Petőfi Népe, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-06 / 80. szám

WT!. április 8, csütörtök 5. oldal Bolyai János estéje a kecskeméti stúdiószínpadon Azt hiszem nincs an­nál nagyobb öröm a néző számára, mint amikor egy színész a szeme láttára fej­lődik kezdő epizódistából vérbeli jellemábrázoló mű­vésszé. A kecskeméti és megyénkben közönség csak ritkán lehet tanúja ilyen varázslatnak. Hiszen a vi­déki színház még ma is — tisztelet a kivételnek — csak átutazó állomása a fiatal tehetségeknek. A ritka kivételek közé tart- tozik Piróth Gyula, aki most, az indulás nehézsé­geivel is küzdő stúdió színpadon, a Bolyai János estéje című monodrámá­ban mutathatta meg te­hetségét az igényes, de lelkes közönségnek. Az alig száz főt befo­gadó pinceszínház hangu­lata egyébként is közis­mert. Aki már egyszer megfordult ezen a helyen, az tudja, mennyire meg­hitt, emberközeli tud len­ni itt a színészi alakítás. De a ripacskodás, az elna­gyoltság, a felületes mun­ka is szembetűnőbb. Pi­róth nem engedett aköny- nyű csábításnak, fegyelme­zett és feszes játékkal, s nem hatásvadászó trük­kökkel teremtette meg a darab atmoszféráját. A két Bolyai, Bolyai Farkas (1775—1856) és Bo­lyai János (1802—1860), a két kiváló matematikus, apa és fia egyébként is régi izgató alakja az iro­dalomnak. Most egy fiatal erdélyi író, Kocsis István vállalkozott rá, hogy a te­hetségesebb, de tragikus sorsú Bolyai János életé­nek befejező állomását, önmagával való szembe­nézést vigye színre. Hadd A hangjelzés A NAPOKBAN egy hiva­tali személygépkocsival utaztam, s a gépkocsive­zető egy kerékpáros meg­előzéséhez készülődött. A jármű vezetőjét jól isme­rem, tudom, hogy tisztá­ban van a közlekedésren­dészeti szabályokkal, s be­tartja az előírásokat. Az előzést szabályosan hajtot­ta végre, meggyőződött ar­ról, hogy a mi járművün­ket más nem előzi, nem zavarta a szemben jövő forgalmat, biztosítva volt a szabad kilátása, elegendő hely- és oldaltávolság állt rendelkezésére s vissza tudott térni a menetirány- szerinti jobb oldalra és a szóban forgó kerékpárost sem fékezésre, sem sebes­ségcsökkentésre nem kényszerítette. Az irány­jelzőt kellő időben elő­ször balra, aztán jobbra kitette, úgy ahogy ezt az előírások megkövetelik. Amikor a műveletet befe­jezte megkérdeztem, miért nem kürtőit. A gépkocsi- vezető kissé csodálkozva nézett rám, majd kijelen­tette nincs erre szükség, így szokta meg. MIÉRT TARTOTTUK szükségesnek ezt a kis be­vezetőt elmondani ? Azért, mert hivatásos és nem hi­vatásos gépkocsivezetőink egyre-másra felejtkeznek meg a közlekedésrendésze­ti szabályokban előírt az életet és testi épséget óvó előírásról, a kürtölésről. A KRESZ egyetlen esetben, az előzés megkezdése előtt írja elő kötelezően a hangjelzést, de egyetlen gépkocsivezető — tiszte­let a kivételeknek, s ebből nagyon kevés van — sem használja kürtjét az or­szágutakon, sőt a városok­ban sem. Pedig a kürt jel­zés sokszor megelőzi a sú­lyos, nem egyszer halálos kimenetelű szerencsétlen­séget. Vegyünk errp egy példát. Manapság már nemcsak a lovas kocsit hajtők, de a kerékpárosok is tisztában vannak a leg­fontosabb közlekedési sza­bályokkal, s tudják, hogy ha hátuk mögött kürtszó hangzik, akkor le kell hú­zódniuk az úttest jobb ol­dalára, tiszteletben tartva a mö"öt+ük érkező jármű elhaladási elsőbbségét. Amennyiben a génkocsi- vezető nem jelzi kürttel az előzési szándékát, a kerékpáros, a lovaskocsi- hajtó nem figyel hátra, balra kanyarodik és már be Is következett a szeren­csétlenség. Tovább me­gyünk. Az a gépkocsive­zető, aki balra akar el­kanyarodni, vagy előzni szeretné a maga előtt las­san haladó járművet, kö­teles ugyan meggyőződni az elkanyarodás, vagy elő­zés veszélytelenségéről. Bele is pillant a tükörbe, s úgy dönt, megkezdi az előzést, ám a mögötte ha­ladó Zsiguli, Polski Fiat, vagy más gyorsabb sze­mélygépkocsi éppen sebes­ségénél fogva hamarabb tudja megelőzni, s miután nem kürtöl, éppen az első előzni kívánó járművel üt­közik az úttest bal olda­lán. SZAPORÍTHATNÁNK to­vább a szót, sorolhatnánk fel egymás után azokat az eseteket, amikor a kürtö­lés, a hangjelzés megóvja a gépkocsivezetőt az ütkö­zéstől, a meghurcolástól, az esetleg hosszan tartó büntetéstől. A közlekedési szabályok egyértelműen le­szögezik: az előzés végre­hajtásakor minden jármű­vezető köteles az előtte haladó jármű vezetőjének hang- vagy fényjelzéssel tudomására hozni ezt a szándékát. Aki ezt elmu­lasztja, vét a szabályok ellen, szabálysértést követ el. Az úton járók érdeké­ben örömmel üdvözölnénk a rendőrség ezzel kapcso­latos ellenőrzését, a sza­bálytalankodók megbünte­tését. Gémes Gábor tegyük mindjárt hozzá, hogy igazi írói eszközök­kel. Egy zseniális ember drámája zajlik a színen — az egyszerű színpad jól használta ki a környezet­ben rejlő lehetőségeket —, aki leszámolt a megelőző korokon át érvényesnek hitt euklédeszi geometriá­val, s máig ható távlato­kat nyitott a térelmélet­be... A tudós katharzise, akit örökös szembenállása, keménysége, kérlelihetet- lensége, szigorú elvei — a matematikáért, s nem a matematikából akart élni — magányosságra, kitaszí­tottságra kárhoztattak. A kis szobányi szín­padon szétdobált iratok, a falon hegedű és kard — jelképek: lehetett volna nagy muzsikus vagy had­vezér is, mindkettőhöz meg volt a tehetsége —, s két portré, az apáé és a volt hitvesé. Aztán még egy kép — az ágy alól kerül elő — Gauss német matematikus, fizikus és csillagász, a sikerember, a nagy ellenfél képe. Velük csatázik, népesíti be a szípadot az írói képzelet és a dráma egyetlen sze­replője. Jó másfél-két órai szí­nészi munka, hatalmas tel­jesítmény. Lekötni mind­végig a néző figyelmét, ehhez nem élég beszélni, játszani kell. Piróth ját­szik. A tárgyakkal, Bolyai kihagyó, zavaros gondola­taival, képzeletével és tisz­tuló értelmével Játszik a hangjával is, visszafogott­ság vibrál majd fortissi- móba csap át — a közbe­eső tónusokkal még adós marad —, arcjátéka, moz­gása mind a darab által ábrázolt ember önkifeje­zését, megmutatását szol­gálja. Színészi alázat és al­kotó fantázia jellemezte Piróth alakítását. A ren­dezők: Turián György és Takács László jó érzékkel segítették ebben. író, szí­nész és az ábrázolt karak­ter szerencsés találkozása volt ez az előadás. A kö­zönség szűnni nem akaró tapssal köszönte meg az alakítást. Jelezte ez a taps azt is, hogy a kecskeméti Katona József Színház művészi célokat szolgáló vállalkozása, a stúdió színpad újabb állomásá­hoz érkezett el ennek a jól kiválasztott darabnak a színrevitelével. F. Tóth Pál Az MSZMP Bajai Járási Végrehajtó Bizottságának határozata alapján a já­rási Vöröskereszt szervezé­sében a közelmúltban tan­folyamot rendeztek a Hosz- szúhegyi Állami Gazda­ságban, a járás mezőgaz­dasági üzemei egészség- ügyi felelősei részére. — Összesen ötvennégy hallgatót toboroztunk a tanfolyamra, 36 tsz-ből és 3 állami gazdaságból — mondja érdeklődésünkre Kőházi Ferencné járási vöröskeresztes titkár. — Az idei immár a negyedik esztendő, amikor megren­deztük ezt az alkalmat. A különbség annyi, hogy az eddigi 3—4 napos képzést most kéthetes bentlakásos tanfolyam váltotta feL — Melyek az új mód­szer előnyei? — A tartósabb, alapo­sabb elmélyülés a tudni­valókban feltétlenül minő­ségi többletet jelent, ko­molyabb alapképzést nyújt, hiszen a hallgatók bőveb­ben foglalkozhatnak az el­sajátítani kívánt anyag részleteivel. — Milyen tudnivalókkal ismerkedtek a résztvevők? — Zömmel közegészség- ügyi tárgyú előadások hangzottak el, huszonnégy szakember tolmácsolásá­ban. A téma fontosságá­hoz illő helyet kapott a tananyagban a növényvé­dőszer okozta ártalmak el­leni védekezés, örvende­tesen bővült a témakör: az elsősegélynyújtással kapcsolatos tudni- és ten­nivalókkal. — Elérte célját a tanfo­lyam? — Feltétlenül. Erre en­gednek következtetni azok a kérdőívek is, amelyeket „névtelenül” töltöttek ki a résztvevők, s válaszokból kitűnik a téma iránti őszinte érdeklődésük, lel­kesedésük. — Belelapozhatnánk ezek­be a tesztlapokba? — Tessék. Íme, arra a kérdésre: összefüggő tájé­koztatást kaptak-e a mun­kahelyükön előforduló va­lamennyi egészségügyi problémáról? — kivétel nélkül igennel válaszoltak. „Miről szeretett volna töb­bet hallani?” „A mérgek hatásáról.” A tanfolyam évenkénti megrendezését egytől-egyig helyeslik. Hadd fűzzem ehhez hozzá a Vöröskereszt kívánságát, kérését a mezőgazdasági nagyüzemek vezetőihez: épp a töretlen szakmai fejlődés érdekében lehető­leg ugyanazokat a dolgo­Április az ÍS Ezúttal is bőséges vá­lasztékot találnak a szak­emberek, ha felütik az MTESZ áprilisi esemény­naptárát tartalmazó kék nyomtatványt. A sor élére kívánkozik a Magyar Agrártudományi Egyesület Kecskeméten sorra kerülő takarmányo­zási tanácskozása. Az ál­lattenyésztő gazdaságok képviselői három előadást hallhatnak az ágazat egyik legfontosabb problémájá­ról. Dr. L énárt Lajos, a földművelésügyi miniszter- helyettes a fehérje- és táp­szergyártás növelésének le­hetőségeit ismerteti, Gá­dor József a megyei ta­nács mezőgazdasági osztá­lyának vezetője a megye takarmánytermesztésének • helyzetét elemzi, dr. Mol­nár József a Philaxia ve­zérigazgatója az állattáp­szerek és takarmánykiegé­szítő anyagok gyártásának legújabb eredményeiről ad tájékoztatást. A növény- termesztési szakemberek számára érdekesnek ígér­kezik a növényvédelmi tapasztalatcsere. A szakmától és ágazat­tól függetlenül osztatlan érdeklődésre tarthat szá­mot dr. Romány Pálnak, a megyei pártbizottság el­ső titkárának gazdaságpo­litikai tájékoztatója. Min­den bizonnyal sok válla­lati vezető vesz majd részt az újítási eredmények szá­mításának és díjazásának kérdéseit boncolgató elő­adáson, melyet az Iparjog- védelmi Egyesület rendez. A cím után ítélve segítsé­get kaphatnak a vállalati újítási szabályzat ösztön­zőbbé tételéhez. Tartogat a füzet elő­jegyzésre érdemes progra­mot, azoknak is akik a legfrissebb tudományos eredmények iránt különö­sen érdeklődnek. A Gép­ipari Tudományos Egyesü­let a korszerű raktározá­si módszerekről és a gépi adatfeldolgozásról tart filmvetítést tagjainak, Zá- ray Géza pedig kanadai tanulmányújának tapasz­talatairól számol be. A kémiai-analitikai szakosz­tály a láng-spektrometria, valamint az ionszelektív elektródok új alkalmazási lehetőségeiről rendez elő­adást, az Erdészeti Egye­sület tagjai pedig a kér- gezésről tekinthetnek meg technológiai és gépbemu­tatót. Sétálok a város közepén... Kecskemét, péntek este. Utolsó mozielőadás, majd vendéglői vacsora után egészségügyi sétának vá­gok. Hogy túlságosan ki ne menjek a „városból”, az ilyenkor már megnyug­tatóan csendes Rákóczi úton kezdem. Kifelé a Vasúikért irányában, majd vissza a középső sé­tányon. A levéltelenül még titokzatosabban ro­mantikus fák alatt. A Városi Mozi előtti parkolótérnél meg az éj­szakai élet „reális” moz­zanatai korszerűsítik a csendes romantikát. Az út néptelen, csak a megyei bíróság felől jön egymást karonfogva két maxikabá­tos nő. Mintha sietősre fognák lépteiket, mikor óvatosan hátrapillantanak. Érthető, miért. A Hírős irányából sza­ladó személygépkocsi már jó előre lassít, mielőtt mel­léjük ér. Aztán lépésben kíséri őket. Ketten ülnek benne, két cigaretta pará- zsa jelzi. A lányok rájuk se bagóznak, pedig a fe­lőlük lecsavarodó ablakon át fűzi őket az egyik alak. Semmi eredmény. A lá­nyok szinte egyiptomi domborművé merevítik fejüket, hogy még mocca­násuk se sejtessen bele­egyezést. No mibe? A parkoló sarkánál hir­telen lefordul a két nő, úgy tesznek, mintha az ott álló autóhoz tartaná­nak. A két bűvölő egy pillanatra megáll a gép­kocsival. Szinte ezt fejezi ki a fordulat: „Nahát!” — Tolatnak pár métert visszafelé, aztán átlövik magukat a másik oldalra. Nemsokára már csak a Szabadság tér elején pis­logó vörös lámpájuk jelzi: most maid arrafelé „mé­rik fel a felhajtást.” A lányok eközben vé­gigloholtak a parkolóté­ren, s most újból a bíró­ság előtt sétálnak arra, amerről nemrég jöttek. A város központjában vagyunk végeredményben, de ahogy a jobban kivilá­gított főútvonalakról be­térünk a mellékutcákba, azok jelentős hányada — nem egy esetben — félel­metesen sötét. Sétáljon csak körül valaki — per­sze, inkább férfiembernek ajánlatom — a központból kiágazó utcákon, a belvá­ros közelében maradva. Mondjuk az SZTK bejá­ratától menjünk, a Hor- nyik J. utcán át az Aranyhomok felé. A Kom- szomol tér most már tisz­tességesen kivilágított, a Marx tér is, kivéve idő­szakok't, amikor csak „ffityörészve” mer végig­kocogni rajtuk az ember. Megesik, bizonyán háló­zati hiba miatt, hogy sö­tétbe borul ez a környék. Az Űttörő utca fölött vannak ugyan neonok, de bizony a járdákon már homály van, a hajlatok­nál sötét is. Annyira, hogy ha valamelyik ka­pumélyedésből pofon rö­pítenék az embert, aligha látná meg, ki volt. Az Aranyhomokból úgy kihallatszik a zene- és énekszó, mintha a fü­lünknél döngicsélne. Kel­lemes, szolid muzsika kí­sér, mialatt a központ fényözönéből egycsapásra a Széchenyi tér alattomos sötétjébe tűnünk. A tér elején, s egyik oldalán vi­lágítanak ugyan a lám­pák, de aztán jó darabon szünet. A városi tanács vb-elnökénck lakása is ebben a sötétségszférában van. Innét már mély lé­legzetet és bátorságot vé­ve tér le a jó, vagy rossz sorsnak kiszolgáltatott ha­landó a Végh M. utcába, mert ott bizony akár be is hunyhatja a szemét, semmivel sem lesz úgy­sem sötétebb. Kivilágítat- lan. S hányszor az az ÜtJ törő utcának a „Kis Bu- gaci’Mg tartó szakasza, ahol ilyenkor szűkebb ka­pacitású szesztestvérek öntözik a fák tövét, és hol barátságos, hol izgága közvet'cnséggel dörmög- nek rád: „Akarsz valamit, testvér?!” A „Kis Bugaci”-tól balra eső Munkácsy u. szakasz legeslegtöbbször töksötét. (Évek óta tapasztalom, ti­zedik esztendeje járok ha­za arrafelé.) Itt is érdekes „csendélet” zajlik éjsza­kánként. Errefelé elég is a já­rásból. Hiába van haji- tásnyira a városközpont, a régi értelemben vett pe­rifériák elhagyatottságát érzi borzongva a járókelő. De kerüljön el a Kato­na József Színház mellett valaki, s próbáljon át­menni a Horváth Döme utcán a közeli negyedek­be. Gyengébb idegzettel nem is mer nekivágni... Hátha nem tud kijönni belőle. Mert a sötétség miatt olyasmi történik ve­le, hogy kihozzák, ha virradatkor rátalálnak. Hogy azért ez csak nem esik meg mindenkivel? No persze. De mikor olyan iz­galmas, csattogó, dobogó verekedések fültanúja az esti, éjszakai járókelő még a Szabadság téren is, a Bányai Júlia Gimná­zium előtti kedves park mellett elkocogtában. Hány kergetőzést, bunyót láttam már itt! A város legeslegközepén... Tóth tván A tanfolyam elérte célját zóikat küldjék évről évre a tanfolyamra. T- Nos, itt eltérnek, épp ezért annál érdekesebbek a válaszok. „Mit tart mun­kahelyén a legsürgősebben megoldandó feladatnak?” —■ így szól a kérdés. A vélemények: az elsősegély­nyújtást, a balesetvédel­met, a szociális létesítmé­nyeket, a tagság rendsze­res tájékoztatását az egész­ségügyi és munkavédelmi feladatokról, a szennyvíz- elvezetést ... — Hogyan hasznosulnak végeredményben a tanfo­lyamon nyert ismeretek? — Az a cél, hogy a to­vábbképzés után az egész­ségügyi felelősök, ki-ki a saját gazdaságában, önálló, egészségügyi jellegű mun­kakörben kapjanak beosz­tást, s így az eddi ginéi még lelkiismeretesebben, szakszerűbben dolgozhas­sanak, őrködve egyúttal az általános közegészség- ügyi rendszabályok betar­tásán is. A tanfolyam eredmé­nyét, tapasztalatait most értékelik. Annyi bizonyos, hogy a több mint fél­száz ember sokat tanul két hét alatt Érdemes len­ne minél szélesebb kör­ben követni a bajai pél­dát í. %

Next

/
Thumbnails
Contents