Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-04 / 54. szám

Nincsenek vérmes reményeink... A főpróba sikerült. Igaz, nem volt nehéz belőni egy „tízest” a lelkes, de időn­ként elemi hibákat vétő nagykőrösieknek. A szer­dai előkészületi mérkőzést nem is szánta másnak Szi­geti Ferenc, a Kecskeméti Dózsa edzője, mint leveze­tőnek a hosszú, kemény felkészülési időszak utolsó állomása ként. hogy a csapat hétről hét­re jól felkészülve állhas­son ki a mérkőzésekre, s úgy gondolom, hogy a Dó­zsa játékosainak többsége sportszerűen él. IXI QD )? Azt hiszem, abban sem­mi különös nincsen, hogy egy szakosztály értekezletet tart. Olyan mindennapos, vagy inkább mindenhetes esemény. Most azonban, amikor a tavaszi rajt előtt utoljára találkoztak egy­mással a Dózsa-vezetők és a játékosok, kissé feszül­tebb volt a hangulat. A Vízmű Vállalat barát­ságos kultúrtermében Kas- tyák János szavai is ünne­pélyesebben csengtek a szokottnál. Bevezetőjében néhány gondolatot szánt a csapat őszi szereplésének. — Egy labdarúgócsapat sikerének vagy balsikeré­nek rengeteg összetevője van — mondotta a szak­osztály elnöke. — Decem­ber óta elegendő időnk volt elemezni a történte­ket. Szóbajött az is. hogy talán nem gondoltuk át kellően, amikor célként a feljutást tűztük a csapat elé? Azt hiszem ez nem áll. A csapat tudásszintje nem gyengébb az előttünk állókénál. A küzdőszellem­re sem panaszkodhatunk és néhány kisebb esettől elte­kintve a fegyelemmel sem volt baj. A szakvezetés is mindent megtett azért, Mégis hát, miért nem si­került jobb eredményt el­érni? Az objektív okok között említhetjük a sok sérülést, amely főként a kulcsjátékosokat érintette. Kiss II., Gyiffkó dr., Koós, Lantos éppen akkor esett ki a csapatból, amikor már úgy látszott, hogy ola­jozottan működik a gépe­zet, s ez megbontotta a hadrendet. Az viszont már a játé­kosokon múlott, hogy időn­ként csődött mondott a taktikai fegyelem és ezt váratlanul bekapott gólok­kal fizette meg a csapat. Így volt ez a Volán ellen, Várpalotán, Oroszlányban. A Szolnok elleni döntetlent is ide sorolhatjuk és a Dunaújvárossal szemben elvesztett találkozót is. Az is vita tárgyát képez­heti, hogy a Dózsának még mindig nem volt kialakult stílusa, egységes játékfel­fogása. A rossz szereplés okai közt fel lehet sorolni még a kulcsjátékosok formain­gadozását, s végül azt is, hogv ősszel a szerencse is elpártolt a csapattól. A csatároknak alig jött be valami és micsoda gólokat kaptunk... DÜ Hogy állunk? Mit aka­runk? Ezzel is tisztában kell lenni az induláskor. Folytatódik a pontvadászat Mészöly, Jánosi ismét az NB I-ben, Nagy ÜL, Horváth L., Pék új szerepkörben Az 1971—1972. évi labdarúgó NB 1 ő&szel lebonyolított 120 mérkőzése után. szombattól kezdődik a második 120. Négy hónapon át tart majd. a legjobb tizenhat versengése. A csapatok az alábbi „őszi bizonyítvánnyal” kezdik a ta­vaszi idényt: 1. Ü. Dózsa 2. FTC 3. Salgótar. 4. Bp. Hon. 5. Vasas 6. Komló 7. Tatabány. 8. Csepel. 9. Rába ETO 10—11. Egyet. Pécs 12. Videoton 13. Haladás 14. Eger 15. D;ósgyőr 16. MTK 15 10 15 8 1;5 6 15 5 44 37 26 21 26 17 25 16 4 16 5 15 5 7 7 15 7 19 8 19 9 18 15 1 4 10 9 :14 24 :16 20 :16 20 :12 19 :15 18 :25 17 :23 16 : 19 15 :25 14 :18 13 :10 13 :22 13 :23 11 :35 10 :29 9 :28 6 A bajnokság második szaka­szát több együttes érdekes vál­tozásokkal kezdi. A Vasasban Mészöly, a Pécsben Jánosi és Tóth I.. az Egyetértésben Ki­rályhegyi, az MTK-ban Sárkö­zi, Oborzil, Kiss és Koritár új­ra bemutatkozik, ősszel egyet­len NB I-es találkozón sem szerepeltek. Több játékos új szerepet tölt be. A Videotonban a beállós Nagy III-ból Kalocsay dr. jobb­hátvédet faragott. Jobbhátvéd lett az eddig bal oldalon fog­lalkoztatott Horváth L. (Tata­bánya) és a szombathelyi Pék is visszament régi helyére a védelem tengelyiből. A nyitó fordulóban Győr, Szombathely, Eger, Diósgyőr és Komló, illetve Csepel, a Fáy utcai és a Hungária úti pálya lesz a találkozók színhelye. Az első négy hegyet elfoglaló csa­patok idegenben lécnek pályá­ra, ugvanakkor a tabella utol­só négv csapata hazai pályán szerepel. Az első tavaszi, sorrendbe^ pedig a 16. forduló műsora és a tervezett összeállítások; Szombat: Bába ETO—0. Dózisa, Gyór, 15 óra, jv.: Müncz. Vasárnap: Csepel—Bp. Honvéd, Csepel, 11 óra, jv.: Szilvási. Vasas—Videoton, Fáy u. 16 óra, jv.: Szkokén. MTK—Tatabánya, Hungária út 15 óra, jv.: Bircsák. Haladás—Egyetértés,, Szom­bathely, 15 óra, jv.: Katona. Eger—Ferencváros, Eger, 15 óra, jv.: Vízhányó. Diósgyőr—Pécs, Diósgyőr, 15 óra, jv.: Somlai. Komló—Salgótarján, Komló, 15 óra, jv.: Biróczky. Megkezdődik a küzdelem az NB I/B-ben is. Az őszi 17. for­duló után az állás: 1. SZEOL 26 pont 2. Zalaegerszegi TE 25 3. Dunaújváros 24 4. Debreceni VSC 24 5. MÁV DAC 22 6. Dörög 19 7. Bp. Spartacus 19 8. Békéscsaba 18 9. Oroszlány 17 10. Kecskemét 16 11. Szolnoki MTE 14 12. FÖSPED Szállítók 14 13. Várpalota 14 14—15. Volán 12, Ganz-MÁVAG 12 15. Pénzügyőr U2 17. Ózd 11 18. Pécsi Bányász 7 pont Az őszi eredmények után a SZEOL, a ZTE, a Dunaújváros, a DVSC és a MÁV DAC pá­lyázhat az NB I-be jutásra. A tavaszi első fordulóban közü­lük a SZEOL és a Dunaújváros 5degenben rajtol. A 18. forduló mérkőzései: FÖSPED Szállítók—D.újváros Pénzügyőr-SZEOL Dorog—Várpalota ZTE—Oroszlány - Kecskemét—ózd . DVSC—Ganz-MAVÁG MÁV DAC—Volán ‘ Békéscsaba—Pécsi Bányász'.» Bp. Spartacus—Szolnoki MTE — Nincsenek vérmes re­ményeink — folytatta Kas- tyák János — tie azt hi­szem jogos a vezetőség vé­leménye, hogy az 1—5. he­lyek bármelyikét még megszerezheti a csapat A sorsolás nem rossz. Az el­ső 8 mérkőzésből ötöt Kecskeméten játszanak. Az előkészületi mérkőzé­sek arra mutatnak, hogy a Dózsa együttese jó formá­ban várja a rajtot, s jog­gal várhatjuk tőlük a jó eredményt. eh Vasárnap a Széktói Sta­dionban a bizonyítás idő­szakát kell elkezdeni. Nem lesz könnyű, ezzel min­denki tisztában van. A ki­esésre álló ózdiak sem tét­lenkednek. Szerdán ott lát­tuk megfigyelőiket a pá­lya szélén. 7 Lutz József csapatkapi­tány mondta a végén. — Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy csodá­kat ígérjünk, de az biz­tos, hogy minden erőnkkel küzdeni fogunk. Arra kér­jük a közönségünket, hogy buzdításukkal segítsenek át bennünket a nehéz perce­ken, s akkor még sok örö­met szerezhetünk a Dózsa szurkolóinak. Szabó Zoltán Téli Kupa K. MÁV—K. Volán I. 2:1 (1:1) Kecskemét, MÁV-pálya, 200 néző. V.: Komjáti. Góllövő: Simon, Borsodi, ill.: Kiss. Jók: Borsodi, Gyöngyösi, Tormási, ily: Bozóki, Kiss, Dunai. A MÁV ezzel a győzel­mével megnyerte a Téli Kupát. Át Srítekfrométól I ajánlata Y KERESKEDELMI VALLALAT J J MK 21 szalagkazettás magnetofon A készülék a modern sza­lagkazettás rendszerű mag­netofonok egyik jó minősé­gű képviselője. Tranziszto­ros erősitővel, telepről vagy hálózatról működő, kétsá­vos, hordozható hangrögzí­tő berendezés. Használata kényelmes. A telepek cse­réjén és a magnetofonfejek időszakos alkoholos tisztí­tásán kívül semmiféle kar­bantartást nem igényel — a szalagkazettás rendszer előnyeként — pillanatok alatt üzembe helyezhető. Nincs gond a hagyományos készülékeknél elkerülhe­tetlen szalagbefűzésre. Az MK 21 készülék al­kalmas arra, hogy sztereó lemezjátszóról felvételt ké­szíthessünk. Működéséhez 9 V egyen- feszültség szükséges, me­lyet 6 db GÖLIÁT rúdelem szolgáltat. Műszaki adatok; Szalagsebesség: 4,6 cm/s -1— 2 százalék. Atcsévélési idő: M 60 ka­zettával 85 másodperc. Névleges teljesítmény: S W. Mérete: 58,5x216x307 mm. Súly: 2,7 kg. Fogyasztói ára: 2500 fo­rint. B 5 magnetofon Továbbképzés A Bács-Kiskun megyei és a Csongrád megyei Röp­labda Szövetség március 18—19-én Kunfehértón to­vábbképző tanfolyamot tart a röplabda edzők és játék­vezetők részére. Két sebességű, 4 sávos csehszlovák gyártmányú hangrögzítő berendezés. Jó minőségű felvétel ké­szíthető vele, lemezjátszó­ról, rádiófol, — közepes vagy alacsony érzékenysé­gű mikrofon csatlakoztatá­sakor is. Különlegessége, hogy a felvétellel egyidőben lehe tőség van a felvevendő mű­sor hangos ellenőrzésére, — egyszerre két hangcsíkot is lehet lejátszani, a hang- csíkválasztó kapcsoló kö­zépső helyzetbe állításával. Ez különösen szinkronfel­vétel lejátszásánál előnyös. A négy számjegyű szám­láló segítségével a kívánt műsorszám könnyen meg­található, visszakereshető. •l-í ' A készülékhez külső hangszóró vagy 8 Ohm impodanciájú hangdoboz is csatlakoztatható. Műszaki adatok: Szalagsebesség: 4,76 cm/s, 9,53 cm/s. Áttekercselés ideje: 4,5 perc. Fogyasztása: 27 W. Méretei: 344x285x130 mm. Súly: 6,5 kg. Fogyasztói ára: 3800 fo­rint. Hét végi sportműsor SZOMBATON KOSÁRLABDA NB H-s férfimérkőzés: Bajai Vízügy—Hódmezővásárhelyi FMGT, Baja, 17 óra. Városi bajnokság, Bányai J. Gimn., 14.30: K. Dózsa ifi—Bá­nyai női, 15.40: K. Dózsa serd. —Óvónőképző női, 16.50: Petőfi öregfiúk—Bányai férfi, 18 óra: K. Dózsa—Piarista Gimnázium, férfi. Üjkollégium 14.30: Köz- gazdasági Sportiskola—B. női, 15.40: Közgazdasági—Petőfi ifi férfi, 16.59: Katona J. Ghnn.— Sportiskola. Zenei női, 18 óra: Sportiskola—MFSC n. férfi. RÖPLABDA Téli Kupa: férfimérkÖzés, Budapest, TF-terem, 16.30-tól. Téli Kupa: Kecskemét, Kato­na J. Gimn., 14 órától. BIRKÓZÁS A BVSC I. ©. kötöttfogású versenye: Budapest, Szőnyi u. 17 óra. I. o. szabadfogású verseny: Debrecen, Szabó Pál u. 17 óra. Az Ü. Dózsa országos junior kötöttfogású versenye: Buda­pest, Mad’"'di. u. 17 óra. Országos úttörő szabadfogé sú verseny: Túrkeve, 17 óra. ÜSZAS Csík Ferenc-emlék verseny: Kanosvár, 16 óra. Területi gyermek seregszem­le: Szolnok. VÍZILABDA A BSE centenáriumi tornája: Debrecen—Kecskeméti Vízmű 17.30, Budapest, margitszigeti sátortetős fedett uszoda. VASÁRNAP LABDARÜGAS N£ I. B-s mérkőzés: Kecske­méti Dózsa—Ózdi Kohász, Kecs­kemét. Széktói Stadion, 15 óra. Jv.: Bállá. Megyei I. osztályú bajnokság: Gábor A. SE—Kiskunmajsa.’ 10. óra, jv.: öze. A többi mérkő­zés 15 órakor kezdődik: Vas­kút—Kun Béla SE, jv.: Keresz­tes, Izsák—Kecskeméti Volán, jv.: Vargacz, Alpár—Szamuely SE. jv.: Hegyes, Radnóti SE— Soltvadkert, iv.i: Gerőházi, Ba- íai Bácska Posztó—Hajós, jv.: Dobra. Városföld—Bácsalmás, jv.: Vereb, Tompa—Tiszakécs- ke. jv.: S?abó J., Kal. VTSK— Kecskeméti Fémmunkás, jv.: . Nagy L. Előkészületi mérkőzés: Kis­•'kuniéi eev’-'ází Vasas—Kiskőrösi Spartacus Petőfi, Kiskunfél­egyháza, 15 óra. KOSÁRLABDA NB I-es férfimérkőzések: Ba­jai Bácska Posztó—Soproni MAFC, Baja, Sportcsarnok, 10.30. Kecskeméti Petőfi—Vi­deoton, Kecskemét, katonai te­rem, 11 óra. NB I-es női mérkőzés: TFSE —Kecskeméti Dózsa, Budapest, TF-terem, ll óra. RÖPLABDA Téli Kupa: férfimérkőzés, Budapest, TF-terem, 8.20-tól. Téli Kupa: Kecskemét, Kato­na József Gimnázium, 8 órától. BIRKÓZÁS A BVSC I. o. kötöttfogású bajnokság: Budapest, Szőnyi út, 10 óra. I. o. szabadfogású verseny: Debrecen, Szabó Pál, u. 9. órá­tól. Az Ü. Dózsa országos junior kötöttfogású versenye: Buda­pest, Mádridi u. 10 óra. Országos úttörő szabadfogású verseny: Szigetszentmiklós, gyártelepi iskola, l;l óra. Országos úttörő szabadfogású verseny: Túrkeve, 17-es számú Autójavító Vállalat, 9 órától. Dálterületi ifjúsági szabad- és kötöttfogású bajnokság: Baja, III. Béla Gimn. 10 órától. ATLÉTIKA A SZEOL országos meze! fu­tóverseny: Szeged, Körtöltés, Tölgyes u. ll óra. TEKE NB I-es női mérkőzés: IKA­RUS—Kecskeméti MÁV, Má­tyásföld, 11 óra. NB II-s férfimérkőzés: Kecs­keméti Petőfi—ózd, Kecskemét, Petőfi-pálya, 8 óra. ÜSZAS Csík Ferenc-emlékverseny? Kaposvár, 9 óra. Területi gyermek seregszem­le: Szolnok. SPART AKIÁD Kecskeméti járási döntő? Kecskeméten, Hosszú utcai Alt. Isk. 8 órától. Birkózás Vasárnap Szegeden or­szágos serdülő kötöttfogá­sú birkózóversenyt ren­deztek, amelyen részt vet­tek a Kiskunfélegyházi Va­sas birkózói is. A 62 kg-ban Kónyári Zsigmond 16 in­duló között lett első. A 48 kg-ban Patai Attila, az 53 kg-ban Elek Ferenc bronz­érmet kapott Az áruházakban és a szaküzletekben ma már a vásárlók a magnetofonok gaz­dag választékából (hálózati orsós, há­lózati szalagkazettás, hordozható tran­zisztoros szalagkazettás) választhatnak. Két korszerű magnetofonkészüléket mutatunk be, melyek a legkeresettebbek közé tartoznak.

Next

/
Thumbnails
Contents