Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-23 / 70. szám

2. oldal 1/97?. március 23, csütörtök Ewald Moldt magyarországi tárgyalásai Ewald Moldt, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszter-helyettese március 21—22-én. látoga­tást tett Budapesten. Ez al­kalommal tárgyalásokat folytatott Csatorday Ká­roly külügyminiszter-he­lyettessel a nemzetközi szervezetekkel kapcsolatos időszerű kérdésekről. Ewald Moldt-ot fogadta Péter Já­nos külügyminiszter. A megbeszéléseken részt vett dr. Herbert Plaschke, a Német Demokratikus Köz­társaság budapesti nagykö­vete is. (MTI) Malik és Bush a főtitkárnál ENSZ-tisztviselők szabotálják a közgyűlés határozatát Az állam ő lesz Nem lehet m,ondani, hogy megrázta volna a világot a hír,, de mindenesetre meglepetést keltett, hogy Papadopulosz görög mi­niszterelnök kedden elmoz­dította tisztségéből Georgi- osz Zoitakisz tábornagyot, az ország régensét, aki Konstantin király 1967-es sikertelen ellenpuccsa és az uralkodó önkéntes emig­rációja után vette át az uralkodói jogkör gyakorlá­sát. Ez a jogkör nem jelen­tett valami sokat, Papado­pulosz mellett nemigen van módja Görögországban bár­kinek is „labdába rúgni”, mégis legalább formailag, a régens személye a mi­niszterelnök fölött állt, s egy magasabb jogkör meg­létét mutatta. Most, ki tudja, mi okból, — mert állítólag semminemű né­zeteltérés 'nem előzte meg a döntést — Papadopulosz elkergette a régenst, tehát ezt a minimális ellenőrzést is megszüntette. Elvette Zoitakisz tábornagytól a hivatalt és magára vállal­ta „terheit”. Mellesleg Pa­padopulosz nemcsak mi­niszterelnök, hanem egy­szersmind külügy- és had­ügyiminiszter volt már ed­dig is. Lassacskán el­mondhatja, amit XIV. La­jos, a Napkirály vallott: „Az állam én vagyok.’ Megfigyelők szerint egyéb­ként az új intézkedéssel rosszabbodtak a római száműzetésben élő Kons­tantin esélyei arra, hogy visszatérjen a görög trónra. Pedig egy közkeletű görög közmondás azt tartja: Jobb holnap egy alkotmányos monarchia, mint ma egy Papadopulosz. —r —6 Jakov Malik, a Szovjet­unió ENSZ-nagykövete több, mint másfél órán át tárgyalt kedden Kurt Wald­heim főtitkárral. Találko­zójuk után elmondta, hogy „a legkülönbözőbb kérdé­sekről cseréltek véleményt". Malik utón Bush ameri­kai ENSZ-nagykövet járt a főtitkárnál. Az ENSZ egyik szóvivője szerint mindkét diplomatát azzal a céllal kérette magához Waldheim, hogy áttekintse velük a nemzetközi hely­zetet. * Jakov Malik kedden le­vélben hívta fel Kurt Waldheim főtitkár figyel­mét arra, hogy a titkárság még mindig nem küldte meg minden országnak azt a levelet, amely állásfogla­lást kér a 26. közgyűlési ülésszak által elhatározott leszerelési világkonferen­ciával kapcsolatban. A ha­tározat, mint ismeretes, minden államot felkért ar­ra, hogy közölje az ENSZ- főtitkárral a leszerelési vi­lágkonferencia összehívá­sára vonatkozó nézeteit. Malik rámutatott, hogy a halogatás oka időközben ismeretessé vált. A titkár­ság néhány felelős tiszt­ségviselője ugyanis meg­kísérli a címzettek körét kizárólag az ENSZ-tagor- szágokra szűkíteni, ami el­lentmond a határozat be­tűjének és szellemének, fi­gyelmen kívül hagyja, hogy a leszerelési világkonfe­rencia — a közgyűlés dön­tése értelmében — nyitva áll minden ország előtt Malik levele ezután föl­sorolja azokat az országo­kat, amelyeket — noha fontos szerepet játszanak a leszerelésért és a nemzet­közi biztonságért vívott harcban — hátrányos meg­különböztetés ért. Ezek: a Német Demokratikus Köz­társaság, a Vietnami De­mokratikus Köztársaság, a Koreai NDK, a Bengali Népi Köztársaság. Ha eze­ket az országokat kihagy­ják a konferencia előké­szítéséből — mutatott rá á szovjet ENSZ-nagykövet — akkor éppen azoknak a fontos nemzetközi kérdé­seknek1 a megoldása szen­vedne károkat, amelyekért a leszerelési világkonfe­renciát tulajdonképpen ösz- sze kell hívni. Levele végén Jakov Ma­lik reményét fejezte ki, hogy a főtitkárnak a köz­gyűlési határozatot tartal­mazó levele minden meg­különböztetés nélkül eljut a világ összes államához. A terrorbombázások statisztikája Az amerikai légierő és a haditengerészeti légierő re­pülőgépei az idén eddig átlag napi 350 bevetésben támadták Indokína orszá­gait — jelenti az AP ame­rikai hírügynökség Wa­shingtonból, a hadügymi­nisztérium tisztviselőitől szerzett értesüléseit ismer­tetve. * A vadászbombázók és a B—52-es nehézbombázók j januárban és februárban 21 000 bevetésben 125 000 j tonnányi bombát szórtak le Dél-Vietnam, Laosz, Kam- j bodzsa és Észak-Vietnam területére. Március első j húsz napjában hasonló ‘ arányú és ütemű volt az amerikai légitevékenység. A legtöbb támadást Laosz felszabadított területei el­len hajtották végre: két hónap alatt 15 000 bevetést. A számok nem tartalmaz­zák a saigoni kormánycsa­patok légiercje által vég­rehajtott támadásokat, ameljyek elsősorban Kam­bodzsa és természetszerű­leg Dél-Vietnam területét sújtqtták. AZ indokínai országok elleni légitámadásokban 450 amerikai repülőgép vesz részt, közöttük 75 darab B—52-es nehézbombázó és 12 Század vadászbombázó. Francia-NSZK vila a „ziti Európáról 99 Washington önmegtartóztatást” javasol 99 WASHINGTON (MTI) A washingtoni Fehér Ház és az amerikai kül­ügyminisztérium — a hi­vatalos szóvivők útján — tartózkodó elégedettséggel fogadta Leonyíd Brezs- nyevnek, az SZKP KB fő­titkárának a szovjet szak- szervezetek XV. kongresz- szusán elhangzott beszédét. Ronald Ziegler, a Fehér Ház szóvivője Brezsnyev megjegyzéseit „a szovjet- amerikai kapcsolatokkal foglalkozó pozitív nyilat­kozatként” értékelte. Charles Bray, az ameri­kai külügyminisztérium szóvivője azt hangsúlyozta, hogy a külügyminisztéri­umban „kifejezett érdek­lődéssel tanulmányozták a beszédet”, s abból megál­lapították, hogy a Szov­jetunió realista pozíciók alapján készül tárgyalni májusban Nixon elnökkel. A két kormánynak — fűz­te hozzá Bray — önmeg­tartóztatást kell tanúsíta­nia külpolitikai tevékeny­ségében. Szavaiból azon­ban kitűnt, hogy Washing­ton mindenekelőtt a közel- keleti térségben vár „ön­megtartóztatást” a Szovjet­uniótól. (AFp, Reuter) Muskfe győzött WASHINGTON Nem végleges, de lénye­gesen már nem változó eredmények szerint, az Illi­nois államban kedden le­zajlott próbaválasztáson Edmund Muskie szenátor 62:38 arányban győzött Eugene McCarthy, volt sze­nátor ellen. Ezen a próba­választáson a republikánus párt nem vett részt. A következő erőpróba, amely eldöntheti Muskie és más pályázók további ki­látásait, a Wisconsin állam­ban április 4-én sorra ke?- fűlő próbává lasztás lesz.. fri&nwyw» 4őiw>6dn Ismét diplomáciai kapcsolaf A Magyar Népköztársa­ság kormánya és a Pakisz­táni Iszlám Köztársaság kormánya elhatározta dip­lomáciai kapcsolataik fel­újítását. (MTI) Saigon bosszúja Az indiai kormány eré­lyesen tiltakozott a saigoni hatóságoknál amiatt, hogy nem hajlandók megadni a dél-vietnami beutazási en­gedélyt a vietnami nem­zetközi megfigyelő és ellen­őrző bizottság indiai kép­viselőinek. Saigonnak ez a válasza arra, 'hogy India és a VDK diplomáciai kapcso­lataikat nagyköveti szintre emelik. • Munkanélküli király STOCKHOLM (MTI) Svédország 1975-re minden bizonnyal ú.j alkotmányt kap, amely a több mint másfél év­százados alaptörvényt felvált­va, minden megmaradt funk­ciójától megfosztja a királyt. Az összes pártok képviselőit)') alakult alkotmányozó bizottság maga is tizennyolc évig dolgo­zott az üj alkotmány terveze­tén, amelyet kedden nyújtottak át Geijer igazságügy-miniszter­nek. A tervezet értelmében a kor­mányalakítási megbízást nem a király, hanem a riksdag (par­lament) elnöke adja egy kivá­lasztott politikusnak. A heti kabinetüléseken a miniszterel­nök fog elnökölni és ö veszi át a királytól a fegyveres erők főparancsnokának tisztét is. Negyedévenként azonban a kormányfő államtanácsülést tart és ezen tájékoztatja a ki­rályt az államiig vekről. Az új alkotmány értelmében nem a király fogja megnyitni a parlament ülésszakát és a Nobel-düak átadásának cere­móniája is megváltozik, mert az uralkodó kitüntetéseket sem nyújthat majd át. A teljes ha- talomfosztást mintegy betetőzi az az érdekes javaslat, amely a törvény előtti egyenlőséget ki­terjeszti az uralkodóra is, a svéd király ugyanis eddig men­telmi jogot elvezett a törvény alól. Az alkotmánytervezet 1973- ban kerül a parlament elé elő­ször és 1974-ben lesz a második olvasás. Az alkotmánytervezet burkoltan megnyitja a lehető­séget az ország köztársasággá alakulásához. A svéd trónon fiúági örökösödés van, és ha a jelenleg uralkodó dinasztia ki­hal, az alkotmánytervezet ér­telmében már ndai kell új ki­rályi családot választani, ha­nem a parlament ideiglenes ál­lamfőt jelöl ki, majd vagy ki­rályt vagy elnököt választ. Ez a dilemma azonban nem „fe­nyegeti” még a közeljövőben a parlamentet, mivel Gusztáv Adolfnak van utód jelöltje, a 23 éves Károly Gusztáv személyé- beo. rtiPb Hazaérkezett az MSZMP küldöttsége Tegnap hazaérkezett Mi­lánóból Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára és Bodnár Ferenc, a KB tagja, a Borsod megyei pártbizott­ság első titkára, akik részt vettek az Olasz Kommu­nista Párt XIII. kongresz- szusán. Pénteken folytatódik a SALT Nixon elnök kedden tár­gyalt az amerikai fegyver­zetellenőrzési és leszerelési tanácsadói bizottság tagjai­val, majd fogadta Gerard Smith-t. a SALT-tárgyalá- sokon részt vevő amerikai küldöttség vezetőjét. Smith pénteken Helsinkibe uta­zik. ahol március 28-án kezdődik a SALT-tárgyalá- sok következő fordulója. Riad megérkezett Kínába Mahmud Riad. Szadat egyiptomi elnök külpolitikai tanácsadója szerdán hiva­talos látogatásra a Kínai Népköztársaságba érkezett. Az egyiptomi vendéget Li Hszien-nien kínai minisz­terelnök-helyettes fogadta a pekilígi repülőtéren. Olcsóbb, mint az uiasgép Két huszonéves ameri­kai fiatal Kubába térített egy egymotoros magánre­pülőgépet, amelyet előzőleg kibérelt jamaicai túrára. A gépen kést szegeztek a pi­lóta torkának, mire az Manzanillóba szállította tőket. Támadás a pekingi küldött ellen Fuzsijama Aicsiro volt ja­pán külügyminisztert szer­dán megtámadta egy közép­korú férfi Tokió nemzetkö­zi repülőterén, amikor a po­litikus útban Peking felé, éppen fel akart szállni a Hongkongba induló gépre. A támadót azonnal letar­tóztatták. Szovjet bank nyílt az NSZK-ban Maina-Frankfurtban hi­vatalosan megnyílt az Ost- West Handelsbank (Tor- govij Bank, Vosztok-Zapad) elnevezésű szovjet oénzinté- zet. A megnyitó ünnepsé­gen a hatósági, üzleti és pénzügyi körök képviselői voltak jelen. — E bank megalapítása is bizonyítja a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köz­társaság kapcsolatainak meg javulását. — hangoztat­ta megnyitó beszédében A. I. Dubonoszov, a bank igaz­gatótanácsának elnöke. Megfenyegették a kancellárt Ismeretlen telefonáló riasztotta a müncheni rend­őrséget, hogy a városba ér­kező Brandt kancellár ellen bombamerénylet készül. A kormányfő a BMW autó­gyár vacsorájának díszven­dége lett volna. Rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe, tüzetesen átkutatták a vacsora szín­helyéül szolgáló vendéglőt, robbanószerkezetet azonban nem találtak. Az ünnepség incideoa nélkül zajlott le. „Ismét válságba jutott a zöld Európa” — írják szer­dán reggel a francia lapok a brüsszeli közös piaci konferencián a francia és nyugatnémet mezőgazdasá­gi miniszterek között ki­robbant éles vitáról beszá­molva. E vita lényege az, hogy francia részről annak a kompenzációs rendszer­nek fokozatos megszünte­tését sürgetik, amelyet ta­valy a nyugatnémet már­ka lebegtetésekor léptet­tek életbe a nyugatnémet mezőgazdaságot hátrányo­san érintő árkülönbözetek kiegyenlítésére. Francia részről azzal érvelnek, hogy ez ■ az intézkedés ki­fejezetten átmeneti jellegű volt, s mivel a nyugat­német márka lebegtetése megszűnt, s a Közös Pia­con bélül ismét szilárd ár­viszonyok uralkodnak, ezt j a kompenzációs rendszert ! is fokozatosan meg kell i szüntetni, s vissza kell tér- ! ni a közös agrárpiacon be- j lül a normális állapotok- | hoz.1 Bonn azonban nem I hajlandó erre. | A Közös Piac földműve­lésügyi miniszterei szerda délelőtt háromnegyed ti­zenegykor folytatták ked­den; éjfélkor megszakított tanácskozásukat az ideig­lenes vámok eltörlése fe­lett! támadt francia—nyu­gatnémet ellentét elsimí­tására. Amint kedden dél­után Érti nyugatnémet, úgy a szerda délelőtti tanács­kozásról Cointat francia földművelésügyi miniszter maradt távol. Ez alkalom­mal a francia miniszter utazott haza konzultációra Cointat részt vett a fran­cia minisztertanács szoká­sos szerdai ülésén. Igazságot az arab népeknek A szovjet szakszerveze­tek XV. kongresszusa szer­dai ülésén elfogadott nyi­latkozatában erélyesen el­ítélte azt az agresszív po­litikát, amelyet Izrael uralkodó körei folytatnak az amerikai imperializmus és a nemzetközi cionista erők közvetlen támogatá­sával az arab államok né­pei ellen. A kongresszus résztve­vői kijelentették, hogy ha­tározottan támogatják az arab népek harcát, s fel­hívták a világ dolgozóit és szakszervezeteit, hogy lép­jenek fel tömegesen a kö­zel-keleti imperialista ag­resszió ellen, erősítsék szo­lidaritásukat az arab or­szágok népeivel, amelyek igaz ügyüket védelmezik. * A Gáspár Sándor vezet­te magyar küldöttség teg­nap Európa egyik legna­gyobb gépkocsiipari nagy­üzemébe, a Lihacsov autó­gyárba látogatott el. A gyárlátogatáson a magyar delegáció az NDK szak- szervezeti küldöttségének társaságában vett részt. Megtekintették az üzem korszerűen felszerelt köz­ponti műhelycsarnokait, ahol a világ ötven orszá­gában ismert két- és há­romtengelyes ZIL-teherau- tókat gyártják. A vendé­gek e körséta alkalmával részletes tájékoztatást kap­ta^ a futószalagok, auto­mata gépsorok és az egész gyártelepet behálózó auto­matikus irányító rendsze­reik működéséről. Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára átnyújtotta a gyár vezetőinek a magyar szak- szervezetek ajándékát — a 1 Magyar Tanácsköztársa­ság szoboremlékművének kicsinyített mását. Nixon megvette a török mákot WASHINGTON (MTI) A Washingtonban vendé­geskedő török miniszterel­nök. Nihat Erim, kedden újabb ígéretet tett Nixon amerikai elnöknek a nagy kiterjedésű törökországi mákültetvények felszámolá­sára. Az Egyesült Államokba becsempészett heroin alap­anyagát nagyrészt a török mák- (ópium) ültetvények­ről nyerik, s Nixon hosz- szabb ideje azt mondja, „el­ső számú főfájása” éppen a kábítószer-csempészet. Leg­nagyobb megelégedésére Erim nemcsak az ópium előállításának beszüntetését, de a törökországi „átmenő csempészet” megakadályo­zását is megígérte. Amerika kárpótlásul 35 n^illió dollárt ajánlott fel a török mákteroielőknek Naponta 350 bevetés

Next

/
Thumbnails
Contents