Petőfi Népe, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-20 / 92. szám

Európa-bajnok: Magyarország Nem lehet megállítani a svéd csapatot sem. Bengtsson az est leglátvá­nyosabb mérkőzésén győ­zött Surbek ellen. A vég­eredmény így alakult: Svédország—J ugoszlávia 5:1 Európa-bajnok: Svédor­szág 2. Jugoszlávia, 3. Csehszlovákia, 4. Magyar- ország, 5. NSZK, 6. Szov­jetunió. Még tartott a svéd—ju­goszláv férfitaíálkozó, amikor a párhuzamosan felállított asztalon meg­kezdődött a női döntő. Ma­gos játszotta az első mér­kőzést Simon ellen. A má­sodik játszmában a magyar sportoló „kiütötte” ellenfe­lét. Kisházi és Diana Schöler következett. Schöler csak egy ideig tudott lépést tar­tani a magyar versenyző­vel, aki fölényesen nyert. Ezután a párosok léptek asztalhoz. A nyugatnéme­tek két fiatalt dobtak be. Hendriksen és Wetzel állt szembe a Magos, Lotaller párossal. Csak az első játszmában volt csata. A második játszmában már „sima” lett a győzelem. Mindhárom összecsapást 2:0-ra nyertük. Magyarország—NSZK 3:0 Európa-bajnok: Magyar- ország, 2. NSZK, 3. Szov­jetunió, 4. Csehszlovákia, 5. Románia, 6. Anglia. Öriási volt az öröm a magyarok körében, hiszen hat év után lett ismét Európa-bajnok a női csa­pat. A siker egyik ková­csa Bérezik Zoltán, a vá­logatott edzője, aki több mint két év alatt nagysze­rűen felhozta a magyar asztalitenisz-sportot. A női csapat, amely két éve ki­lencedik volt, most arany­érmet nyert. — Számítottam a jó sze­replésre — mondta Bér­ezik. Remélem a folyta­tás sem marad el, hiszen a férfiak negyedik és a női csapat első helye nagyon szép. Kijutott a gratulációból dr. Ormay László edző­nek, akinek a Statisztiká­ban a három lány a tanít­ványa. Kisházi Beatrix 26, Magos Judit 21 éves, Lo­taller Henriette pedig 20. ÍÖIÖ A PETŐFI NÉPE SüiW TANÁCSADÓJA Hah ez mérkőzés élőt! a Szeged és a Dunaújváros A totó 17. heti, április 23-i szelvényén, NB I-es mérkőzé­sek nem szerepelnek, így a totózóknak NB 1. B-s, NB ll­es, valamint olasz A-osztályú összecsapásokra kell tippel­niük. Az NB I. B-ben különö­sen két találkozó kerül az ér­deklődés középponjába. A fel­jutás két várományosa, a Sze­ged és a Dunaújváros idegen­ben, méghozzá Győrött, illet­ve Debrecenben igyekszik helytállni. Nem lesz egyikük­nek sem könnyű dolga. Az NB II. Keleti csoportjában, Kiskunhalason lesz rangadó jellegű mérkőzés, ahol a ME- DOSZ fogadja az éllovas Bu­dafoki MTE csapatát. EZ a találkozó háromesélyes. Az olasz A-osztályban a Juven­tus—Internazionale és a Milan —Torino rangadók emelked­nek ki — mindkettő jelentős befolyással lesz a bajnokság végső sorrendjére — eldőlhet a bajnoki cím sorsa. Tippjeink: 1. DEBRECENI VSC—DUNA- ÜJVAROSI KOHÁSZ. NB L B. A két együttes közel egyenlő erőt képvisel. A Kohász még beleszólhat a feljutásba, de csak akkor, ha győz. A hazai pálya viszont a DVSC mellett szól. Tippünk: 1, x. 2. MÁV DAC (GYŐR)—SZE­GEDI EOL. NB I. B. Nem lesz könnyű dolga a bajnokságra törő szegedieknek Győrben. A hazai pályán játszó MÁV DAC valamivel esélyesebb, mint a SZEOL. Tippünk: 1, x. 3. FÖSPED SZÁLLÍTOK— PÉNZÜGYŐR SE. NB I. B. Mindkét csapat a bentmaradá- sért küzd. Közel egyforma ké­pességű csapatok találkozóján a döntetlen eredmény a leg­valószínűbb. Tippünk: x, 1. 4. ÓZDI KOHÁSZ—VOLÁN SC. NB I. B. Az Ózd a sereg­hajtók között van és a bajno­ki pontokért mindent elkövet, hogy otthon tartsa. Nem sok esélye van arra, hogy elkerül­je a kieső zónát. Tippünk: 1, x. 5. BP. POSTAS—KISTEXT. NB II. Keleti csoport. A ven­dégcsapat a jobb együttes, de a jobb helyezésért harcoló pos­tások saját pályájukon képe­sek arra, hogy legyőzzék a KISTEXT csapatát Tippünk: 1. x. 6. KISKUNHALASI MEDOSZ —BUDAFOKI MTE. NB II. Ke­leti csoport. A kitűnően sze­replő MEDOSZ rangadót vív a bajnokjelölt ellen. Nem tart­juk lehetetlennek, hogy mind­két pont Halason maradjon. Tippünk: 1, x. 7. GYÖNGYÖSI SPARTA­CUS—KOSSUTH KFSE. NB II. Északi csoport. A Gyöngyös­nek nagyon nagy szüksége van a két bajnoki pontra, hi­szen a kiesés szélén áll. A fő­iskolások elvihetik az egyik pontot Gyöngyösről. Tippünk: x, 1. 8. ESZTERGOMI VASAS- VASAS IZZÓ. NB H. Északi csoport. Nehéz mérkőzés előtt állnak a hazaiak. Az Izzó job­ban szerepelt az eddigi for­dulók során, viszont az Esz­tergom a jobb helyezésért küzd. Az Izzó idegenben sem esélytelen az egyik pontra. Tippünk: 1, x. 9. ATALANTA—RÓMA. Olasz A-osztály. Két közepe­sen szereplő csapat találko­zóján döntetlen körüli ered­mény a legvalószínűbb. Tippünk: x, 1. 10. CATANZARO—BOLOG­NA. Olasz A-osztály. A Catan- zaro rosszul, a Bologna vala­mivel jobban áll a tabellán. A pontokra a hazai csapatnak van nagyobb szüksége. Még nem adták fel a reményt, hogy bentmaradjanak az A- osztályban. Tippünk: 1, x. 11. JUVENTUS—INTERNA­ZIONALE. Olasz A-osztály. Az Inter már nemigen tud bele­szólni az elsőség kérdésébe, annál inkább a Juventus! Eh­hez azonban győznie kel^, Tippünk: 1, x. 12. LANEROSSI—SAMPDO- RIA. Olasz A-osztály. Közel egyforma képességű és nagy­jából azonosan szereplő csa­pat közül a hazai pálya elő­nyét élvező Lanerossit tartjuk a mérkőzés esélyesének. Tippünk: 1. 13. MILAN—TORINO. Olasz A-osztály. Rangadó a javából — bizonytalan kimenetellel. Mindkét csapat a bajnokságra tör. A hazai pálya a Milan mellett szól. Tippünk: 1, x. ___­f- 1 mérkőzés: 14. SZOLNOKI MÁV—DEB­RECENI EAC. NB n. Keleti csoport. Ha a MÁV nem győz, könnyen előfordulhat, hogy a tabella alsó régiójában, a ki­esők között találja magát Tippünk: 1, x. A további mérkőzésekre tippjeink: 1, 1. D. L A döntők után megtörtént az ünnepélyes eredmény- hirdetés és az Európai Asztalitenisz Unió elnök­ségének döntése értelmé­ben ismét játszottak him­nuszt és felvonták a győz­tes országok lobogóit. légkorong VB Szovjetunió—Svájc 14-0 (6:0, 4:0, 4:0) Gólütők: Malcegv (4), Vikulov és Mihajlov (3—3), Jakusev (2), Sadrin és Szo~ loduhin. A VB élmezőnyének állása az A/csoport: 1. Szovjetunió 8 7 1 — 73 :U 15 Z Csehszlov. 8 7 1 — 61:12 15 3. Svédország 7 4 — 3 35:24 8 SaAiKsK Csak a MÁV győzött a kézilabda NB Il-ben Kiskunhalasi MAV—Békés­csabai Konzervgyár 12:5 (3:1) NB II-s női mérkőzés, Kiskunhalas, 100 néző, ve­zette: Bakos. Kkhalasi MÁV: Heródek — Csendes, Paczolayné, Erdész — Riegler, Szabó, Bátorfalussy. Csere: Lek- rinszky, Szőke, Vida, Po- csai, Takács M. Edző: Hor­váth István. A MÁV szerzett vezetést Paczolayné góljával. Ezt követően a békéscsabaiak egyenlítettek, de több gól­ra már nem tellett erejük­ből a félidő végéig. A MÁV vette át a játék irányítá­sát. A 12. percben egy bal- szerencsés kimenetelű ösz- szeütközés után Vidove- nyecznét le kellett vinni a pályáról, mert súlyosan megsérült. Rimóczy László edző lehívta csapatát a pá­lyáról. Mintegy 2 perces vita után a játékosok — nem hallgattak edzőjükre — visszamentek a játék­térre és lejátszották a mér­kőzést. Góldobók: Paczo­layné 5, Bátorfalussy 5, Rigler 2. FŐKÉRT HSC—Kiskőrösi Petőfi Spartacus 14:5 (8:2) NB II-s női mérkőzés. Budapest, vezette: Gidai. Kiskőrös: Kósa — T. Nagy, Martosi, Bökönyi — Máténé, Szabadi, Domonyi. Csere: Csirke, Krepeta, Szerényl, Szenta. Edző: Martinovits László. Ismét rosszul kezdett a kiskőrösi együttes. Már az első félidőben jelentős előnyre tett szert a fővá­rosi csapat. Szünet után feljavultak a kiskőrösiek, de már csak törleszteni tudták a nagy gólkülönb­séget. Góldobók: Bökönyi 3, Szabadi, Domonyi. Ceglédi Építők— Kecskeméti Építők 14:13 (10:6) NB II-s férfimérkőzés, Kecskemét, 200 néző, ve­zette: Dömötör, Szirmay. K. Építők: Hegedűs — Farkas II., Hódos, Bóhna — Varga, Szabó I., Kontra. Csere: Farkas I., Fülep, Szabó IL Edző: Czagány Károly. Fegyelmezetten kezdtek a ceglédiek és 10:6-ra el­húztak az első félidőben. Szünet után a kecskemé­tieknek sikerült egyenlí­teni. A végeredmény ki­alakulásában azonban nagy szerepet jászott néhány bí­rói tévedés — a kecskemé­tiek kárára. A kecskeméti együttes ennek ellenére mélyen tudása alatt ját­szott, sok gólhelyzetet ha­gyott kihasználatlanul. Gól­lövők: Varga 5, Hódos 4, .Szabó I. 2, Kontra, Bóhna. Békéscsabai MÁV—Kis­kunhalasi Spartacus 23:21 (12:9) NB n-s férfimérkőzés, Békéscsaba, 300 néző, ve­zette: Varga, Doboczky. Kkhalasi Spartacus: Szi- pán — Csáky, Zseni, Barta — Derűs, Reszler, Pintér. Csere: Varga, Gusztos, Nagy. Edző: Horváth Ist­ván A halasi csapat bemele­gítés nélkül kezdett, s ezt a békéscsabaiak kihasznál­ták. Felvált/a estek a gó­lok, a hazaiak 6:2-es előny­re tettek szert. Szünet után a Spartacus 18:18-ig felzárkózott, de a hajrá­ban a békéscsabaiak bizo­nyultak eredményesebbnek Jók: Derűs, Reszler A megyei sakkszövetség az újjászerveződő kalocsai sakk- élet fellendítése érdekében a Kalocsai Járási Sakk Szövetsé- ! get bízta meg a megyei férfi egyéni sakkbajnokság lebonyo­lításával. A verseny sajnos, nem volt zökkenőmentes. — HeLimld Károly a verseny köz­ben visszalépett és a bajnokság végső sorrendje ellen óvást nyújtott be a megyei szövetség­hez. A versenybíróság által közölt végeredmény: 1. Abel Lajos (K. Építők) 9, 2. Sípos (Sza­muely SE) 8,5, 3. Borsos (MFSC) 7,5. A további pontok. Bálint és Rajnai 7—7, Szabó és Folk- mann 5—5, Kiss, Tóth, Dr. Né­meth, Pastyik, Ruppáner, Schilling, Rasztik 4—4, Rom- sics, Fehér 3,5—3,5, Bagó 2 pont. Egy játszma a bajnokságból. Helmli Folkmann (K. Építők) (Kalocsai VTSK) Kalocsa, 1972. 1. c4, e5 2. HÍ3, Hf6 3. Hc3, cS 4. Fe2, d6 5. 0—0, b5 6. a3, a5 7. d4, Vc7 8. de:, de: 9. Fg5, Fe7 10. Hd2, h6 11. Fh4, He4: 12. Hdc4:, Fh4: 13. Hd6t, Ke7 14. Hde4, Bd8 15. Fd3, Hd7 1G. Vh5, Ff6 17. Fb5:, eb:? 18. Hdőf!, Kf8 19. Hc7:, Bb8 20. Hd6, Hc5? 21. Vf7:f és matt. (1:0). Befejezésképp villámvensenyt rendeztek a következő ered­ménnyel: Borsos és Ábel 9,5—9,5, Holió- si 8,5, Szabó 8, dr. Németh 7, Sípos 6, Bálint és Schilling 4,5 —4,5, Kiss 3,5, Bornemissza és Pastyik 2—2, Fehér L HÍREK — Sikeresen szerepeltek me­gyénk csapatai a MEDOSZ Ku­pa országos döntőin. A női csapatok mezőnyében a Kiskunhalasi MEDOSZ (Sár­közi Mária és Perlaki Zita) 15 induló között a III. helyen vég­zett. A férfiaknál 20 csapat közül a Kiskunhalasi MEDOSZ O-Iol- lósl, Fonyódi, dr. Oláh, Hege­dűs, Schilling) isimét remekül helytállt, s megnyerte az orszá­gos bajnokságot. Csapataink minden dicséretet megérdemelnek. De.íkes, oaa- adó versenyzéssel évek óta eredményesen képviselik me­gyénket e hagyományos tor­nán. — Az idei főiskolai bajnok­ságon 35 fő indult. A versenyt 10 fordulós svájci rendszerben bonyolították le. Megyénkből Horváth Gyula, a Kecsk. Mű­szaki Főiskola tanulója indult, alá az erőis mezőnyben az elő­kelő 2. heLyen végzett. — A Kecskemét Városi Szö­vetség közli az érdekeltekkel, hogy f. havi egyéni villámver­senyét 25-én (kedden) 17.30 óra­kor rendezi meg az Építők ver- senytermében (RáKócziváros 23.). Nevezni a helyszínen le­het. — Az OB. n. Nyugati cso­portjában értékelés: Győri MÁV DAC—BKV Előre 0,5:1,5 (7,5:G,5). — Hatodszor rendezte meg a Kecskeméti Spartacus szakosz­tálya a „Ras'kó Ferenc”-emlék- versenyt. 15 fő indult. A ver­senyt és egyben a vándorserle­get Torma János nyerte 10,5 ponttal. Ugyancsak 10,5 pontot szerzett Kiss Dezső is. így pá- rosmérkőzósen döntötték el az elsőség kérdését, melyet Torma nyert meg. A további sorrend: 3. Andráséi 10, 4. Pintér 9,5, 5. T. Nagy 9, 6. Tóth L. 9, 7. Mi­hályi 8,5, 8. Gara 7,5, 9. Kovács 7,5, liO. Sugár 6,5, 11. Csorba 5,5, 12. Szabó 4. 13. Szabó A. 4. 14. Tóth P. 2, 15. Filó 1 ponttal. A szakosztály megrendezi ha­vi villám bajnokságát is. A in, forduló után az élcsoport: Mi­hályi 23, Kiss 15,5, Andráséi 15, Kovács 14. Gara 12,5, Torma és Tóth 12—12, T. Nagy 11,5 stb. — Kecskemét város üzemi csapatbajnokságának VHL. for­dulója: . Posta—BOV 3:1, Petőfi Nyom­da—Parkettagyár 4:0, ITSK— Komarov 1:3. Mezőgép—Rend­őrség 1,5:2,5, Volán—Erdőgazda­ság 4:0, Tervezők—Fémipari Ktsz 2,5:1.5. Műszaki Főiskola- Gépelem gyár 4:0. Asztalitenisz Kezdők versenye Kiskunmajsán Kezdő asztaliteniszezők­nek rendeztek versenyt Kiskunmajsán, a 2. sz. Ál­talános Iskolában. Mint ar­ról Mondi Katalin tudósí­tónk beszámolt, sok fiú és leány indult a versenyen. Izgalmas volt a leányok döntője, ahol Tarjányi Györgyi 2:1 arányban győ­zött Juhász Zsuzsa el­len, s a harmadik játsz­mában 26:24-nél dőlt csak el a küzdelem Györgyi ja­vára. A fiúknál Kiss István volt az esélyes, mert eddig minden alkalommal le­győzte Geszti Miklóst. A döntőben mégis az utóbbi győzött 2:1 arányban és ezzel bajnok lett. A végeredmények: Leányok: 1. Tarjányi Zsuzsa, 2. Juhász Zsuzsa, 3. Pólyák Edit. Fiúk: 1. Geszti Miklós, 2. Kiss István, 3. Viskovics István. Az állás: Műszaiki Főiskola 24, Volán 22.5, Petőfi Nyomda 22, Koma­rov 21,5, Tervezők 19.5, Rendőr­ség 18, Fémipari Ktsz 17, Me­zőgép és ITSK 15—15, Posta 13.5, BOV 1.2, Erdőgazdaság 11, Parkettagyár 7,5, Gépelemgyár 5.5, Gímes György * A jugoszláviai Pulában befe­jeződött a világtalan sakkozók negyedik olimpiai csapatbaj­noksága. A döntő utolsó, hete­dik fordulójában Magyarország 4:0-ás vereséget szenvedett Ju­goszláviától, így a nyolcadik helyen végzett. A győztes a Szovjetunió lett. A végiső sorrend: 1. Szovjetunió 21, 2. Jugoszlá­via 20,5, 3. Románia 15,5, ... 8. Magyarország 9.5 pont. A jugoszláviai Vmjacska Bánján folytatódott a nemzet­közi salcktoma, amely a sakk- világbajnokság második euró­pai zónájában folyik. A 10. for­dulóban a két magyar közül Adorján játszmája függőben maradt, Csőm pedig döntetlen eredményt ért el. Az élcsoport állása a 10. for­duló után: Rukaniva 7,5, Harts on 7, Smielkal 6 (1), Csőm, Prybil Malieh 6—6, Adorján 5,5 pont (1). «• Üzlet az öt harihával Kereken tízmillió márka értékű licenciabevételre számítanak a tervezők az 1972-es Müncheni Nyári Olimpiai Játékok emblé­májának kereskedelmi ér­tékesítéséből. A kezdetben ennek az ősszegnek mindössze a felével szá­moltak. 1971 decemberéig azonban már 700 hivatalos licencia alapján gyártott árucikket hozott forga­lomba a dekoratív olimpiai spiráléval 250 vállalat. Az dümpia kezdetéig szá­muk meg fogja haladni az ezret. Leggyakrabban „Waldi”, az olimpia-tacs­kó reprodukciós jogát vá­sárolták meg a németek­től. A müncheni „Waldi”- val díszített olimpiai tár­gyak máris több mit 100 országban kaphatók. Az autogramigazolvány után is naev a kereslet. A több mint 60 aláírás számára al- zsfJ") oinV’7 fíízetecs- kéből is már több mint 100 000 darabot adtak el. A textilipar különösen a 21 olimpiai sportág szim­bólumait, az olimpiai spi­rális és a hagyományos olimpiai karikákat hasz­nálja fel ruhaminták gya- Ráök ■mm •fő, "• ■ í, A megyei egyéni bajnokság végeredménye

Next

/
Thumbnails
Contents