Petőfi Népe, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-22 / 94. szám
4. oldal 1972. április 22, szombat Nagyközségről — nagyközségre Iparkodó Dunavecse Tallózás a statisztikában Fogyunk vagy szaporodunk? A kecskeméti városháza lépcsőházában megszoktuk a termékeket bemutató vitrineket. De a dunavecsei nagyközségi tanácsháza folyosójának tárlói mégis megállásra késztetnek: szivárványszínben pompázó festett kelmék, különböző kávéfőzők nikkelezett hengerei, autóbuszülés-vá- zak, péksütemények — a sokféle termék közül csak azok, amelyeken leginkább megakad a tekintet. Dunavecse igazából azután méltó a „felfedezésre” hogy megszűnt járási székhely lenni. Nehezen viselte ezt a szerepet, úgy tűnt, saját arculatát is feláldozza érte, ám miután levetkőzte, azután bizonyosodott be: a vecseiek korábban sem tétlenkedtek, sőt, a szerep adta előnyökkel élve, hozzáláttak az iparteremtéshez. S most, a folyam innenső partján egy dinamikus, lendületesen fejlődő, a túloldali gyáróriás idevetődő árnyékán is átütő, rokonszenves vonásokat mutató helység tárulkozik elénk. A sóska, a spenót, az itt „drablénak” nevezett krizantém — ezek voltak a hajdani Dunavecse nevezetes termékei. Vitték az asszonyok Pestre, a kofahajóval. És messze földön híresek voltak még a ve- csei csizmadiák. Szívet melengető hagyományok, de ezekre már az elmúlt évtizedben sem lehetett építeni. Más úton próbálkoztak az iparosítással. Az idetelepítéssel. S most ennek köszönhető, hogy a helység 9 ipari üzemében több mint 900 munkást foglalkoztatnak. Az Ipari alkalmazottak száma két évvel ezelőtt még kevesebb volt, mint a mező- gazdaságiaké. Most már fordított a helyzet. Arról nem is szólva, hogy az Űj Élet és a Virágzó Tsz mezőgazdálkodásában sem a hagyományos paraszti munka a meghatározó. Legtöbb munkást a vegyesipar foglalkoztat, de mindinkább felzárkózik mögé az alig pár éve létesült pamutnyomó. Ez utóbbi kimondottan női foglalkoztatásra rendezkedett be. — Az igény, hogy részt vegyenek a termelésben, a nők részéről jelentkezett — tájékoztat Horváth Ernő tanácstitkár. — Ez, továbbá a mezőgazdaságban mindinkább felszabaduló munkaerő, valamint az ingázók részbeni „hazahozása” volt az alap. de a kényszerűség is, hogy ipart teremtsünk. Kis- és középüzemek létesítése határozta meg az ipartelepítés módját. Jó ez? — Feltétlenül — feleli Mayer Imre tanácselnök —. hiszen mi az olyan inarágakban jeleskedhetünk, amelyek döntően nem a géoesítésre, hanem az élőmunka hasznosítására éoülnpk. S az is jó. ha az itt és a környéken élőknek sn'’'fÄlp elhelyezkedési alternatívát tudunk nyújtani. T.ehessen vélogntui... Az viszont iaaz. hogy a SokfÄlacirfet aknai”' tovéhh növelni, s úev látjuk. hogv a fémm.pyrnun- Jrálés. a Voirn”V^c7ÍÍPS é'7-varrás, valamint a tészta- ipar lesz az, amely mindinkább megizmosodik, terebélyesedik. Ellentét a mezőgazdasággal? Sokkal inkább — optimális összhang. Főleg a köznapi élet szintjén, hiszen számottevő a „vegyes családok” aránya, azoké, ahol a keresők egyike az iparban, a másik a mező- gazdaságban talál munkát. A tsz-ek jobban fizetnek, mint az ipar, de ott nehezebbek is a feltételek. Másrészt a szezonális jellegű szőlő- és gyümölcskultúra esetenként a munkáskezek százait igényli, s a helyi üzemek ilyenkor nem zárkóznak el, hogy egy-két hétre „szabadságolják” alkalmazottaikat. Másrészt pedig a tsz-ek is keresik az együttműködés lehetőségeit. A Virágzó Tsz például, a nők rendszeres foglalkoztatása végett, szívesen vállalja az autóbuszülések kárpitozását. Jó fél évtizeddel ezelőtt még 6—700 dunavecsei járt el a községből, legalább felerészben Dunaújvárosba. Az ingázók száma ma alig haladja meg a kétszázat. Akiket hosszú évek tradíciói kötnek a városhoz, ott alapozták meg egzisztenciájukat, érthető, hogy továbbra sem kívánnak onnan elszakadni. De az újabbko- ri odavándorlás árama meglehetősen elvékonyodott. Évente mindössze két- három dunavecsei nyolcadikos nem tanul tovább. A két tsz az ösztöndíjasok tu. catjait taníttatja a legkülönbözőbb intézetekben. Ezek természetszerűleg visszatérnek. Az ipari szakmát tanulók esetében már nem ilyen egyöntetű az összkép, de itt is megfigyelhető például, hogy a vasas szakmában végzett fiatal technikusok — du- navecseiek —, mind nagyobb számban helyezkednek el a vegyesipari vállalatnál. Az idetelepedéshez, az ittmaradáshoz szorosan kapcsolódó téma — a lakás. Amíg járási székhely volt Vecse, a lakáshelyzet egyáltalán nem volt valami rózsás. A helyzet azóta sokat változott, ám igazából a küszöbön álló változások az ígéretesek. Amíg a mezőgazdaságban dolgozók inkább a családi házak építéséhez ragaszkodnak, addig az ipari munkások már egyértelműen a komfortos társasházakkal rokonszenveznek. A vegyesipari vállalat most épülő kétszer négylakásos társasháza az első ilyen jellegű próbálkozás. Ám a két- és háromszintes OTP- akcióban épülő 64 lakásos modern lakótélén rajzai, makettjei is elkészültek már. Ez 1975-re meg is valósul. Bizony az előjegyzett igényeket rangsorolni kellett. Keresem az alakuló munkásélet dunavecsei dimenzióit. Azok a bizonyos „férőhe- Ivek”... E tekintetben megint csak nyert a falu. hogv elment a járás. Pillanatnyilag nincs enne -"m a bölcsődei, sem az óvodai elhelvezéss»!. Az 1953-ban énült művelődési ház viszont már rég nem felel meg az igényeknek. A „birkahodálynak” csúfolt nagyteremben tartott színházi előadások sem túlontúl népszerűek. A tavalyi hat előadásból álló bérletsorozatra ugyan minden bérletet megvettek a vállalatok és a tsz-ek ennek ellenére volt olyan előadás, nem is egy, ahol 80-an is alig jelentek meg. Viszonylag kedveltebbek a klubok és a szakkörök. Azonkívül az üzemek csaknem mindegyike szervez rendszeres hétvégi országjáró kirándulásokat. Ez a csoportos víkendezés kimondottan népszerű. Ebben persze benne van az is hogy Dunavecse, a valamikori kedvelt kiránduló- hely az utóbbi pár évtizedben elveszítette ezt a jellegét — a túloldali hajózás biztosítása végett az itteni folyampartot mesterségesen eliszaposították. S időnként a levegő szeny- nyeződését is műszerekkel mérik... A változó életforma együtt jár a megsokasodott szabad idővel, ennek eltöltése azonban többnyire megmarad a családi keretek között. S ez még any- nyira sem mérhető, mint az életnívó, amelynek kiegyensúlyozott voltára utal az olyan adatt mint az OTP 18 milliós betétállománya, vagy a 102 magán személygépkocsi, s ez utóbbi annyit is jelent, hogy majd minden tizedik vecsei család kocsitulajdonos. A falu alatti régi parcellás szőlőkből alig van már néhány rozzant tőke, s nincs igény — pedig a tanácsnál már erre is gondoltak — a hobby-kertek kimérése iránt sem. De megközelítőleg húsz olyan család van már, amely vagy Tasson, vagy a Sze- lidi-tónál vásárolt üdülőtelket és épített hétvégi házat. Ügy látszik, aki dunavecsei, az csak a víz közelében érzi jól magát igazán. Hatvani Dániel Lapunk április 11-i számában megjelent „Aki igazán szereti városát” cím alatt Gáspár János kecskeméti nyugdíjas olvasónk számos észrevételét közöltük, s valamennyi ezt a tanulságot kínálta: akiigazán szereti szűkebb hazáját, minden négyzetméteren talál érte cselekedni valót. A kritikus észrevételek közül néhányban a városi tanács kommunálisköltségvetési üzeme érezte magát érdekeltnek, s azokra az üzem részlegvezetője, Darida József a következőket válaszolta: „Jóleső érzéssel olvastuk Gáspár János elvtársnak a város igazi szeretetétől fűtött, bíráló szavait. Bár minden kecskeméti így szeretné városát! A szélnek eresztett fűmaggal kapcsolatos kritika az első pillanatban meghökkentett bennünket. Azt hittük, hogy a Kodály Zoltán téri, általunk végzett parkosításra célzott Gáspár elvtárs. Ezt ugyanis nem éreztük volna igazságosnak. — Bács-Kiskunból gyakorlatilag megszűnt az elvándorlás — mondta örömmel valamelyik felszólaló a közelmúltban megtartott értekezleten. — Bár úgy lenne! — jegyezte meg csendesen egyik megyei vezetőnk, de alkalma már nem volt a korrigáló felszólalásra. Mi az igazság valójában, fogyunk vagy szaporodunk, megállt az elvándorlás vagy sem? Mielőtt egyértelmű választ adnánk rá, előbb egy kis kitérőt teszünk. Tapasztalataink szerint ugyanis csak kevesen ismerik a megye demográfiai helyzetével ösz- szefüggő tényeket és tendenciákat. A népszámlálás tükrében Hány ember él a megyében ? Erre látszólag nem nehéz a válasz. Az adat megtalálható a statisztikai zsebkönyvekben és egyéb kiadványokban. Az 1970. évi népszámlálás adatai szerint a Bács-Kiskunban jelenlevő népesség —vagyis a számláláskor ott-tar- tózkodók — száma 572 988 volt. Arról, is tudósítottak bennünket a népszámlálásról kiadott előzetes adatok, hogy tíz esztendővel azelőtt 586 084 embert számláltak a megyében. Időközben a vándorlási különbözet — az ideköltözők és elvándorlók száma közötti különbség — 22 281 fő, azaz 4,8 százalék veszteséget jelentett Bács-Kis- kunnak. S hiába növelte a 15 185 főt kitevő természetes szaporodás 2,6 százalékkal a lélekszámot, ténylegesen fogyás következett be a népességben. Mégpedig tíz év alatt 13 098 fő, vagyis 2,2 százalék. Mi az a lakónépesség ? A jelen levő népesség — tehát az összeíráskor ott- tartózkodók — felmérőmért mi, akik mindig a város szépítéséért dolgozunk, bizonyára hibázunk is olykor, de az említetthez hasonló pazarlást nem tűrünk meg. Azóta megtudtuk, hogy a Lugossy utcában és a Széchenyi téren valakik csakugyan szórtak fűmagot a fák körül keményre taposott földre. Valószínű, hogy valamely, e környéken székelő vállalat — sajnos, nem sikerült kideríteni, melyik — próbálkozott ilyen szakszerűtlenül a füvesítéssel. A Tanácsköztársaság évfordulóján, a Rákóczi úti emlékmű előtti virágvázukba primula opponicat ültettünk. Ezek üvegházi szobanövények, sem a szélhez, sem a naphoz nem szoktak hozzá, így a kiültetést nem bírják. Mi cserepestől süllyesztettük le, | s azok a szélveréstől és a 1 napsütéstől mentek tönkre. A virágok alkalmi jelleggel, csak az ünnepségre lettek kiültetve. (A szerk. megjegyzése: Megsével egyidőben, 1970. január 1-től kezdődően, a rendőrségi bejelentések alapján, az úgynevezett lakónépesség számát is rendszeresen méri a statisztika. Tehát az adott közigazgatási egységben az állandóan és ideiglenesen bejelentett személyek számát. Talán mondani sem kell, hogy amikor a megye tényleges népességét akarjuk megtudni, számunkra ez látszik megbízhatóbb adatnak. A lakónépességgel számolva, sajnos, kedvezőtlenebb a kép, mint amikor a jelenlevő népességgel számoltunk. Az 1970-es — 1971. decemberben kiadott — demográfiai évkönyv szerint 1960. január 1-én 593 300 volt a megye lakó- népessége. A tíz év alatt bekövetkezett természetes szaporodás — kereken véve — plusz 15 200 főt jelentett, míg a vándorlási különbözet mínusz 40 700, a kettő különbsége 25 ezer fő veszteséget tett ki. (Szemben a jelen levő népességgel számoló és az előzőkben említett 13 ezer fővel.) A lakónépességet véve alapul, a megye lakossága 1970. január 1-én 567 800 fő volt. Mindezt azért volt szükséges előrebocsátani, mert tájékozatlanságból fakadóan sokan — még hivatalos helyeken is — csupán a jelenlevő és nem a lakónépességgel számolnak. S mivel a statisztikai adatokból már 1965 óta évről évre majd mindig az derül ki, hogy a jelenlevő népesség a megyében 573 ezer fő, egyeseket megtéveszthet ez a „stagnálás”. A vándorlási különbözet Valójában nem szűnt meg a megye népességének csökkenő tendenciája. Már hosszú ideje évenként mintegy 2—3 ezer fő a vándorgondolandó, hogy hasonló alkalmakra nem lenne-e célzatosabb és főleg olcsóbb az időjárást tűrő növényekkel való díszítés.) Felhasználva az alkalmat, néhány fájó észrevétellel szeretnénk mi is megtoldani Gáspár János elvtárs észrevételeit. Rendkívül sok a rongálás Kecskeméten. Például a Műkertvárosban március végén részlegünk kiültetett 900 gömbakácot. Közülük idáig 85 darabot tördeltek ki vandál módon. A fásítással az új városrész homok- és porszennyeződését akartuk csökkenteni, de úgy tűnik, a munkánk szélmalomharc. A Leninvárosban évente több százezer forintot költ- tünk a parkok rendbehozására — eredménytelenül. Az elültetett virágokat, cserjéket, bokrokat szinte frissiben letiporják az ott narkírozó autók. Elfoglallak a gyermekjátszótere- két is, holott amúgy is kevés és kicsi a gyermekek lási különbözetből eredő veszteség. Tehát ennyivel több az elvándorlók, mint az idetelepülök száma. 1969-ben 3048, 1970-ben 3242, s még 1971-ben is 2087.) Ugyanezt mutatják a lakónépességre vonatkozó adatok is. Mert míg 1970. január 1-én az említett 567 800 volt a megye lakó- népessége, 1971. január 1-én — ugyancsak a demográfiai évkönyv szerint — mindössze 565 600. Tehát egy év leforgása alatt a fogyás 2200 főt tett ki. A természetes szaporodás viszont évente olyan kismértékű — 1970-ben 992 fő volt —, hogy továbbra sem tudja ellensúlyozni az elvándorlásból eredő veszteséget. Lehetne még tovább folytatni a variációkat annak bizonyítására, hogy a csökkenő irányzat még tart, de talán az eddigi adatok is meggyőzőek. Eljárók, ingázók Sajnos, a megyéből eljáró munkások számarányára vonatkozóan egyelőre nincsenek hivatalos adatok. Az tény, hogy több mint 19 ezer személy van másutt — más megyében — ideiglenesen bejelentve, elsősorban ottani munka- vállalási indokkal. S ebben a naponta eljárók, ingázók még nincsenek benne. Annyi bizonyos, hogy sok ember ideiglenes vándorlását meg lehetne szüntetni, ha számukra megfelelő itthoni munkaalkalmat tudnánk teremteni. S ennek egyetlen útja van, a további céltudatos ipar- fejlesztés és telepítés. F. TÓTH PÁL játszását, mozgását szolgáló terület. Nem szólva a kicsik testi épségének veszélyeztetéséről. A gépkocsik karbantartását is itt végzik, így minden olajos és lúgos. Lassan a megmaradt növényzet is tönkremegy a sok szennyeződéstől. Április 14-én reggel 7.15 órakor ellenőrzésem során így találtam a Halasi út 5 számú háznál a CU 08—80, CG 16—74, IK 24—35, IB 16—58, CL 40—05, CP 57— 08, a Halasi út 13. számú háznál a CO 32—63, CF 67—63, CU 73—39, CE 18— 63, a Halasi út 15. számú háznál a CG 01—70; az Árpád körúton az IB 52— 86, CM 65—84, CT 91—77 és Cl 14—30 rendszámú gépkocsikat. Szeretnénk, ha a parkok, virágok és a fák megóvása érdekében egyre többen mellénk állnának, hiszen valamennyiünk gyönyörködtetését és egészségét szolgálják. Gáspár János elvtársnak pedig ismételten csak a köszönetünket fejezzük ki.” Cikkünk nyomán Bár mindenki így szeretné a városát
