Petőfi Népe, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-30 / 125. szám

Kikapott a bajnokjelölt KISKUNFÉLEGYHÁZI VASAS—BÉKÉSCSABAI VTSK 2:1 (2:0) Kiskunfélegyháza, néző. Vezette: Kószó. Kkfh. Vasas. Hluchány — Faragó (Görög), Sahin, Tímár, Dongó — Szegő, Hajagos — Varga II., Ger­ber, Iványi, Karsai. (Varga I.).Edzö: Vereb István. A békéscsabaiak kezdtek jobban. Kalcsó átadását Zahorán a bal sarokra lőt­te, de Hluchány mentett. A 9. percig veszélyeztettek a békéscsabaiak, s egy perccel később már a Va­sas jutott vezetéshez. Tí­már Sahinhoz gurította a labdát, aki 32 méterről, nagy erővel lőtt a bal felső sarokba. 1:0. A gól utón a Vasas támadott és az egyik akció végén Hajagos csak centiméterekkel lőtt kapu mellé. A 24. percben Szegő labdáját Karsai 14 méter­ről vágta a jobb felső sa­rokba. 2:0. A 25. percben sajnálatos baleset történt. Faragó és a csabai gólki­rály, Viczián összecsapott, s Vicziánnak eltört a jobb lába. Kórházba szállítá­sa után folytatódott a já­ték. Érdekes módon a bé­késcsabaiak játszottak len­700 I dületesebben. A 30. perc- | ben Zahorán a felső lécet találta el, majd Hluchány két esetbeu is csak nagy üggyel-bajjal tudott hárí­tani. A 45. percben Száraz lövésébe Görög beletette lábát, és majdnem öngólt vétett. Szünet után a vendégek folytatták támadássoroza­taikat. A 60. percben Kal­csó tört előre. A lövése Görög lábán irányt változ­tatva jutott a bal sarokba. 2:1 (öngól). A 80. és a 85. percben Laczkó két nagy helyzetet ügyetlenkedett el a félegyházi kapu előtt, így a Vasasnak sikerült megtartania az eredményt. Jók: Sahin, Hluchány, Ha­jagos, illetve Kalcsó. La- czó, Zahorán. Kószó játék­vezető hibátlanul bírásko­dott. Ismét győzőit az MIÉ BAJAI VASAS MTE—ÁPRILIS 4. VASAS 2:1 (2:0) Budapest, Kelen völgy, 300 néző. Vezette: Molnár. Bajai Vasas MTE: Majz- linger — Fodor, Márity, Rausch — Bartulov, Mio- kovics, Petrity — Kovács, Kemény, Lipokatich, Házi. Edző: Tárcza Zoltán. Jól indult a mérkőzés és már az első percben meg­szerezte a vezetést a bajai csapat. Bartulov—Kemény volt a labda útja. Lipoka­tich futott el a szélen. Be­adását Kemény a hálóba Balszerencsés vereség SZENTESI VÍZMŰ—KECSKEMÉTI TE 1:0 (1:0) Szentes. 400 néző: Vezet­te: Szarvas. KTE: Sebestyén — Tor­mási, Gyorsa, Magyar L. (Gyurik) — Kovács, Sző- czey — Zubornyák (Bozsó), Mányoki, Dobó, Bánhídi, Balatoni. Edző: Varga Bé­la. Rossz talajú pályán ját­szottak. Az első percek után a KTE átvette a já­ték irányítását. A 7. perc­ben Bánhídi átadásából Mányoki kapura húzott. A kimozduló kapus mellett 100 százalékos helyzetből mellé gurított. A 8. perc­ben Dobó—Balatoni-adoga­tás után Bánhídi lőtt a ka­pu fölé. A KTE támadott többet, sajnos, eredménytelenül. A 30. percben Szőczeyt kímé­letlenül fellökték. A sza­badrúgást hárították a vé­dők. A 40. percben Balato­ni labdája jó helyzetben találta Zubornyákot, aki azonban elügyetlenkedte a gólhelyzetet. A 44. percben Sebestyén a 16-osnál láb­bal akarta elrúgni a lab­dát, de az egy fűcsomón megpattanva Rózsahegyi elé került, aki az üres ka­puba gurított. 1:0. A második félidőben is sokat támadott a KTE. Lelkesen és jól játszott a kecskeméti csapat és me­zőnyfölényt harcolt ki. A 65. percben Dobó a kapu mellé lőtt. Ezután Balatoni ugrott ki, s a kapus mellett is elgurította a labdát, azonban a kapu mellett gu­rult ki. A 75. percben Se­bestyén védte Varga közeli bombáját. A 83. percben Szőczey 20 méteres szabad­rúgása a kapufát érintve ment ki. A KTE nagy lelkesedés­sel játszott, de az egyéb­ként kitűnően védő Sebes­tyén egyetlen hibájából született gól mégis vere­séget hozott. Jók: Gyorsa, Gyurik, Szőczey, Bánhídi, Balatoni. lőtte. 1.0. A gyors gól meg­zavarta a hazaiakat és az MTE sorozatban vezette a támadásokat. A 12. perc­ben Lipokatich, a 14. perc­ben Házi lövését védte a kapus. A 20. percben Há­zi labdájával Lipokatich futott el. Beadását Kemény a hálóba fejelte. 2:0. A 23. percben Kemény 4 vé­dőt is kicselezett. Lövését nagy bravúrral ütötte ki a kapus. Ezután feljött a hazai csapat, de csak szög­leteket értek el. A szünet után a budapesti csapat támadott. Az 50. percben Majzlinger védett bravúro­san. Az 52. percben a bajai kapus egy élesen belőtt labdát a levegőben úszva fél kézzel húzott le. A 60. percben Kálót Márity az ötösön buktatta. A megítélt 11-est Horváth értékesítet­te. 2:1. Ezután durva já­tékba kezdett a hazai csa­pat. Rausch, Márity és Ko­vács kapott rúgást, de to­vább játszott. A játékve­zető „kiosztott” néhány sárga cédulát. Az utolsó 10 percben ismét az MTE kezdeményezett. A 86. percben Kovács előreve­tődve fejelt kapura, de a kapus ezt is hárította. Vég­eredményben a lelkesen és jól játszó bajai csapat megérdemelten győzött idegen pályán. Jók: Majz­linger (a mezőny legjobb­ja), Márity, Bartulov, Ke­mény. Bácsalmás meglepő veresége Kalocsán a\rl‘";;s|^a';lt',m,!ib!'n 9em bírt Két kiállítás TFSE—JÁNOSHALMA 3:0 (1:0) Bp., Csörsz utca. 500 né­ző. Vezette: Petrovai. Jánoshalma: Csernák (Pintér) — Ságodi I., Tasko- vics. Németh II., Kalmár — Ádám I., Mizser, Ságo­di II. (Pásztor) — Ádám Már 2:0 arányban vezetett a Kiskőrös KISKŐRÖSI PETŐFI—MÄVAUT VOLÁN 2:2 (1:0) Bp. Fáy utca. 200. néző. Vezette: Klick. Kiskőrös: Ba — Pola- reczki, Czár, Pecznyik, Ba­logh — Kállai II., Szlovák II. — Bartek, Szlovák I., Vén II., Fábián (Tóth). Ed­ző: Gacs Tibor. Erős szél támogatta a Volánt az első félidőben. Távoli lövésekkel kísérle­teztek, amelyek elkerülték a kaput. A Volán támadott, mégis a Kiskőrös jutott ve­zetéshez. A 32. percben Vén II. a kifutó kapus mel­lett lőtt gólt. 1:0. A félidő­ig a MÁVAUT kezdemé­nyezett, de csak szögleteket ért el. A szünet után csők-; kent a szél ereje. A Volán játékosok durva játékba kezdtek. Az 58./ percben Bartek beadását Vén II. lőtte a kapuba. 2:0. A 65. percben egy partdobás után elméláztak a védők. Erdősi 4 méterről lőtt gólt. 2:1. Ideges lett a hangulat és kapkodni kezdett a Kis­kőrös. A 70. percben Tóth (MÁVAUT V.) a kiállítás sorsára jutott. A 77. perc­ben Kóbor 8 méterről egyenlített. 2:2. A 80. perc­ben Szlovák I. és Vén II. közösen rontotta el az utol­só helyzetet. Csapkodó já­tékkal ért véget a mérkő­zés. Jók: Vén II., Pecznyik, Szlovák I., illetve Kóbor, II., Maráczi, Fenyvesi. Ed­ző: Mrazek Tibor. Kitűnő pályán a TF ra­gadta magához a kezde­ményezést és negyedóráig a kapujához szegezte a Já­noshalmát. A 15. percben Ádám II. lefutotta a védő­ket, majd a. kapus kezébe emelt. A 17. percben Cser­nák nehezen védte Antal lövését. A 25. percben Gel- lei a hálóba lőtte a labdát. 1:0. Csernák sajnos, megsé­rült és nem tudott tovább védeni. Pintér (mezőnyjá­tékos) állt a kapuba. A já­ték képe a szünet után sem változott. Antal és Gellei sok zavart okozott a jános­halmi védelemben. A 68. percben Antal volt a má­sodik gól szerzője. 2:0. Ez­után Pásztor a kifutó ka­pust találta el. A sikerte­lenség kedvét szegte a já- noshalmiaknak, s a játék­vezető is nagyon sokszor sújtotta őket téves ítélettel. Kár volt azonban rekla­málni, mert Taskovics és Kalmár is a kiállítás sor^ sára jutott. A 85. percben Antal állította be a vég­eredményt. Soltvadkerti TE—Városföld 6:2 (4:2) Városföld. 200 néző, ve­zette: Nyári. Az 5. percben Fábián gól­jával szerzett vezetést a soltvadkerti csapat. 1:0. A 13. percben Wolf talált a hálóba. 2:0. A 20. percben ismét Fábián volt eredmé­nyes.. 3:0. A 32. percben Hegedűs révén szépítettek a hazaiak. 3:1. Három perc­cel később Dezsőfi törlesz­tett. 3:2. A 37. percben Du- kai 4:2-re alakította az eredményt. Az 52. percben Meskó lőtt gólt. 5:2. A 67. percben Wolf állította be a 6:2-es végeredményt. Jók: Fábián. Wolf, Meskó, illet­ve Hegedűs, Ferenczi. Ifjúsági eredmény: 1:0 Városföld javára. Vaskút—Gábor Ä. SE 2:0 (2:0) Vaskút. 400 néző, vezette Daubner. Nagy lendülettel kezdett a vaskúti csapat. A 15. percben Gyulavári szabad­rúgásából megszerezték a | vezetést. 1:0. A 44. percben | Németh ugyancsak szabad­rúgásból talált a hálóba. 2:0. A találkozó hátralevő részében változatos me- j zőnyjáték folyt. Mindkét j kapu előtt több gólhelyze­tet hagytak ki a csapatok. Jók: Gyulavári. Haász, Pa- latinszki. Dobler, illetve Kalocsai, Izing, Turcsányi. Ifjúsági eredmény: 11:0 Vaskút javára. Kalocsai VTSK—Bácsalmás 9:1 (3:2) Kalocsa. 600 néző, vezet­te: Bruder. A második percben Far­kas II. révén már vezetés­hez jutottak a kalocsaiak. 11:0. A 20. percben Kovács, majd '2 perccel később Osz- tobányi lőtt a hálóba. 3:0. Az 57. percben Matos nö­velte a VTSK előnyét. 4:0. Egy perccel később Med- gyesi 11-est hibázott. A 70. percben Balogh szépített. 4:1. A 72. percben Posztobá- nyi 5 :l-re alakította az ered­ményt. Két perccel később Aladics lőtt gólt. 6:1. A 77. percben Farkas II., majd a 85. és a 87*. percben Matos volt eredménves. 9:1. Jók: Farkas II.. Matos, Poszto- bányi. Pécsi, illetve Locs- kai. Ifjúsági eredmény: 5:1 a Kai. VTSK javára. Izsáki MEDOSZ— Kun Béla SE 3:0 (2:0) Izsák, 300 néző vezette: Tóth. Az első félidő 10. percé­ben Mezei II. szerzett ve­zetést az izsákiaknak. 1:0. A 30. percben ismét Mezei II. talált a hálóba, majd a 65. percben a 3:0-ás vég­eredményt is beállította. Jók: Mezei II. Antal, illet­ve Csorvási, Farkas. Ifjúsági eredmény: 4:2 az Izsáki MJCDOSZ javára. Golok ... A megyei I. osztályú labda­rúgó-bajnokság 30. fordulójá­ban 31 gól esett, öt mérkőzé­sen a pályaválasztók otthon tartották a pontokat, két talál­kozó döntetlen eredménnyel végződött, s két mérkőzésen a vendégcsapatok bizonyultak jobbnak. ...és góllövők 33 gólos: Mezei II. (Izsák). 26 gólos: Farkas (Kun Béla SE), Szabó (Radnóti SE). 24 gólos: Csík (Alpár). 21 gólos: Csorvá­si (Kun Béla SE), Izing (Gábor A. SE). 20 gólos: Madar (Sza­muely SE). 18 gólos: Matos (Kal. VTSK), Bonde II. (Kecs­keméti Fémmunkás). 16 gólos: Szabó II. (Alpár). 14 gólos: Té- nyi (Bajai Bácska Posztó), Pán- csics (Hajós), Kállai II. (Kecs­keméti Fémmunkás). 13 gólos: Bende (Kai. VTSK). 12 gólos: Molnár (Hajós), Józsa (Tisza - ltécske), Tóth (Szamuely SE). 11 gólos: Bravik (Tiszakécske), Péter (Vaskút), Forró (Radnóti SE). 10 gólos: Kissa (Bajai Bácska Posztó), 9 gólos: Ala­dics (Kai. VTSK), Locskai (Bácsalmás). 8 gólos: Csapiá­ros, Czeigersmidt (Tompa), Hamos, Molnár (Bácsalmás), Kozma (Kiskunma jsa), Birkás (Izsák), Kripóczki (Kecskéméi! Volán). 7 gőtos: Farkas (Kai. VTSK), Herceg (Bajai Bácska Posztó), Mogyorósi (Soltvad- kert), Zsidal (Radnóti SE). Bajai Bácska Posztó- Tompa 0:0 Baja, 400 néző, vezette: Simovics. Alacsony színvonalú mér­kőzést hozott a két csapat találkozója. Az első félidő­ben jobbára a mezőnyben folyt a játék, egyik kapu előtt sem adódott komoly gólhelyzet. A 60. percben Füredi megütötte Bisztric- kit, aki belerúgott Füredi­be. A játékvezető Bisztric- kit kiállította. A 72. perc­ben közvetett szabadrúgás­hoz jutott a Bácska, a ka­putól 7 méterre. A legurí­tott labdát azonban Tóth kapu fölé lőtte. A 84. perc­ben Péter kiejtette a be­ívelt labdát, de Füredi 5 méterről kapu fölé lőtt. Jók: Herczeg, Boros, illet­ve Simity II., Füredi. Ifjúsági eredmény: 3:0 a Bajai Bácska Posztó ja­vára. Hajós—Szamuely SE 1:1 (1:0) Kalocsa. 100 néző, ve­zette: Ihos. 4 döntetlen reálisabb lett volna TISZAFÖLDVÁRI TSZ SK—MEZŐFI SE 1:0 (0:0) Tiszaföldvár, 300 néző. | vezette: Gregor. Mezőfi SE: Fata — Zsí­ros, Kovács, Csordás — Matuz, Fábián — Boruzs, Balogh, Kurucsai (Laka­tos), Kiss R. Komáromi (Janovics). Edző: Krivy Ottó. Az első negyedóra a Me­zőfi SE támadásaival telt el. Először Boruzs, majd Kurucsai került jó helyzet­be, de mindketten pontat­lanul lőttek. Ezekben a percekben a kecskeméti csapat irányította a játé­kot, míg az ellenfél jobbá­ra a saját térfelén véde­kezett. A 73. percben Fá­bián hatalmas lövése a belső kapufáról a kapus lábára, onnan pedig a me­zőnybe pattant. A félidő hátralevő részében is a Mezőfi SE veszélyeztetett többet, a tiszaföldváriak pedig kétségbeesetten vé­dekeztek. A második félidőben cse­rélt a kecskeméti együttes. Lakatos beállásával azon­ban nagyon lelassult és körülményessé Vált a csa­társor játéka. A tiszaföld­váriak kihasználták a le­hetőséget és jelentősen fel­javultak. Hosszú, előrevá­gott labdákkal kísérletez­tek. A 70. percben Boruzs szabálytalankodott. A meg­ítélt szabadrúgást Borza 30 méterről a sorfal fölött lőtte a sarokba. ) :0. A ta­lálkozó hátralevő részében elkeseredetten támadott a Mezőfi SE a kiegyenlíté­sért, de csatáraik nem tud­tak gólt lőni. A látottak alapján a dön­tetlen reálisabb lett volna. Jók: Kovács, Csordás, Fá­bián, Esőben, csúszós talajú pályán folyt a játék. Kez­dés után Páncsicshoz ke­rült a labda, aki 20 méter­ről lőtt a hálóba. 1:0. A 70. percben Madar egyenlített. 1:1. A 75. percben Madar érvénytelen gólt lőtt. Jók: Csányi, Páncsics. illetve Lakatos, Szélesi. Takács. Ifjúsági eredmény: 3:3. Kecskeméti Volán— Radnóti SE 1:0 (0:0) Szabadszállás. 200 néző. vezette: Kalmár. Az első félidőben válto­zatos mezőnyjáték folyt. Az 58. percben Kripóczki ki­használta az ellenfél védel­mének megingását és véd- hetetlen gólt lőtt. 1:0. Ez­zel végeredményben el is dőlt a mérkőzés sorsa. A találkozó hátralevő részé­ben fergetegesen támadott a Radnóti SE. de Varga nagyszerűen védett. Jók: Varga, Gubacsi, Bállá, il­letve Divinyi, Csépány, Csicsek. Ifjúsági eredmény: 3:2 a Radnóti SE javára. Kecskeméti Fémmunkás— Tiszakécske 2:1 (0:1) Kecskemét, 100 néző, ve­zette: Szabó L. Változatos iramú mérkő­zést hozott a két csapat ta­lálkozója. A Fémmunkás támadott többet, de nem tudta kihasználni helyze­teit, és így a tiszakécskeiek jutottak vezetéshez. A 15. percben Bravik góljával 0:l-re alakult az eredmény. Szünet után nagy lendület­tel támadott a kecskeméti csapat és az 55. percben Bende góljával kiegyenlí­tett. 1:1. A 81. percben szögletrúgás után Magó Bende II-höz játszott, aki védhetetlenül lőtt a hálóba. Jók: Öl védi. Dorogi, Palin- csár, Magó, Bende II., illet­ve Szabó (a mezőny leg­jobbja), Zoboki, Bravik. Ifjúsági eredmény: 3:1 a Kecskeméti Fémmunkás javára. Alpár—Kiskunmajsa 2:0 (1:0) Alpár, 400 néző, vezette: Varga II. Alpári támadásokkal kez­dődött a mérkőzés. A 10. percben Lengyel szerzett vezetést. 1:0. Az 50. perc­ben Csík góljával végleg eldőlt a találkozó sorsa. 2:0. Jók: Szabó II., Len­gyel, Lóié. illetve Szatmári. Ifjúsági eredmény: 1:0 Alpár javára. Megyeválogatott I. o. bajnokság: Szabó (Tiszakécske), — Herczeg (Bajai Bácska Posztó), Pé­csi (Kai. VTSK), Dorogi (K. Fémmunkás) — Gyula­vári (Vaskút), Balia (K. Volán) — Magó (K. Fém­munkás), Bende II. (K. Fémmunkás), Farkas II. (Kai. VTSK), Mezei II. (Izsák), Lengyel (Alpár). Tudósítóink Merényi Béla (Kecskemét), Borsodi József (Baja), Deák Sándor (Kalocsa), Sárosi György (Vaskút), Kraszna; István (Izsák), Czinege Albert (Alpár). Szilágyi László (Sza­badszállás), Tamás Ferenc (Ka. locsa), Kriskó Béla (Városföld). A MEGYEI I. O. BAJNOKSÁG Állasa 1. K. Fém. 30 21 4 5 66-20 46 2. Kai. VT. 30 13 4 8 86-35 40 3. B. B. P. 30 17 5 8 53-37 39 4. Radnóti 30 16 5 9 61-37 37 5. Bácsalim. 30 17 2 11 56-52 36 6. Alpár 30 15 4 11 68-54 34 7. Izsák: 30 14 6 10 52-43 34 8. Hajós 30 12 6 12 64-51 30 9. Kun Béla 30 14 2 14 62-54 30 10. Saltvadk. 30 11 7 12 45-47 29 11. Gábor Á. 30 10 8 12 55-53 28 12. Vaskút 30 11 6 13 39-47 28 13. Tompa 30 11 5 14 41-48 27 14. Szamuely 30 10 7 13 51-62 27 15. K. Volán m 10 5 15 36-59 25 16. T.kécsike 30 9 5 16 37-62 23 17. Kkmajisa 30 6 4 20 33-57 16 W. Városi, 30 2 5 22 32-11« 11

Next

/
Thumbnails
Contents