Petőfi Népe, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-25 / 121. szám

JÁRÁSI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Villámcsapás a nemesnádudvari pályán Nem történt súlyos sérülés Viharban, villámlásban tilos labdarúgó-mérkőzést játszani, vagy ha már fo­lyik a játék, akkor a mér­kőzés vezetője köteles ide­iglenesen, vagy akár végle­gesen is lefújni a találko­zót. Ezt a szabályt nem véletlenül hozták. Sok sú­lyos sérültje, s nemrég két halálos áldozata is volt már a villámcsapás­nak a pályán. Az elmúlt vasárnap Ne­mesnádudvaron járási baj­noki labdarúgó-mérkőzést játszottak. A második fél­idő elején már 4:1 arány­ban vezetett a vendég bácsborsódi együttes, ami­kor sűrű cseppekben el­eredt a zápor. Közben vil- lámlott és dörgött is, de Deli András bajai játék­vezető nyilván szerette volna befejezni a mérkő­zést, vagy úgy gondolta, hogy a vihar központja még messze van. Tény az, hogy tovább folyt a játék, egészen az 55. percig, amikor az egyik kapu mö­götti fába irtózatos csat- tanással villám csapott be. A kapu közelében tartóz­kodó játékosokat és a já­tékvezetőt is a villámcsa­pás a földre sújtotta. Egy pillanatra Deli András já­tékvezető is elvesztette az eszméletét, s amikor ma­gához tért, azonnal lefúj­ta a mérkőzést. Gruber György nemesnádudvari játékos azonban ájultan maradt a kapu közelében. Magyar Horgászok Országosszövetségének tisztújító küldöttközgyűlése Május 23-án Budapes­ten tartotta küldöttközgyű­lését a MAHOSZ. Készéi Károly főtitkár beszámolt az eddig végzett munkáról, majd a további munkára határozati javaslatot ter­jesztett elő. A küldöttek négy szek­cióban tárgyalták meg a Balaton, a Velencei-tó, HTSZ-vizek és a MA- HOSZ-vizekkel kapcsola­tos feladatokat. A szövetség új alapsza­bályának, a fegyelmi sza­bályzatnak, majd az új országos horgászrendnek a jóváhagyása után a szö­vetség testületi szerveinek a megválasztása történt. Bács megyéből az orszá­gos vezetőségbe Bartos Gyulát („Hírős” HE Kecs­kemét), Jáger Antalt (Ba­jai HE), Matos István (Ka­locsa és Vidéke HE) vá­lasztották be. A szövetség ellenőrző bizottságának Szimnai Gyula (Bajai HE) lett tagja. Az új horgászrend, a fe­gyelmi szabályzat, a kül­döttközgyűlés határozatai­ból és az 1973. évi, méltá­nyosan csökkenő horgász­jegyek árának ismerteté­séről június hónaptól kez­dődően minden pénteken a Petőfi Népe „Horgász rovatában” tájékoztatót kö­zöl Bartos Gyula. Az öltözőben később ma­gához tért, s szerencsére nem érte súlyosabb sérü­lés. Szerdán délután tele­fonon érdeklődtünk a köz­ségi tanácsnál a játékos állapotáról. Elmondták, hogy Gruber György ugyan még érzi a villámcsapás hatását, s egyik lábára még sántít, de nincsen kü­lönösebb baja. Szerencsére! Mert az esetnek könnyen lehetett vblna tragikus ál­dozata, vagy akár több sú­lyos sérültje is. Intő pél­da ez minden játékvezető számára. Nincs értelme a felelőtlen kockáztatásnak. Inkább maradjon el tíz mérkőzés, mint egyetlen embert baleset érjen. BAJAI JÁRÁS Eredmények: Nemesnádudvar —Bácsborsód 1:4 (II. félidő 10. percében félbeszakadt), Mada­ras—Szeremle 5:2, Bátmonos- tor—Bajai MTE II. 1:1, Sükösd —Nagvbaracska 3:1, Tataháza— Dávod 0:2, Hercegiszántó—Csat­ái ja 2:0, Feisőtszentiván—Bajai Bácsika H. 4:0. A táblázat állása Szalkszentmártoji, Szalkszent­márton a bajnokságból torölve. A táblázat állása 1. Dunap. 14 11 2 1 05-12 24 2. Harta 13 10 2 1 55-19 22 3. Tass 14 10 — 4 44-25 20 4. Szakmái 14 9 — 5 46-21 18 5. Ki sík. ifi 14 6 1 7 34-22 13 6. Dusnók 13 6 1 6 22-28 13 7. öreges. 13 5 1 7 21-39 11 8. GéderfL. 14 2 1 11 12-92 5 9. Foktő 13 1 2 10 10-41 4 10. Szalksztm. törölve Eredmények: ,,B” csoport: Homokmégy—Dunatetétlen 2:1, Dunaegyháza—Hajós 2:4, Drág- szél—Fájsz H. 5:0. A táblázat állása 1. Hajós H. 11 110 1 — 30- 6 21 2. Dunaegyh. 10 6 2 2 25-14 14 3. Homokin. 11 6 1 4 19-19 13 4. Drágszél 8 3 — 5 15-23 6 5. Dunát. 9 2 1 6 8-21 5 6. Fájsz H. 9 2 1 6 11-34 4 Apróhirdetések Exp ressz 1000-ES Wartburg jó állapotban oicson eladó. Kecsicemet, Akác­fa u. 1. sz. 17684 ME:\ Y xl ruaia 44-es, rövid, nylon eladó. Kecskemet, cizecnenyivarois, vn. epulet 2. aj tó. ___________________________17724 E LADOM, vagy városszéli ha­sonlóért elcserélem varos köz­pontjában, Kecskemét, Bocskai utca 7. szám alatt levő nagy­méretű, szoba, konyha, spejzos házrészem. ErdeKiódni egész nap. _______________________ i. (28 L O VONTATÁS Ü motoros per­metező eladó. Kerekegyháza, KáKóczi u. 58. ÉrdeKiődni: szombat, vasárnap, más napo­kon fél 4 óra után. 17732 ELADÓ 3—400 négyszögöl szőlő belterületen. Érdeklődni: Kecs­kemét, Hunyadiváros 48. Pe- resztegi éknél. 17734 HYDROFORTARTALYOK a ké­szítőnél 80 literes 900 ; 100 lite­res 11100; 200 literes 1700 forint árban az ország bármely vasút­állomására expresszkent bér­mentve feladva. Koller lakatos­mester, Budapest, XIII., Róbert Károly krt. 32. Tel.: 203-219. 783 KIS ház 740 négyszögöl telekkel Szakmáron, szép helyen eladó. Csáky, Táncsics u. 1. 785 7. Kal. VTSK visszalépett 8. Szamuely II. törölve KISKUNHALASI JÁRÁS Eredmények: Kunbaja—Csi­kéria 7:1, Borota—Kelebia n. 2:2, Rém—Zsana 1:2, Jászszent- lásziió—Csólyospálos 1:1, Barka- kötöny—Jánoshalma II. 3:JL / A táblázat állása 1. Sükösd 22 17 2 3 80-19 36 2. Hszántó 22 14 6 2 54-22 34 3. Csátalja 22 15 2 5 56-26 32 4. Madaras 22 12 5 5 41-36 29 5. Fsztiván 22 9 5 8 30-34 23 6. Dávod 22 10 1 11 45-53 21 7. B bors ód 21 7 5 9 38-50 19 8. Nagyb. 22 8 2 12 34-58 18 9. Nnadudv. 21 5 6 10 33-50 16 10. Tataháza 22 6 2 14 42-60 14 11. Szeremle 22 4 4 14 35-61 12 12. Bátm. 22 4 4 14 21-55 12 B. MTE II. 22 13 3 6 64-16 29 B. Bácska 22 5 1 16 32-69 11 Tartalékbajnokság: Nemes­nádudvar—Bácsborsód 2:1, Ma­daras—Szeremle 2:3, Sükösd— Nagybaracska 2:0, Tataháza— Dávod 4:4, Hercegszántó—Csát- alja 2:1. A táblázat állása L Sükösd 20 18 2 — 95-13 38 2. B. MTE 18 11 3 4 46-23 25 3.Csátalja 18 9 3 6 39-29 21 4. B. borsód 19 9 2 8 51-36 20 5. Szeremle 19 9 2 8 38-53 20 6. Madaras 1« 7 5 6 51-34 19 7. Nagyb. 18 7 5 6 34-33 19 8. Hszántó 18 8 3 7 35-36 19 9. Fsztiván 19 8 1 10 42-58 17 10. Nnádudv. 18 5 1 12 29-57 11 11. Dávod 18 3 2 13 37-71 8 12. Tataháza 19 1 3 15 22-76 5 1. Kunbaja 11 9 — 2 33-12 18 2. Csólyosp. 11 7 2 2 38-12 16 3. Harkak. 11 7 2 2 33-10 16 4. Csikéria 11 6 — 5 30-19 12 5. JászsztL 11 5 2 4 20-28 12 6. Zsana 11 4 — 7 19-43 8 7. Borota 11 2 2 7 25-37 6 8. Rém 11 1 1 9 12-35 3 Jánosh. H. 12 8 1 3 47-1:9 17 Kelebia II. 12 6 3 3 21-33 15 Tartalékbajnokság: Kunbaja —Gsikéria 6:1, Rém—Zsana 3:1, Jászszentlászló—Csólyospálos o:4, Harkakötöny—Jánoshalma H. 2:0. A táblázat állása HAGYOMÁNYOS konyhabútor eladó. Kecskemét, Nagykőrösi utca 30. _____________________ 3834 R EKAMIÉ, ágy, szekrény, tü­kör eladó. Kecskemét, Zsinór utca 50. 3889 SÖSKUTI mészkötégla eladó. Balioszög 4 km-nél. Dudás. ________________________________3843 E LADÓ Bácsalmás, Ö-almás 123. szám alatti tanya, a hozzatar- tozo 200u négyszögöl szántó, va­lamint egy kn bo termő szőlő­vel együtt. Ar megegyezés sze­rint. Jtrdeklődni ugyanott le­het. _____________________________763 J Ö karban levő, 412-es Moszk­vics személygépkocsi (egyéves, 12 000 km-t futott), sürgősen el­adó. Érdeklődni lehet, Matics- né, Kunszentmiklós, Dabasi u. 12. Telefon: 60. 762 HAROMSZOBA összkomfortos, kertes családi ház eladó, elfo­gadható árért. Kecskemét, Szi­lágyi Erzsébet u. 26. 2786 HAROMSZOBA összkomfortos társasházrész eladó. Kecskemét, Vörösmarty utca 5. 2735 KUNFEHERTÖN teljesen kész víkendház eladó. Érdeklődni Kiskunhalas, Szabadkai út 80, 115 óra után. ___________________767 S KODA 1000-es MB személy- gépkocsi kifogásitalan állapot­ban, valamint l5o literes hűtő­szekrény eladó. Kecskemét, Kossá I. sétány 38. 17668 ELADÖ Kiskunhalas, Linhardt Antal utca 12. szám alatti két­es iélszooas etazsiUhessei, mel- iekepuieaei, felszerelt csaiadi ház, 1972. augusztusi beköltö­zéssel. ErdekLudni lehet: Ta­kács Gabor, Gyál, Körösi út 88. sz.________________________________801 lladÖ kertes, kétlakásos (két- szoba összkomfortos plusz szo­ba, konyha), azonnal beköltöz­hető családi ház. Kiskunhalas, G^-rle utca 10. szám alatt. 802 ELADÖ Kiskunhalason, Bat- thányi utca 36. számú bexol- tözhető kis Lakóház. Erdeklőd­ni a helyszínen. _______________804 V ENDEK Kiskunhalason há­romszobás társasházat bekcjl- tözhetót OTP-átvállalássai — „50 006” jeligére a Kiskunhalasi Hirdetöbé.______________________805 E LADÖ Kiskunhalas, Bogárzó­puszta 37. szám alatt 50 do fias birka, 3fl db tokjuh és kettő db erős fiatal szamár, ugyanott nagyon jó tanya, telekkel — jószágtartásra kiválóan alkal­mas, szintén eladó. Érdeklődni helyszínen bármikor. 813 MÉHESFALU, Iványi Grünwald B. utca 4. számú ház eladó. 17( ELADÓ most műszaki vizsgá­zott 407-es Moszkvics. Harkakö­töny, Külterület 52. szám, Tö­rök. Tsz-udvar. 760 ÚJ kocsit vennék Skodát vagy Wartburgot. „Skoda” jeligére a Kiskunhalasi Hirdetőbe kérek ajánlatot. 17677 NAGY szoba, konyha, kertes ház telekkel eladó. Kecskemét, Szemere Pál u. 15. (Méhesla­p0S)# 3g90 HÉTVÉGI házhely Budostónál SÖTÉTBARNA kombinált bútor eladó. Kecskemét, Műkért, Kertváros I. u. 24. sz. I. emelet, 5. ajtó. Érdeklődni mindennap délután 16 órától, vasárnap egész nap. 17678 ELADÖ tanya 800 négyszögöl területtel. Kecskemét, Kisfái 208. Takács Pál. 3894 S 100-AS Skodát, 10 000 km-ig veszek. Szarka Balázs, Kecs­kemét, Béke fasor 26. 3896 FIGYELEM! Siófokon 106-150 négyszögöl telek, víztől kb. egy km-re eladó. Leveleket „Érde­mes 421 255” jeligére a kecs­keméti Magyar Hirdetőbe ké­rem. __________________________ 3899 K ISSZEGEDI cserép eladó. Kecskemét, n., Cédulaház utca 20. szám. 17736 1. Harkak. 11 9 — 2 30- 6 18 2. Jánosh. 11 8 1 2 49- 7 17 3. Kunbaja 12 8 1 3 22-12 17 4. Zsana 12 6 1 5 27-24 13 5. Csólyosp. 12 4 3 5 21-20 11 6. Csikéria 11 5 1 5 28-30 11 7. Borota 10 3 1 6 22-22 7 8. Jászsztl. 12 3 — 9 6-68 6 9. Rém 12 1 2 9 8-33 4 KALOCSAI JÁRÁS Eredmények: „A” csoport: Kiskőrös n.—Szalkszentmárton elmaradt, Szalkszentmárton a bajnokságból törölve, öregcser­tő—Géderlak 3:0, Tass—Foktő 0:2, Dunapataj—Harta 0:0, Dus- nok—Szakmár 1:2. A táblázat állása L KTE n. 18 14 1 3 82-22 29 2. MFSC 18 12 2 4 40-23 26 3. Lakiteleik 18 12 2 4 36-23 26 4. Tiszaújf. 17 10 4 3 32-19 24 5. Mezőfi n. 17 10 2 5 39-21 22 6. Ballószög 18 8 5 5 32-31 21 7. Radn. SE 17 6 3 8 42-47 15 8. K. Göngy. 18 4 5 9 32-40 13 9. Nyári. 18 4 4 10 32-47 12 10. Lajoism. 18 4 4 10 26-47 12 11. Orgovány 18 3 3 12 29-49 9 12. K. Építők 17 1 1 15 13-66 3 1. Dunapataj 2. Szakmár 3. Tass 4. Harta 5. öreges. 6. Dusnok 7. Foktő 8. Géderl. 9. Kisk. n. 10. Szalksztm. törölve 2 33-14 20 3 34-15 20 6 25-22 16 5 35-20 15 5 21-16 14 5 15-16 13 5 20-26 13 7 21-36 12 9 18-43 8 Tartalékbajnokság: öregcser­tő—Géderlak 8:0, Tass—Foktő 5:1, Dunapataj—Harta 5:1, Dus­nok—Szakmár 2:4, Kiskőrös— KECSKEMÉTI JÁRÁS Eredmények: Műszaki Főis­kola—Lakitelek 2:0, Lajosmizse —Ballószög 1:1, Orgovány— Nyárlőrine 2:2, K. Építők— KTE n. 0:11, K. Göngyöleg— Mezőfi n. 0:2, Radnóti II.—Ti­szád j falu 0:1, félbeszakadt. A táblázat állása KISKUNFÉLEGYHÁZI VÁROSI BAJNOKSÁG Halápi Kupa mérkőzések eredményei: Vasas ifi—Honvéd n. 2:1, Gátér—Kunszállás 3:3, Lenin Tsz SK—P álmonostora 1:4, Vasas H.—Húsos 1:8. A táblázat állása 1. Vasas n. 1 1 — 8-1 2 2. Pálon. 1 1 — 4-1 2 3. Vasas ifi 1 1 — 2-1 2 4. Gátér 1 — 1 — 3-3 1 Kunszállás 1 — 1 — 3-3 1 6. Honvéd II. 1 — — 1 1-2 — 7. Lenin Tsz 1 — — 1 1-4 — 8. Húsos 1 — — 1 1-8 — A Kecskeméti MFSC—Lakitelek járási bajnoki mér­kőzésen készült képünk. A lakiteleki kapus rávetődés- sel ment az MFSC-csatárok elől. HORGÁSZTANYANAK vagy hétvégi üdülőnek alkalmas 120 négyzetméteres épület 800 négyszögöl területtel a csongrá­di Holt-Tisza parton eladó. Érdeklődni: Gsongrád, Táncsics Mihály u. 15. 17737 407-ES Moszkvics eladó. Érdek­lődni 18 óra után MSZB Tsz- lakótelep. Kecskemét, Búzaka­lász u. 1. 17739 eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Kolozsvári u. 5. (Rendőrfalu), délután 5 órától. Bozókiné. 3860 SOLTVADKERTEN, Büdöstó mellett, víkendház eladó. Ér­deklődni: Kecskemét, Mártírok útja 3, délelőtt 10 óráig, délután 3 órától. 3053 BE PONTÖRMELÉK eladó. — Kecskemét, Vízmű utca 12. 3852 LEVÁLASZTOTT félház, nagy kerttel, beköltözhetően eladó, Kertváros VI. utca 7. Érdeklőd­ni: Kecskemét, Törökfái 120. (Kecskeméttől 7-es km-kőnél.) 3651 GYERMEKKOCSI, sport és mély felsőrésszel eladó. Kecs­kemét, Ybl Miklós utca 5. 3846 HEGESZTŐDÉN AMÓT veszek hibásat, és ugyanott Panni ro­bogó és permetezőgép eladó. Kecskemét, Kuruc tér 4. Né­meth. 1 17742 ELADÖ másfélszoba összkom­fortos lakás. Kecskemét, Mű- kertváros, I. u. 20., I. emelet. Csordás. 3929 SKODA MB sürgősen eladó. Kecskemét, Mikes u. 7. 3903 ELADÓ Favorit, garanéiális televízió. Kecskemét, Dankó u. 21. szám. 3904 CM-ES Skoda 1000-es jó álla­potban eladó. Kiskunfélegyhá­za, Döbrentei u. 3. 17746 MODERN mély gyermekkocsi, igényesnek eladó. Kecskemét, Széchenyiváros V. épület, V. Lépcsőház 89. 17609 ELADÓ gázrezsó palackkal, nyomáscsökkentővél, príma ál­lapotban. Cím: Farkas János, Kecskemét, Homokbánya mel­lett. 17705 HÁZRÉSZ efladó. Jókai u. 17. Kecskemét, 2766 KÖZPONTHOZ közel, fiatal ba­rackos éladó. Hobby földnek alkalmas. Érdeklődni: Kecske­mét, Erkel u. 6. ___ 17629 M ODERN, fehér gyermekkocsi eladó. Kecskemét, Nyíri út 13. ni. lépcsőház 21.___________17650 E LADÓ Nyárjason kétszobás, konyhás ház, hétvégi háznak is alkalmas környezettel, az állo­más túloldalán, az erdősorban. Érdeklődni mindennar) délután 3 órától Nyárlőrine, n. kerület 167. Vandzsáréknál. 17658 KECSKEMÉT központjában le­vő kétszoba összkomfortos szö­vetkezeti lakás, OTP-átválílalás- sal eladó. Leveleket „Nyári költözés” jeligére a kiadóhiva­talba kérem. 17687 ELADÓ tanya. Kecskemét, Ür- rét 238. szám alatt, 800 négy­szögöl területtel, az iskola mel­lett. Szabóék. 17689 HÁZ eladó. Kecskemét, Cédu­laház utca 7. 2828 CSALÁDI ház eladó, 400 négy­szögöl kerttel. Azonnal beköl­tözhető. Kecskemét, Budaihegy 54. 2832 ELADÓ Cserkesz őlő, Kun a dű­lő 17. sz. alatti 300 négyszögöl üdülő és. 250 köbcentis MZ mo­torkerékpár. 2834 NÉMET juhászkölykök eladók. (Feketék, vörös végtagokkal). Megtekinthetők a keceli TÜ- ZÉP-telepén. _________ H ASZNÁLT irodabútorok el­adók. Érdeklődni lehet OTP Bács-Kiskun megyei Igazgató- ___ot, ___________ s ága, Kecskemét, Szabadság tér NÉGYSZEMÉLYE53 rekamié­WARTBURG 1000-es személy- gépkocsi jó állapotban eladó. Kiskunhalas, Kisfaludy utca 51. s_z.________________________________815 MAGÁNJÁRÓ fűrészgépet ven­nék. „Fűrészgép” jeligére a Kiskunhalasi Hirdetőbe kérek ajánlatot. 816 ÜJ sezlonok, ágybetétek, mo­dern heverők eladók. Ügyes fiút vagy leányt, tanulónak, esetleg segédmunkásnak, ked­vező feltételekkel felveszek. Farkas György kárpitos, Kis­kunhalas, Alkotmány utca 18. 818 KISKUNHALASON, Dobó utca 40. szám alatti fél házrész el­adó, azonnal beköltözhető, ér­deklődni második ajtó. 778 ELADÓ családi ház. Kecske­mét, Kertváros VIII. utca 2. Beregszászi Tibornál. 2705 TÁRSASHAZBAN két szoba komfort eladó. Azonnal beköl­tözhető. Kecskemét, Műkert, Kertváros V. u. 2. Juhász. Ér­deklődni délután 5 órától. Szombat, vasárnap egész nap. 17667 KECSKEMÉT, Zsinór utca 4. szám alatt beköltözhetően fél­portás ház eladó. Érdeklődni naponta délután 5—6 óra kö­zött a helyszínen. 17670 ELADÓ kertes, komfortos csa­ládi ház. Előnyös vétel. Kun­szentmiklós. Somogyi Béla u. Írország Ferenc. 17672 ÜJ állapotban levő Moszkva M. 25>o köbcentis csónakmotor el­adó. Leveleket „Moszkva 421 267” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérem. 2813 1/a alatt. 774 ELADÖ Kecskemét, Klapka ut­ca 43. sz. két szoba, komfortos külsőportás kertes házrész. Ha­sonló széchenyivárosi főbérleti lakáscserével, I. emeletig. Ér­deklődni: egész nap. Déikány Istvánéknál. 3877 KOMBINÁLT szekrény eladó. Igényesnek is megfelel. Kecs­kemét, Sztahanov utca 2. n. emelet, 10. ajtó. 3876 ELADÓ zongora. Ifjúság útja 31. Kecskemét, 3® 81 PEUGEOT 493/B tip. személy- gépkocsi karambolos állapot­ban eladó. Megtekinthető és megvásárolható május 29-én 14 órakor, Kecskemét, Puskin u. 23. alatt.________________________3871 ELADÓ halványkék, modern konyhabútor és GT—10-es gáz­tűzhely, palackkal, nyomás- csökkentővel együtt. Érdeklőd­ni lehet: 17 óra után. Kecske­mét, Szóin okihegy 19. épület, II. emelet 9. 3872 KÉT db piros fotel eladó. Kecs­kemét, Halasi u. 5. 1/16. 17720 NÉGY db 550x13-as olasz kül­sőgumi eladó. Érdeklődés: va­sárnap reggel 7—9 óráig. Kecs­kemét, Árpád körút IS. in. emelet 11. alatt. 17719 ELADÓ kombinált szobabútor és konyhabútor. Kecskemét, Szoinokihegy 5. épület 1/3. 17716 LAKÁST vennék Kecskeméten 40 000 Ft készpénzért, havi 1000 Ft törlesztéssel] és OTP-átválla- 1 ássál. Leveleket „Korszerű” jeligére a kiadóhivatalba ké­rem . __________________________17716 E LADÓ lovak, kocsik felszere­léssel, ugyanott trágya is. Kecs­kemét, Közép utca 26, Kovács Sándor. 17766 ELADÓ sürgősen Czollner köz 7. szám alatti telek, ikerház építésére is alkalmas, valamint Szilágyi E. u. 64. számú há­romszobás lakás. Érdeklődés: Kecskemét, Szilágyi E. u. 64. I. emelet, balra. 17708 GARÁZSAJTÓ eladó. Kecske­mét, István körút 5. (Műkert). 17714 CH rendszámú Wartburg eladó vagy Skoda Octaviáért cserél­hető. Kiskunhalas, Kölcsey ut­cája____________________________785 ELADÓ CG rendszámú Wart­burg. Kiskunhalas, Tóköz 4. szám alatt, új futballpálya mel­lett. Érdeklődni délután 4 után. 793 garnitúra és 50 literes Lengyel hűtőszekrény eladó. Kecske­mét, Szolnoki u. 12. I. eme­let 3. _________________________2769 V ESZEK kerékpárokat, gumi­jait, alkatrészeit. Varrógépek vétele, javítása. Miletics mű­szerész. Kecskemét, Bem u. 9. 2746 HÁROMSZOBÁS társasházrész garázzsal, OTP-átvállalással el­adó. Kecskemét, Szilágyi Er­zsébet u. 52. I. emelet 3. Ér­deklődni: 6 óra után. 2758 KIADÓ kínon bejáratú üres szoba. Kecskemét, I. kér. Hu­nyadi János u. 24. 3867 KL\DÓ külön bejáratú bútoro­zott szoba 3 személy részére. Azonnal elfoglalható. Kecs­kemét, Budai u. 18.__________3886 M OSÁST vállalok lakásomon. Kecskemét, Czigány János ut­ca 26/a. Némethné.___________3885 H AJlDÜSZOBOSZLON üdülés­re szobák kiadók, előjegyezhe­tő megbízottnál, Kecskemét, Erkel u. 5. 17735 MŰHELYNEK, üzletnek, rak­tárnak megfelelő nagy épület forgalmas főútvonal mellett ki­adó. Megtekinthető hétköznap 6—16 óráig. Kecskemét, Dózsa György u. 20. alatt. ________17727 K ÜLÖN bejáratú bútorozott szoba fürdőszoba használattal, férfi részére azonnal kiadó. Kecskemét, Széchenyi körút 20. 3911 ELCSERÉLEM Kecskeméten, másfél'szoba, komfortos laká­som, szoba, konyhás lakásért, vagy költségmegtérítéssel azon­nal átadom. Kecskemét, Ho­mokbánya, n. épület 39. Szabó. _________________________________3912 AZONNAL átvehető Wartburg de Luxe tolótetős kocsimat el­cserélném ez évre szóló Tra­bant Limousine, vagy Combi kiutalásért. Leveleket „Meg­egyezéssel” jeligére a kiadóhi­vatalba kérem. 17745 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba 2 személy részére kiadó. Kecskemét, IV., Sárkány u. 14. 17738 KERTES családi ház SÖTÉT kombinált szoba, gitár, 2838 j parkettkefélő eladó. Kiskunha- eladó. I las> Kard utca 2. 794 Kecskemét, Volker telep IV. ut- ! rSTÁLLÖTRÁGYA eladó. Kecs­es 2V 2830xemét. Dankó utca 6. 2815 kérem* ÜGYFELEINKKEL közöljük, hogy a 22. számú túrázó bé­lyegzőt érvénytelenítjük. — Gsongrád—Bács megyei Élelmi­szer- és Vegyiáru Nagvkeres- kedelmi Vállalat bajai fiókja. ___________________________________559 g épkocsivezető állást vál­lalok Kecskeméten, 8 éves gva- korlattal. Leveleket ..Személy- gépkocsi 421 194” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe 2742

Next

/
Thumbnails
Contents