Petőfi Népe, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-20 / 92. szám

H munkahelyi testnevelésért A MEGYÉNKBEN folyó munkahelyi testnevelés ta­pasztalatairól tárgyalt nem­rég az SZMT elnöksége. Az elnökség megállapí­totta, hogy különösen az állandó ülő, vagy az egy­helyben történő állómunka ellensúlyozására, a külön­böző betegségek, munkahe­lyi ártalmak megelőzése, és a jobb munkavégzés ér­dekében az érintett mun­kakörökben és üzemekben elengedhetetlenül szükséges a munkahelyi testnevelés bevezetése. Ma már hazai, sőt nemzetközi tapasztala­tok is meggyőzően bizo­nyítják, hogy a munkahe­lyi testnevelés az aktív pi­henés hatékony eszköze, amit természetesen ki kell egészíteni a munkaidő után végzett sétákkal, túrákkal vagy akár rendszeres sport­mozgással. Az SZMTE elnöksége nagy érdeklődést tanúsított a mozgalom iránt, ugyan­akkor azonban azt is meg­állapították, hogy bár a munkahelyi testnevelés be­vezetéséhez megvannak a feltételek, az előkészítő munka, a szervezés mégis vontatottan halad. MI IS VALÓJÁBAN a munkahelyi testnevelés ? Nos, általában a munka­idő legnehezebb időszaká­ban, amikor már idegi, sőt fizikai fáradtság jelei is mutatkoznak a dolgozókon, | akkor célszerű elvégezni ezt a mindössze 7—8 perc­ig tartó, rendszeres zenés, könnyű mozgást, tornagya­korlatot. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez a kis sportmozgás üdítően hat. Áthidalja, kitolja a fáradt­ság idejét, javítja az em­beri szervezet alkalmazko­dó készségét. Mindez nem­csak az egyén, hanem a vállalat és a népgazdaság számára is hasznos, elő­nyös. Feltétlenül szükséges a munkahelyi testnevelést végezni ott, ahol egyoldalú munka vagy testhelyzet, monoton szalagmunka fá­rasztja a dolgozókat és csökkenti a munka inten­zitását. AZ ELNÖKSÉG megál­lapította azt is, hogy a munkahelyi testnevelés be­vezetése a legrövidebb időn belül indokolt és szükséges megyénk több üzemében, így elsősorban a BRG-ben, a Habselyem és Kötöttáru- gyár gyáregységében, Ti- szakécskén, a REMIX-ben, a Kiskunsági Ruhaipari Vállalat Kiskunfélegyhá­zán, a Kalocsai Textilfel­dolgozó, a kecskeméti és kiskunfélegyházi cipőgyá­rak, továbbá a mezőgazda- sági üzemek palackozó részlegeiben, valamint még több munkahely egyes részlegeiben, kell kísérletet tenni. Az említett munkahelye­ken a szakszervezeti bi­zottságok mellett a gazda­sági vezetéssel együtt bi­zottságokat hoznak létre a munkahelyi testnevelés be­vezetésének előkészítésére. Ehhez persze széles körű tájékoztató és felvilágosító munkát is kell végezni a dolgozók körében. ELHATÁROZTÁK azt is, h"gy a szakmai, politikai munka vitelére és ellenőr­zésére, megyei szinten is bizottság fog működni az SZMT elnökség mellett. Ez a bizottság segíti az szb-k, valamint a gazdasági veze­tők munkáját. A megyei munkahelyi testnevelési szakbizottság már meg is alakult, s ve­zetőjének Bosznai Sándor testnevelő tanárnak irányí­tásával megkezdte műkö­dését. Reméljük az ügyben ér­dekelt gazdasági vezetők, szakszervezeti szervek és tisztségviselők támogatásá­val az említett munkahe­lyeken mielőbb bevezetésre kerül a munkahelyi test­nevelés amely a dolgozók és a vállalatok közös érde­két szolgálja. Szabó Gyula SZMT-sportfelelős Csúcsok Járási 1 a!) íarúgó-bajnokságok A táblázat állása KECSKEMÉTI JÁRÁS I. o. bajnokság eredményei: MFSC—Nyárlőrinc 2:0, Balló­szög—KTE H. 0:6, Lakitelek— Mezőfi H. 0:1, Radnóti—Lajos- mizse 3:1, Tiszaújfalu—Orgo- vány 5:0, Kecskeméti Építőik— Kecskeméti Göngyöleg 2:2. A táblázat állása 1. KTE rr. 13 10 — 3 47-13 20 2. MFSC 13 9 2 2 38-19 20 3. Laki telek 13 8 2 3 24-14 18 4. Tiszaújf. 13 7 4 2 25-15 18 5. Mezőfi H. 13 7 2 4 32-30 16 6. Ballószög 13 6 4 3 25-20 16 7. K. Göngy. 13 3 5 5 26-26 11 8. Nyáriőr. 13 3 3 7 23-32 9 9. Radnóti II. 13 3 3 7 26-39 9 10. Orgovány 13 3 2 8 16-30 8 11. Lajosmi. 13 3 2 8 15-35 8 12. K. Építők 13 1 1 11 8-41 3 Tartalékbajnokság: Ballószög —KTE 0:4, LakitAek—Mezőfi II. 3:3. A táblázat állása 1. KTE II. 7 6 — 1 32-6 12 2. MFSC 6 6 ------- 26-6 12 3. Mezőfi II. 7 4 12 13-15 9 4. Lakitelek 8 3 14 13-21 7 5. Radnóti n. 7 3 — 4 17-19 6 6. Tiszaújf. 7 1 — 6 8-20 2 7. Ballószög 8 1 — 7 7-29 2 i KISKŐRÖSI JÁRÁS Eredmények: Tázlár—Bócsa 2:3, Kaskantyú—Tabdi elma­radt. A táblázat állása 1. Bócsa 5 3 1 1 16-9 7 2. Tabdi 4 3 — 1 14-11 6 3. Csengőd 4 2 1 1 8-6 5 4. Kaskantyú 4 2 — 2 6-10 4 5. Tázlár 5 — — 5 4-12 — BAJAI JÁRÁS Eredmények: Madaras—Sü­kösd 1:0 (félbeszakadt), Nemes­nádudvar—Tataháza 3:0, Dávod —Nagybaracska 3:0, Bácska II —Hercegszántó 1:3, Szeremle— Bátmonostor 1:0, Bácsborsód— Felsőszentiván 0:2, Csátalja— BVMTE II. 1;0* 1. SúköiSd 16 12 2 2 59-15 26 2. Csátalja 17 12 2 3 47-19 26 3. Hercegsz. 17 10 5 2 37-17 25 4. Madaras 16 10 4 2 31-20 24 5. Felsősz. 17 7 4 6 20-25 1)8 6. Rács bor. 17 6 5 6 30-38 17 7. Dávod 17 7 1 9 35-42 15 8. Nemesn. 17 4 5 8 25-41 13 9. Nagy bar. 17 5 1 11 23-53 11 10. Szeremle 17 3 4 10 27-30 10 11. Tataháza 17 4 2 11 37-50 10 12. Bátrnon. 17 2 3 11 13-41 8 BVMTE H. 17 12 2 3 56-9 26 B. b. n. 17 4 — 13 25-54 8 Tartalékbajnokság: Madaras— Sükösd 4:4, Nemesnádudvar— Tataháza 3:2, Dávod—Nagyba­racska 2:3, Bácsborsód—Felső­szen tiván 7:1, Csátalja—BVMTE n. 0:2. A táblázat állása 1. Sükösd 15 13 2 — 74-9 28 2. BVM. ifi 15 10 3 2 41-16 23 3. Bácsbor. 15 8 2 5 43-25 18 4. Csátalja 14 8 2 4 34-20 18 5. Nagybar. 15 6 5 4 29-29 17 6. Madaras 14 5 5 4 42-28 15 7. Szeremle 14 6 2 6 28-43 14 8. Felsősz. 15 5 5 10 33-52 10 9. Hercegsz. 13 3 3 7 18-31 9 10. Nemesn. 14 4 1 9 25-45 9 11. Dávod 14 3 1 10 29-51 9 12. Tataháza 14 1 2 11 15-63 4 KISKUNFÉLEGYHÁZI VÁROSI BAJNOKSÁG Eredmények, felnőttek: Va­sas II—Pálmonostora 4:3, Kun­szállás—Húsos 5:6, a Honvéd II. szabadnapos volt. A táblázat állása 1. Pálmonos. 7 6 — 1 37-10 12 2. Vasas H. 6 5 — 1 29-7 10 3. Húsos 6 4 — 2 18-13 8 4. Honvéd n. 6 2 — 4 17-21 4 5. Kunszállás 6 1 — 5 14-27 2 Az Építők visszalépett Ifjúsági bajnokság: Vasas— Pálmonostora 5:0, Kunszállás— Húsos 2:1. A táblázat állása 1. Vasas 3 3-------16-0 6 2 . Húsos 3 1. — 2 6-6 2 3. Pálmonost. 3 1 — 2 3-10 2 4. Kunszállás 3 1^2 3-12 2 líaimoverkan Űjabb Európa-rekord született a hannoveri nem­zetközi úszóversenyen: Nyina Petrova 17 éves moszkvai iskolás lány a 200 m-es vegyesúszásban 2:26,9 percre javította az NDK-s Brunert 1969-ben Budapesten felállított 2:27,5 perces idejét — to­vábbi eredmények: 200 m női vegyes: 1. Pet­rova (Szovjetunió) 2:26,9 (új Európa-csúcs), 2. Tú- róczy (magyar) 2:29,3, 3. Pentermann (holland) 2:29,5, 4. Kaczander (ma­gyar) 2:29,6. 100 m női pillangó: 1. Nagel (nyugatnémet) 1:05,1 (nyugatnémet csúcs), 2. Rijnders (holland) 1:06,2, 3. Túróczy (magyar) 1:06,5. 400 m gyors: 1. Szamszo- nov (szovjet) 4:11,3, 2. Brinkley (angol) 4:11,4, 3. Hargitay (magyar) 4:14. 100 m női gyors: 1. Bri- githa (holland) 59,6... 5. Patóh (magyar) 1:01,4. 100 m pillangó: 1. Stocklasa (nyugatnémet) 57.8, 2. Sarigin (szovjet) 57.9, 3. Szentirmay (ma­gyar) 58. Üj Európa-rekorddal fe­jeződött be az első napi versenysorozat: Hollandia 4x100 m-es női vegyesvál­tója 4:30 percre javította az NDK-sok 1970. szep­tember 9-e óta tartott 4:30,1 perces régi Európa- csúcsát. 200 m hát: 1. Cunnin­gham (angol) 2:11,8, 2. Schoutson (holland) 2:12,7, 3.' Verrasztó (magyar) 2:13,2. 4x100 m női vegyesváltó: 1. Hollandia 4:30 perc (új Európa-csúcs), 2. Magyar- ország 4:34,2, 3. NSZK 4:34,3. Véres jelenet a pilótafülkében Bűnözők rabolták el a csehszlovák repülőgépet PRAGA Flesch István, az MTI tudósítója jelenti: Mint közöltük, két fegy­veres támadó kedden a dé­li órákban útirányának megváltoztatására és nyu­gat-németországi leszállás­ra kényszerített egy cseh­szlovák utasszállító repülő­gépet, amely rendszeres forgalmat bonyolít le Prá­ga és Marianske Lazne kö­zött. A géprablás részletei most váltak ismeretessé. Az egyik fegyveres — már Marianske Lazne fö­lött — behatolt a pilótafül­kébe, elkiáltotta magát, hogy „Fel a kezekkel”, de nyomban tüzelt is. Az egyik golyó Robert Pflegr elsőpilóta hátába fúródott, a másik pedig átütötte a gép falát. A repülőgépet azután a sértetlenül maradt másodpilóta irányította Nürnbergbe. A két gép­Ájándék a pálmonostori diákoknak A tanyai diákok segíté­sével kapcsolatos felhívás alapján a Budapesti Rá­diótechnikai Gyár kecske­méti gyárának KlSZ-szer- vezete háromszáz kötet könyvet ajándékozott a pálmonostori általános is­kola tanulóinak. A baráti hangulatú ün­nepségre, illetve az aján­dék átadására tegnap dél­előtt került sor az iskolá­ban. Az 1200 forint értékű új könyvek és a gyár dol­gozói, KISZ-esei által ösz- szegyűjtött használt köte­tek nagy része általános is­kolai kötelező olvasmány, verseskötet, ifjúsági re­gény, útleírás, meséskönyv. A pálmonostori iskola tanulói nagyon örültek a könyveknek, s annak, hogy nemsokára egy könyvtárat rendezhetnek be. T. L. Honvédelmi járási akiívaértekezlet Szerdán délelőtt az MHSZ megyei kiképzési központ­jában rendezték meg az MHSZ kecskeméti járási vezetőségének honvédelmi aktívaértekezletét. Seremet László, az MHSZ területi titkára beszámolójában ér­tékelte az MHSZ szerveinek klubjainak munkáját az ál­lami, társadalmi és tömeg­szervezetek segítségét, a honvédelmi nevelő és fel­készítő munkában, illetve a tartalékosok utóképzésében. A klubokról szólva megál­lapította, hogy ezek ma már nagy tömegbázissal rendelkeznek, s olyan szak­ismereteket adnak a fiata­loknak, amelyeket nemcsak a honvédségnél, de a pol­gári életben is hasznosíta­ni tudnak. A tömegsport­versenyeken több 10 ezer fiatal vesz részt minden évben. Végezetül azokról a feladatokról tett említést, amely a járási szervezet alőtt állnak. fi munkaértekezlet jelle­gű tanácskozáson egyébként felszólalt Horváth Ignác, a kecskeméti járási pártbi­zottság első titkára, aki részletesen elemezte azt a politikai felvilágosító mun­kát, amelyet az MHSZ já­rási szervezetei kifejtenek. rabló kivételével a többi hét utas és a másodpilóta még aznap este visszatért a gépen Prágába. A súlyo­san sebesült Pflegrt külön- repülőgépen szállították ha­za. A központi katonai kórházban műtétet hajtot­tak végre rajta, hogy tü­dejének közeléből eltávo­lítsák a lövedéket. Szerdán újabb operációra volt szük­ség. A csehszlovák külügy­minisztérium hivatalosan kérte a géprablók kiadatá­sát. Válasz még nem érke­zett a kérésre, s az sem ismeretes,- hogy a nyugat­német fél milyen eljárást kíván indítani a tettesek ellen. Időközben a nyilván­tartásból kiderült róluk, hogy mindketten négysze­resen büntetett előéletűek, s egyikük éppen egy hó­nappal szabadult a börtön­ből. (MTI) Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy a ceglédi állatkórház átköltözött. Betegeinket április 17- től az új kórházban fogadjuk. Címünk: Cegléd, Külső-Jászberényi út. Telefon: 82-63. 599 A Lakitelek és Vidéke ÁFÉSZ a TÖSERDEI VlKEND- TELEPEN LEVŐ VENDÉGLÁTÓ­EGYSÉGEIT (Yvett presszó, Halász- csárda) folyó hó 15-ével MEGNYITOTTA. A kiránduló, víkende- ző fogyasztók igényeit maradéktalanul kielé­gíti és szeretettel vár­ja vendégeit. 571 MOST VÁSÁROLJON! MOST ÉRDEMES! AMFORA-ÜvéRT Engedményes üreg-, porcelán-, kerámia- és műanyag­vásár 20—30%-os engedménnyel április 24-től május 6-ig. Tekintse meg az üveg-porcelánboltok, áruházak választékát. AMFORA—ÜVÉRT KECSKEMÉT 2113

Next

/
Thumbnails
Contents