Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-22 / 69. szám
Á Kecskeméti Dézsa sikere a mezei futóverseny megyei döntőjén A megyei atlétikai szövetség az elmúlt hót végén Kiskunfélegyházán a Vasassporttelep környékén rendezte meg az idei mezei futóbajnokság megyei döntőjét. Míg korábban a városi versenyeken a mostoha időjárás ellenére is nagy létszámú indulók álltak rajthoz, ezúttal a kellemes, tavaszias napsütés ellenére is csak kevesen vettek részt a versenyen. A minőségi színvonalat most is a bajai és a kecskeméti atléták jelentették, de mellettük egy-egy meglepő győzelem jutott Kalocsának, Kiskunfélegyházának és Kiskőrösnek is. Eredmények, leány, gyermek kcs., 1960/61-es születésűek, (500 m, 20 befutó): 1. Papp Éva 1:17,2, 2. Gyenes 1:21,5, 3. Németh (mindhárom K. Dózsa) 1:22,0. Csapatban: 1. Kecskeméti Dózsa (Papp, Gyenes, Németh) 6, 2. K. Dózsa „B” 16, 3. K. Sportiskola 25 ponttal. Serdülő „B” 1958/59-es születésűek, 800 m (33 befutó): 1. Nagy Valéria (Kkfh. József A. Alt. Isik.) 2:39,5. 2. Túri (K. Dózsa) 2:42,3, 3. Illés (Kkfh. Bajcsy Zs. Ált. Isik.) 2:47,6,. Csapatban: 1. Kecskeméti Dózsa (Túri, Magó, Szebellédi, Drahos) 41, 2. K. Sportiskola 42, 3. Kkfh. Petőfi Ált. Isk. 82 ponttal. Serdülő „A” 1956/57-es születésűek, 1000 m (47 befutó): 1. Pápai Emőke 3: 17,0, 2. Balogh (mindkettő Bajai Sportiskola) 3:19,4. 3. Androvicz (K. Sportiskola) 3:24,6. Csapatban: 1. Bajai Sportisk. (Pápai, Balogh, Lampert, Virágh) 14, 2. K. Sportiskola 34, 3. K. Bányai J. Gimn. 88 ponttal. Ifjúságiak, 1954/55-ös születésűek, 1500 m (40 befutó): 1 S. Tóth Margit (K. Dózsa), 2. Németh (BVMTE), 3. Romsics (Kai. I. István Gimn.). Csapatban: 1. Bajai Vasas MTE (Németh, Varga, Schwartz, fl aeiyei egyéni sakkbainskság eredményei III. forduló: Ábel—Borsos döntetlen, Sípos— Helmli 1:0, Rasztik—Fehér döntetlen, Romsics—dr. Németh 0:1, Schilling— Bálint döntetlen, Tóth— Szabó döntetlen, Kiss— Bagó 1:0, Folkmann—Rajnai 0:1, Pastyik—Ruppá- ner 1:0. IV. forduló: Rajnai—Sípos 0:1, Schilling—Pastyik 0:1, Borsos—Folkmann 1:0, dr. Németh—Ábel 0:1, Fehér—Kiss 0:1, Bagó—Romsics 0:1, Bálint—Szabó 1:0, Helmli—Rasztik 1:0, Rup- páner—Tóth döntetlen. V. forduló: Sípos—Borsos 1:0, Ábel—Rajnai 1:0, Romsics—Bálint 0:1, Pastyik—dr. Németh 0:1, Folkmann—Fehér 1:0, Rasztik —Schilling 0:1, Szabó— Rupnáner 1:0, Kiss—Helmli függő, Tóth—Bagó függő. Az élcsoport állása az V. forduló után: Sípos 4,5, Ábel 4, Borsos, 3,5, Rajnai, dr. Németh, Bálint Folkmann 3 pont Reisch), 37. 2. Kal. I. István Gimn. 39, 3. Kecskeméti Bányai J. Gimn. 52 ponttal. Felnőtték, 1500 m, (4 induló) 1. Hegyes Erzsébet (BVMTE), 2. Deák, 3. Zetkó (mindkettő Kmét, Bányai J. Gimn.). Csapatban: 1. Kecskeméti Bányai J. Gimn. (Deák, Zetkó, Kanizsai) 8 ponttal. Fiú, gyermek 1960/61-es születésűek, 800 m (20 befutó): 1. Kertész Zoltán 2:16,3. 2. Biri (mindkettő K. Dózsa) 2:30,0. 3. Nagy Z. (K. Sportiskola) 2:34,7. Csapatban: 1. Kecskeméti Sportiskola (Kertész, Biri, Magó) 8, 2. K. Dózsa „B” 24, 3. K. Sportiskola 28 ponttal. Fiúk serdülő „B” 1958/ 59-es születésűek, 2000 m, (34 befutó): 1. Rádi Ferenc 6:50,8, 2. Kmetovics 6:54,0, 3. Molnár (Mindhárom K. Sportiskola) 6:57,2. Csapatban: 1. Kméti Sportiskola (Rádi, Kmetovics, Molnár, Kovács) 15, 2. Kkfh. Móra F. Ált. Isk. 46, 3. Kkfh. Bajcsy Zs. Ált. Isik. 62 ponttaL Serdülő „A” 1957, 58-as születésűek, 3000 m (38 befutó): 1. Perlaki János (Bajai Sportiskola) 9: 37.2, 2. Csonka (K. Dózsa) 9:45,4, 3. Bauer (Kkfh. Közgazd.) 9:5,0. Csapatban: 1. Kecskeméti Dózsa (Csonka, Kői, Mészáros, Csák) 27, 2. Kméti Bányai J. Gimn. 36, 3. Kkfh. 608- as ITSK 70 ponttal, ifjúságiak. 1954/55-ös születésűek, 4000 m (26 befutó): 1. Csupor István (Kód. VTSK) 12:27,2. Simsi 12: 27.2, 3. Bélák (mindkettő K. Dózsa) 12:38,4. Csapatban: 1. Kecskeméti Dózsa „A” (Simsi, Bélák, Poór, Petrás) 16, 2. K. Dózsa „B” 45, 3. Kméti Bányai Júlia Gimn. 71 ponttaL Felnőttek, 5000 m: 1. Kocsis Lázsló (BVMTE), 14:26,2, 2. Halász (K. Dóasa) 15: 19,4, 3. Nagy (Kiskőrösi Balogh Á. SE), 16:10,0. Csapatban: 1. Kiskőrösi Balogh Á. SE (Nagy, Pajor, Kovács), 16, 2. K. Dózsa 18, 3. Kalocsai VTSK 21 ponttaL Kosárlabda Kiskunfélegyházi Vasas— Salgótarján 96:31 (39:21) NB II. női. Salgótarján. V.: Hámori, Szedlák. Kkfh. Vasas: Mészáros (14), Kotroczó K. (2) — Vígh (17) — Bódi (16), Görög (8). Csere: Pálinkás E. (17), Agonás (6), Kis-Fe- rencz (6), Kotroczó E. (6), Fekete (4), Pálinkás M., Pálinkás E. Edző: Bódi Tivadar. Salgótarjánban nagyszerűen játszott és majdnem háromszámjegyű győzelmet aratott a Vasas. Középfokú iskolai bajnokság A középfokú iskolai kosárlabda-bajnokság II. korcsoport elődöntőjében nagy sikert ért el a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szak- középiskola. A Nyíregyházán rendezett körmérkőzéses tornán a felegyházi lányok mindhárom ellenfelüket fölényesen legyőzték és így veretlenül jutottak az áprilisban sorra kerülő országos döntőbe. Eredmények: Kiskunf. Közgazdasági—Bp. Könyves K. Gimn. 50:18 (25:14), Kiskunf. Közgazd.—Egri Gárdonyi Gimn. 46:25 (19:13), Kiskunf. Közgazd. —Nagykőrösi Arany J. Gimn. 85:13 (32:5), A kiírás értelmében az első két helyezett jutott a döntőbe és magukkal viszik az eredményt. Tehát a félegyházi lányok a Bp. Könyves Gimn. elleni 50:18 győzelemmel kezdenek majd Székesfehérváron. Kkfházi Lenin TSZ SK— Szegedi Vasútforg. Főiskola 99:33 (55:16) NB III-as férfimérkőzés. Szeged, v.: dr. Kovács, Mustos. Ld: Kerék 31, Bódi S. 24, Mészáros 18. Kecskemét városi bajnokság Nők: K. Dózsa if j.-^Sportiskola Zenei 63:30 (27:8) Ld; Csenki L 20. Dobos 11, Túri 11, Kerpesits 13, ill.: Mohai 16,' Juharos 8. Férfiak: Bányai Gimn.—Sportiskola 70:36 (34:19) Ld: Kiss 22, Csatári 15, Köteles 14, Krizsán 12, ill.: Laczi 15. K. Dózsa—Petőfi öregfiúk 58:51 (35:18) Ld: Adamik 14, Perjési 10, Pankotai 10, ill.: Gö- möri 16, Bíró 11. Megállapodtak Június 22-én Belgrádban kezdődik a Szpasszkij—Fischer sakkvilágbajnoki döntő Hosszas viták és tárgyalások után hétfőn este Amszterdamiban végre döntés született abban a kérdésben., hogy hói és milyen időpontban bonyolítják le a Sapasszkij-—Fischer' sakk- világba jnoki döntőt. Amszterdamban három napon .át tartott a döntést eredményező értekezhet, amelyen Szpasszkijt . Geiler nemzetközi nagymester, Fischen Edmúnd Edmundöon, at amerikai sakkszövetség elnöke képviselte. A megállapodás értelmében a 24 mérkőzésre megosztva Belgrádban és Reykjavikban kerül sor. Az első játszmát június 22-én csütörtökön játsszák. !E}zt követően hetenkmt háromszor — vasárnap, kedden és csütörtökön — lesz mérkőzés, a közbeeső napokon az esetlég függőben maradt játszmákat fejezik be. Áz utolsó belgrádi játéknap július ÍBr-án lesz. Reyk- javikban . augusztus. 6-án,., folytatódik a mérkőzéssorozat. A kiírás értelmében Szpasszkij nak 12 pont megszerzése is elegendő világbajnoki címének megtartásához, Fischernek 12,5 pontra van szüksége ahhoz, hogy világbajnok legyen. Megállapodás született a díj megosztásában * is. ’A 138 500 dollárból 72,5 százalékot — 100, 412 dollárt kap a győztes, a "vesztés pedig 38 087 dollárt. A találkozó döntőbírája Potya r Sehmim (NSZK) nagymester Apróhirdetések AÚárt-V.-K-t nrmirreT.sTreRTnT.ffis eladó. Érdeklődni: 16 óra után. Kecskemét, telefon: 1^-508. _____ HIT IF rendszámú Skoda s—110 személygépkocsi újszerű állapotban eladó. Nagykőrös, Rákóczi U. 28. 385 gLADO .kelabiai határban tompái.- á!lcimá«tóa 20 percnyire. Vérmes -járás 38. sz. cserepes tettok1 KÜLFÖLDI rózsaúj doniságok Katona utca - 2. Börcsök And- színenként kaphatók, darabonráshé. ____ 3Tü - ------------------E LŐADNÁM • Jánoshalma, kiserdő 163/ -számú tanyámat, 800 négyszögöl fiatal gyümölcs ös- Sép' -.Érdeklődni . Kiskunhalas, kárász utda. 5. Bazsik ;Jánosnál. > '/V v\ - ■, • . 37-7 ként 20,— Ft-ért, Toronyi kertésznél, Békéscsaba, Sztraka u. 27. ______339 E LADÓ. kétszobás ház, nagy kerttel, 'télek osztható is. Kiskőrös, Kiss Ernő utca 1. Tűzoltóság mögött. 424 tói-DB anyabirka eladó. Mezei I JÁNOSHALMÁN, Fürdő utca Htmshál,:- Kaskantyu EL kerü- &■ számú ház,- 600 négyszögöl tót•*.>.: 405 teleikkel, eladó. .Érdeklődés tócs«EMÉT~ §zéch e ny ivár os - I bárw I. -. > emeleti- szövetkezeti gárzöhlákás ' eladó. ‘ Lévél epet „Május. 38-7 820” .jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek.; -tó: ■ lt58 MÉHCSALÁDOK Tamaskó kaptárban, vagy anélkül eladók. Kiskunfélegyháza, Cipőgyárral szemben. Ifj. Far- kaséknál. 599 ca 13. 1455 _144-4 VESZEK kerékpárokat, gumijait,. alkatrészeit, varrógépek eladása, vétóié, javítása. Mile- tics Boldizsár műszerész, Kecskeinét, _Bem u. 9. . 1334 ELAÖÖ családi ház, ÓTP-át- vállalással. Kecskemét. Kupa utca 20. Érdeklődni esbe 18 óra után és vasárnap.______ 1222 T RABANT'de Luxe CS rendszámú jó .állapotban eladó. Érdeklődni: Sáfráiíy Mihály, TiNYEREMÉNYÉS Wartburgot készpénzért átveszek. Beckerné,- Jánoshalma,’ Dózsa György . _ ,• - , _0 _ . u. 85. -v • ■ * 442 j szakecske, Sarhalom 122. TeleKOMBINALT szobabútor él adó. | ------ ■ .----K ecskemet; Szfahariöv utca 2. í K—/J5-ÖS Zetor eladó, barmikor IL Ili. Ü. emelet 12., szombaton;. , megtekinthető. Bohács Lajos, vífernáp egész'ndp. 1454 Após-tag, Nagykút 20. 15501 Halasi apróhirdetések küiítÜN bejáratú, albérleti sao-i CSEPEL 344-es iszapszippantó- ba, konyhás lakást keres fiatál val szennyvízszippantást és el* házaspár, két gyefm^kkeL, ,.a szállítást vállalunk. DB KM Vízmegye bármely városában meg- mű V.állalat, Kiskunhalas, tele- féleí. „Kiskunhalasi előnyben” t fon: 374. Ügyintéző: Téglás. 457 jeligére/aKiskunhalasi Hirde- ! nyáRI szezonra, bármilyen tőbe. . ^__ 441 j munkát vállalnék Kunfehértón. S ÜRGŐSEK eladó egy- tizen- j Cím: Kiskunhalas, Lovag u. _8. egyéves,' törzskönyvezett, hét- Pálné. ,_____________ 453 h ónapos, vemhes ,jó tejelő te- régi építésű 300 négyszögöles, heh. Kiskunhalas. Felsőkistelek j kertes családi ház pincével, 76. szám aláirt;,. Sóstón félül,• kör aiitrvfyaráz-z«»! külön házhelvvesűt mellett, Lakosnál. ~ 442 MODERN 7 inéi y^gyermékkocsi eladó. Kiskunhalas, Nyúl. utca _ 4.. Ugyanott-meny asszony! ruha j ban. éladó, , vagy kölcsönadó. 444 1 ÍXadö vagy bérbeadó fél hold föld,. - Kiskunhalas, Brinkus utca íl. 7 . . .. ■ 445 ÜZEaviKi^PES’ Warszawa ' szeméi ygéjptkocsi eladó. Kiskunhalas, .Szász . Karoly utca 15. 447 ELADÖ Kiskunhalas, Zrínyi utca 38. sáámú ház utcai részé. Érdeklődés a helyszínen, 5 óra után.___ ■ ■ 417 B IRGÉS Mihály, Kiskunhalas, Bodoglár 26. sz. alatti tanya eladó. Nagy helyiségekkel és melléképületekkel, 1200 négyszögöl területtel. Érdeklődni a helyszínen. autógarázzsal, külön házhely- lyel, vagy együtt eladó. Érdeklődni: Kiskunhalas, Széchényi u. 34. sz. alatt, a reggeli órák- 459 SÜRGŐSEN eladó Kiskunhalason, Nyíl utca. 5. számú beköltözhető házrész. Ugyanott kézikocsi. Érdeklődali a helyszínen. KERBKP.íUS.uRZOiní!>K idősebb férfit, vagy nőt keresek. Kecskemét, Munkácsy utca 18. 1445 DOLGOZÖ lány szobatársat keres külön bejáratú bútorozott szobába. Kecskemét, Juhász_ u. 26/a, (Muszáj). 15464 150 CM magas, 28 éves nőtlen szakmunkás fiataiemoer, társaság ‘ hianya miatt, megismer- keane korban hozzáillő, lány- nyál házasság cefjaooi. La-Kac szükséges, kocsi megoldnato. Fényképes levelekre válaszolok. Bajaiak előny pen, kaian- dorok kíméljenek. „Boldogság 313 322” jeligére a Bajai Magy^/ Hirdetőbe. ___________________320 1 68 CM magas, barna, önhibáján kívül elvált, lakással rendelkező középkorú asszony, megismerkedne házasság céljából, művelt, független 42—48 éves férfival. Lehetőleg fényképes leveleket „Kalandorok kíméljenek 387 782” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérem._____________________U21 K ÉT jó barát önhibáján kívül elvált, középtermetű, mezőgazdasággal foglalkozók saját házukban. Megismerkedne házasság céljából 22—34 évig, tanyai életet kedvelő, nem dohányzó leánnyal, vagy asszonnyal. Egy gyermek nem akadály. Lehetőleg fényképes levelekre válaszolunk. „Várom az igazit” jeligére a Kiskunhalasi Hirdető- be.___________________________432 47 ÉVES, elvált szakmunkás kétszoba összkomfortos lakásába keres magános, elvált, vagy özvegyasszonyt, aki hű felesége tudna lenni, egy csalódott magános férfinak. Leveleket „Szeressük egymást 387 803” jeligére a Kecskeméti Magyar 1448 460 Hirdetőbe kérem. KISKUNHALAS központjában kétszoba;összkomfortos lakóház üzlethelyiséggel, beköltözhetően eladó. .Érdeklődni: a Kiskunhalasi Ügyvédi 'Munkaközösségben. Ügyintéző: dr. Üj Zoltán, ügyvéd. _______ 461 3 01-ES Trabant eladó. Kiskunhalas, Kosár u. 9. 452 FELSŐSZENTIVANON, Rákóczi út 30. ház eladó egyezer 418 ] négyszögöl kerttel, azonnal KISKUNHALASON,' perc 'köz beköítözhetóen.____:__ 294 2 . szám alatt trágya eládó. 4Í9 I HÁZ beköltözhetően eladó, ELADÖ• jó állapotban levő, nagy telekkel. Baja, Diófa u. UEr—28-as traktor. .Tömpa, Ki- 16- (Kiscsavoly). ^93 nlzsi u.toa 50. 420 j TÁRSA SHÁZBAN kétszobás 1 lakás (összkomfortos) azonnal beköltözhetően eladó. Baja, Szabadság u. 71. III. épület, KISKUNHALASON. a város központjában, kétszobás komfortos, f családi ház 250 négyszögöles portával, beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet: hétköznapokon, Kiskunhalas, Tinódi út IS. Vágóhíd. 425 BEKÖLTÖZHETŐ komfortos lakóház eladó. Kiskunhalas, BkUády Áron utca -18._____427 B EKÖLTÖZHETŐEN eladó Kis- künmajsa, Bajcsy-Zsilinszky utca 48. számú, . külön portás nagy családi liáz., Érdeklődni: hqta-cöznap, 8—17--ig Kiskunfélegyháza 229-es telefonon. Vargáné. _______>__________687 E LADÓ * 8S0 négyszögö-i szőlő, vetóményös, beköltözhetőla?- kástsal. Érdeklődni a helyszínen Gubadi útban., Csapi Imre szocn-szédságában. Kiskunhalas, FeisoöregszölŐk 233. szára alatt, 430 WAiRSZÁWA:* gépkocsi alkatrészek ‘eladók; KiskunhaLas, : Petőfi; utca 19. Érdeklődni 5 után. 431 VAROS, közpőntjábán,'• 2&5 négy- S'/ögöl telek eladó. Érdeklődni: Kiskun halas, Dekán y ' Árpád utca 9. ELADÓ wegy hőid szőlő és vete- m ény es• Koncz ' Láj osné, Kis- künhalais,-. Székely utca: 'i/á, 436 KUNKEHÉRTÖI komfortos vl- kendház ' eladó. Érdeklődni: dr. Pál cső, ' Kiskunmajsa, tele- fod : .169.- . 438 ÉliÁDö Kiskunhalason, ö ütea 1. ■ szám ,alatt, íöQ négj-szögöles házhely..' jviegegyezés szerint. Érdeklődni: téglagyárban, Nagy Tyf Istvánnál., v 437 ELC S ERÉLNÉM bu da pesti, gá z - fűíéses,' szőőa; kopyhás^ lakáso- mát, kiskunbaía-si kétszobásért, vagy annál nágyobb lakásra. Érdeklődni Kozma 'Károly, Kis- künhatas, Határ üteg l, egész náp. - - . 439 TRABANT Limousine eoi-es megkírneít - állapotban eladó. Kfekuííhalas, Köztársaság u. 9. sz. 450 HAlőSZOBA-, konyhabútor olcsón eladók. Kiskunhalas, Vasút u. 1. 451 KiskCnHaLasön eladó 370 rj^gyeziög)!,. i/éltéi>íiléteú. '"levő, Veteményesnek yáló' földi ÍJf- deklfxini: a mo?i mellett levő. ä-es foidrSsáíi íietben. 455 j ÜDÜLŐ igénvesoek fsz. 4. Érdeklődni: Szegedi u. 28. 292 ALTALANOS iskolai tanuló korrepetálását vállalom. „Segíteni fogok” jeligére a Ba- jai Magyar Hirdetőbe. 291 CSALÁDI ház beköltözhetően eladó. Bajaszentistván, Há- rrtán Kató u. 5. 300 BUDAPESTI magányos házban levő kétszobás, mellékhelyiséges lakásomat (a ház nem a tulajdonom) elcserélném hasonló bajaiért. Budapest, XVI., Sashalom, . Pósa Lajos u. 23. Zsem béri Gyula. 258 41, DB merinói anyabirka azonnal ‘ eladó. Érdeklődni lehet: Baja, Tanya II.- kér. 51 a. Balogh Béla fuvarosnál (Kiscsavoly). 302 Lajosmizse és Vidéke Háziipari Szövetkezet nagy mennyiségű napi 4 lelior- piiecsi keményla- (ergácset tud biziosífsnl Éves szerződést tudunk kötni. Továbbá napi 150 q konyhai, vagy kandalló tüzelésre kemény tűzifát tudunk biztosítani. Ár megegyezés szerint. 351 Bajai apróhirdetések KÉTSZOBÁS, kertes családi | ELHELYEZKEDNE nyugdíjas ház, azonnal beköltözhetően el- | asszony szakácsnőnek vagy eladó: Baja, Sz'éphegyi B. u. 7. | ső kézilánynak. Vállalathoz, (Sporttelepnél). HÁROMSZOR négymóteres ví- kendház eladó. Érdeklődni: Baja, Bájcsy-Zs. u. 30. ________306 É PÍTÉSZTECHNIKUS 10 éves gyakorlattal munkahelyet változtatna Baja környéki tsz-be. Baja, pf. 23.________________308 eLa dö 80 literes hidrofor. Baja, Zrínyi u. 32._____________312 B Á’CSBÓKÖD és Csávoiy között tanya eladó, egy kataszteri hold földdel. (Közvetlenül az országút"* mellett). Érdeklődni: Vargatanya.’^_______________315 S KODA lOOtt-es MB CX rendszámú eladó. Baja, Pázmánv u. 12._____________________318 SZOLGÁLTATÓ Ktsz és tanácsok figyelem I Férfifodrász elhelyezkedne, géb in es vagy kisiparos. alapon. „Jó munkaerő” jeligére a Bajai Magyar Hirdetőbe. 319 FIATAL házaspár idős személy eltartását vállálftá bajai lakásért. „30 ezer készpénz plusz életjáradék” jeligére a Bajai Magyar Hirdetőbe. 321 \ Kert. : teteg’ iVassn^lattá. kí-ádöv I sebb v ■ v-ini; .Kiük.unhalas, S?**- i Du.na-P, vagy 304 kollégiumba vagy üzemikonyhára, Baján vagy Baja környékén. „Nagy gyakorlatom van” jeligére a Bajai Hirdetőbe. 327 HÁZRÉSZ azonnal beköltözhetően eladó. Baja, Bokányi D. u. 6.____ 323 V IKENDHÁZ Baján, a Duna- parton igényesnek vagy vállalatnak eladó. „Üdülő” jeligére a Bajai Magyar Hirdetőbe. 330 ÚJSZERŰ Zsigulit átvennék, választ „Zsiguli” jeligére a Kiskunhalasi Hirdetőbe kérek. 381 KISKUNHALASON eladó 3 szobás, komfortos, beköltözhető első emeleti házrész. Érdeklődni Budapest, I. kér. Lánchíd u. 15. Rádóczmé. 376 ALIG használt Philips magnó eladó. Érdeklődni csak szombaton 2—6-ig. Kiskunhalas. Huszár utca 1. 388 ELADÓ Kiskunhalason beköltözhető lakóház. 240 négyszögöl területtel. Szegedi út 15 ___ ______________________399 E LADÓ Kiskunhalason OTP átvállalással Kilián György utca 43. számú beköltözhető ki- : kétszobás társasházrész gaÍÜ-U.' 7. Sir 4621 a révűsárüábao. vállalatnak énsekesanádi ' rúzzsal, komfortos. Érdeklődem. 394 la^p^rton eladó. Érdeklő <1''5: ni Bercsényi utca l/F. I. 329 1 4« PetrinéL