Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-28 / 74. szám
8. oldal 1972, március 28, kedd Négyhetes tűzszünet A protestánsok sztrájkolnak BELFAST (MTI) lilsn &o!ys3SZQitiszédiÉ felé a Veis-8 Termelési tanácskozások a BÉK-nél Az Ír Köztársasági Hadsereg ideiglenes — katonai — szárnya hétfőn hivatalosan bejelentette, hogy a következő négy hétre beszünteti a polgári célpontok elleni támadásokat. A tűzszünet nem vonatkozik a katonai célpontokra, tehát a brit katonákra sem mindaddig, amíg a brit csapatokat nem távolítják el az észak-ír városok utcáiról — hangoztatja a hétfőn reggel Londonderry-ben kiadott nyilatkozat Az észak-ír protestáns SAIGON A dél-vietnami szabadságharcosok saigoni jelentés szerint vasárnap este az amerikai expedíciós hadsereg két állását támadták rakétákkal és messzehordó ágyúkkal. Amerikai közlés szerint a támadás nem okozott károkat. Három amerikai helikoptert is értek lövések I szintén vasárnap, de mind a három el tudott jutni támaszpontjára, a rajta ülő katonák közül kettő megsebesült PHNOM PENH Kambodzsában folytatódik a népi felszabadító fegyveres erők offenzívája. szélsőségesek által meghirdetett kétnapos általános sztrájk első fejleményeként hétfőn délelőtt Belfastban és több más városban kialudt a villany. Ennek következtében úgyszólván megbénult az ipari termelés. Craig, a szélsőségesek vezére arra számít, hogy felhívására körülbelül 200 ezer protestáns szünteti be a nap folyamán a munkát, tiltakozásul az ellen, hogy a brit kormány átvette a közvetlen államhatalmat Észak-írországban. Az ország déli részében levő Kompong Trach mellett egy támaszpontra egész éjszaka hullottak az aknák, rakéták csapódtak be és automatafegyverek ropogása hallatszott. A harc napkelte után is folytatódott a járási székhely körül, amelyet több mint egy hete ostromolnak a népi erők. A szabadságharcosok Phnom Penh közvetlen közelében is állandóan nyugtalanítják a kormánycsapatokat. Hétfőre virradó éjszaka két akna hullott a főváros peremén levő rádióadóra, de komolyabb károk nem keletkeztek. (Folytatás az 1. oldalról) alapvető célja az automatikus űrállomások segítségével folyó Venus-kuta- tások folytatása. A Venus—8 fedélzetén elhelyezett tudományos berendezések révén újabb adatok szerezhetők be a bolygóról. A Föld—Venus útvonalon haladva az automatikus űrállomás — a tervek szerint — fedélzeti műszereivel fogja vizsgálni a bolygóközi tér fizikai tulajdonságait; mindenekelőtt méri a semleges hidrogén és a szoláris plazma-kisugárzások koncentrációját. A Venus—8 fedélzetén jelvényeket helyeztek el Lenin arcképével illetve a Szovjetunió állami címerével. Az automatikus űrállomás súlya 1180 kilogramm. A Venus—8 a célbolygó felé a fellövés után 1 óra 27 perccel indult el Föld körüli közbenső pályáról. A műveletnél a hordozó- rakéta utolsó fokozatának hajtóművei 213 másodpercig működtek és a második kozmikus sebességnél valamivel nagyobb, 11,5 km/sec sebességgel indították útnak az űrállomást. A ballisztikus mérések adatai szerint a pálya paraméterei közeliek az előre tervezetthez. A Venus—8 1972 júliusában, miután 312 millió kilométer hosszú pályán halad végig, a tervek szerint eléri a Venus-bolygó körzetét. Program szerint válik el majd az űrállomástól a leszálló szerkezet, amely simán leereszkedik a bolygó légkörében, s tudományos kutatásokat végez. A telemetrikus információ adatai szerint a Venus —8 bolygóközi űrállomás fedélzeti rendszerei normálisan működnek. A rádiókapcsolatot és a tudományos információk felfogását 928.4 megaherzen tartják, illetve folytatják. Március 27-én, magyar idő szerint 10 órakor a Venus —8 65 ezer kilométerre távolodott el a Földtől, mégpedig a földfelületnek az alábbi koordináktól meghatározott pontját tekintve: az északi szélesség nulla fok 33 perce, a keleti hosszúság 78 fok, 25 perce. A Venus—8 repülését nagy hatósugarú kozmikus távirányítási központ szabályozza. A koordinációs számítóközpont feldolgozza az űrállomásról kapott információkat. Hétfőn este Kecskeméten, a Városi Művelődési Központ nagytermében termelési tanácskozást tartott a Bács-Kiskun megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. A központ és a kecskeméti kirendeltség dolgozói, valamint a tanácskozáson megjelent párt- és tanácsi vezető tisztségviselők előtt Sóhaj da Ferenc, a vállalat igazgatója ismertette az 1971. év gazdálkodásának eredményeit és idei terveiket, céljaikat. Ez alkalommal emlékeztek meg ünnepélyesen hazánk felszabadulásának évfordulójáról, majd kiosztotA magyarok, délszlávok és németek lakta községben, Katymáron az idei év harmadik nemzetiségi estjére került sor szombaton. Ez alkalommal a helyi nemzetiségi általános iskola német tagozatos tanulói mutatták be jól összeállított produkciójukat. Bevezetőt dr. Fekete Bertalan iskolaigazgató mondott. Egyebek között hangoztatta: a jelenlegi, új típusú oktatással azt szeretnék elérni, hogy a tanulók az anyanyelvűk mellett — mint hajdan nagyfák a dolgozókat megillető nyereségösszeget A törzsgárda tagjai közül 163-an bonz, 87-en ezüst jelvényt kaptak, a vállalatnál eltöltött, két évtizedet meghaladó folyamatos munkaviszony elismeréseként pedig tizenhét dolgozót aranygyűrűvel jutalmaztak. A most harmadízben átadott gyűrűkkel együtt már nyolc - vanan büszkélkednek ezzel a törzsgárda-kitüntetéssel. Kedden a vállalat kalocsai és bajai, csütörtökön pedig a kiskunfélegyházi kirendeltségén tartanak majd termelési tanácskozást J. T. apáik — a másik két nyelvet is beszéljék. Ennek jegyében készítették elő a színes műsort, amelyben közreműködött az úttörőzenekar és énekkar, a versmondók klasz- szikus német költők alkotásaiból adtak ízelítőt, a kamarakórus népdalokat énekelt, a folklór-szakkör pedig bábjátékkal mutatkozott be. A műsort különböző táncok — köztük a polka, keringő és a hagyományos susztertánc — tették hangulatosabbá. A jól sikerült nemzetisé- est svábbállal ért véget. Podgornij Törökországba látogat ß tüzérség támogatásával folytatódik a népi erük offenzívája Susztertánc, polka Nemzetiségi est Katymáron gi Késsel támadott • • • Ä’Vámosítások Bangla Deshben Befejeződött a hazatelepítés DACCA (MTI) Mudzsibur Rahman sejk, n Bengáli Népi Köztársaság miniszterelnöke vasárnap — az ország nemzeti ünnepe alkalmából mondott rádióbeszédében — bejelentette: államosítják az ország legfontosabb iparágait. A rendelkezés a külföldi tulajdonban levő pénzintézeteket nem érinti. A Bengáli Köztársaság miniszterelnöke ünnepi beszédében köszönetét mondott a Szovjetuniónak azért a támogatásért, amelyet országa a nemzeti felszabadítási harc során kapott. A Szovjetunió — hangsúlyozta Rahman — függetlenségi harcunk legkritikusabb óráiban sietett segítségünkre. ÜJ DELHI — DACCA WASHINGTON (MTI) Szombaton este befejeződött az Indiába menekült kelet-bengáliaiak hazatelepítése. Az a 60 000 menekült, aki még Indiában él, már nem a központi hazatelepítési program keretében, hanem „saját eszközeinek” igénybevételével tér haza. (AFP) Mepr/szés a aiepriseisii Hét évig maradnak az angolok LONDON (MTI) Mintolf máltai miniszterelnök és Carrington brit hadügyminiszter Luns NATO-főtitkár jelenlétében vasárnap aláírta az új brit—máltai katonai egyezményt, amely további hét évre meghosszabbitja a máltai támaszpontok angol bérletét. Az egyezmény szerdán kerül a brit parlament elé — szövegét addig nem hozzák nyilvánosságra, és -részleteiről Carrington sem volt hajlandó nyilatkozni az aláírási ceremóniát követő sajtóértekezletén. A brit hadügvminiszter ugyanakkor tudtul adta, hogy a megállapodás értelmében Nagy-Britannia és a NATO együttesen évi 14 millió fontot fog fizetni a támaszpontok bérletéért. Mintoff elmondotta: Nagy-Britanniától biztosítékokat kapott arra vonatkozóan, hogy „a máltai támaszpontokat nem használják fel egyetlen arab ország ellen sem”. Ameny- nyiben ezt a „rendkívül fontos elvet megsértenék, a megállapodás érvényét veszti” — mondotta. A máltai miniszterelnök hangsúlyozta, hogy hét év múlva, a vasárnap aláírt egyezmény után Málta gazdaságilag elég független lesz ahhoz, hogy felszámolja a szigeten levő külföldi támaszpontokat, összhangban el nem kötelezettségi törekvéseivel, Moszkvában bejelentették, hogy Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke április 11-e és 17-e közö.tt hivatalos látogatást tesz Törökországban. A szovjet államfő Cevdet Su- nay török köztársasági elnök vendége lesz, aki 1969-es moszkvai látogatásakor hívta meg. Szovjet katonai küldöttség Jugoszláviában Andrej Grecsko marsallnak, a Szovjetunió 'honvédelmi miniszterének vezetésével hétfőn Nikola Lju- bicsics hadseregtábornok, jugoszláv nemzetvédelmi miniszter meghívására hivatalos látogatásra Belg- rádba érkezett a Szovjetunió fegyveres erőinek küldöttsége. A delegáció a jugoszláv néphadsereg küldöttségének 1970. májusi szovjetunióbeli látogatását viszonozza. LEMP KB plénuma Edward derek elnökletével hétfőn Varsóban összeült a LEMP Központi Bizottságának plénuma. A kibővített ülés az 1971— 1975-ös lengyel ötéves terv fő arányairól, feladatairól és problémáiról szóló jelentést, valamint a szejm- választások lefolyásáról és eredményeiről szóló tájékoztatót vitatta meg. Husszein hathetes körútja Husszein Jordániái uralkodó vasárnap Ammanból Washingtonba utazott. A király az Egyesült Arab Királyság megteremtését célzó tervéről és a kétoldalú kapcsolatokról tárgyal az Egyesült Államokban. — Husszein hat hétig lesz távol országától. Ellátogat Nagy-Britanniába és Franciaországba is. Kőrútjára katonai és politikai szakértők kísérik. Nem szavaznak a szocialisták A francia szocialista párt Suresnes-be összehívott rendkívüli kongresszusa vasárnap elsöprő többséggel szavazta meg a vezetőségnek azt az álláspontját, hogy a jövő hónapban megrendezésre kerülő közös piaci népszavazáson a szocialista szavazó polgárok ne vegyenek részt. Mitterrand, a párt első titkára a több, mint háromezer küldött előtt ismét kifejtette, miért a tartózkodás a leghelyesebb út. Szerinte az „igen” azt jelentené, hogy támogatják a gaulleista kormányt, a „nem” viszont veszélybe sodorhatná a Közös Piac kibővítését, ríoha azt ■a szocialista párt helyesli. Ha fasiszták beszélnek jogról... Nürnbergben vasárnap végétért a nyugatnémet újfasiszta nemzeti demokrata párt' (NPD) kétnapos kongresszusa. A kongresszuson részt vevő delegátusok a felszólalások során vadul támadták a Brandt-kor- mány keleti politikáját, valamint a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szerződéseket, azt állítván, hogy azok „kezdettől fogva jogtalanok és illegálisak”. A szélsőségesen reakciós NPD ez évi konferenciáján — állapítja meg az AP-hír- ügynökség — a vártnál lényegesen kevesebb résztvevő jelent meg. Emberrablás Törökországban A Fekete-tenger partján levő Ünye török radarállomásról vasárnap este elraboltak három brit műszaki szakembert. A hatóságok feltételezése szerint a három angolt túszként akarják felhasználni három „városi gerilla” megmentésére, akiket öt amerikai tengerész elrablásáért az elmúlt év végén halálra ítéltek. Letartóztatták a rak ó! Szombaton a déli órákban ismerkedett össze Tóth János Ignác 28 éves alkalmi munkás, Jászkarajenö, Alsókara 306. szám alatti lakos Tiszakécskén Z. András 72 éves tsz-nyugdíjas- sal, aki Tiszakécskén, a Virág utca 8. szám alatt lakik. A fiatalember, miután nem volt pénze, felajánlotta a télikabátját megvételre. Megígérte az idős embernek, hogy felkeresi lakásán, s ott lebonyolíthatják az üzletet. Fél óra sem telt el, amikor Tóth János Ignác valóban megjelent a lakáson, s míg a tulajdonos a kabátot nézegette, Tóth felemelte az asztalon hagyott nyitott zsebkést, s nekitámadt Z. Andrásnak. — Ide a pénzt, mert különben megölöm... — mondta, ellenkezést nem tűrő hangon, s az idős ember e fenyegetést hallva, bement a szobába. A szekrényből 2000 forintot vett elő, s átadta Tóth János Ignácnak. Ennek azonban ez a pénz nem volt elég, mert tovább követelődzött, villogtatva a zsebkést. Az öreg ember a konyhaasztal fiókjából még előkapart 2Ö0 forintot, s azt is odaadta támadójának. A helyzetet B. Béla 76 éves tiszakécskei lakos mentette meg azzal, hogy belépett a lakásba, s elvonta a támadó figyelmét Z. Andrásról. Az idős férfinek sikerült kirohannia a házból, segítséget hívnia, s így Tóth János Ignác rendőrkézre került. A rablót a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte, s ellene rablás miatt indított büntető eljárást. Tűz...Tfiz...Tűz... Védjük meg értékeinket A hét végén „nagyüzem” volt a tűzoltóságnál. Szombaton délután a solti Rákóczi Tsz kopaszhalmi üzemegységében leégett egy tégla falú, hullámpala tetejű raktárépület. A raktárban levő villamosgépek, felszerelések, nitró- és olajfestékek, valamint egy új sertéskombinát felszerelése megrongálódott. Az anyagi kár az előzetes becslések szerint félmillió forint. A tűz keletkezése ügyében a rendőrség a tűzoltóság szakembereinek bevonásával vizsgálatot indított. Ugyancsak szombaton Kiskunfélegyházán, a Kö- zelszőlő 71. számú ház nádteteje gyulladt ki a kéményből kipattanó szikiétól. A lakóépület teteje és a padláson levő anyagok elégtek. Az anyagi kár 10 ezer forint. A tüzet a kiskunfélegyházi állami tűzoltók oltották el. Vasárnap a tiltott helyen való dohányzás miatt két erdőtűz is pusztított. Déli 12 órakor a bugaci erdészet alsómonostori kerületében két hold vegyeserdő aljazata égett el. Az anyagi kár 12 ezer forint. Néhány órával később a harkakötönyi erdőben 1 holdon pusztított a tűz, amely mintegy 10 ezer forint anyagi kárt okozott. Mindkét helyen a kiskun- halasi tűzoltóknak kellett közbeavatkozniok. Az erdőtüzek ügyében vizsgálat indult. G. G. i