Petőfi Népe, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-21 / 93. szám
' l oldal 1972. április 21, pántéit Mindennapi italunk a tej I. A termelés Sokszor leírtuk már azt az igazságot, hogy a népi ellenőrzés, amikor olyan kérdést vizsgál, amely tömegeket, a megye egész lakosságát érintő, tetőtől talpig megnézi, körüljárja a témát, s annak minden vonatkozását figyelembe véve mond véleményt, tesz javaslatot. Ugyanezt tudjuk hangsúlyozni most is, amikor befejeződött a tejtermelés és a tejtermékekkel való ellátás sokoldalú vizsgálata, elkészült az ösz- szefoglaló jelentés. Ennek egy része azonban annyira állattenyésztési, gazdálkodási stb. régiókba tartozik, hogy meg sem kíséreljük az újságba átültetni. Erre azért sincs szükség, mert azok a témakörök, amelyekről szólunk, következtetni engednek majd a „háttér” gondjaira is. Csak egy példa: 1968- ban a megyében összesen 142168 szarvasmarha volt, ebből 55 469 a tehén. A múlt évre az első szám 133 ezerre, a tehenek száma pedig 54 ezerre esett vissza. Ebből következik, hogy a tejtermelés is csökkent. 1968-ban ugyanis 612 ezer hektoliter, 1971-ben pedig 604 ezer hektoliter volt a megyében. Mivel magyarázható mindez? Idézzünk az ösz- szefoglaló jelentésből: „A termelőállomány átlagos életkora alacsony, nem éri el a gazdaságosan termelő életkort. Kevés a borjúszaporulat és a tehenek kis teljesítménye miatt emelkedik a tej termelési költsége és nő a tehénállomány utánpótlási költsége is... Az utóbbi években a gazdasági ösztönzők kedvezőtlen hatására évről évre nőtt a selejtezési arány és csökkent az egy tehénre eső tejtermelés...” Nézzük meg közelebbről ezt az arányt! Az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetekben 1968— 71 között összesen valamivel több mint 36 ezer tehenet selejteztek ki. Ha csupán ezt tudjuk, akkor is érthető, hogy az állami gazdaságokban a három év alatt a tejtermelés 12,5 százalékkal, a tsz-ekben pedig 3,6 százalékír al csökkent. Az elmondottakhoz járul az a kedvezőtlen jelenség is, hogy a tehénállomány az elmúlt 4—5 évben gyakorlatilag kicserélődött. Pedig minél fiatalabb az állomány, annál jobban terheli azt a tartási és felnevelési költség. Ugyanakkor a szakemberek tudják, hogy a megye tehénállományának jelenlegi átlagos életkora — 5,7 év — egyáltalán nem a gazdaságosan tejelő tehenek életkorával azonos. Nem célunk, mint ahogyan a népi ellenőröknek sem volt az, hogy megírjuk a tejtermelés fekete könyvét. De érthető, ha elsősorban olyan jelenségekről írunk, amelyeket meg kellene szüntetni, változtatni rajtuk, hogy jobb, kielégítőbb legyen a tejtermelés mennyiségben és minőségben egyaránt. A nagyüzemi szarvasmarhatelepek kialakításával egyidőben felvetődött az a gond, amely még ma sem oldódott meg: a korszerű állattartás. Ebbe az állat- egészségügy is beletartozik, sőt, talán elsősorban az. , De a szarvasmarha-telepek döntő többsége állategészségügyi szempontból még ma is teljesen nyílt. Közérthetően fogalmazva azt jelenti ez, hogy karanténistállók hiányában nem fordítanak kellő gondot a vásárolt tehenek megfigyelésére, s így azok egyenesen a többi közé kerülnek. Emiatt súlyos betegségek terjednek el, amelyek visz- szavetik az ágazat termelési eredményeit. Nem kedvezőbb a helyzet az állatok körül forgolódó, azokkal bánó gondozókkal sem. A telepek többsége nincs bekerítve, oda bárki bemehet. Fehér köpénnyel egyáltalán nem, vagy minimális arányban találkoztak az ellenőrök (csak akkor kerül elő, ha jön a Televízió). Mindez állandó veszélyforrást jelent az állatok egészségére, s ezzel együt a termelésre is. Számos más probléma — gépesítettség, takarmányozás, szakemberellátottság — elemzését követően ez olvasható a NEB jelentésében: „Megállapítható, hogy a különböző ösztönzők ellenére a szarvasmarhatartás egészében gazdaságtalan, vagy alig eredményes. Ezen belül pedig a tehéntartás, a tejtermelés ráfizetéses. Érthető tehát, ha az új köz- gazdasági környzetben a gazdaságok a tehéntartást szorították vissza olyan szintre, hogy a viszonylag kedvezőbb hizlaláshoz szükséges állatszám meg legyen. A termelés tehát az utóbbi években határozottan a hústermelés irányába fejlődött. .. Egy tehénre jutó tejtermelés az utóbbi 15 évben 13 százalékkal nőtt, a hústermelés emelkedése meghaladta a 125 százalékot is ... ” Gál Sándor (Következik: A felvásárlás) Új palackosé Több mint 20 millió forintos költséggel készül Kecskeméten a Kőbányai Sörgyár helyi kirendeltségének új palackozója, raktára és irodaháza. Mint fotónk is szemlélteti, az NDK-ból származó gépek már a helyükön vannak, s rövidesen megérkeznek a próbát lebonyolító szakemberek is. A nagy teljesítőképességű berendezés óránként 4 ezer üveget képes megtölteni. A régi telepen — ahonnan egyébként a legsürgősebben át kellene költöznie a kecskeméti kirendeltségnek — naponta mindössze 28 hektót palackoztak. A gyors üzemindulás ily módon ismét feltételezi a kivitelezők összehangolt munkáját. A hazai mellett jugoszláviai sört is fognak itt palackozni. Az ellátási körzethez Kiskunfélegyháza, Lajosmizse és több Tisza menti üdülőterület tartozik. ff a i Perspektíva és ha... Kis KGST. a név ezzel a jelzővel a Ganz Villamossági Művek Bajai Készülékgyára főmérnökének szájából hangzott el az Lefegyverző álhumámim ISMERŐSÖM felháborodottan lobogtatja a termelőszövetkezeti üzemi lapot. — Mégis csak hallatlan — mondja —, hogy embereket hurcolnak meg a nagy nyilvánosság előtt. Néhány bála eltulajdonított lucernaszénáért, két zsák daráért, öt liter gázolajért... — De mielőtt tovább sorolná, elkérem tőle a híradót. A négy oldalból jó féloldalon át csak az előző hónapban hozott fegyelmi határozatokat ismerteti az újság. Hamarjában legalább egy tucat név ötlik a szemembe. Eltulajdonítás, a munkafegyelem megsértése... Mert nemcsak vagyontárgyat lehet lopni, hanem „napot” is. Meghurcolás? Nagy nyilvánosság? Az első reflexem az, hogy ismerősöm felháborodásának jogosságát megkérdőjelezzem. Ugyanis semmi okunk kétségbe vonni, hogy a fegyelmi határozatokat a fegyelmi bizottság felelős tagjai hozták. S az, hogy a döntéseket a híradó hasábjain a szövetkezeti tagság nyilvánossága elé tárták — s csak oda. hiszen az üzemi lapot ezen a körön kívül nem terjesztik — még nem meghurcolás. annál is inkább nem, mert a közreadás ténye az ügyben eljárók felelősségének a próbaköve is. A tagság nemcsak arról értesül, ki milyen mértékben sértette meg a közös tulajdont, de fogalmat alkothat a fegyelmi bizottság munkájáról. A rendszeres tájékoztatás a szövetkezeti közösségben kizárja, hogy a fegyelmi bizottság koholt vádak alapján, vagy körültekintés nélkül ítélkezzék, saját létét ásná alá ezzel. A tájékoztatás ezen a körön belül a mindennapi demokratizmus részévé válik. MINTASZERŰEN gazdálkodó, országos hírű termelőszövetkezetről van szó, élén az új iránt fogékony szakembergárdával és a nemcsak szavakban hangoztatott kollektív vezetéssel. Ez a körülmény érveim megfogalmazásában bizonyára szerepet játszik, de 'ennél fontosabb, még akkor is, ha csak feltételezésen alapul, hogy az említett mintaszerűség és a határozatok nyilvánosságra hozása között szoros összefüggés van. A tagsági aktivitás alfája és ómegája az, hogy alkalma nyíljon a gazdálkodás menetébe való beleszólásra, ehhez viszont az szükséges, hogy idejében tájékozódjék a gondokról, bajokról, ügyekről, eredményekről. Látszatra magától értetődő dolgok ezek. Mégis, érdemes a gondolatnak ezt a röp- pályáját végig követni, mert ismerősöm berzenkedése manapság nem egyedülálló jelenségre utal. Arra, hogy sokan, egyébként teljesen jóhiszeműen — és valamiféle elvont humánusságtól vezérelve — hajlamosak elnézőek lenni az úgynevezett „kisemberek” ballénéseivel szemben. A fentihez hasonló néldák tömkelegét lehetne felsorolni a kézlegyintő reagálásokra vonatkozóan. Honnan ez a lefegyverző szemlélet? Egyrészt az emberiesség és a demokratikus elvek félreértéséből fakad. Mintha csak a dolgozó ember megbecsülése egyet jelentene a károkozó magatartás egykedvű tudomásulvételével... Másrészt hibáztatható a társadalmi tulajdon eléggé elterjedt absztrakt felfogása is — intenzitásában a „miénk-tudat” messze lemaradt az „enyém-tudattól”. S mindehhez társul még az a méltánylást nem érdemlő félelem, hogy felelősségre vonás esetén a dolgozó továbbáll... A TUDATNAK ezek a csuszamlásai sokféle veszélyt rejtenek magukban. Számomra, ha egy vezető elnéző a beosztottjainak a közös érdekeket sértő kilengéseivel szemben, több mint gyanús. Mert az ilyen magatartás nemegyszer az „én sem szólok, te sem látod” visszataszító és eléggé el nem ítélhető gyakorlatának a leleplezésére szolgál. A vezetői visszaélések hányszor és hányszor tenyésznek a közösség tudatos korrumpálásában! S ennek a pozitív fordítottja is igaz: csak az erkölcsileg makulátlan vezető lehet kérlelhetetlen a beosztottakkal szemben, követelheti meg tőlük a maradéktalan fegyelmet De ebben az összefüggésben már nem is csak az irányítók és az irányítottak hierarchikus kapcsolatáról van szó. Hanem sokkal többről. A károkozókkal szembeni fellépés akkor igazán hatékony, ha azt maga a közösség gyakorolja. Ehhez persze az szükséges, hogy a munkahelyi együttes, vagy — mutatás mutandis — a szövetkezeti tagság valóban közösség legyen. Azaz — képes legyen az önvédelemre, a saját tagjaival szemben is. Évezredek során a hagyományos közösségeket is ez a képesség tartotta fenn. Annak taglalása, hogy ez miként érhető el, messzire vezetne, de a közös érdekek felismerése mindenképpen döntő tényező, úgyszintén az is, hogy az érdekek érvényesítésére reális lehetőség nyíljon. S MINDEZEKNEK feltétele is, következménye is, hogy méltó megbecsülésben a jó, az előrevivő csak akkor részesülhet, ha a rosszat, a károsat, a hátramozdítot megtorlás és megvetés sújtja. A hasznosak, az igyekvők nemcsak hajlamaiknak köszönhetik tulajdonságaikat, hanem annak is, hogy egy adott környezetben érdemes, ha úgy tetszik, „kifizetődő azza lenniük. Ám a cinkos összekacsmtasok légkörében elsorvad a kezdeményező kedv, úrrá lesz a közömbösség, s ez megint csalt a károkozóknak kedvez. Ezért semmi közük a humánumhoz azoknak, akik szemet hunynak a ballépések láttán, legfeljebb álhumánus szerepben tetszelegnek, s nem a közösségnek, hanem a közösséget bomlasztó folyamatoknak tesznek szolgálatot. Hatvani Dániel üzem helyzetéről folytatott beszélgetés kapcsán. Mint elmondta, a gyár Achilles-sarka az alkatrészgyártás, ami alapvetően meghatározza az üzem kibocsátó képességét A forgácsolóműhelyben mutatkozó szűk keresztmetszet áthidalása állandó napirendi pontja az üzemi megbeszéléseknek, termelési értekezleteknek. Keresik a megoldást házon kívül és belül egyaránt. Kidolgoztak olyan komplex- brigádrendszert, amely ösztönzőbb volt a munkásoknak és eredményesebb az üzemnek. Most újabb szervezési intézkedéseket vezetnek be. Ennek ellenére még mindig hiányzik kapacitás, amelynek megszerzéséért nemrég egy T>r-'nfúli ktsz-szel tárgyaltak. A vállalási ár természetesen borsos volt, s ezt tetézték még a szállj tási költségek. Ám még mindig vannak órák, amelyekre nincs ember és gép. Mindezt elmondta a közelmúltban a város gazdasági vezetői számára rendezett aktívaértekezleten is. A különböző üzemek vezetői szintén felvetettek gondokat, s ezek közül kiderült, nem is egyre van orvosság más helyi üzemekben. A Ganz például 40 ezer órányi forgácsoló kapacitásra remél partnereket Baja üzemei közül. A hasonló lehetőségek ösz- szessége adta az aktíva résztvevőinek az ötletet: együttműködést kialakítani a város üzemei között, ezt takarja a kis KGST. A név enyhe túlzás, hiszen nem újdonságról van szó, üzemi berkekben bérmunkának nevezik. Nem volt ismeretlen jelenség Baján sem, hiszen megemlíthetjük a Ganz Villamos- sági Művek gyáregysége és a Vas- és Fémipari Ktsz kooperációját. Ezek a kapcsolatok azonban eddig spontán, ötletszerűen alakultak ki. Most az együttműködés tervszerűvé, rendszeressé tehető, s ennek haszna bérmunka esetén is milliókra rúghat. Elég a megtakarítások közül a szállítási költségekre és az időre gondolni. Ez a kapcsolat perspektíváién azonban még többet ígér. Mi ez a többlet? A jelenlegi gazdasági körülmények között minden vállalat azokat a réseket, igyekszik betömni, üresjáratokat megszüntetni, amelyek a nyereséget nyirbálják, csapolják. A partnerek igényei, ha nem utasítják el gondolkodás nélkül, hanem módokat keresnek a teljesítésre, segíthetnek ebben a törekvésben. A megvalósítás módján való közös fejtörés során ki-ki rábukkanhat saját még feltáratlan lehetőségeire, születhet egy-egy új, ésszerűbb átcsoportosítás, mozgásba lendülhet egy alig, vagy csak gyengén kihasznált gép. Innen már csupán egyetlen gondolati lépés elképzelni a kooperáció magasabb szintjét. Két vállalat adottságainak egyeztetésével közösen kialakított termékekkel jelenhetnek meg a piacon, vagy lehetőségeiket, kapacitásukat összegezve, versenyképes partnerként indulhatnak az egyes programok elosztási tárgyalásain. A kis távolságból adódó előny nem légből kapott hipotézis, hiszen a gyártmányszerkezet átalakítása, módosítása állandó folyamat. Jelenleg is a város nem egy üzeme puhatolózik ilyen irányban, s lehetséges, hogy egyedül kevesebb eséllyel boldogulna. Sor kerülhet a tárgyalások eredményeként — különösen a nagy- és középüzemek viszonylatában — a fejlesztési alapok közös felhasználósára is. Az anyagi erőforrások hasonló áramlására az ipar és kereskedelem kapcsolata már szolgáltatott példát. Mindezek kibontakozhatnak ebből a kezdeményezésből, ha... Amit eddig leírtam, mind feltételes módban szerepel. Még nem adhattam számot egyetlen olyan gazdasági lépésről, szerződésről, amely az aktívaér- tekezleten egyetértéssel fogadott javaslat gyümölcse lenne. Ezért a „ha”, amely csak akkor húzható lei — amennyiben a részt vevő igazgatók vezetők nem feledkeznek meg róla —, s valójában megindul a párbeszéd. Enélkül amit fent vázoltam, nem lesz egyéb, mint egyoldalú töprengés. Mindenesetre kár lenne, mert a perspektíva reális és kitölthető alapjai adottak — csupán lépni kell, de mielőbb. f. M,
