Petőfi Népe, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-17 / 114. szám

1972. május 17, szerda 6. oldal A kunszentmiklósi példa UHterflteti „postafiókok” Szög a zsákból... <D Rápillantok a Keretes újság- hirdetésre és nem. akarok hin­ni a szememnek. Aztán elol­vasom újból és mégegyszer. Sajnos, nem tévedtem: a te­kintély hamis értelmezésének nyomtatásban is megjelent bi­zonyságára akadtam! Ugyanis a magát eleddig vegyesipari és szolgáltatónak nevező vállalat nagyvonalúan elhagyta nevé­ből a/ javító-szolgáltató meg­jelölést. És a hirdetése sem arra utal, hogy teszem azt: a törött ablakomat hívásomra gyorsan beüvegezi, hanem: „Épületüvegczési munkát rö­vid határidőre vállalunk” ... Lám, kibújt a szög a zsák­ból! — állapítottam meg lelep­lezem és egyben lehangoltam Eszembe jutott ugyanis az a korábbi értesülésem, hogy a nem utolsósorban a lakosság szolgáltatására hivatott taná­csi vállalat vezetői a cég ne- vének megváltoztatására tet- : K -lete t. TVíéghozzá ilyen hűi okolással: „Olyan rosszul c-j; :','j vállalatunk nevében az a javító-szolgáltató szó ... i’gésr.en más lenne a tekinté- jv■; ha egyszerűen, simán vegyesipari valla lat lenne!” Talán szükségtelen is mon- (fcani, hogy a névváltoztatási próbálkozás ne:m talált, mert r.cm találhatott megértést sem a helyi, sem a megyei tanács­nál. Egyszerűen azért, mert ha valahol, ügy e testületekben, s azok apparátusaiban nagyon jól tudják, ho;gy számos vo­natkozásban mennyire hiá­nyos, mennyire gyerekcipőben „jár” mindaz a tevékenység, amelyet az oly sokat emlege­tett szolgáltatás fogalmával jelölünk. Mint ahogyan azzal is tisztában volt a felügyeleti szerv, hogy a tekintélyre va­ló hivatkozás egyszerűen por- hintés a néwáltozási törek­vésben. Mert a háttérben az van, hogy a lakosságnak nyúj­tandó szolgáltatások kárára a kevesebb gonddal járó, s ta­lán kifizetődőbb, nagyobb vál­lakózásokhoz szeretnének a cég nevével is menlevelet sze­rezni. Márpedig engedtessék meg: talán mégsem egészen ez az út, ez a módszer vezet a szol­gáltatások fejlesztésére vonat­kozó program teljesítéséhez. Hogy például a párt Központi Bizottságának e témával szo­rosan összefüggő, nőpolitikái határozatát ne is említsük. S végül, visszatérve a lapunk á; llis 13-i számában megje­lent hirdetésre, hadd tegyük fel a kérdést: hol vette a jogot az önkéntes névváltoztatásra az akkor , még Bajai Vegyesipari Javító- és Szolgáltató Vállalat? kiért a városi tanács végrehaj- ; ) bizottságának döntése az- i’táa született. És nem a hir- d résben szereplőhöz, hanem: B i ii Fémipari és Szolgáltató V. llalr.ra való átkeresztclésé- f ez j rult hozzá. Bizonyára iSy• n meggondolással: ha egy vállalatnál komolyan azt hi­szik, hogv nem a tevékenysé­ge, hanem a neve adja a te- iriíélyt, ám legyen vegyes- helyett fémipari. De, hogy a la­kosságnak végzendő munkára, javításokra kötelezzen, semmi­képp ne maradjon ki a szolgál­tató megjelölés. P. !• A tanyai postai kézbe­sítés hosszú ideje gondot jelent a postának és a ta­nyán élő embereknek egya­ránt. Gond, mert a távirat­nak, levélnek, pénz- és cso­magküldeményeknek, vala­mint a sajtóterméknek el kell jutni még a legeldu­gottabb helyekre, a tanyák­ra is. Jogos igénye ez a tanyai lakosságnak és sok­szor életfontosságú egy-egy küldemény kézbesítése. Ezzel a feladattal hosszú időn át nem tudott megbir­kózni a posta. Megyénk ki­terjedt „külterületein” a tanyák távol vannak egy­mástól. Ezt a tényt lehetet­len nem tudomásul venni. Nagy erőfeszítést és meg­terhelést jelentett a tanyai kézbesítőknek a postai kül­demények késedelem nél­küli eljuttatása az ott élő lakossághoz. A járhatatlan utak, az időjárás viszontag­ságai próbára tették az em­bert, az állatot és a jármű­vet egyaránt. Ezen az állapoton igye­kezett változtatni a posta, és elsőként Kunszentmiklós tanyavilágában levélszekré­nyeket helyezett el, ame­lyeknél naponta, percnyi pontossággal jelenik meg a posta gépkocsija. Ezeket úgy helyezték el, hogy mi­nél jobban megközelíthe­tők legyenek a legtávolabb- ra lakók számára is. Ilyen módon naponta megkapják ők is küldeményeiket, majdnem „házhoz szállít­va”. Rövid távolságot kell megtenniök a tanyaiaknak, hogy az érkezett leveleket, pénzt, táviratot vagy újsá­got megkapják. Küldemé­nyeiket a helyszínen fel is adhatják. Az új rendszerű ta­nyai kézbesítés jelenlegi körülményeink között jó­nak, kultüráltnak mondha­tó. Követendő minden olyan városban és község­ben, ahol szétszórt tanya­világban élnek az emberek. A blokkrendszerű kézbesí­tő szekrények felállításával, illetve felszerelésével min­den család külön „postafi­ókhoz” jutott. Az újrend­szerű tanyai levélszekré­nyek felállításáért dicsérni lehet a postát, mert sok ember gondján segített A tanyai emberek megszerették a kézbesítés új formáját, szinte már várják a postásgépkocsit, amelynek vezetője kedves, udvarias ember és készség­gel áll a tanyai lakosok rendelkezésére. Segít gond­jaik elintézésében, árusít újságokat, elviszi a levele­iket. Megértéssel fogadták a tanyai lakosok a kézbesí­tés új módját, és azóta több mint duplájára emelkedett a különféle sajtótermékek­re előfizetők száma. (Ez sem közömbös számunkra.) A kísérlet sikere nyomán már újabb tanyai területe­ken kezdtek hozzá a kül­területi kézbesítő szekré­nyek felszereléséhez. Kecs­kemét határában már sze­relik a „postafiókokat”, amelyek közel ötezer csa­ládot hoznak közelebb a „világhoz”. Ezt követi Kis­kőrös, Baja, Kiskunfélegy­A Szolnok megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osz­tálya pályázatot hirdetett a képzőművészek közép­magyarországi területi szer­vezetének tagjai részére „Munkásábrázolás a kép­zőművészetben” címmel. A pályázat célja, hogy a kép­zőművészet eszközeivel megörökítsék az ipari és mezőgazdasági munkások életét, a nagyüzemi terme­lés eredményeit. A területi szervezethez tartozó Szol­háza és Kiskunhalas külte­rülete. Mindez további hétezer család gondján eny­hít. Ha minden a terveknek megfelelően halad, akkor ez év végére elkészülnek a levélszekrények felszerelé­sével. Azok a községek, amelyeknek nagy tanyai területük van és ahol ége­tően szükséges a postai kéz­besítés javítása, a követke­ző években kerülnek sorra. E program megvalósítása hosszú éveket vesz igénybe. Az igények és a lehetősé­gek nem minden esetben találkoznak, minthogy az anyagiak nem állnak kor­látlanul a posta rendelke­zésére. Úgy véljük, hogy a postai szolgáltatás jó úton halad, és a tanyai lakosság postai ellátása megközelíti a városi lakosság ellátását. Ez pedig nem közömbös számunkra, de főleg a fen­tebb közölt közel 40 ezer lakos számára. Arra biztat­juk a postát, hogy vegyék figyelembe az érintett te­rületek lakóinak igényét és minél előbb, minél több he­lyen valósítsák meg tervü­ket Sólyom Ferenc nők és Bács megyei művé­szek festményekkel, grafi­kai alkotásokkal, szobrá­szati munkákkal vehetnek részt a pályázaton. A pályaműveket 1972. szeptember 15-ig kell be­küldeni a szolnoki Damja­nich János Múzeumba. A beérkezett műveket mind­három kategóriában díjaz­zák. Az első díj kategó­riánként hétezer, a máso­dik ötezer, a harmadik díj pedig háromezer forint. Pályázat: Munkásábrázolás a képzőművészetben Kocsis István A kecskeméti színház büféjében két asztalt ösz- sze kellett tolni, hogy el­férjenek a Bolyai János estéje című monodráma megtekintésére Budapestről ideutazó irodalomtörténé­szek, kritikusok, pályatár­sak. Amikor megtudták, hogy az utolsó előadásokra megérkezett a szerző, Ko­csis István, nagyon meg­örültek. Nehezen tudtam szóra bírni, magáról nem szívesen beszél. — 1970-ben, a Korunk augusztusi számában je­lent meg a Bolyai János estéje. A szatmári színház a következő év tavaszán mutatta be. Hamarosan a temesvári, a marosvásár­helyi is műsorra tűzte. Stú­diószínházban itt, Kecske­métien került először a nézők elé. Magaménak ér­zem ezt az előadást. Pi- róth Gyulában kitűnő adottságokkal rendelkező művészt ismertem meg. A monodráma nem hálás műfaj. Csak olyanok nyúl­nak hozzá, akik igazi szín­házat akarnak. 1967-ben temesvári diák­színjátszók mutatták be el­ső művemet... Azóta több alkotásomat is előadták és kötetben is megjelentek drámáim. „A nagy játé­kos” Martinovics életének tragikus mozzanatával fog­lalkozik. A kolozsvári szín­ház játszotta a Stuart Má­ria című művemet. Egyen­letek címmel adták ki el­ső kötetemet. Ez novellái­mon kívül a Megszámlálta- tott fák című drámámat is tartalmazza. t.. Magamról még any- nyit, hogy Kolozsváron vé­geztem az egyetemet, ma­gyar—történelem szakos tanári diplomát szereztem. Jelenleg az Utunk munka­társa vagyok... Mit mondhatnék „ars poeticámról” ? A dráma kérdez. Nem lehet annyira okos, hogy feleljen is a né­zőknek. A legetikátlanabb dolog a langyos kérde­zés .., Miért mondhat el a hős rendkívül hosszú monológokat? Mert a mo­nológokban nem ismerteti, hanem felfedezi önmagát. A drámát különben sem a hősiesség érdekli, hanem a hőssé válás pillanatai. Kiss Ferenc József At- tila-díjas irodalomtörté­nész: — Az emberi tisztesség konfliktusait ábrázoló ma­gyar drámák — Illyés, Sánta, Déry alkotásai — után is teljesen eredetinek találom ezt a művet, ösz- sze tudta kötni az alap- konfliktust olyan gondolati tartalmakkal, amelyek Né­meth László Bolyaival fog­lalkozó művei után sem voltaic teljesen magától ér­tetődők. Egyetemes prob­lémákat érintett Kocsis Ist­ván. Kitűnően mutatja a felbomlóban levő emberi tudat mechanizmusát, a zi­láltság, a bomlottság álla­potát. Fábián Zoltán, az Író­szövetség titkára: — Az az alaphelyzet, amelyben Bolyai János elénk áll, önmagával, em­lékeivel, kényszerképzetei­vel — kicsit végletes. De sorsát úgy fogalmazza Ko­csis drámává, hogy tanul­ságai minden embert el­gondolkoztatnak és a hu­mánum feltétlen tiszteletét sugallják. A vezérkari főnök és más színművek írója, Szá­raz György: — Tiszta levegőt árasz­tanak Kocsis drámái, örü­lök a kecskeméti áttörés­nek, hogy az itteni bemu­tató révén mi is láthattuk ezt a jó előadást. Piróth Gyulának csak gratulálni tudok. (A nagyszerű telje­sítményért a Művelődés- ügyi Minisztérium a na­pokban nívódíjjal jutal­mazta a Katona József Színház művészét.) * Bízunk abban, hogy ta­lálkozunk még Kecskemé­ten Kocsis Istvánnal és más műveivel. H. N. 2. A vitéz Budára jön Bárha kevés beszédű volt Dózsa, egyáltalán nem hi­ányzott belőle az önbecsü­lés. Ismerte a maga eré­nyeit, szolgálatának érté­két, noha érdemeiért nem nagyon részesülhetett elis­merésben. Lovaskapitányi kinevezése volt a legna­gyobb kegy, amellyel eddig a hatalmasok kitüntették. Korábban is tanúbizonysá­got kellett adnia vitézségé­ről, különben aligha biztat­ta volna Török Imre nán­dorfehérvári kapitány, hogy egyenesen a királyhoz men­jen jutalomért. A székely katona megfo­gadta parancsnoka taná­csát. Ajánlásával Budára érkezik és II. Ulászló udva­ra kiutal számára kétszáz aranyat. Egyszersmind meghagyják a kincstárnak, hogy a pénzbeli jutalmon kívül adjanak Dózsának két paripát aranyos-ezüs­tös szerszámmal. Szinte népmeséi szépsé­gű epizód volt ez a végvá­ri katona életében, de csak­hamar szertefoszlott a dé­libáb. Gyanútlanul kereste fel Telegdy István kincs­tartó, hogy kérje tőle jo­gos jussát. Ám a gőgös Te­legdy holmi tréfának vélte az udvar kívánságát. Nem érte be a jutalom megtaga­dásával, ráadásul gúnyosan beszélt a messziről jött vi­tézzel, aki mindeddig fel sem merte tételezni, hogy gúnnyal és gőggel képesek őt megalázni. Egyelőre ön­uralmára hallgatott, de há­borgó önérzete arra ösztö­nözte, hogy jóvá tétesse megaláztatását. Ha nem is volt járatos a fényes Budán, kiverekedte, hogy fogadja őt Csáky Mik­lós Csanádi püspök, az a főpap, akinek Bakócz Ta­más esztergomi hercegprí­más után a legnagyobb te­kintélye volt az országban, aki a király diplomatája­ként okos, művelt és jó szándékú ember hírében állott. Mivel pedig a római egyház szorgalmazta legin­kább a törökök elleni vi­tézi harcot, úgy vélte Dó­zsa, alkalmas helyen kér orvoslást sérelmére. Reménye itt is keserves csalódássá változott. Csáky püspök még bőszítőbben viselkedett, mint a kincs­tartó. A kegyes nagyúr hí­rében álló főpap úgy be­szélt Dózsával, mint vala­mi jött-ment személlyel, durván lerohanta és rövid úton kidobta palotájából. A pillanatnyi szégyenen túl joggal hihette Dózsa, hogy ez a bánásmód lehetetlen­né teszi becsületében, ne­vetségessé válik, ha meg- csúfoltan tér vissza végvá­ri bajtársai közé. Már nem is a jutalom érdekelte, ha­nem az emberi méltóságán esett nyílt seb. Pedig ennek sértetlenségéhez ragaszko­dott. Olyan nevelést kapott a szabad székelyek között, olyan iskolát járt ki a hadi vállalkozásokban, hogy a szégyen nem férhetett ösz- sze büszke lelkiismeretével. Úgy döntött, hogy a leg­főbb egyháznagyhoz, Ba­kócz Tamás bíboros érsek­hez fordul panaszával. Ha itt is elutasítják, akkor egyenesen a király színe elé törekszik. Távolról sem volt cse­kélység ekkora urakhoz bejutnia olyan embernek, aki semmiféle összekötte­tésekkel nem rendelkezett. Különösen nehéznek bizo­nyult ezekben a napokban, amikor a királyi udvar, egész Buda valóságos láz­ban égett. Éppen Bakócz Tamás miatt. Az esztergo­mi érsek nemrég érkezett haza Rómából. Alig tartot­ta meg Esztergomban a fé­nyes Te Deumot — a her- cegprímási ünnepi isten­tiszteletet — sietett Budá­ra azokkal a tervekkel, amelyeket a pápa udvará­ban kovácsoltak Magyar- ország számára a török ve­szedelem ellen. Bármennyire lefoglalták Bakóczot a fontos ügyek, időt szakított a végvári ka­tona számára. A látszatra kegyes előzékenység mö­gött okos elgondolás húzó­dott meg. Hátha alkalmas ez a Dózsa György nagy­szabású terveihez? De ha nem alkalmas is, az iránta való szívélyesség minden­képpen jó benyomást tesz a katonákra, akik nélkül lehetetlen megvívni a kü­szöbön álló nagy keresztes­háborút. Mert ez volt a Rómában kovácsolt terv lényege: Magyarországon fegyverbe szólítják a had­ra fogható lakosságot, csatlakoznak hozzájuk Európa önkéntes kereszte­sei és a török ellen vonul­nak, visszafoglalják Kons- tantinápolyt, amelynek Ba­kócz Tamás esztergomi ér­sek lesz a pátriárkája. Így nemcsak a törököt űzik ki a keresztény Európa déli országaiból, de helyreállít­ják az egyházszakadás óta más utakon járó konstan­tinápolyi keleti patriarchá­tusban is Róma fennható­ságát. A bíboros érsek tehát fogadta a székely vitézt. Elbeszélgetvén Dózsával, csodálkozása nőttön nőtt. Tájékozott, éles eszű, kato­nai képzettség dolgában ki­tűnő férfiút ismert meg a végvári lovaskapitányban. Első találkozásukkor még nem hozta szóba a felállí­tandó keresztes hadak pa- rancsnoklásának ügyét, no­ha nem kizárt, hogy már ekkor úgy gondolt Dózsá­ra a bíboros, mint leendő fővezérre. A hatalmi erő­viszonyok szerint egyene­sen kívánatosnak ítélte a hercegprímás, hogy főran­gú személy helyett alacso­nyabb sorból származó te­hetséges vezér álljon a ke; resztesek élére, mivel II. Ulászló uralkodása alatt amúgyis nagy volt már az ország nyakára hágó oli­garchiák túlsúlya, szemben a királyi hatalommal. Ba­kócz persze, nem az ország érdekeit féltette, a mind önállóbb és önzőbb főurak­tól, hanem a maga hatal­mát. Szövetségest keresett nagyratörő céljaihoz. Mihelyt tisztába jött Dózsa panaszával, szemé­lyesen ment a királyhoz és követelte a vitéz meg­békítését. Ulászló is gyor­san cselekedett. Nem bízta immár Telegdyre a jutal­mazás ügyét, hanem maga tisztelte meg kitüntetésével a székely vitézt. Ünnené- lyes külsőségek között ad­ta át neki a jutalmat, s az először megszabott ajándék fölött aranylánccal ékesí­tette fel Dózsát, sarkan­tyút, kardot, díszes bíbor­ruhát nyújtott át neki. Ez­zel az aktussal a lovagok sorában emelte a vitézét, s hogy nagyobb nyomatékot adjon kegyének, egy falut is adományozott a székely nemesnek, ezenkívül ki­egészítette a Dózsa család címerét a kardot tartó, le­vágott török kézzel. Gerencsér Miklós Következik: Mise Szent György napján.

Next

/
Thumbnails
Contents