Petőfi Népe, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-18 / 90. szám

4. oldal 1972. április 18, kedd 11. BERTA JÁNOS ELINDUL... Mindkettőjüknek Robi vált jegyet. A fiatal kalauz­nő, Pandur Istvánná, fel sem néz, amíg a jegyeket lyukaszthatja. — Mi az Ka­ti, már meg sem ismered a kisebbet? — kérdi Zoli évődve. Ismeri jól a fiatal- asszonyt, tanyájuk nem egé­szen egy kilométerre van az övékétől. Az mond vala­mit, aztán előre libben és a sofőrrel lekapcsoltatja a belső világítást. Kevés az utas, hatan vagy heten van­nak összesen. Ök leghátul ülnek és sut­togva beszélnek. Először ar­ról, hogy ki vezeti a kocsit. Zoli azt hazudja, hogy ő ahhoz jól ért. De Robi a fejét ingatja: — A kocsiban én leszek a parancsnok és én is vezetem. A többi a te dolgod, a szervezés, meg minden. — A másik bele­nyugszik és elmondja, hogy ő már ki is nézte a Volgát, az kényelmes, stabil kocsi, és a vezetőjével is köny- nyen el lehet bánni. — De mikor láttad te azt a ko­csit? — kérdezi Robi elko­molyodva. — Ma délelőtt is. — No. akkor arról le­mondhatunk, az már ilyen­kor nincs szolgálatban. De nem baj, választunk Zsigu­lit, azok jó kis fürge ko­csik. — Zoli erre azt mond­ja, hogy ilyen taxi még nincs is. — Ne hülyéskedj, láttam Pesten is, meg Kecs­keméten is. Tudom, hogy van. Aztán megbeszélik, hogy a sofőrt hogyan kapják el. Zoli azt mondja, hogy őtud egy elhagyott helyet Ágas­egyházán, erdőben, ahol van egy tanyabejáró is, és ez azért kell, hogy a sofőr ne fogjon gyanút. Robi el­mondja, hogy ő már meg­figyelte : megállás után a sofőr kicsit oldalt hajol, fe­jét is leszegi. Így tudja le­olvasni a taxiórát. A csel­gáncs-tanfolyamon a srá­cok, persze csak úgy, edzé­sen kívül mutatták a kara­teütést: a kisujj felőli kéz­éllel kell a tarkó és a nya- ki ütőér közötti részre súj­tani. Ez, ha pontos az ütés, eszméletvesztéssel jár, de ha csigolyát ér és az kiug­rik, akkor kampec. Robi el­mondja, hogy ugyanígy le­het halálos ütést mérni a gégére és a szívgödörre is. No most a másik figura ... Szintén csak ,.maguk kö­zött” nevezték „mandula­műtétnek” azt a fogást, amikor jobb kézzel nyúlnak át az ellenfél válla fölött és ragadják meg a kimonó szélét úgy. hogy az a nyak­ra tekered jen, eközben bal kézzel az áll alá betámasz­tanak. Ha lent, a gyomor tájékán sikerül megfogni a ruha szélét, akkor az a nya­kon szinte körültekerhető, s elszorítja a fő ütőereket, így az ellenfél elszédül... Verseny közben ez nem­igen következik be, mert ilyen helyzetben az ellenfél, mielőtt elveszítené az esz­méletét, kopogtat a szőnye­gen, és akkor el kell en­gedni. Ha mégis, akkor ; fej néhány erőteljes mozdí tásával észre téríthető. Felelevenednek benne a tatami-szőnyeggel kapcsola­tos összes emlékek ... Az­tán a feladatra koncentrál: a sofőrt, ha zakóban lesz, a „mandula-műtéttel” kell ár­talmatlanná tenni. Mert a zakó erre épp úgy alkal­mas, mint a kimonó. A ka­ratét sem kell végleg elej­teni, attól függ, mennyi hely lesz a pontosan ki­mért ütéshez, ö ül a sofőr mögé, Zoli meg mellé. Zoli gyomorszájon vágja, rug­dossa, de a legfontosabb az lesz, hogy lefogja a kezét. Hogy ne tudjon ellenkezni Különben attól függ min­den. milyen fizikumú a sofőr. Az lesz a jel, ha fi­zetésre kerül a sor, Zoli hátranéz. Közelednek Kecskemét­hez. Megint elábrándoznak, hogy mi lesz majd akkor, ha átérnek a határos. — A pénzt beváltjuk — mondja Zoli. — De Robi felemeli az ujját: — Előbb meghar­madoljuk. Egy részt kapok én, egyet az öcsém, a töb­bi a tiétek. A másik rábó­lint, hogy ez így jó lesz. Az Űjkollégium előtt szállnak le. ... A főtéren kevesebb a járókelő, mint máskor. Há­romnegyed kilenc van. Sö­tét is most ez a tájék, a taxiállomás környéke, áramszolgáltatási zavar le­het, a nagy csemegeboltban is gyertyával világítanak. A taxisoknak „gyenge nap­juk” volt, kevés volt az utas, egy-egy kocsi fél óráig is bent áll. És semmi jel nem mutat arra, hogy ez­után élénkebb lesz a forga­lom. Sofőrök állnak a telefon­oszlop környékén és beszél­getnek. Berta János a pád­ra könyököl. Fél hat körül állt szolgálatba, de eddig még csak csip-csup, filléres kis helyi fuvarjai voltak. Igaz, hogy közben otthon is volt. hét óra után haza­szaladt a vacsoráért. öt-hat kocsi áll a sor­ban. Van közöttük két Zsi­guli. A többi Warszawa. Az elől álló is az. Oldalt, kü­lön a sortól, szintén egy Zsiguli. Ez utóbbihoz szalad a két fiatalember. A vékonyabb és magasabb átmeneti, az alacsonyabb és zömökebb télikabátban van. Nyitnák j a kocsi ajtaját, de az zárva .van. — Az a garázsba megy, emide szállianak — szól oda az egyik sofőr. A két ifjú egy pillanatra megdermed. Csak a követ­kező kérdés: — Hová men­nének? — oldja fel ben­nük a riadalmat. Zoli vá­laszol : — Ágasegyházára. De a Robi egy váltással előbbre jár. — Mennyi az idő? — kérdi. Megmond­ják. — Akkor még van időnk, elmegyünk egy helyre. A Nagykőrösi utca felé veszik lépteiket. A Wesse­lényi utcán át kimennek a Rákóczi útra, annak is a túlsó, a Hírős felőli olda­lára és a lánygimnázium előtti parkban választják ki azt a padot, ahonnan a leg­jobb rálátás nyílik a taxi­állomásra. Most már Zoli is a Zsigulihoz ragaszkodik. De Róbertnek — 60 fillér csörög a zsebében — a meg­szerzendő pénzen jár az esze. Megint rákezdi, meny­nyire izgatja, hogy nem be­szélhetett azokkal a nőkkel. Erre Zoli a zsebébe nyúl és előveszi a plexigombot és Robi felé nyújtja. — Mi­nek ez? — Felmutatod és arról tudják meg. Ez a jel... Aztán erről — és most nyújtsd a karod egy pillanatra. Robi a bal ke­zét nyújtja. Zoli egy arasz­nyira felhúzza a kabát- és alatta a garbó ujját, s irón­iával két párhuzamost raj­zol, középen merőlegesen egy vonalat, és az elfekte­tett H-betű mindegyik ré­szébe egy-egy kört. Nahát, ez szenzációs! — lelkende­zik Robi, majd szeme a tér túlsó sarka felé villan: — Nézd, Zsiguli áll elől. Gye­rünk! Fábián Pál. Berta János és Nagy József a padnál beszélgetnek. Sorrendben ők állnak elől. A többiek — négyen vagy öten lehetnek még — volánjaik mögött bóbiskolnak. Felberreg a te­lefon, Fábián veszi fel: — .. .Jó. kérem, indulok ... Értettem, nagyóllomás.. Ebben a pillanatban, míg helyére akasztja a kagylót, két fiatalember mint a vil­lámlás robban elő a nagy fenyőbokor irányából. Egye­nest a Zsigulihoz. — Hová fiúk? — kérdi Fábián. Me­gint Zoli válaszol: — Ágas­egyházára. — Sajnos, ez már foglalt. — Talán a kö­vetkezővel — és Berta War­Gondos vizsgálódásra van szükség szawá.iára mutat. Magában pedig: „Az ördögbe is, Ber­tának most szerencséje van! Ha nagyon akarnám, el­orozhatnám előle ezt az utat... De hát ne toljunk ki egymással.. Robi a szeme sarkából észreveszi: Zoli meg akar lépni. Könyökével meglöki és a szája sarkából oda­szól: — Ezzel kell men­nünk! Gyanús lesz! — S ezzel átsomfordál a túlol­dalra. — Ágasra, fiúk? — kérdi a jól megtermett, piros­pozsgás arcú, negyven éves­nél alig idősebb sofőr. A fiúk hümmögnek. — A Nagytemplomnál kétoldalt buszok. — Lekésték a buszt, ugye? — Le a szentségit! — így Robi, s határozottan örül a kérdésnek. Szemét a sofőr tarkóján legelteti. A sofőr zakóban van. Zoli egyetlen szót sem szól. A máriavárosi sorom­pó előtt fejét oldalvást a kormány felé fordítja. A sofőr lassít, billent a se­bességváltón. Az átjárón túl gyorsít — újabb billentés. Ezt figyeli a fiú. A Homokbányánál Robi is a kocsira tereli a szót, s közben észreveszi, hogy a sofőr a taxiórán valamit át­kapcsolt Túrára váltott... Robi az ülés közepén ül, kissé előre dőlve. Ezt kér­di: — Itt is oldaltszelepelt még a motor, mint a régeb­bi típusnál? — A sofőrt kellemesen éri a fiú tájé­kozottsága, s buzgón vála­szol: — Nem, ez már felül- szelepelt. — Robi mesterien fordítja a beszélgetést a számukra megfelelő irány­ba: — Mint a Zsigulinál... De hol áll ez ahhoz!? Ké­rem szépen, arra már el le­het mondani, hogy autó. — Berta, kicsit sértődötten: — Az már rég ócskavas lesz, amikor ez még mindig gu­rul. Én nem cserélném el... Ha kapna egy kis szupert a tankjába, megmutatnám, hogy mit tudna! De még így is, figyeljék csak... — Gázt ad. 80-ról a sebesség­mutató lassan, de egyenle­tesen kúszik a 100-ra, majd a 110-re, sőt kissé még azon is túl. A következő részt csütör­tökön közöljük. Címe: „Mandulaműtét” Sándorte- lepen. 1972- munkavédelmi év a mezőgazdasági nagy­üzemekben. Aki most azt kérdezné, hogy miért van szükség erre egy egész éven keresztül, — maga adná meg ilyen kérdéssel az ok indokolását is. Mert még azárt jó néhány helyen ép­pen az a hiba, hogy mara- diság, megszokottság, ké­nyelmesség folytán — ve­zetők és dolgozók majd- csaknem úgy vannak a baleset elleni védelemmel: ez afféle szükséges rossz. Ezért is van, hogy tessék- lássék csinálják. Tehát ezért is embervédelmi év 1972. Hogy minél előbb hír­mondója se legyen ilyen szemléletnek. Másfelől azért is szük­séges napirenden tartani a mezőgazdasági munkavé­delmet, mert bár az imént megszokottságot is említet­tünk a visszahúzó ténye­zők között — a szántóföl­di embereknél még nem beszélhetünk olyan távú balesetvédelmi múltról, ha­gyományról, mint például az ipari munkásoknál. Pedig ma már a szö­vetkezeti gazda gépen ül, szerkezeteket kezel, vegy­szereket adagol, tápot por- cióz, elektromos kapcsolók­kal bánik. Ügyes ő is, ha nem is olyan könnyedén, de megtanulja mindezt elöbb-utóbb. De idegrend­szerében, reflexeiben még sok van a más mozgások­kal, ütemekkel járó régi munkából., Figyelme csak idő múltán lesz olyan élén­ken reagáló, mint az elei­től fogva gépekkel dolgo­zóké. Ennek az átállási fo­lyamatnak a meggyorsítá­sát, az átmenettel járó balesetgyakoriság leszorítá­sát, a mezőgazdasági dol­gozók védelmét szolgálták az időközben megjelent — és szükség szerint szigorú — kormányhatározatok, minisztertanácsi, s helyi megyei tanácsi, s egyéb rendelkezések, utasítások. Együtt a munkavédelem szervezeti, illetve személyi és anyagi biztosítékainak megteremtéséért. Az intézkedések sorában már a legfrissebbek közé tartozott megyénkben, ami­kor például a múlt évben Tüdőszűrés Szakmaron Évente egyszer a teljes lakosság szűrővizsgálatát elvégzik a megyei tüdőgondozó munkatársai. Összesen négy mozgó ernyőfényképező csoport járja a megyét ja­nuár vége óta. Ez a lelkes gárda, amelynek tagjai képünkön éppen a szakmári tanácsházán vigyázzák a nép egészségét, tavaly 70 ezernél is több szűrést végzett el. Most, kétszer három nap alatt 2099-en estek át Szakmaron és Keserűteleken a vizsgálaton. A felvételeket két ízben is értékelik, s akinél bármilyen rendelle­nességet, egészségkárosodást tapasztalnak, azt két héten belül ismét behívják felül­vizsgálatra. (Pásztor Zoltán felvétele) 16 szövetkezeti gazdaság­ban tartottak minősítő el­lenőrzést a járási és vá­rosi szakigazgatási szer­vek, közösen az SZMT-vel és a járási ügyészségek­kel. Segítő, tanácsadó, a megelőzést hangsúlyozó vizsgálatokkal javították a szövetkezeti gazdaságok munkavédelmi helyzetét. A szemléletalakítást, az irá­nyítás emberközpontúságá­nak mélyítését célozták az idei első negyedévben a mezőgazdasági nagyüzemek első számú vezetői számá­ra az egész megyében meg­tartott biztonságtechnikai vizsgák. Az utóbbi hat-nyolc esztendőben megtett lépé­sek, az okos, segítve-szá- monkérő intézkedések ve­zettek el odáig, hogy ha „méterről méterre” is, de szemmelláthatóan szorítjuk vissza a mezőgazdasági üzemi balesetek előfordu­lását. Megyénkben is ta­valy — 1970-hez képest — 20,17 százalékkal csökkent ezek száma. 5,9 százalék­kal kevesebb munkanap esett ki balesetek miatt. Viszont mutatkozik még „szívósság” abban, hogy az egy balesetre jutó kiesett munkanapok száma 5,3 szá­zalékkal emelkedett. A balesetek tehát súlyosab­bak voltak. Nem haszon nélküli itt közbevetni, hogy ezek a statisztikai adatok is meny­nyire közrehatnak a néze­tek formálásában. 1968 előtt igen sekélyes volt az úgynevezett statisztikai fe­gyelem. Az, hogy egy-egy mezőgazdasági nagyüzem­ben mellékesnek, „bürok­ráciának” tekintették a balesetek nyilvántartásával kapcsolatos gondosságot, feltétlenül tájékozatlanság­ra, „eltájolódásra” vezetett. Amikor vezetőink látják a statisztikát, hogy még 1970-ben és 1971-ben az összes balesetek 61, illetve 59 százaléka eredt rakodás­ból, szállításból, az állat- tenyésztéssel összefüggő munkákból, addig a gépe­sítési tevékenységeknél 16— 16 százalék ez az arány, már is jelentős következtetésre juthatnak. Hogy tehát nem a mezőgazdasági erő- és munkagépek és egyéb tech­nikai-műszaki foglalatossá­gok okozzák a balesetek nagy számát, hanem az úgynevezett alaptevékeny­ségen belül az állattenyész­tés, a szállítás, rakodás körüli munkák. Ebből ismét újabb konk­lúziók levonására kénysze­rülünk. Csak egyet például: az állattenyésztésben jóval több a korosabb ember, aki kevésbé tud idejében alkalmazkodni az új tech­nológiák, gépesítés okozta változásokhoz. Fokozott he­lye van tehát az oktatás- 'nak, az óvórendszabályok betartásának ... Ugyanígy körüljárhatjuk a szállítás, rakodás alatt bekövetke­zett balesetek okait. Kezd­ve attól, hogy a könnyen boruló vontatókkal kátyús utakon, sárban szabályel­lenesen szállítanak szemé­lteket, rakományt, s a ket­tőt együtt. Ez pedig eddig még mindennapos munka a szövetkezetekben. Van tehát tanülni­való felelős vezetők és az önmagukért, családjukért felelős kétkeziek számára egyaránt. 1972 — munka- védelem, embervédelem szempontjából — a suly­kolás éve is. Tóth István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents