyemelés A Kecskeméti Spartacus súlyemelői országos serdü­lő kiválasztó versenyen vettek részt a közelmúlt­ban Szegeden. Eredmények: Lepkesúly­ban (8 induló): 5. Hajdú 150 kg (45, 45, 60). Közép­súlyban (9 induló): 6. Már­ta 185 kg (55, 55, 75). Kis- középsúlyban (8 induló): 6. Bencsik 205 kg (60, 65, 80). Középsúlyban (5 induló): 1. Bartha István 252,5 kg (72,5, 77,5, 102,5). Sikeres raji az atlétikai CSB-n Ifjúsági atlétáink az el­múlt hét végén első ízben vettek részt Kecskemét szí­neiben önálló csapattal if­júsági CSB-n. Női együtte­sünk az első fordulóban 100 százalékos sikerrel raj­tolt Egy ponttal előzte meg a VM Egyetértést és 30 ponttal verte az FTC csa­patát A Dózsa fiú csapata a KSI-től szenvedett veresé­get, míg Szolnok csapatát 16 pont különbséggel győz­te le. Eredmények: Fiúk: 100 m: 2. Galambos 11,3. 200 m: 2. Laczkó 23,6, 3. Saj- dik 23.7. 400 m: 1. Sajdik 51.4. 800 m: 3. Poór 2:06,1. 1500 m: 3. Simsi 4:31,6. 3000 m: 2. Simsi 9:41,5. 4x100 m váltó: 1. Kecske­méti Dózsa (M. Kiss, Ga­lambos, Laczkó, Sajdik) 44,8. 4x400 m váltó: 1. Kecskeméti Dózsa (M. Kiss, Kecskefalvi, Laczkó, Saj­dik) 3:42,6. 110 m gát: 2. M. Kiss 16,0. 310 m gát: 1. Sajdik 43,1. 3. M. Kiss 44.4. 2000 m akadály: 2. Petrás 6:41,8, 3. Ábrahám 6:55,0. Magasugrás: 2. Sza- konyi 182. Távolugrás: 3. Laczkó 639. Hármasugrás: 1. Király 13,18. Súlylökés: 3. Ördögh 13,41. A kecskeméti női ifjúság gi csapatban a Dózsa atlé­táin kívül a városi sport­iskola, a Bányai Júlia Gim­názium és a Katona József Gimnázium sportolói kép­viselték a város színeit. Eredmények: 100 m: 1. Kruchió 13,2, 3. Endre 13,4. 200 m: 2. Endre 28,0. 600 m: 2. S. Tóth 1:45,9. 4x100 m váltó: 1. Kecske­méti Dózsa (Gellérthegyi, Dollák, Kruchió, Endre) 53,3. Magasugrás: 1. Olajos 160, 2. Miklós 148. Távol­ugrás: 1. Farkas 471, 2. Endre 463. Súlylökés: 3. Magyar 9,99. Diszkoszve­tés: 3. Magyar 29,04. Ge­relyhajítás: 1. Merász 32,10. Kézllsbáa

Next

/
Thumbnails
Contents