Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-05 / 55. szám
Petőfi Sándor: Farkaskaland „Pajtás, te ettél, véres a fogad; S mi szenvedünk éhségi kínokat. Mogorva a tél, puszta a határ, Rajt a vihar légparipája jár; Csak ember és állatnak nincs nyoma: De most beszélj, hol volt a lakoma?” Így kérdi társát a farkassereg, Kit érkezéskor üdvezeltenek. A jóllakott nem késik szólanl, És tőle ily beszédet hallani: „Ott a vityilló pusztaközepen, Él a juhász és felesége benn, A ház mögött pedig terül az 61, Honnan juhoknak bégetése szól, E lakhoz éjszakának idején Két utazó suhant. Egy úr fi s én, A pásztornéra titkon foga fájt Az úrfinak, s én éhezém a nyújt. Ott sompolygott ö a kunyhó előtt. Juhot nem kaptam én... megettem őt Kecskemét, 1843. január A költ.5 színészi ambícióit itt is letörték. Kecskeméten sem kapott megfelelő szerepeket. Hamlet királyfi alakja J vonzotta ... Kecskeméti tartózkodása során szenvedései , nem voltak csekélyek. Elégedetlen sorsával. Még nem tu- 1 űatos forradalmár, de már lázad. ;, Feltehető, hogy ma közölt versét egy szájról szájra adott > itt hallott história alapján írta, hiszen abban az időben ; még tél víz idején a városszélre is bemerészkedtek az , ordasok. 'T’élen pihen a ft»; A A háztáji állatállomány a legtöbb helyen már nincs akkora, hogy a parasztgazda idejét reggel is, alkonyaikor is két-há- rom órára igénybe venné. Trágyát sem kell hordani a téli földekre szánon vagy szekéren (sajnos, szervestrágya máshonnan is kevés kerül rájuk...) A férfiak nem fonnak kosarat, az asszonyok sem kendert vagy gyapjút — ők inikább bolti fonálból Téli esték — falun Madaras kötögetnek vagy horgolnak ... Télen pihen a falu. Esténként van ideje az embereknek meghányni- vetni a világ dolgait, van idő poharazgatásra, ka- láberre meg ultira — néha nótázásra is... „A régi szép idők?” Emlegetik olykor, hogy is, mint volt régebben. — Nono! — vetem közbe néha. — Azok a régi idők azért kedvesek sokaknak, mert akkor, még harminc-negyven évvel fiatalabbak voltak. S a fiatal fényesebbnek látja a világot! — Nem úgy öcsém! — válaszol nyomban Miska bácsi. — A mi időnkben volt még erő a fiatalokban. Tudod-e, hogy negyvennégy telén, negyvenöt tavaszán nem volt kétszáz lónál több a faluban ... Traktor, kombájn, fia sem ... Azok a lovak is milyenek!? — Amilyenek a harcoló seregeknek sem kellettek már... Gebék ... És akkor nem volt talpalatnyi műveletlen föld sem a határban ... Pedig van most is annyi ló a faluban. És mennyi gép: traktor meg mindenféle... Pedig ml is szerettünk táncolni, mulatni... Apád is megmondhatja — igaz, ez már negyven éve történt — így farsangkor mi, legények három napig nem mentünk haza a kocsmából... A Rasztiknál három napig a jászolban aludtunk ... Hamvasztószerdán meg elmentünk tőkét húzni... Hallgatják a bugi-vu- git. — Igen! Egy kiszáradt szőlőtőkére madzagot kötöttünk, s végigjártuk a lányos házakat, hogy locsolják meg... Persze nem vízzel... Kaptunk kolbászt, oldalast, tojást is... A végén valahol mind megsütöttük és megettük. A farsang akkor háromnapos ünnep volt A negyedik, a szárazszerda, a ráadás. De csütörtökön hajnalban már apánk mellett voltunk az istállóban: és végeztük, amit az idő engedett... Szántottunk, trágyát hordtunk, ami éppen volt... — És a mai fiatalok? — Elmennek a városba. Ledolgozzák a nyolc órát az iparban, aztán ülnek a presszóban. Mert rendes otthonuk, az ritkán van .., Hallgatják a bu- gi-vugit... De egy rendes csárdásban vagy ug- rósban ma is kiállnék velük a placcra... Fél óra múlva némelyiket úgy kellene fellocsolni... • (Hazafelé ballagva sokszor elgondolkodom: A rosszat, a fáradalmakat milyen könnyen felejtik az emberek, a Miska, Pista, János és Jóska bácsik. De nincs-e igazuk, — legalább egy kicsit...? Nem túlságosan sokat kínál-e a fiataloknak tálcán a társadalom?!) A totó — és a zárszámadás Télen pihen a falu. A borbélyműhely nyári szombat estén, vasárnap délelőttön is hírközpont. Csintalan István mester műhelye a falu központjában a totózók, a lottózók, a színházkedvelők és a tréfamesterek találkozóhelye. (Persze, nem kevés szó esik a tsz-ek zárszámadásáról is...) — Miért van az, hogy az egyik tsz 114 százalékot fizet, a másik meg csak 90 százalékot? Pedig ugyanolyan jó bácskai földön gazdálkodnak! A gyengébbé talán még jobb is ... És egy elvi jellegű kérdés: Arany János levele Petőfihez 155 esztendeje született a XIX. század egyik legnagyobb magyar költője: Arany János. Közismert, hogy testvéri barátság fűzte a nála néhány esztendővel fiatalabb „népfihez”, Petőfi Sándorhoz. Az évforduló alkalmából most — megemlékezésül — gazdag levelezésükből azt az epistolát közöljük, melyben a Toldi szerzője a szörnyű szalontai tűzvészről tudósítja költőtársát. Szalonta, ápril 21. 1847. WZ edves Petőfim! Hol találhatnék keblet, mely11 ben érzéseim oly rokon érzést gerjeszthetnének, mint a tiedben; mely felsírna a nép ínségén — és, mivel az alamizsnázó gazdagok nem, — részvét könnyével hintené fájdalmának égő tüzét. A mezőváros, melyben bölcsőm rengett, romokban hever. Irtózatos látvány, barátom, egy nagy sík területen semmit sem látni, mint kormos falakat, nyúlánk kéményeket s itt-ott még most is füstölgő üszköket. A házak — vagy inkább romok, többnyire lakatlanok, néhol egy-egy hű kutya, félig összeégve, őrködik azok körül, vagy az éhenhalással küzdő házigazda tántorog köztük, megtekinti, most először, a hajlék omladékáit, honnan szombaton alig tudá kimenteni maga és családa életét az éhenhalás számára. — Szombaton, ápril 17-dikén, déli 12—1 óra közt éppen hivatalban valánk. Megkondul a vészharang, szerteszét futunk. Egyetlen rossz fecskendőnket néhányan megragadjuk, — mert a lovakat várni késő volt, — de mit ér ez, nádas, a mellett sűrűn és rendetlenül épített házak közt, oly irtóztató szélben, milyen akkor dühöngött! Visszafutok, s már előttem is tűz. A városház teljesen lángban van, körülvéve a leomlott égő náddal, s nincs egy lélek körülte: de minek is — a védés lehetetlen. Rémülten futok lakomra, mely cserépfedelű ugyan, de azért nem biztos: mert látok cserepes épületeket lángba borulni. Végső szobáimból egy másikba hordom bútoraimat, hol azok semmivel sem valónak nagyobb bátorságban, de pinezém már tele volt a szomszédok holmijával, oda nem hordhatom. Már a templom — velem csaknem szemközt — ég, köröttem nádas épületek. Hátul harmadik szomszédom háza s tőszomszédom óla már lángokban. Semmi védelem, mert kiki sajátját oltalmazza. Négy-öt szomszéd mégis összekerül s erőnk végmegfeszítésével hordjuk a vizet: az elhalt remény éledni kezd s a nádas kis ház tőszomszédomban meg van mentve. Szerencsére az égő házacska nem is náddal, hanem elavult elrothadt gazzal volt fedve, a miatt nem éghetett sebes lánggal, különben végünk. A tűzveszély szélső vonala lakom megett húzódott át. Kerítésem, ólam, kerr tem teljes épségben maradt, s most, bár a város mondani, egészen nyugotra feküdt lakom megett, az én kerítésem maradt legszélsővé — azon túl a gyepig rom — meg rom. Azonban ez még nem volt elég. A lenyugvó nap vérveres szemet vete vissza a füstölgő romokra, az ellankadt emberek pihenni ültek le, nem azért, mintha már nem volna veszély, hanem mivel végkép kimerített erejök megtagadta a további szolgálatot. Egyszerre zúgva jő nyugotról a szél, szikrákat szórva a még folyvást égő romok körül, mindinkább gerjesztve ezeket, s a város hátramaradt keleti részét is végveszéllyel fenyegetve. Ez még inkább megölé reményemet: mert a déli tűz csak haránt szolgált lakomra: de ez egyenesen annak tartott. Én, s rólam az egész város... már bizonyosnak hívém. Magam, nőm, egy-két szomszédnő és gyerek ... ennyien valánk a gát, melynek a vészrohamot meg kellett akasztania dühöngésében!... A nők jajgattak, s kezeiket törték; reményem nekem sem volt ugyan, de azért edényt ragadtam, s öntözni kezdém az égő romokat. Buzdításomra a nők is azt tevék. — S íme! egy rom a másik után ki lön ragadva a vész fogai közül; a szikrák mind távolabbról repültek, s elfáradtak, mielőtt épületet találtak volna. Fel-feléledtek ugyan a már elöntözött romok is, mint megannyi hydrafővel kellett küzdenünk velők — de a győzede- lem még is inkább részünkön állt, mindaddig, míg — éjfél tájban — végkép el nem hagyott erőnk. Most megszánt az ég — bőven hullatta részvétkönnyeit ... Zápor ömlött a romokra — hosszas — órákig tartó. Soha szebb zenét nem hallottam, mint e zápor zuhogása. Nem oldhatta ugyan ki a romokat, de megáztatá a fedeleket, s ellocsolá a repülő szikrát és parázst. Ez éjt és még egy másikat felöltözötten virrasztónk át; még most nem vagyunk túl minden veszélyen, egyfelől az ínség látása, másfelől a rettegés — egy, talán éjjel jövő vésztől, melyben, nem lévén jeladó hangunk, — talán sokunk élete lenne lángok martalékává, irtóztatóvá teszi napunkat, éjünket. Hozzá a teljes zavar minden közirományaink elégése miatt — s csak az isten tudja, miféle baj nem... A leégett épületek száma 2175. ölellek kedvesem. Oly jól esett ezeket neked megírnom, panaszul részemről, megnyugtatásul a tiedről. Meglehet, hogy te, mint családtalan, nem érzed eléggé ily vésznek rettenetességét, de képzelni minden esetre tudod, s képzeld az aggodalmat, melyben vagyok, a rémületet, melyben valék. Máskor talán az irodalom is eszembe jut, most csak az ember írja e levelet, ki téged úgyis mint embert és barátot, igen szeret. — Holtig hű barátod ARANY JÁNOS — Hogyan lehetséges: ha egy tsz vezetősége rosszul gazdálkodik — van rá példa megyénkben is elég — a kár a dolgozókra hárul? Az elnök, a főkönyvelő, a fix- fizetésesek megkapják a bérüket, mert ők „alkalmazottak” — a tsz gazdái, a tagok azonban nem... Tőlük már eleve levonnak 20 százalékot, amelyet aztán a zárszámadáskor vagy megkapnak, vagy nem... Sela Panna ... Belép a műhelybe a 86 éves Pista bácsi: még mindig délceg, vidám és szókimondó. — Hun jár ke’ ilyen cudar időben? — kérdezi a figaró. — Adót fizettem, meg megnéztem a Pannát. _ ??? P ali bácsi közbeveti: — Csak nem a Sela Pannát? — Azt bizony. Most fekszik a ravatalon. Tanyaszomszédom volt. — Osztán szólt-e valamit magának? — Nem szól az má’ senkinek. És kezdődik az emlékezés. Megborotválkozott, indult a falu sarkára. Megbeszélték ott majd felveszi egy kocsi Pali bácsit: ne kelljen négy-öt kilométert gyalogolnia a tanyájáig ... Padlások titkai Télen pihen a falu. Amikor az esti beszélgetéseken fogy a tréfa, érdektelenné válik a politika, meg-megkérdezem: — Régiségek vannak-e a padláson? Mert vannak. Múlik az idő, a szoba is, a konyha is, a kamra is új bútort edényt kap (nem mindig ízléseset!) — a régi lom felkerül a padlásra, vagy összevágják tűzre. Zelk Zoltán: Bokssor emkagym a régi bútor és edény. De néha igazán értékes, szép tulipántosládák, padok, székek, köcsögök, vászonfazekak, használatlan mezőgazdasági eszközök, háziipari szerszámok kerülnek a padlásra. Engem elsősorban a régi könyvek, feljegyzések érdekelnek. Ezt már tudják is rólam. Ha ilyesmit találnak, szólnak, nézzem meg. A minap került elő egy 1791-ben Pesten nyomtatott könyv: Nagyváti János műve: A’ szorgalmatos mezei gazda a’ Magyar-országban gyakoroltatni szokott gazdaságnak rendjén keresztül. Maga a könyv mai mezőgazdászoknak is izgalmas olvasmány, de a falu életére, vagy a könyv tulajdonosának a sorsára vonatkozó egy-egy kéziratos bejegyzés még érdemesebbé teszi. Egy-két közülük: „Szakái József irta 1885-ben: És konstábérok fel attak 1883-ban augusztus 17-én.” ... írt a könyv üres lapjaira Luspai AntaL „akié a könyv”, Laidi János is, „mikor bíró vöt” és részletes utasítás található benne a hordótisztításról, jóborcsinálásróL A honismereti mozgalom, a helytörténeti és néprajzi kutatás egyre te- rebélyesebb országunkban. A nagy szervezés helyett azonban több tett kellene: falumúzeumok, községi archívumok, eredeti állapotukban megtartott régi házak. Ma még vannak ilyenek! De holnap? A televízió és a közélet Megmutatom írásom eddig elkészült részét az egyik barátomnak. Megkérdezte: . otttíi — És az igazán mai esték? A művelődési ház. a VV- televízió, a rádió, a mozi? — A mai esték? — tétováztam. — Minden csa- Iádban, ha nem is a nagyapáknál, de a fiúknál, vagy az unokáknál van már televízió. Rádió meg minden házban. S ez bizonyos fejlődés, jólét jele... — ÉS? — Ezért nem látogatják a művelődési házat, a mozit, meg az egyéb rendezvényeket... — Ne bolondozz! — vágott közbe gunyorosan. — Minek mennének a „kultúrba”. Nincs ott semmi... Hogy miért nincs, az már más kérdés. A falusi művelődési ház nem tud versenyezni a televízióval .., Ezért aztán csak zárszámadás, lakoda- lam idején telik meg. Elgondolkodom. Vajon a rádió, a televízió, a központi hírközlő szervek információi elegendőek? Nem a konkrét helyzet konkrét elemzésére volna-e szükség minden faluban is, hogy egészséges közélet alakuljon ki. hiszen „közös dolgainkkal is törődni kell.” Bognár András Miért jössz? Szemembe süt az arcod — menekülök a fércbe, tegnap is egész éjjel ültem a villanyfényben. Arcod nem perzselt már, de hangod nem szűnt fülemben — miért jössz, hogyha nem vagy, miért vagy ily kegyetlen? Te aki a nemlétet már fényévekkel méred, ily gyorsan elfeledted, milyen hosszú az élet?
